Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1906-12-20 / 51. szám (50. szám)

— 103 — Sok jól ismert arcot láttam a társaságban. Jeles állam férfiakat és politikusokat ismertem fel, a kikről soha sem gondoltam, hogy kártyahelyiséget látogassanak. Ügyeltem rá, hogy el ne áraljain meglepetésemet és olyan egykedvű arccal néztem a játékot, akár csak barátom. Elvoltam reá készülve, hogy játszani és veszteni fogok, de arra a jelenetre nem voltam elkészülve, a mit nem sokára látnom kellett. — 102 — «stye együtt ebédeltünk, a mint az elég gyakran megtörtént és időnket pénzügyi és üzleti dolgokkal töltöttük el. Lucio tanácsára több fontosabb beruházást tettem és ez; k elég tár gyat szolgáltattak a beszédre. Tizenegy óra felé kimentüuk és a ruagán k; rtyakör felé irányítottuk lép einket, a hova barátom ajánlkozott^ hogy elvezet és bemutat, iqiat vendéget. Egy igénytelen kis utca végén volt egy elég egyszerű kinézésű házban, nem messze a Pali Malitól ék fényesen, de Ízlésesen volt bebutorozva. Úgy látszott, hogy egy nö uralkodott a házi» egy no, akinek szemöldökei, haja és arca be volt fe >t v: ü angol japán divat szerint bebütoroZott szobában fogadott bennünket. Kinézése és viselete eléggé bizonyították, hogy azok közzé a nők közzé tartozott, a kiknek „múltjuk van, és a kiket úgy tüntetnek fel. mint a férfiuem martyrjait. Lucio mondott neki valamit, mire ö rám nézett és mosoly­gott és csengetett az asztalon levő csengővel. Egy komoly képű, fekete ruhás férfi cseléd jött be és a nö intésére az emeletre vezetett bennünket. Pompás szőnyegen jártunk és menet közben észrevet­tem, hogy minden úgy van bezendezve, hogy ne csináljon lármát és még az ajtók is posztóval voltak, behúzva. Az emeleti folyosón a szolga vigyázva kopogott egy oldalajtón, az ajtóban kulcs furdulásátghallottam és bejutót' tunk egy uagy kettős terembe, a mely fényesen volt bevi­lágítva és telve volt kártyázókkal, a kik baccaratot és rouge et noirt játszottak. Némelyik felnézett, a mintt Lucio belépett és mosolyogva intett, némelyik kérdöleg nézett reám. de különben belépésünket észre sem igen vették. Lucio karon fogva vezetett és leült a játékot nézni, Én is követtem példáját és nem sokára érezni kezdtem, hogy valami láz féle érzés befolyása alatt állok. — 98 — munka, mint az öné, reá van szorulva, hogy hirdessék és tolják előre — — Látom ! mondám kedvetlenül, ön nem gondolja, hogy az én könyvem eléggé újdonság arra, hogy a maga erejéből megálljon ? — Kedves uram! őn egy kissé, egy kissé___hogy is mondjam csak ? Egy kissé a szélsőségbe ment. Az őn könyve tannltságra és finom gondolkozásra mutat és ha nem lát­nám azt benne, akkor a butaságomról adnék bizonyitványt. Ae egyedüli, a mi hiányzik belőle, az érdekesség, a mely lekötve tartaná az olvasó figyelmét. Ez azonban nagyon is divatos az uj irodalomnál és kevés írónál van meg. Egy pillanatig nem válaszoltam. Lucio megjegyzéseire gondoltam, melyeket ugyan erről a lárgyról mondott. Nos, mondám végre. Ha nem volt bennem érzés a mikor a könyvet írtam, most bizonyára még annyi sincsen. Hiszen ember, én minden sorát átéreztem. Atéreztem fájda­lommal és kinnal! — Valóban úgy van ! Vagy legalább azt gondolta, hogy átérezte, a mi egy másik írói sajátosság. Lássa ön, hogy meggyőzzük a népet, valamiről, először magunknak kell meggyőződnünk. A következmény aztán bizonyos egyetértés a szerző és olvasó között. Én azonban uagyon rósz vitatkozó vagyok és lehet, hogy a gyors olvadásnál rosszul bíráltam meg könyvét. A könyv mindenesetre sikerrel fog járni, ha rajtunk függ az. Az, egész, a mire kérem önt, abból fog állni, hogy ön személyesen bánjon el McWhinggel. Megígértem, hogy megteszem és azzal elváltunk. Észre vettem, hogy Morgesonnak több megfigyelő képessége van, mint én gondoltam és azon volt mit gondolkoznom. Mert ha igaza van, hogy könyvem nem képes hatást kelteni, akkor a hirdetéssel szerzett hírnév csak olyan mondva csinált lesz, a mely nem sokat ér. Nem volt jó ked­vem azon a délután és Lucio észrevette. Nemsokára meg­tudta Mörgésonhal folytatott beszélgetésem tartalmát és han­gosan kacagott, mikor a McWhing megnyeréséről beszéltem. — Ö9 — Átfutotta a többi öt előkelő bíráló neveit és közönyösen vállat vont reá. — Morgesonnak igaza van, monda, MeWbing jó vi­szonyban van ezekkel. Egy klubéhoz tartoznak és ugyan abban az olcsó vendéglőben étkeznék és ugyanazoknak a kifestett táncosnőknek udvarolnak. Nagyon kén/ ' aes kis baráti kör és egyik segít á másiknak. Oh igen ! Ila önnek volnék, megegyeznék McWbinggel ! — Dé hogyan? kérdem, mert bár nagyon sokszor lát­tam a McWhiug nevét a lapokban, ez emberrel sohasem találkoztam. Nem kérhetek szívességet egy bírálótól ! — Persze, hogy nem ! és Lucio újra jóízűen kacagott. Ha *olyan bolondot tenne ön, micsoda megrovást kapna a fáradságáéit. Semmi sem olyan jó tréfa a bírálónak, mintha egy iró lealacsonyítja magát az alacsonyabb színvonalon állóhoz és azért megróvhatja. Nem, nem, kedvesem, egészen másként fogunk elbánni McWhing úrral. Én ismerem öt, ha ön nem ismeri is. Az már jó újság! A szavamra mondom Lucio, úgy látszik, hogy ön miudenkit ismer! — Azt hiszem, hogy ismerek mindenkit, a ki arra érdemes, bár McWhinget semmiesetre,, sem so-rozom az érde­mesek közzé. Különös és érdekes körülmények közt ismer­kedtem meg vele. Svájcban történt a Mauvais szorosban. Pár hétig ott időztem a magam dolgában és mivel bátor voltam és ügyös, a vezetők sokszor megengedték, hogy segítségükre legyen. Ilyen minőségben állottam szolgálatára a gyenge szervezetű McWhingnek és átvezettem egy néhány hegyormon,- Mig vele voltam mindig a legfinomabb francia nyelven beszéltem vele, bár ö egy seót sem értett belőle. Én jól tudtam, hogy7 ö ki volt, mert ösmertem Ö3szes kar- társait és régen tudtam, hogy egyike volt a törekvő láng­elmék gyilkosainak. Mikor a Muvais szoros tetejére értünk, hirtelen szívrohama támadt és szorosan megfogva karjait, igy szóltam hozzá nagyon érthető angol nyelven; McWhing ur, ön egB gyalázatos bírálatot irt egy bizonyos költő man-

Next

/
Thumbnails
Contents