Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-02-01 / 5. szám
- 279 — — Gyerekek tudjátok meg, hogy ez az apródom Bodor Imre, az életemet mentette meg, e nélkül már hollók, farkasok, ettek volna meer. Nosza apródom, nem akarok hálátlan lenni, akármelyik falumat vagy pusztámat választod, válassz, neked adom. tied legyen ! De ott volt ám Menyhárt prnak Lil’a leánya is, a kit szeretett az apród s a ki szerette tz apródot. Az apród tehát elszánta magát s himezés-kámozás nélkül igy felelt : x — Néni kell nekem jó uram se falud, se pusztád, se ökröd, se szamarad, se-stmm'féle jószágod, hanem itt van a Lilla lányod, az kell nekem, semmi más. Add nekem azt. Az a düh, a mi erre el fogún Menyhárt -urat, leírhatatlan. Hiszen épen a Lilla lányát oda igéi te már Dersfy Lackónak, a ki nagyon eltalálta kedvér egy fényes, ékes nveregszerszám- mal,melyet ajándékba kapott tőle. Ez már mégis csak nagyobb dolog, mint Bodor Imre vitézkedése. És aztán igaz, hogy az apród is nemes ember, de bizony csak koldus kutya, annak a Lilla leányát oda nem adja. Nem is adta. Hanem e helyett összeszidta apródját is, leányát is s elkergette szeme elöl mind a kettőt Az apród lóra ült, elvágtatott, élő világ azt hitte: neki ment a Balatonnak. Lilla a búnak adta a fejét, szivét. Nem volt kedve a világhoz. Hervadozott éjjel nappal. Minden kérőt elkergetett Még Dersfyt is.Megbánta utóbb Menyhárt nr is keményszivüsé- gét, kerestette is az apródot mindenütt, de hiába Az apród remete lett, beleült a Szent Mihály hegyi odúba s ott addig imádkozott, mig meg nem halt. Meghalt pedig két esztendő és két nap múlva. Négy halász és egy uj remete temette el. Találtak azonban keblén egy Írást, melyet bevittek a keszthelyi apáthoz, olvassa el, ö tudott olvasni. Az irás búcsúzó levél volt Lillához. Menyhárt ur a családi sírboltba temettette el az apródot, s neháuy nap múlva Lillát is, a kiuek szive bánatában megszakadt. A halálban kerültek össze. Ezt a történetet írja meg a költö.- 278 — Mikor még élt a költő s irta nemesi bájos rer^it : a a század elején még nem állt a káp >lna. Valami o ■ idék falak, valami régi kápolnának faltöredéki álltak o-r « -?»ket a költő egyszer-másszor meg is látogatta. Ha badacsonyi szöllejéböl Keszthelyre ment, le te szállt kocsijáról, fölmászott a kis hegyre, körülnézegette az omladékot. Ugv látta és úgy írja: ,,Mohos, mesés régiség.“ Ifjú nejét is elvitte oda egyszer s annak is megmutatta, mint költői elbeszélésének szin. terét. Talán még azt a vén juhászt is megmutatta neki, a ki az omladék mesés történetét elbeszélte előtte. Jóval később, de még a költő életében a keszthelyi apát buzgólkodása az omladék köveiből annak helyére a mostani kápolnát emelte. Gfróf Fesiétiek László, a nagy György grófnak a lia segítette némi költséggel Mikor én ott jártam, a kápolna falán olvasható volt iróiinal Írva e szó : „Itt halt meg szegény Bodor Imre, a remete, a kinek emlékezetét megörökítette Kisfaludy Sándor “ Tele volt iiva sok ismeretlen névvel is a fal. Legtöbb volt a nevek közt a pápai diák de volt debreceni és pataki is. Ez*k mind az 1848 eiötti évekből. A költő szeriut a korábbi századokban a Gersei Pethö nemzetség volt e vidéknek ura. Ez igaz. E nemzetségé volt Tátika, Rezi, Keszthely vára és uradalma és sok más uradalom. Árpáddal jött be e nemzetség s utolsó férfi sarjadéka Sigmoud a múlt századbanhalt el. A Balatonból e családnak volt legnagyobb birodalma. Azt mondja a kö’tö, hogy a kápolnát Pethö Mihály építette, a ki a szigetvári Zrínyi Miklósnak barátja volt s a török fogságba esett. Ez is igaz lehet. A költő tudhatja, honnan vette a történetet. E Mihály egyik unokája Menyhárt volt, kit a csatában épen leakart vágni egy nagy bolond tőrök, midőn ap ródja Bodor Imre oda ugratott, a törököt agyoncsapta a urát ekként megmentette. A csata után hazamentek. Menyhárt valamennyi fiát, leányát összehívta, beszölitotta Bodor Imrét is s akkor igy szólt gyermekeihez :- 274 Oda nfzünk. Rózsás képű, tejes szá:u, szőke baju, mosolygós arca gyerkőce áll előttünk. Ernyös, lapos, aram zsinór o< sapkája kapitány ; vasalt fekete fényes nadrágja s fehér keztyüje is kapitány ; de az egész alak még se hajóskapitány, csak apró «seprő kis tömzsi diákgyerek. Rögtön felismertük benne Jules Verné kis kapitányát. Igaz, hogy akkor még meg se iita kis kapitányát. Nagyon örültünk a kis kapitánynak. Legjobban örült Gyulai Pál ur. Mert a kis kapitány ö nála is Kisebbnek latszolt. De nem is hagyta megjegyzés nélkül. Mekkora lehet az a hajó, a melyiknek ilyen kicsiny és fiatal a kapitánya ? Bizony az kis hajó volt, de azért gőzhajó volt. Ez volt a Balaton második gőzhajója Első volt a „Kisfaludy**. Ennek azonban nevet se adtak. Olyan kicsiny volt még, hogy meg se keresztelhették. Somogyi birtokosok és kereskedők építették,, hogy követ, bort és személyt szállítsanak vele Zalából. Boglár,, Fülöp és Badacsony között közlekedett. A viharok azonban gonoszul bántak tele s ezért nemsokára el is adták tyak- ültetönek. Volt egy kis mentő csónakja is. Kócmadzaggal volt hajófarához kötve. Volt két fedetlen nagyobb uszáiyhajó is. Ezt szokta Fülöp és Boglár közt vontatni. A kis kapitány tudatta velünk, hogy öt Szentirmay József, az én komám, megbízta, hogy késedelem nélkül vigye» bennünket Badacsonyba, mert vár bennünket az ebéddel. En- gedelmet kér azonban tölünk, hogy egy kis kerülővel vontató üres hajót átvihessen a Fülöpi révbe. Hogyne adtuk volna meg az engedelmet ? Mikor elindultunk.: Badacsony napkeleti oldala állt előttünk. Mint öreg, hatalmas uraság, a mint leül a parton s lábait füröszti a vízben. Feje kopasz, arca mosolyog, dolmánya tele boglárral és pitykévei. Minden boglár egy egy szép pince, nyaraló, szőlőhegyi hajlék. A távolból valamennyi, féüylik a napsugárban. Hajh, de erdélyi barátaim nem gyönyörködtek fényes. — 275 — alakján. Csak Nagy Miklós nem tudta szemét tevenni róla. Szilágyi Sándor csak csevegett", Salamon Ferenc csak dévajko- dott, Gyulai Pál ur csak kötekedett. Salamon Ferenc lement a hajóterembe Ott talált egy vékony mestergerendát, hasonlót a testgyakorlók vasrudjához. Láttam, hogy kedve kerekedik athléta rudgyakorlato&at csinálni. Gyulai Pál ur mosolyogva nézte, mikor pot'yan le a rudról. Mert hogy lepottyan, szentül hitte. Gyulai Pál ur mosolygása gonosz ötletet szült bennem' Fölmentem a fedélzetre s megkértem a kis kapitányt, hogy a hajót fordítsa egy kissé hullámhosszant. Most ugyan csöndes idő volt, a falevél se mozdult, de reggel volt egy kis vihar s még délben is mozogtak miatta a hullámok, noha már nem tajtékzottak. Hajónk keresztbe vágta a hullámokat, azt akartam, oldalt kerüljön a hullámok útjába. A kis kapitány megértett s a kormányosnak intett kezével. Lemegyek a hajóter-mibe nyugodtan, ártatlan arccal. Salamon Ferenc akkor is lóbálódzik a rúdon és Gyulai Pál ur akkor is mosolyog. Egyszerre csak oldalra hajlik a hajó s Gyulai Pál ur oda tántorodik a terem falához. A másik pillanatban másik oldalára hajlik a hajó s Gyulai Pál ur megint meglódul, alig tud a mestergerenda oszlopában megkapaszkodni. Salamon Ferenc ugyan nem vett észre semmit, mert ö csak himbálódzott a rúdon, a hajó hentergése csak még inkább segítette a mulatságban. De Gyulai Pál ur most már nem mosolygott, hanem rá kiáltott Salamonra : Ne szamárkodj Ferenc. Nem látod, hogy ing a hajói Tulajdon szavai. Egy kis ijedtség és igen sok félreértés volt a szavakban. Járt ugyan már vizet Gyulai Pál ur is, mert a mióta él, jó barátok társaságában már hétszer meglátogatta a Margit szigetet s néhányszor Leányfaluba ia elhajókázott, de azért azt első pillanatban még se vette észre, hogy a hullám hányja a hajót s nem Salamon Ferenc dé vaj kodása s hogy
