Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-20 / 51. szám (50. szám)
— 97 de megemlékezve reá, hogy milyen gazdag vagyok, alázatos türelemmel hajtotta meg magát. — Igen, a mint ön mondja Tempest ar, mint Krisztus Minden dolgában akadályozták és gúnyolták és még is elérte hogy soha el nem múló érdemeket szerzett és — — Mint Krisztus! mondám újra, mert mulattam rajta, hogy borzad a nyakas quaker. Igen is! monda és kegyesen nézett maga elé. De most nem ö reá gondoltam Tempest ur, hanem egy nőre. — Igazán? mondám közönyösen. — Igen egy nőre, a ki a reá szórt gúny dacára is gyorsan emelkedik. Bizonyosan fog felőle hallani iroi és társadalmi körökben, pedig nem gazdag; hanem hirneves. Mindazáltal nekünk semmi közünk hozzá és jobb, ha visszatérünk az üzletre Az egyetlen bizonytalan valami az ön könyvének a sikerére nézve a bírálók magatartása. Csak hat előkelő bíráló van, a kik az összes angol és az amerikai könyvek egy része felett bírálatot mondanak. Itt vannak a neveik és azok a lapoknak a címei, a melyeknek Írni szoktak. Az első a névsoron a legtekintélyesebb. Neve McWhing Dávid. Mindenütt és mindenről ir, mert skót és igy természeténél fogva minden lében kanál. Ha McWinget megtudja nyerni, akkor nem érdemes a többivel bajlódni, mert azok követni fogják. Személyes barátja a „Tizenkilencedik század“ cimü napilapnak és igy az a lap is meg fog önről emlékezni, a mi különben lehetetlen volna. Egy bíráló sem imát abba a lapba, ha csak nem a szerkesztő barátja. —•> Kénytelen lesz ön McWhinget megnyerni, vagy csupa dacból is ellene lesz önnek. — Az nem tesz semmit ! mondám, mert sehogy sem tetszett, hogy McWhingnek hízelegjék. Egy kis ellenbirálat még használni is fog a könyvnek. — Néha használ, mondá Morgeson és zavarta* simogatta a szakállát. De 'sokszor határozottan ért. Ha valami nagyszerű újdonság volna, akkor használna, do az olya*. A játékosok bevégezték a játszmát, melyet néztünk é® felkelvén őrömmel üdvözölték Luciót. Mindjárt arra gondol* tam, hogy a klub nagyon előkelő tagja gyanánt ismerik és olyan személyt véltek benne üdvözölni, a kit majd kőlcsö- nért szólíthatnak meg, ha esetleg pénzre van szükségük. Be mutatott mindeniknek és hamarosan észre vettem a hatást, a melyet rájuk nevem említése gyakorolt. Kérdezték, hogy kívánok e részt venni játékukban, mire én igennel feleltem. A játék túlságosan magas betétekre ment, de nekem nem volt azon mit aggódnom. Az egyik mellettem ülő, szőke haja fiatal ember volt, előkelő magaviselettel, Lynton gróf néven mulatták be ne* hem. Észrevettem, hogy nagyban játszik és nagyon feltűnt, hegy betéteit mindig megkétszerezi és ha veszt, hangosan kacag, mintha részeg lett volna, vagy féleszű. Először nem törődtem a játékkal és azzal sem, hogy vesztek e, vagy nye* rek. Lucio nem játszott, hanem oldalról figyelt bennünket, különösen pedig engem. A. szerencse velem volt és állandóan nyertem. Mennél többet nyertem, annál izgatottabbá lettem és hirtelen vágy fogott el arra, hogy mindenáron veszteni akartam. Meglehet, hogy valami jó sugallatát követtem természetemnek, hogy minden áron a Lynton javára akartam X —100 -> kajáról, egy olyan ocsmány bírálatot, a mely telve volt «»dar hazugságokkal és a melylyel szárnyát szegte egy nemes lélek repülésének. Ha meg nem ígéri, hogy mindent visszavon mihelyt visszaér Angliába, ha ugyan visszaér, és ha meg nem adja neki a megérdemelt dicséretet: lezuhan innen, mert csak el kell önt bocsátanom ! Geoffrey, látta volna csak McWhinget akkori Síit, bőgött és kapaszkodott! Sohasem volt még a sajtó embere olyan sajtolt állapotban. Gyilkos, gyilkos 1 kiabált, de hangja megtagadta a szolgálatot. Fölötte a havasok ormai tornyosultak, mint a hírnév magaslata, a melyet nem volt képes elérni és a mit ennél fogva másoktól is irigyelt, alulról a legelésző tehenek ko- lompja hallatszotr. a mely a biztos otthont juttatta eszébe. Gyilkos 1 hörögte újra. Nem, mondám, nekem kellene gyilkost kiáltanom, mert ha valaha fogott el valaki gyilkost, akkor én most azt tettem. Az ön gyilkolási rendszere roBz- szabb az éjszakai gyilkosnél, mert az csak a testet öli meg, de ön a lelket igyekszik megölni. Persze nem éri ön el célját, de a próba már magában ördögi. Kiabálás és kapá- lóiáe nem fog önnek itten használni, mert itt egyedül vagyunk az őrök természettel. Adja meg az 6n által legyalá- i»tt emberiek az őt megillető elismerést, vagy a mist előbb mondtam, légárul ön 1 Hogy a történetet röviden befejezzem engedett, és megeskndött, hogy úgy fog tenni, a mint én parancsoltam, a mi után gyengéden a karjaimba vettem és levittem egy biztosabb helyre, a hol a megiázkodás ntán •írva rogyott össze Elhiszi én. hogy ^mielőtt a szállodába értünk, a legjobb barátokká lettünk. Megmagyarázta, hogy miért jár el úgy az írókkal szemben ét én nagylelkűen fel oldoztam bűneitől. Elcseréltük a névjegyeinket és az az írók réme megesküdött, hogy én vagyok a legjobb barátja a világon és Őrömmel lesz szolgálatomra, miheljt azt igénybe akarom venni. Tudta a hercegi címemet, de még nagyobb címet akart nekem adui. Nem költő ön 1 kérdé, a mint a szállodában ágyára dőlt. Mondtam neki, hogy nem. Sajnálom, jelentette ki könnyek között, mert ha az volna adnék — 101 — önnek valamit, ki dicsirném a lapokban ingyen ! Ott hagytam horkolva és azóta sem láttam. Azt hiszem, Jhogy rám fog ismerni, elmegyek és felkeresem személyesen. Az istenekre I Tudta volna csak, hogy ki tartotta élet és halál között a Mauvais szoros tetején ! Bámulva néztem reá. — De hiszen tudta, mondám, nem épen most mondta én, hogy elcserélték névjegyeiket! —-\ Igaz, de az később történt l Biztosítom kedves barátom, hogy megtudjak lágyítani McWhinget 1 • Nagyon érdekelt a történet, kivált a hogy ö előadta. Olyan hűen mondta el, hogy az egészet magam elé képzeltem. Elmondtam gondolataimat. — ön bizonynyal jó színész lett volna Lucio ! Hogy tudja, hogy nem az vagyok ? kérdezte csillogó szemekkel, majd gyorsan hozzátette, nem szükséges az embernek ahoz az arcát kifesteni és kivilágított színpadon ng. rálni, hogy jól játsza a szerepét. A legjobb szinész az, a ki tökéletesen el tndja játszani az élet komédiáját, agy a mint azt én próbálom. Jól járni, beszélni, mosolyogni, sirai, nyögni, nevetni és — meghalni. Az egész színjáték, mert minden emberben van egy tehetetlen, de mégis hatalmas halhatatlan lélek, a ki nem képes cselekedni, de a ki van és a ki állandóan ellene van a test hazugságának I Nem válaszoltam sommit erre a kitörésre, mert kezdtem hozzászokni tréfás, de nagyon különös kijelentéseihez. Jellomét valami titokzatos burokkal vették körül ezek a kitörések, de az által is csak szeretetreméltóságát növelte. Noha elismertem, hogy teljesen az uralma alatt állok es és hogy az életem as ő tanácsai szerint irányítom, de mindig megnyugtattam magam, hogy jól van az ngy, mert ö sokkal tapasztaltabb és befolyásosabb volt, mint én. Akkor
