Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-13 / 49. szám
— 89 — és ö fogad. Sarolta néni, he Sibyl? ha, ha, ha, Az elhalt feleség nővéréről hozott törvény nem sokat használna nekem, mert ha nőm elhalna, nem nagy kedvem volna elvenni Fitz- roy Sarolta kisasszonyt ! Hn, ha, ha! Megközelíthetetlen kisasszony! Uram! Valódi minta'. Jöjjön és ebédeljen velünk Tempest ur ! Ugye Lncio elhozza magával ? Egy fiatal hölgy is van nálunk ! Amerikai, valódi dolláros még a kiejtése is és Jupiterre mondom, hozzám akar nőül jönni és csak azt várja, hogy Elton grófnő elköltözzön a jobb hazába i Haha ! Jöjjön el és nézze meg a kis amerikait is, eh? Csütörtökön jöjjön el! Sybil szép arcán meglátszott, hogy kellemetlenül érezte magát, mikor apja a ki amerikait említette, de nem szólt semmit. Látszott rajta, hogy örül neki, mikor mind a ketten kijelentettük, hogy a meghívást elfogadjuk. Még egy kéz szorítás az öreg gróftól és szívélyes fejbólintás szép leányától, és kocsijuk elgördült, mig mi beültünk saját kocsinkba, a mely épen akkor ért oda, a íendörök rendre utasító kiáltozása között. A mint tovább hajtattunk Lucio mereven nézett rám acélcsillogásu szemeivel és igy szólt: Nos I Hallgattam. — Nem bámulja ön öt? folytatta. Megvallom, hogy nagyon [hideg, csak nem érzéketlen, de gyakran találunk havat a tűzhányók tetején. Jó kinézésű és termetű leány. Annak dacára, hogy közönyösnek akartam látszani, nem hagyhattam szó nélkül ezt a nagyon is egyszerű leírást. — Tökéletes szépség! mondám lelkesülten. A legfigyelmetlenebb szem is láthat annyit rajta. Semmi hiba nincsen benne. Nagyon okosan teszi, hogy hideg és visszatartó mert ha könnyedén osztogatná mosolyait, nagyon sok embert bajba kergetne és őrültté tenne. Szemeiben njra azt a többször látott macska villogást véltem észrevenni. — Határozottan, Geoffrey, azt hiszem, hogy dacár» annak, hogy februárban vagyunk, őpre délről fu a szél éz — 92 — Az én atyám or volt, mondám némi hiúsággal, és ősei is urak voltak. Soha sem voltunk egyszerű emberek, csali' dunk előkelő vidéki család volt! Lucio mosolygott. — Egy cseppet sem vonom kétségbe, egy kevéssé sem kétlem. Hanem egy egyszerű ur nagyon is alatta, vagy felette áll egy grófnak. Már a hogy vesszük, mert mai napéig úgy sem sokat határoz. Olyan időket értünk el, amikor a rang és leszármazás semmit sem érnek, még pedig azoknak az ostobasága miatta a kik azokat bírják. Úgy vaa* hogy senki sem szól ellene, ha egy sörfőzőt gróffá, egy egyszerű kereskedőt periig lovaggá emelnek. A régi osaládok szegények é* kénytelenek birtokaikat eladni a legtöbbet'Ígérőnek a ki igen sokszor egy egyszerű vasutkirály, rogy valami uj fajta trágya feltalálód ön jobb helyzetben* van, mert ön örökölte a pénzét' és még azt sem tndja, hogy lett az szerezve. — Igaz, mondám tétovázva, majd hirtelen eszembe jat valami, hozzátettem: erről beszélve eszembe jnt, hogy elhalt rokonom azt hitte, hogy eladta a lelkét az ördögnek és hogy vagyona a vásár eredménye volt. Lucio heves kacagásban tőrt ki. — Nem, nem lehetségest Micsoda gondolati Gondolom, hogy hiányzott egy kereke I Gondolja el ceak, hogy egy épeszű ember az ördögben higyjen. Hahahm ! És ezekben a' művelt időkben! Nos hát, az emberi képzelődésnek igazán nincsen határa t Ide értünk! Könnyedén ugrott ki a kocsiból a mint az a Grand Hotel előtt megállott. — Jó éjszakát kívánok énnek Tempest. Megígértem, hogy elmegyek és kártyázni fogok. — Kártyázni i Hol ? — Egy magasabb rangul körhelyiségben. Elég van olyan ebben a jeles városban,jfnincsen-jszükség Montecarloba menni. El jön ön. Haboztam. A Sybil kisasszony gyönyörű arcára gon— 69 — hogy vannak kiakök, a kik a helyes számot hirdetik, sőt a kiadás idejét is megjelölik; meglehet, hogy az tisztesség, do nagyon sok gonddal jár. A második kiadást szétkűldjük feizományra a vidéki kereskedőkhöz és akkor kijelentjük, hogy a nagy kereslet folytán Tempest Geoffrey uj regényének második nagy kiadása is elfogy ott es a harmadik ki* adás van sajtó alatt és egy hét múlva meg fog jelenni. És igy tovább, míg a hetedig kiadásig nem érünk, a melyek mind kétszázötven példányból fognak állani három kötetben. Lehet, hogy ügyességgel felvihetjük a tizedik kiadásig. Az egész a tapintattól függ és a kereslettől. Akkor elérünk az egy kötetes kiadáshoz, a melyet már másként kell kezelnünk. Hanem arra még ráérünk. A- gyakori hirdetés növelni fogja a költséget, hanem ha ön nem bánja___ — Nem bánok semmit, csak mulassak rajta ! — Mulasson rajta? kél’é meglepetve. Én azt hittem, hogy ön hírnevet akar inkább, mint mulatságot, Hangosan kacagtam. — Nem vagyok elég bolond elhinni, hogy hírnevet lehetne szerezni hirdetéssel, mondám. Páldául egyike vagyok azoknak, a kik azt hiszik, hogy Millais festő nagyon elhomályosította a hírnevét az által, hogy egy szappanbuborékot fújó fiút festett hirdetésül Pears szappanának. A* hirdetés volt és az a körülmény meggátolta abban, hogy ugyanazon magaslatra emelkedjék, a hol más hírneves festőművészek állanak. — Azt hiszem, hogy nagyon sok igazság van abban, a mit ön mond. Művészi és érzelmi szempontból nézve a dolgot önnek igaza van. Hirtelen szomorúságot színlelt. Igen, valami különös, hogy elvesztik némelyek a hírnevüket, mi* kor már csaknem birtokában vannak annak. Mindenféle képen hirdetik őket és egy kis idő múlva semmi sem képes ókét föntartani. Vannak viszont, a kiket gúnyolnak, -ócsárolnak ----—\ Mint Krisztust ? szakítottam félbe mosolyogva. Megdöbbenve nézett rám. Vastag nyakú quaker volt» — 93 doltam és azt hittem, hogy gondolataimat nem fogom be piszkolni alsóbbrendű foglalkozással. — Nem ma éjjel — mondám és mosolyogva tettem hozzá — Nagyon egyoldalú lehet más embernek önnel kártyázni Lucio! ön veszíthet, mig lehet hogy ök nem. — Ha nincs módjukban veszíteni, akkor ne kártyázzanak. Minden ember ismerheti a saját körülményeit, ha pedig nem ismeri, akkor egyáltalán nem ember. Amennyire én Ismerem őket hosszú tapasztalataim után, azok, a kik kártyáénak, sceretnek kártyázni és amikor szeretnek kár’ tyáani, én is szeretek. Elviszem önt holnap magammal, ha kívánja látni a tréfát. Egy pár nagyon előkelő tagja is van a körnek, persze a világért se szeretnék, ha az kitudódna. Nem fog ön sokat veszteni, arról gondoskodom. — Helye«, holnap önnel megyék, mondám, meit nem akartam úgy feltűnni; mintha sajnáltam volna-egy pár fontét’ elveszteni. Ma éjjel azonban egy pár levelet1 fogok ütni, mielőtt lefeküdnék. — Igen ée Sybil kisasszonyról álmodozni! mondá Lucio nevetve. Ha a csütörtöki találkozásnál is annyira el fogja önt bűvölni, akkor jobb lesz, ha megkezdi az ostromot Kezével vidoran intett és béűlVe kocsijába, vágtatva hajtott el a ködös esőben.
