Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-03-14 / 11. szám
2. oldal. »Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« 11. szám. 1!'08 márczius 14. HVEéii'Czi'U.s 15. Márczius 15-ike atyáinknak a legszebb hagyománya. A legdrágább örökség, amelyet szentül meg kell őriznünk s tiszteletét, becsülését be kell oltanunk gyermekeink szivébe is. E nap nagy eszméiből itt a legtöbbet megvalósítva látjuk s nemcsak a morzsáit élvezzük, mint az édes hazában. Ezért százszoros kötelességünk, hogy távol a szülött hazától, idegenben való munkálkodásunk, tömérdek küzdéseink között, hívek maradjunk azok szelleméhez, kik 1848 márczius idusán a magyar nemzet felett is felragvogtatták a szabadság, egyenlőség és testvériség hajnalát s ünnepeljünk azokkal, akik »a hármas halom és négy folyó hazájában« még törhetlenül ragaszkodnak a márcziusi idők nagy eszméihez. Hajh, de számuk ma már megfogyatkozott ! Ünnepelnek ma is. Meggyujtják az emlékezet fáklyáját az iskolákban, a városokban, de az eredmény csak füst és semmi más. Az a párt, amely a függetlenségi eszméket irta zászlajára s e zászló alatt óriási diadalt aratott, megdobbentöen keveset tett azért, hogy az 1848-iki nagy alkotások diadalmat arassanak. A miniszteri bársonyszékek s a íőispáni hivatalok — úgy látszik — kielégítettek minden ambicziót s a nagy párt a régi kormánypártok töredékeinek uszályhordozója lett. Az eszményektől való elfordulás mindig veszedelmes. A li- dérczfények után való futás soha nem vezetett eredményre ! Magyarország vezéralakjainak soha sem lett volna szabad elfordulni a márcziusi eszméktől s futni a bécsi lidérezfény után. Törhetlen ragaszkodás, olthatlan lelkesedés a független, szabad Magyarországért az az ideál, amely a sokat szenvedett, a megfogyott, de meg nem tört magyar nemzetnek az éltető forrása. És mi, akik messze távolból szemléljük az eseményeket, azt látjuk, hogy épen ezt az ideált hagyták el azok, kikben egykor a nemzet minden reményét vetette. Minél fájdalmasabb, minél szomorúbb ezt látnunk, annál hivebben kell itt ápolnunk ft nagy idők hagyományai iránt való törhetlen lelkesedést. Itt látjuk, hogy e nemzet nagysága nem annyira anyagi gazdagságától, mint inkább attól függ, hogy a nemzet alkotó népnek minden rétege szabadságban éljen az egyenlőségért s dolgozzék a testvériségért. Magyarország ezeréves történetének a legszebb napja az volt, amikor erre a tudatra felemelkedett — s az uj Magyarország bol- dogságulásának az alapját lerakta. Ez a nap márczius 15-ikc ! Az a kiáltvány, a melyet a márcziusi ifjúság adott ki : «Alit kíván a magyar nemzet« czim alatt 12 pontban, a boldogság után áhítozó népnek az érzelmeit a leghívebben tükrözi vissza. Ha az országgyűlés és a márcziusi ifjúság között volt is némi T Á R CZft. ♦ ♦ Örömben-- szenvedésben* Irta: JEANNE MAI RET. — Es minden elveszett ? — Nem minden, a 12000 frank, melyet ön nejének évi jöve- delméü1 biztosított s a kis normandiai birtok megmenekült a hajótörésből. Persze tudom, hogy ez ama nagy örökséghez képest, mely önre szállott, annyi mint semmi, de talán mégis kellene azzal valamit csinálni. A beszélő hirtelen megállóit. Beaulieu Jenő egy kézmozdulatot tett, mely az ügyvédet hallgatásra birta ; ilyen s hasonló esetekhez szokva volt s Párisból tíeaulieu-be, kliensének normandiai birtokára utazott, hogy közölje, miszerint a merész spekuláczió következtében, melybe fogott, tönkre ment. Egy héttel előbb Beaulieu .Jenő még millióknak volt ura, ma — koldus ! Persze a spekulácziók feleségének hozományát nem nyelték el, de hát az az asszonyé volt s Beaulieu és felesége két különböző fogalmat képeztek. — Úgy gondoltam, hogy a legjobban teszem, ha önt a helyzetről a lehető leggyorsabban felvilágositom, hiszen eltitkolni semmit se lehet, mert az eset holnap közszájon fog forogni; azonnal visszatérek a városba s ha sietek, még elérhetem a kilenez eltérés, még is az országgyűlés az ifjúság kiáltványának csaknem minden pontját törvénybe igtatta. Nem volt ott anarchia, nem voltak utczai harezok, de a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméitől megihletett honfitársak termékeny munkálkodása Magyarország egész jövőjére kihatott. Az akkor hozott törvényezikkek, habár gyorsan voltak is megalkotva, mégsem voltak elsietett határozatok. Olyan tisztelettel tekintik ezeket ma is mindenek, mint a modern magyar alkotmány alapjait. A szabadságharezot nem is ezek a törvények idézték elő. Maga Deák Ferencz és Ándrássy Gyula gróf nyíltan kijelentik ezt az 1866—67-iki kiegyezés alkalmával. Deák azt mondja, nem az, ami a törvényben benne volt, — hanem az, ami nem volt benne, szülte a veszélyeket. Es valóban igazsága volt ! Azok, akiket az ujidök szelleme kérlelhetleniil elsöpört, nem tudtak bele nyugodni a megváltozhatlanba. A nemzetet kard elé állították. S Kossuth Lajos, aki döntő befolyást gyakorolt a törvények megalkotására: ekkor mutatkozott meg teljes nagyságában Lángszavára az országgyűlés »Megadjuk« szava volt a felelet s Kossuth leborulhatott a nemzet nagysága előtt. És a nemzet valóban nagy volt ekkor ! Mindenki érezte a fenyegető csapást s mint egy ember állott fel a haza megmentésére ! De hiába volt a lelkesedés, hiába hullott annyi honfivér, a hatalmas zsarnok győzött, s magát az eltiport magyarnak kisírni sem volt szabad ! Fátyolt a múltra ! De a fátyol ne takarja el az eszményeket ! Az ezer éves Magyarországnak joga van élni. Élni pedig csak akkor fog, ha soha, semmi hatalomért el nem hagyja a márczius 15-iki eszméket. Tavasz virágát kora fagy ha érte : a napsugár újra életre kelti! Ragyogjon hát ez a napsugár, fej'essze, erősítse szép Magyar- országon a szabadság, egyenlőség, testvériség virágait ! Égy sugárt mi is kérhetünk a napnak ebből a ragyogásából. idegenben küzdünk, idegen föld issza be véresverejték hul- latásunkat: de egy szemernyivel mi is hozzájárulhatunk nemzetünk jövendő nagyságához. Ezt úgy tehetjük, ha megbecsüljük a magyar nevet s ezt becsültté tesszük e nép előtt, mely már élvezi a szabadságnak az. áldásait. Ez a nagy, ez a szép feladat vár az amerikai magyarságra. A mint ezt megtesszük, úgy áldjon meg minket a mi Istenünk ! KALASSAY SÁNDOR. órai vonatot. Jó éjt, ne vegye nagyon szivére a dolgot, máskor remélhetőleg jobban fogja kegj'elni a szerencse. — Jó éjt ! — monda Beaulieu Jenő gépiesen; ott állott künn a parkban a fák árnyas homályában és az ügyvéd után, a ki a megsemmisítő villámcsapást oly Üzletszerű nyugalommal közölte, gondolkozva pillantgatott. Kastélyának nagy előcsarnokában világosság s élet volt, szólt a zene, az ablakon keresztül eziezomá- zott női alakokat lehetett látni, amint ide-oda mozognak. Köztük, a legszebb Beaulieu Elvira, a kastély úrnője volt. Két ur lépett ki a parkba, czigarettázva; nem látták a magányos férfit, aki a fáktól elrejtve az ablakrácsra támaszkodott. — Meg kell adni, hogy minden pompás stylusban készült. Ha Beaulieu Jenő egyszer valamit a kezébe vesz, gondja is van arra, hogy a kivétel minden tekintetben összhangzatos legyen — jegyezte meg egyik. Mesés szerencséje van ennek az embernek. Öt év előtt koldus, ma millomos s a mellett e gyönyörű szép asszonynak férje ! — Igen szép, kedves barátom, meg jéghideg ! — Talán férjével szemben: hiszen bizonynyal csak a pénzéért ment férjhez; ugyanaz a régi történet és az is marad — a nő annak adja el magát, a ki legtöbbet ajánl, Dupuy dragonyos is m* g- kisérelte egyszer magának megnyerni, persze a gazdag Beaulieu elöl hátrálnia kellett. — Azt is mondják, hogy már az eljegyzés is megtörtént, de a jó Dupuy elég okos, hogy egy vagyontalan nőt luxusból nem vesz el. S midőn a gazdag Beaulieu feltűnt a láthatáron, természetesen önként visszalépett s innen van, hogy a szép Elvira ma Beaulieuné. Láttam, hogy egy fél órával ezelőtt Dupuyvel tánczolt s becsüle-
