Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1907 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1907-02-14 / 7. szám
— 159 „Minek ?“ Egy pénzutalványt nyújtott felém, Ránéztem és lát* tam, hogy az említett összeg van reá írva, és az ö névaláírásával van ellátva, de annak a neve nem volt rajta, a kinek az összeg kifizetendő lesz. „Nos ? — mit jelent ezt“ „Azt. jelenti“ — válaszolt, — „hogy találkozni fogok, ma reggel McWhing úrral. Találkám van vele tizenkét órára. Ön, mint Tempert Geoffrey és mint annak a könyvnek az Írója, amelyet McWhing- ur fog megbírálni és meg- diesérni, nem Írhatja a nevét egy ilyen utalványra. Nem lenne illő, de meg később még beszédtárgya lehetne és belső titkokat árulna el. Reám nézve egészen más ügy- ügy fogok szerepelni, mint az ön üzletvezetője, az ön irodalmi ügynöke, aki tiz percentet rak zsebre a jövedelemből és mint a ki igen jó üzletet csinál önnel. Aztán mint ilyen fogom megbeszélni a dolgot a tökéletesen gyakorlatias McWhinggel, aki nagyon is szemmel" kiséri az ilyen utalványokat. Persze, az egész bizalmasan tör ténik. Az egész üzleti dolog, r~ ebben a mai kereskedelmi világban az irodalmi munka is mesterséggé lett és még a birálÓK is csak olyan munkát végeznek, ami kifizeti magát.1, „Ön meri azt állítani, hogy McWhing el fogja venn: azt az ötszáz fontot '!“ — kéidém kétkedve. „Nem merem biz én. Már olyan ügyetlenül nem fo gom elibe tenni a világért sem! Ez a pénz nem a McWhiűj számára van, — irodalmi könyöradomány lesz !“ „Igazán ! Azt hittem, hogy meg akarja vesztegetni.' „Vesztegetni ! Jó egek ! Egy bírálót megvesztegetni Lehetetlen, kedves Geoffrey ! — még olyat sohasem hallói tam — soha ! soha !“ Fejét rázta és szemeit kegyeskedve forgatta — „Nei ngy ! Az lehetetlen! Az újságírók sohasem vesznek el péni senkitől. Még azért sem, ha egy uj aranybányát hirdetnél vagy ha valami divatos zeneestélyt hirdetnek, sem. Mindé: amit az angol njságokban talál, »sak arra való, hogy abh — 158 — teljes értelmében borzasztó. Különösen a szemei. Olyan ijedten és vadon néz, mintha látta volna az ördögöt. Eiztositom, hogy borzasztóan néz és nézése nem is változik. Az orvosok nem tehetnek semmit, — nagyon próbára teszi Sibylt és vala* mennyiünket. “ Részvéttel vettem tudomásnl és mivel tudtam, hogy az élőhalottat magában foglaló ház többé kevésbbé rideg lehet, különösen az olyan fiatal és életkedvü természetre nézve, nem mulasztottam el, hogy Sibyl kisasszonynak ne szerezzek egy kis örömet, ha csak hatalmamban állott az. Drága virá* gok, operai páholyok, .egyszóval mindent megtettem, amit megtehet az ember nagyobb feltűnés nélkül és nem is lettem visszautasitva. Minden jól ment és úgy látszott, hogy köny nyen el fogom érni azt, ami után vágytam. Nem volt utániban semmi akadály és önként olyan életet folytattam, ami személyes hiúságomat kielégítette, aztán ebnen egy egész sereg ismerős hízelgő, helybenhagyó biztatása kisért. W il‘ lowsmert megvettem és az ország összes hírlapjai közölték az eseményt, részint irigykedő, részint hizelö cikkekben. t.gy* védeim meleg hangon üdvözöltek, hogy oly nagyszerű hely birtokosává lettem, amelyet ök, kötelességszerüen, személyesen fö1 kerestek és megvizsgáltak. A kastélyt most egy csajiat díszítő igyekezett rendbe hozni, akiket Riinanez ajánlatára fogadtam és akik azon igyekeztek, hogy nyárelőre teljesen rendbe hozzák és lakhatóvá tegyék, amikor egy nagyobb, többé-kevésbbé előkelő társaságot készültem benne fogadni. Ezalatt megtörtént az, amit régente életem egyik legnevezetesebb eseményének tekintettem volna. A könyvem megjelent a piacén. Világraszóló kürtölés után végre ki volt bocsátva és a közönség változó szeszélyére bízva és valamennyi folyóiratnak meglett küldve Londonban. Az set követő napon Lacio, — amint barátomat bizalmasan hívtam, — szobámba jött és arcán valami rejtelmes és tréfás mosolylyal igy ssólott: — (xeeífrey ! Kölcsönözni fogok önnek ötszáz fontot 1 Mosolyogva néztem reá.. „Hát mit tud Ön arról ?“ — mondám akaratom ellepve is mosolyogva, amint szeme közé néztem. „Különcségei a lelket illetőleg az egyedüli dolog, amit önben kivetni valónak találok. “ „Igazán ? Örülök, hogy van bennem valami, ami bolondosnak látszik. A bolondság az egyedüli dolog, ami a bölcses- «éger lehetővé festi. Megvallom, hogy nagyon különös bogaraim vannak a lelket illetőleg.“ * „Elnéző leszek irántuk“ — mondám nevetve. „Az igazat megvallva, mindent el fogok nézni az ön hangja kedvéért. — Nem hízelgésből mondom Lucio, de ön úgy énekel, mint egy angyal.“ „Ne használjon lehetetlen hasonlításokat. Hallott ön már valaha.angyalt énekelni ?“ „Igen !“ válaszoltam mosolyogva — „Ma éjjel!“ Halálos sáppadtság ömlött el rajta. „Nagyon nyilt bók !“ —mondá nevetést erőltetve és csaknem goromba mozdulattal eresztette le a kocsi ablakát, pedig az éj borzasztóan hideg volt. „Ez a kocsi megfullaszt, engedjünk be egy kis friss levegőt. Látja, hogy fénylenek a csillagok, mint annyi gyémánt, a Mindenható koronájának gyémántjai ! Az erős fagy, éppen mint az erős munka, előtérbe hozzaa nemes .törekvést. — Ott fenn, messzire, ott van egy csillag, melyet alig lehet észrevenni •, néha vörös, mint a tűz, aztán kékes, mint a villámlás, mindig meglátom, bár sokau észre sem veszik. Algol A neve és babonás emberek gonosz csillagnak vélik. Szeretem, különösen rossz hite miatt, ami bizonyára nagyított. Lehet, hogy a pokol hideg része, ahol a bűnbánó lelkek saját könyveikbe fagyva ülnek, — vagy lehet a Menny előkészítő iskolája, — ki tndja ! Ott fénylik Venns, az ön csillaga Geoffrey, — mert ön szerelmes barátom ; nocsak vallja be, hogy az!“ „Nem vagyok benn« biztos“ — feleltem lassan „A ezerelem szó aligha találó kifejezés jelenlegi állapotomra.“ „ Ezt ön ejtette el !*• — mondá hirtelen és egy hervadt ibolya botiéi át vett föl a kocsi aljáról és felém nyújtotta. — bet — . ' —155 — Mosolygott, amint bosszankodva sziszszentem föl. A Sibyl kisasszony bokrétája volt,amelyet véletlenül Jleejtettem és amelyet ö felismert. Szó nélkülvettem el tőle. ,,Kedves Barátom ! Ne póbálja érzelmeit elrejteni [leg*' jobb barátja előtt.“ mondá komolyan, de szívélyesen. ,,Öfl nőül szeretné venni EDon gróf gyönyörű leányát és nőül fogja venni. Bízzon bennem, mindenben segítségére leszek !“ „Igazán ?“ —, mondám hirtelen örömmel, mert eszembe jutott, hogy milyen befolyással van Sibyl atyjára. „Igazán — ígérem“ — mondá komolyan. „Biztosítom, hogy a házasság egészen kedvem szerinti lenne. Megteszek mindent, ami tőlem telik, jaedig már én nagyon sok párt boro- náltam össze.“ Szivem hevesen dobogott és amikor estve elváltunk, hálával ráztam meg kezét és újra oiztositottam, hogy fiagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a végzet olyan baráttal aján* dékozolt meg, mint ö. „Kinek köszöni ön ? — kérdé. „A végzetnek és a szerencsének 1“ „Igazán ? Nagyon csúnya nővérek, attól félek- Lehet, hogy azok voltak múlt éjjeli látogatói !“ „Isten mentsen !“ „Ah ! Az Isten soha sem tiltja meg saját törvényeinek a betöltőiét !“ — válaszolt. — „Ha ezt tenné, önmagát tagadná meg !“ „Ha egyáltaláu létezik !“ — mondám gondatlanal. „Igaz ! Hal“ Ez után elváltnak és lakosztályainkba tértünk.
