Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1907 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1907-02-21 / 8. szám
— 167 — viaábM egy fehér virágot ki vegyen és a gomblyukába tűzze. Egy férfi ellenfél is elég rósz az irodalomban, de egy nő ellenség elszenvedéséhez igen nagy türelem kell! Azzal azonban vigasztalhatja magát, hogy öt sohasem fogják az újságok hirdetni, mig ön, — köszönet az én gyön- géd pártfogásomnak és a főnkéit gondolkozása és kifogástalan jellemű McWhing barátságának, legalább egy hónapig, vagy kettőig újonnan felfedezett lángeszű iró lesz, a mi bár nem hosszn idő, de a mai világban senki sem szokott tovább tündökölni.* ..Kivéve Mavis Klára !‘ — mondám. ,I:gaz ! Kivéve Mavis Klára!4 — nevetett és Devetése olyan gúnyos és sért# volt. ,Ö nagyon kicsinek látszik a végtelen égen — a maga világában megelégedve és simán mozog, , de sohasem fog olyan üstökösként feltűnni, mint »n, ha McWhiliag kiadja a jelszót. Faj Geoffrey í hagyjon föl a busulázsal. Egy nőre féltékeny! Szégyenelje magát, — hót nem alsóbbrendű teremtés e a ne, mint a féifi? Azlán egy nö hírneves volta elég arra, hogy egy öt- szöiös milliomos a porig alázza büszke lelkét ? Győzze le álszégyenét Geoffrey és jöjjön velem ebédelni!1 Újra kacagni kezdett, amikor elhagyta a szobát és kacaja ismét ingerültté tett. Mikor magamra maradtam, hirtelen nehány sort vetettem papírra egy jól ismert, hatalmas folyóirat szerkesztőjének, akit még szegény iiókorom óta ismertem és akinek dolgozni is szoktam. A szerkesztő ismerte mosteHi szerencsés helyzetemet, és biztosra vettem, hogy nagyon is igyekezni fog mindenben a kedvemet keresni. Levelemben az a kívánságom volt kifejezve, hogy folyóirata egyik legközelebbi számában Írhassak élnév alatt egy szigorú biiálatot a Mavis Klára ,Különbségek1 cimü könyvéről. — 162 — hez. Reményiem, hogy megérteti vele, hogy én egy valódi nagyság vagyok, akit idáig még nem fedeztek föl.“ ,,Ne féljen tőle ! Tudom a dolgomat könyv nélkül. „Újonnan fölfedezett csillag1 stb. — annyi mindenféle hirdetést összeolvastam már, hogy túl nem tesz rajtam még egy telivér árverező sem. A viszontlátásig 1“ Elment; én pedig irataim rendezgetése u án kimentem, hogy az ,Arthur1 társaság termeiben megreggelizzem. Odafelé menet megállottám egy könyvkereskedő ablaka előtt, hogy megnézzem, ha ki van e téve a kirakatba , halhatat lan‘ munkám egy példánya. Nem volt, — a mi legelőre volt téve és a legfeltűnőbb helyre volt állítva, az egy .Különbségek4 cimü könyv volt, Írója pedig Mavis Klára. Hirtelen gondolatomnak engedve, bementem és megvettem azt. ,,Van reá sok vevő ?“ — kérdém a segédtől, amint a kötetet átadta. A segéd bámulva nézett reám. ,,Sok vevő?“ — válaszolt. — „Elhiszem azt ! Mindenki olvassa !“ ,Igazán V mondám és hanyagul fordítottam benne néhány lapot,Nem láttam az újságokban semmi említést felőle * A segéd mosolyogott és felhúzta a vállait. ,-Nem látott ön és valós; iűü nem is fog uram1 — mondá ,Klára Kisasszony nagyou népszerű és nincsen szüksége birá* latokra. Aztán a bírálók nagy része haragszik is reá sikerei miatt és a közönség azt nagyon jól tudja. A minap is volt itt egy újságíró egy nagy laptól és azt mondta, hogy sze‘ retne nehány adatot arra nézve, hogy melyik könyv kél a legjobban és kért, hogy mondjam meg neki, hogy melyik szerző munkáit keresik a legjobban? Mondtam neki, hogy a Mavis Klára kisasszonyét, aminthogy igaz is, amiért aztán nagyon megharagudott. Azt mondta, hogy mindenütt azt a feleletet kapta és akármilyen igaz legyen is, neki az semmit sem használ, mert nem meri felemlíteni. A szerkesztője azonnal kidobná a cikkét, mert gyűlöli Klára kisasszonyt. — 166 — ez azt jelenti, liogy bizonyos emberek a mi nagyrabecsülfc McWhing barátuak által vezetve, elvezethetik a lovat, a közönséget az ö számukra teleöatött irodalmi vízhez, de nem kényszeríthetik arra, hogy a számára elkéstitett vizet iHegitas3ák vele. A ló sokszor elfordul és megfut, hogy a maga esze után keressen vizet, éppen úgy tett a Mavis Klára esetében. Mikor a közönség kiválaszt egy Írót, az nagyon veszedelmes a többi Íróra, de azon nem leket ■segíteni!‘ ,De hát miért választja a közönség Mavis Klárát? — kérdeztem rosszkedvűen. .Miért bizony!* — ismételte mosolyogva. .MaWhiag azt felelné önnek, hogy azért, mert bolond. A közönség meg azt felelné, hegy azért, mert lángész.4 jLáneész !‘ — feleltem gúnyosan. ,A közönség nem tudja felismerni ezt a kelléket!4 ,Azt hiszi Ön ! ?‘ — monda még mindig gúnyosan mosolyogva. ,Igazán azt hiszi? Akkor az nagyon különös, hogy azt, ami igazán nagy és értékes a művészetekben, hogyan tudják megbecsülni nem csak itt, hanem a világ minden részében az olyanok, akik gondolkoznak és tanulnak ? Emlékezzen reá, hogy minden valóban nagy és kitűnő fénfi és nö félre volt értve a maga korában és le volt gyalázva a hírlapok által,— csak a hétköznapi lények voltak feldicsérve és felmagasztalva. Egy látszik, hogy a bolond közönség mindig maga választja ki ezeket a nagyokat, mert a bírálók semmi áron sem fogadnák el Őket azoknak, mig végre kényszerítve vannak arra az általános többség száma által. De figyelembe véve azt, hogy milyen bolond és szamár a közönség, azon csodálkozom kedves Geoffreym, hogy ön eléggé lealázza magát, hogy ehhez a tömeghez folyamodjon ! Szótlanul ültem, de magamban bosszankodtam megjegyzései miatt. .Attól tartok, hogy Mavis Klára tövis lesz az ön oldalában4 — folytatta és felkolt, hogy az asztalon levő virágt— 1Ü3 — Gyönyörű szerkesztője van önnek ! —jmondtam neki és nagyon furcsán nézett ream. Semmi sem hasonlít a hírlap- irodalomhoz, ha arról van szó, hogy az igazságot elferdítsék, azt tessék elhinni uram !“ Mosolyogtam beszédén és elmentem a megvett a könyv* vei azzal a meggyőződéssel, hogy kidobtam egy pár kraj* cárt egy olyan valamire, a mi semmi más, mint egy hal* máz asszonyi fecsegés. Ügy gondolkoztam, mint a legtöbb irodalmi munkás ; a közönséget szamárnak tartottam, mert ha kereste a Mavis Klára munkáját, akkor azt a ponyvairodalom termékének tartottam, tehát szamár volt, pedig én magam is ennek a szamárnak az elismerését kerestem a legjobbau. Még mindig azt liittem, hogy a szamárközönségnek szüksége van az olyan útmutatóra, mint a lapokban olvasható bírálatok vol* tak, hogy megtudja, hogy mit jó olvasnia. Persze, hogy tévedtem ; a közönség zöme, minden népnél valami titkos hatalom által vau vezetve, amely megtanítja megismerni a jót a rossztól és amely reábirja, hogy a jót fogadja és a rosszat dobja el. Mint kortársaim nagy része tett, én is úgy tettem és azzal a szándékkal ültem le a kör helyiségének egy szögletébe, ;hogy átnézzem a haszontalannak tartott munkát és alkalmat leljek gúnyos szándékom bebizonyítására. Csak nehány mondatot olvastam el, de már is elszo* rult szivem a félelemtől és irigységtől. Micsoda hatalom merte felruházni ezt a nőt olyan tehetséggel, hogy jobban és szebben merjen írni tudni, mint én tudok! Ki engedte meg neki, hegy arra kényszeresen engem tolla bűvös hatalmával hogy méreggel és szégyennel, de kénytelenségböl is elismer* jeni a magam alárendelt állapotát ! Világos, igaz gondolatok egyszerűen és mégis gyönyörűen kifejezve, elyan szépen és vonzóan leírva, hogy lekötve tartották figyelmemet, egyszer osak valami megmagyarázhatatlan harag fogott el és mér* gesen vágtam a földhöz a könyvet. A hatalmas, ellenállhatatlan, megvásárolhatatlan tulajdonsága a lángésznek! Oh ! nem voltam még annyira elvakitva az önszeretet által, hogy
