Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-29 / 47. szám
— 87 — Ezek a szegény nők, ^z^k a szegény „múlttal bitó“ terem' tések, nagyon érdekések. — Nagyon ! mormogá a leánya. Úgy látszik, hogy az olyan nőnek, a kinek múltja nincsen, jövője sem lehet. Erény és szerénység nagyon kimeufek a divatból és semmire sem tarthatnak számot. Hozzá hajoltam és suttogva mondám : Sybil kisasszony, örülök rajta, hogy ez a csúnya darab sérti önt. Mély szemeit csodálkozva és pajkosan szegezte rám. — Dehogy, sért, ’nem sért biz az. Annyi sok hozzá hasonlót láttam már. Biztosítom, hogy meggyőződésem, hogy az úgynevezett „rossz“ nö az egyedüli, a ki befolyással tud lenni a mai férfiakra. Minden lehető élvezetből kive>zi a részét, sokszor szerencsésen férjhez megy és mint az amerikaiak mondják, „ jól éli világát. Épen úgy van elitéit rabjainkkal, a börtönben jobban élnek, mint a becsülete» munkás ember. Azt hiszem, hogy hibát követ el az a nö, a ki tisztességes, merr csak unalmasnak tartják. / ön most tréfál ! mondám mosolyogva, ön másként gondolkozik svive mélyén erről a dologról. Nem válaszolt, mert a függöny éppen lelgöidült és látni ^ngedie a kéidéses nőt, a mint egy fényesen berendezett Jrajón „élte világát.“ A. természetellenes játék láttára hátra húzódtam és az a lázas érdeklődés, -a mit a kisasszony * iránt éreztem egészen eltűnt és teljesen hidegen hagyott. Eszembe jutottak Lucio szavai, hogy azt hitte, hogy Sybil eladó és büszkén gondoltam millióimra. Kánéztem az öreg grófra, a mint szakálát buzogva figyelt h Lncio szavaira, a ki valami pénzügyi dologról beszélt vele. Tekintetem njra Sybil gyönyörű alakjára tévedt és magamban mormogtam. Mind ez a gyönyörűség megvehető és én meg iogom venni! Abban a percben felém fordult és mondá. — Ön a hírneves Tempest ur úgy e bár? — Hírneves? Nos nem igen még; a könyvem mégnem jelent meg. — 82 Nevetett. Egyáltalán nem ? Miért is bámulnának? Mindem ember annyira el van foglalva a saját céljaival és oly sokra tartja saját személyét, hogy el nem feledné azt, ha maga az ördög volna mellette. A nők sokszor megnéznek azzal a macska fajta nézéssel, a mellyel az olyan embert szokták nézni, a ki megtetszik nekik. — Nem tudom érte őket hibáztatni! mondám gyönyörrel nézve barátomat. Mit tud arról a Sibyl kisasszonyról, a kivel ma tstve fogunk találkozni ? Hogy szokott önre nézni ? ,— Sibyl kisasszony meg sohasem* Jutott engem és én is csak távolról látom őt. Leginkább^-* ^*t hivott meg a gróf, hogy a kisasszonyt bemutassa. * — Hahalia! Házasság vari kilátásban ondám nevetve. — Igen ! Azt hiszem, hogy Siby. isszony eladó, mondá hidegen, de mostanáig az ajánlatot >em voltak eleg magasak és én nem akarom megvenni. .U mondtam önnek Tempes, hogy gyűlölöm a nőket. — Komolyan ? — A legkomolyabban. A nők mindig ártottak nekem mindig akadályoztak terveimben. Leginkább azért gyűlölöm őket, mert nagy befolyásuk van jót tehetni ,és mindig elmulasztják azt. Készakarva a rósz és selejtes oldalát keresik az életnek és az elkedvetlenít engem. Sofckal érzéketlenebbek, mint a férfiak és nagyon sokkal szívtelenebbek. Anyái az emberiségnek és az emberiség hibái tőlük származnak. Ez is egy oka gyűlöletemnek. Hát azt ákarja ön, hogy az emberiség tökéletes legyen? kérdém meglepetve. Mert ha azt akarja ön, akkor lehetetlenséget kíván'! Egy pillanatig gondolkozva állott. — Minden tökéletes ebben a Teremtésben, csak ez a különös valami nem: az ember. Gondolt valaha arra, hogy miért kell neki tökéletlennek lennie ? ö az egyetlen bevé- gezetlen teremtés ebben a páratlan Mindenségbefi ! * — 86 — Nem válaszoltam. Persze tagadhatatlan, hogy Luoio szép ember volt, de akkor nem jól esett a reá szórt dicséretet hallanom. Megjegyzése éppen olyan tapintatlannak látszott, mintha eg férfi egy szép növel beszélve, egy másik szép nőnek a szépségét dicsérné hangos szóval annak a füle hallatára. Én nem tartottam magamat szépnek, de tudtam, hogy a közönségesnél jobban nézek ki. Bosszúságomban nem szóltam semmit és nem sokára a függöny felgördült és folytatták a játékot. Nagyon kétes szia volt épen és a ,.múlttal biró nö‘‘ jól elöl állott. Utáltam az egészet és társaimra néztem, hogy ök is úgy éreznek-e? Nem volt Sybil arcán semmi nyoma a helytelenítésnek, az atyja kíváncsian előre hajolt és úgy látszik, hogy élvézte a játékot,j Rimanez arcán az a kifejezés látszott, a melyből semmit sem lehetett kiolvasni. A ,,múlttal dicsekedő nó‘‘ tovább folytatta ocs- mány beszédeit és a piszkos szájú bolond, a ki a játék hőse volt ,,tiszta angyal “-nak nevezte és a függöny a közönség tapsvihara között gördült le. Egy tele .tüdejü szisze- gés hallatszott csak a karzatról, a páholyok közönségének óriási csodálkozására. — Anglia nagyot haladt! monda Rimanez lágy fél hangon. Valaha ezt a darabot kipiszegték volna a színházból, mint a mely erkölcsi romlottságra vezet. De most egyedüli ellenmondás az ,,alsóbb“ körökből jön. — Ön csakugyan demokrata, herceg? kérdé Sybil le* gyezöjét hanyagon lóbálva. Nem én ! Mindig megkövetelem az érték megbecsülését, nem pénzt értek, hanem műveltséget. Ilyen módon uj arisztokrácia keletkezését látom. Mikor a magas megromlik, leesik és alacsony lesz belőle; mikor az alacsony műveli magát és előre igyekszik magassá lesz. Egyszerűen a természet törvénye az egész. De kérem, csak nem moaája öa, hogy ez a játék alacsony színvonalon áll, vagy - erkölcstelen ? kérdé Eltoa gréf A mostani életviszonyok hü. tanítványa, semmi más. — 83 — Soha sem gondoltam arra. Én mindent úgy veszek, a mint azt találom. — Én is, monda é3 elfordult. És a hogy én találom őket, ök is úgy találnak engem. Viszontlátásig ! Ne feledje, hogy egy óra múlva ebédelünk. Az ajtó kinyílt és bázáródott utána. Egy darabig utána néztem és azon gondoltam, hogy milyen különös szokásai vannak. Milyen különös vegyüléke a bölcseségnek, gúnynak és érzelemnek ez a nagyszerű egyén, a ki véletlenül a legjobb barátommá lett. Már csaknem egy hónapja, hogy ismérem, de most sem tudtam többet a valódi természetéről, mint mikor először találkoztunk. Még is szerettem öt és éreztem, hogy nélküle az életem puszta és egyhangú volna. Igaz, hogy voltak barátaim, a kiket millióim vonzottak hozzám, de egyik sem volt reám olyan vonzalommal, mint ez a félig kegyetlen, félig jószivü barát, a ki úgy látszott az életet felfogni, mint egy haszontalan portékát, melynek én is egy része voltam. , ..................
