Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-15 / 45. szám
— 63 — ember a kit jobban gyűlölök, mint a másikat, akkor az az a ki gyalázatos voltát az erény és szabadéivüség köpenye alá rejti. Az ilyen sokkal jobban ^m^gérdemli a büntetést a másiknál, mert jól tudja, hogy állati érzékének csak hazugsággal tehet eleget. Inkább nyilvánosan lennék semmire való, mint olyan alávaló gyáva gazember. —^ Mert önnek nemes természete van. Ön kivételt képez a szabályok alól. — Kivételt! Én? mondá és keserűen nevetett Önnek igaza van. Lehet, hogy az emberek között kivételt képezek, de egy vagyok a vadállatokkal a becsületességben. Az oroszlán nem igyekszik a gerlice természetét felvenni, hanem hangosan hirdeti vadságát. A vipera, bár csendesen csúszik, jelenlétét sziszegéssel árulja el. Az éhes farkas ordítását messziről meghallja a fáradt vándor, de az ember nem jelezi semmivel sem a szándékait; sokkal vérengzőbb,. mint az oroszlán, alattomosabb, mint a kígyó, falánkabb, mint a farkas, mégis barátságosan fog kezet • embertársával és következő percben bepiszkolja annak becsületét a háta mögött. Mosolygó arca alá önző és hamis szivet rejt és képmutatásával kicsufolja a világot és teremtő Istenét. Egek ! mit kellene a Mindenhatónak tenni, az ilyen gyalázatos és hálátlan teremtménynyel! Szavai menydörgöen hangzottak, szemei tűzben égtek; nagyszerű magatartásán elbámulva szivarom kialudt és én, némán csodáltam öt. Micsoda lelkesült arc ! milyen nemes alak ! milyen királyilag fönségssnek látszott abban a pillanatban és mégis volt benne valami elrettentő, Észrevette bámulatomat és a felhevüiés okozta pirosság eloszlott arcáról és nevetve rántotta meg vállait. — Azt hiszem, hoay én színésznek születtem, mondá gondatlanul. Néha erőt vesz rajtam valami és szónoklatra kényszerit. Akkor aztán beszélek arról, a mi éppen a beszéd tárgyát képezi, a nélkül, hogy egy szót is hinnék az egészből. — Azt az állítást nem fogadhatom el, mondám kissé — 62 i)08Sznállás édességét. Hanem egy folyóirat kiadása igen sok időt vesz igénybe és igen lekötne. — Hát ne adja ki. Tegyen agy, mint a többi rendű kiadók. Soka sem találkozhat egy eleürendü lap szerkesztőjével, mindig csak a. helyettesét leli ott. Az igazi szerkesztő az évszak szerint vagy itt, vagy ott van, de soha sem a szerkesztőségben. Ftlólös mindenért, de ö a legutolsó, a ki valamiről értesül. Rendesen az alattvalóira bízza a dolgát és ha azok valamit oktalanul cselekednek, igen szépen kivágják magukat, hogy nem képesek a dolgot elintézni a szerkesztő nélkül. Ugyankkor a szerkesztő messze van és nagyon kényelmesen érezné magát. Könnyen bolonddá teheti a közönséget, ha akarja. — Megtehetném, de nem vágyom rá. Ha üzletembe fognéi;, nem hanyagolnám el azt, Szeretek valamit jól el végezni. — Én is — monda Rimanez gyorsan. Én is úgy vagyok vele, hogy nem hanyagolom el a dolgaimat, hanem rendesen elvégzem a mihez fogok. Nos, hát mit gondol, hogy mivel fogja az időt eltölteni ? — Kiadom a könyvemet — válaszoltam. Azt a könyvet, a melyet senki sem akart elfogadni. Azt Ígérem, hogy egész London fog róla beszélni. — Az meglehet monda félig lehunyt szemeivel nézve, reim a füst felhőn keresztül. London nagyon könnyen beszél. Különösen a piszkos és kétes dolgokról. Ennélfogva, ha az őn könyve valami piszkos dologról szólna, vagy hősnője egy szerény újvilági leány volna, a ki a tisztes házasságot megalázó dolognak tartja, akkor a könyve nagy sikert érne el ebben az újkori Sodomában. Szivarát eldobva hirtelen felugrott és szembe állott velem. . — Miért nem hullat tüzet az ég erre az átkozott városra. Meg van érve a büntetésre, tele van olyan gyalázatos néppel, a kik még a pokol kínjaira sem méltók, a mire a hazugok és képmutatók vannak Ítélve. Tempest, hát van — 58 — közepette is élünk. Ez a valami a halál különös szüleménye és az hiszem, hogy nem az egyedüli példány. Más példányokat is taMltak már. teljesen hasonló körülmények között. Ezt a példányt nagyon különös körülmények közt szereztem. Untatni fogja a történet? — Ellenkezőleg! mondám mohcn, szemeimmel a denevér formájú csillogó valamit kísérve. Egy pillanatig hallgatott, engem vizsgálva. — Nos, egyszerűen igy történt, jelen voltam Egyiptomban, a mint egy nö múmiát kibontottak ; hagyatékai után ítélve egy egyiptomi uralkodó család hercegnője volt. Sek különös arany ékszer volt rajta és a mellén egy arany pénz volt, vagy egy hüvely vastagságú. A pénz alatt a test sokszorosan be volt csavarva illatos ruhába. Aruha alatt a test melle el volt romolva és a romlás által támasztott üregben ez a valami volt. épen olyan fényesen, mint a hogy most van. Nem tudtam egy ideges reszketést elnyomni, mely testemet megrázta. — Reám nézett csillogó szemeivel. — Miért ? kérdezé. Attól félek kedves Geoffrey, hogy önnek a természetével bajos volna tudományos kutatásokat végezni. Megölni egy szegény jószágot, a mely életet talált a halál kebelén, nagyon kegyetlen gondolat, ugye bár* Nekem ez a valami nagyon jó bizonyitvány arra, hogj a végnélküli életet bizonyítsam vele ; vannak szemei, ízlelő, tapintó és halló szervei és mindezt egy halott nőtől kapta,, a ki bizonyára szeretett, vétkezett és bűnhődött több mint négyezer évvel ezelőtt! Mindazáltal bevallom, hogy én azt hiszem, hogy ez nagyon gonosz teremtmény. Igazán hiszen»,, de annak dacára mégis kedveltem. Nagyon hajlandó vagyok hinni a lélekvándorlás tanában és sokszor kedvem telik benne, hogy egy gonosz, de tündöklő egyiptomi hercegnőt tartok fogva! / Hideg futott át tagjaimon és a mint a beszélőre néztem, a ki velem szemben állott a téli szürkület félhomályá— 19 — bas, valami ellen állhatatlan ellenszenvet éreztem a 'magas szép férü ellen, a mint a „gonosz és tündöklő egyiptomi heroegnl“ lelkét ujján tartva állott előttem. Valami kimondhatatlan rettegést éreztem, de az egé- „ szét a kísérteties izü mesének tudtam föl és uralkodva magamon, közelebbről kezdtem vizsgálni a csúnya valamit. A mint közelebbről néztem, apró, szívós szemeivel helyeslő- leg látszott pislogni és én hátraléptem, magamra is haragudva az oktalan félelemért. — Az már igaz , hogy különös, mormogám. Nem csodálom. hogy ön megbecsüli, mint különösséget. Szemei szépek, csaknem beszédesek. — Bizonyára szép szemei voltak a hercegnőnek — monda Rímaner mosolyogva. — Hercegnőnek! Mit mond ön ? Az egyiptomi hercegnőnek bizonyára, monda Rimanez mulatva. A kedves halott urnö, az ö természetéből kell ebben valaminek lenni, miután az ö testéből származott. Visszetette a szelencébe a legnagyobb gonddal. Az ön tudományos kutatásai szerint tehát ön azt állítja, hogy semmi sem pusztul el teljesen ! — Természetesen, monda ö lelkesülten. Abban vau kedves Tempest az igazság, hogy semmi sem pusztulhat el teljesen. Még egy gondolat sem. Hallgatagon néztem a mint a Szelencét eltette szem elöl. — Most pedig uzsonnái] unk, mondá vidáman és karját az enyémbe fűzre. Hisz százalékkal jobban néz ön ki, mint ma reggel és abból azt következtetem, hogy ügyeit jól végezte el. Mi egyebet csinált őn. Az asztal mellett ülve a sötét képű Amiéi szolgált föl és én elmondtam mindent, a mi reggel óta történt velem, hosszabban beszélve a kiadóval történt véletlen találkozásomról, a ki megelőzőleg visszautasította kéziratomat és a kiről csaknem biztos voltam, hogy most örömmel fogja elfogadni ajánlatomat. Rimanez figyelemmel hallgatott és néha
