Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1908-01-04 / 1. szám

2. oldal

AMERIKAI-MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

1. szám. 1908. január 4.

rulttá és koldussá teszen és sok embernek leéget családi hajlékát. A színházak, mulatóhelyek, vidám barátok felébreszthetik bennünk a szenvedélyek tüzét, mely megemészti lassanként a nemes érzelmeket s utánna szivünk üres, lelkünk sivár marad.

Hiába megyünk a nagyokhoz, hatalmasokhoz, hiába megyünk a lelkészekhez vagy buzgó keresztyénekhez, nem kaphatjuk tőlük amaz égi tüzet.

Nem árusítja senki e drága olajat, csupán a mindenható Isten, az irgalom és áldás örök, kifogyhatatlan forrása. Forduljunk hát egyenesen ö hozzá ez uj esztendőben. Felejtsük el az ó év balgaságait. Tegyünk erős, megtörhetlen fogadást ez uj esztendőben, hogy minden dolgainkat az Ur nevében kezdjük el, az ö ujjászülö, vigasztaló, szent leikéért esedezünk. Ezzel töltjük meg a mi sziveinket ez uj esztendőben s mint ama bibliai okos szüzek, elkészülve, boldogan várjuk a meny- nyei vőlegényt.

Harsányi István.

Egy asszony halt uieg.

«Egy asszony halt meg itt az éjjel,»

Szól a közömbös idegen;

»Jó asszony volt, — szól a rokonság, Hja, nincs maradás ide lenn !«

A pap azt mondja: »Hivő lélek !«

Az orvos: »egy nagy betegem,«

A férj a koporsóra nézve.

Csak annyit mond, hogy...»Mindenem I«

TftRCZft.

Holt-levelek*

Irta ; VARADI ANTAL.

I.

Zöld lámpaernyö törte meg a sárga petroleum lángot, a mely mellett némán ült a két öreg. Havas Pálné kötögetett, mialatt fürkésző tekintetet vetett a falon kegyegö öreg órára. Havas Pál a kalendáriumot olvasgatta.

— Mit ir a százesztendős, mondd öregem ?

Az öreg helyreigazította fehér, csontszélü

pápaszemét és olvasta :

Október eleje igen száraz lészen,

Közepe ellenben köd-esös egészen,

Vége felé majd a fagy is erőt vészen.

— Haj, haj, uram Jézusom ! és már alig van egy pár szál égetöfánk.

— Ad a Pfefferman hitelre.

— Azt is csak meg kell fizetni.

— Ne busulj, anyjukom. Megjön a Károly

levele még ma....... Lesz is benne valami, —

tudom.

Azzal megint belemélyedt a százesztös kalendárium misztériumaiba.

Az öreg asszony nyugtalan pillantásokat vetett az ablakra, melynek leeresztett zöld sirting- függönyén itt-ott átkandikált a holdsugár.

— Hideg lehet - odakinn.

— Biz a’. Majd megfagytam az előbb, hogy kint jártam.

— Szegény Verona majd megfázik.

Két virág*

Sóhaj kél az éjben : Ti fényes csillagok,

Oh hallgassatok meg ! Én a Nyomor vagyok ; Nincs erőm, hogy kezem imára emeljem S tán a végórákért küzd lihegő mellem.

Beteg vagyok, fázik vézna testem váza,

A kolduló ínség rongyokkal ruházza ;

Sáppadó arcomon bánat, aggodalom,

Miknek szavát kínját, könnyekbe foglalom:

Egy fekete madár vérfakasztó karma Szivemet, lelkemet, láncra kötve tartja,

S ha örömre kelni látom a Jólétet.

Pokoli irigység kinos lángja éget.

Kinn, a szivem tája mély sebet rejteget,

Mely folytonosan nö, soha be nem heged ;

Az emberek szerint bűn a neve ennek S utána csak börtön és rablánc jöhetnek.

— És itt van egy más seb ; a neve gyalázat,

Mely csak undokká tesz, mely csak megalázhat, Mely összetépi az ártatlanság, a hit,

A lelki tisztaság hószin virágait.

— De ne lássátok ezt; a mi bűn és vétek, Lelkemen kárhozat, ne, oh ne nézzétek ; Könyörületet kér egy elhagyott ajka,

Szörnyű az ínségem, — enyhítsetek rajta !«

Es egy kettős csillag az égről leszáll ott,

— Ne féltsd azt. Az ilyen tűzről pattant parasztleány még a hó hátán se fázik, ha mezítláb jár is 1 Ma pedig még hónak hire sincs.

— De sokáig is marad oda. Pedig csak a postára kellett mennie.

— No meg a boltba. Egy kis burnótot is hozattam, meg neked egy font kávét.

— öreg, öreg ! hova pazarlód már a pénzt, az Istenért ? Meg vagyok én a nélkül is.

— Majd megfizeti Károly ! Nem megparan- rcsolta a múltkori levelében, hogy ne hagyjalak szükséget látni semmiben? A kis kávéd pedig éppenséggel ne hiányozzék.

Havasné könybe lábbadt szemmel tette le a kötést. Szólani akart valamit, de ebben a pillanatban megzörgették az ablakot.

Az öreg felkelt nagynehezen s kitipegett.

Havasné aggódva nézett utána a sötét konyhába...

— Megkérdezd, öregem, hogy ki az? Ismeretlennek ki ne nyisd 1

Már akkorra a Verona nyelvelése hallatszott kívülről.

— Tessen már kinyitni, nagy jó uram, vagy nagyasszonyom, mert leszakad a karom, olyan nehéz ez a kosár.

— Hát mi van benne ?

— Hát minden. Meg a liszt is.

— Igaz biz a’ I — kiáltott fel az öreg s a mily sebesen csak lehetett tőle, remegő kezével kinyitotta a konyhaajtót.

A holdsugár tele kévéje özönlött a tárt ajtón keresztül a kis konyhába. Verona nagyfujva toppant be, mialatt az öreg megállt a konyhaajtóban.

Emelkedett, dombos helyen volt a Havasék kis háza, melynek pitvarajtajából végig lehetett látni az egész, mindössze egy utca házsorából ' álló falut.

Hozott enyhületet, hozott édes álmot;

8 fényes sugarain a földet bejárván,

Segít a nyomoron, a bűnösön, árván ;

Mert megáldott nyomán két virág született: Egyik a szánalom, másik a szeretet,

8 csodás balzsamot rejt virága, levele,

S a nyomor sebeit gyógyitgatják vele.

*

Kik nemesek vagytok lélekben és szívben.

Ezt a két virágot ápoljátok híven;

S jóságotok fénye, — ah, oly sokan várják, Világítsa be a nyomor éjszakáját!

Kótai Lajos.

Gondolatok*

Mi engem a keresztyén hit vallásáról meggyőz, nem csodáiban fekszik. Minden hit csodákat tesz, vagy lát legalább és igy minden hitnek megvan csodás története. A nagyszerű vallásunkban épen az, hogy oly egyszerű.

*

Abban, minek csaknem kétezer éves története van, sok olyat is találunk, mi aljasnak látszik. A századok, mint a vizek, folyásukban nem legtisztább részeiket rakják le, s ha a keresztyén civilizáció hosszú múltját tekintjük, valóban nincs mit bámulnunk egyes kinövésein, de ne feledjük el, hogy a fát nemcsak hasadozott kérgéből, hanem dús lombjaiból, gyümölcséből Ítéljük meg s vájjon ki • keresztyénséget ekként tekinti, nem fogja-e elismerni nagyszerű jótékonyságát ?

A hold tisztán sütötte be a fehér házikók sorát, le egész a kápolnáig ; mert kápolnája ugyan van Csarnóaljának (igy hívják a kis fészket), de papja nincs. Szerény filiálé, a hol egyszer mondanak misét egy esztendőben, búcsú napján.

Ezalatt az öreg asszony odabenn türelmetlenül hívta az öreget.

— Siess, siess I meghűlsz az Istenért a nyitott ajtóban !

— De mikor olyan gyönyört! holdvilágos az éjszaka.

— Gyere, gyere! Itt a Károly levele 1

Az öreg egy ugrással, a mely hetven esztendejét ugyancsak megszégyenítette, odabenn termett a konyhában.

— No csak, no. Mért nem mondtad elébb ?

Azzal a szobába sietett. Havas né már akkorra

kirakta a Verona kosarának tartalmát az almáriumba. Apró-cseprő bevásárlások, fökép vagy tiz kiló liszt, fűszer, egy s más, közte a font kávé.

— Édes öregem... hát csak nem feledkeztél meg rólam ?

— Nem én... nem én — mentegetödzött az öreg — hanem Károly. A Károly rendelte... Hol a levél ?

Az öreg asszony remegő kézzel bontotta ki a Verona kötényébe csavart levelet.

»Tekintetes Havas Pál urnák, fiúi tisztelettel, Csarnó-Alja, u. p. Monor«.

— öregem. Ne hagynék holnapra, napvilágra az olvasást? A te gyönge szemeid ilyenkor csak az öreg nyomtatást birják. Az Írás nagyon apró lesz !..

— Dehogy hagyom, anyjuk, dehogy hagyom! Nem tudnék aludni egész éjjel, ha el nem olvasnám.

— Magam se, magam se, — sápitozott az öreg — de hát kímélni akartam a szemeidet.