Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-08 / 44. szám
— 55 — döbb'ik n ai napság. Megfogom gondolni a dolgot, hol fogja levelem' meglelni önt ? — Grand HotM, mondám magamban mosolyogva a bámuló és zavart emberen. Jól tudtam, hogy már is azon gondolkozott, hogy mennyit fog majd csinálhatni rajtam a mig én az irodalmi hírnevet fogom kergetni. — Jöjjön oda holnap és ebédeljen velem, ha úgy tetszik, de izenje meg előre, ha jön. Emlékezzen reá, hogy huszonnégy óra halasztást-kapott az elhatározásra és hogy holnap» igent, vagy nemet kell mondania! j Azzal ott hagytam a bámuló embert, a ki csodálkozva nézett utánam, mintha valami soha sem látott csoda esett volna elébe az égből. Odább mentem, nagyokat: kacagva, mig észre nem vettem, hogy az emberek megfoidulnak és után- nam néznek. Beláttam, hogy fékeznem kell magam, ha nem akartam, hogy az örültek házába kerüljek. Gyorsan mentem tovább és nem sokára megnyugodtam. Az egykedvű angol természet megköveteli, hogy az ember sóba sé mutassa gondolatait és ne engedje magát elragadtatni. A délelőtt többi részét ruha vásárlással töltöttem el, és szerencsére leltem olyan ruhát, a mi jól állott rám, azonkívül megrendelést tetiem egy előkelő szabónál, a ki hálálkodva köszönte meg a nagy mennyiségű megrendelést. Felküldtem a hátrálékoe házbért volt szállásadőnomnek is hoz^á tettem még öt fontot jutalmul a jó asszonynak az irániam tanúsított türelemért. Ezeket elvégezve jókedvűen tértem vissza szállásomra. Köszönet a készen vett ruháknak, sokkal jobban néztem ki, mint elmenet. Egy szolga vixt reám a folyosón és hajlongva adta tudtomra, hogy a kegyelmes ur vár reám és velem kíván étkezni. — 54 — — Mennyit fogok számítani? Én? Én fogom kiadni? — Igen ön\ Miért ne? Ha egy tisztességes üzletet ajánlok önuek, vissza fogja ön azt utasítani? Bili! Ön nem rabszolga és ez szabad ország! Ismerem azokat, a kik bírálatot készítenek önnek, egyik köszvényes, megecetesedeu ötven éves aggszüz a másik egy rossz gyomru könyvrnc’y, a ki bukott irodalmi tehetség és nem kap egyéb mm ■ minthogy hamis bírálatot firkáljon tehetséges irók kéziratra Miért kell önnek az ilyen véleményt meghallgatni? ifi • í-V: önnek a kiadásért annyit, a mennyit kérni fog és összeget azon fölül, hogy jóakaratát megvegyem. E fik dolgot is biztositok Önnek. Az a köpvv nem csak : z , i.ói hírnevem fogja megszerezni, de hírnevet ád önnek mat- kiadónak. Királyilag fogom hirdetni ős megvásároló a sajtó barátságát. Mindentel lehet pénzzel érni ebben a vj ■ — Álljon meg kérem, szakított félbe. Az egész . in meglepő ! Engedje meg ön, hogy gondolkozzam fölötte, aájoa reá időt, hogy meggondoljam ! Gondolkozzék egy napig, mondám, de tovább nem. Mert ha nemet mond ön, kerítek egy másik embert és ö fogja összeszedni a jutalékot. Legyen okos barátom ! Jó napot! Utánnam futott. Várjon öu ! nézzen ide. Ön oly különös, oly nagyon különös. Úgy látszik,hogy az elméje van megtámadva! — Az meglehet, csakhogy most a helyes irányban ! — Oh ! oh 1 mondá kegyesen mosolyogva. Miért nem ad Teá alkalmat, hogy szerencsét kívánjak. Bizonynyal megteszem és higyje el, hogy szivemből! Megrázta a kezem. A mi pedig a könyvet illeti, semmi kifogás nem volt ellene, a mi irodalmi becsét illetné, csak egyszerűen mondva nagyon magas színvonalon áll arra, hogy a közönség méltányolni tudná. A családi bajokkal foglalkozó könyvek a legkelea— 50 — A mint én is megbízom önökben, arról biztosítom, szakítottam félbe beszédét gyorsan. Kérem folytassák ügyeimet úgy, a mint rokonaim ügyeit folytatták és előre is fogadják érte köszönetemet.J Újra meghajtotta magát mind a két kis ember és most Ellis ur fogott velem kezet. — A legjobb akarattal fogunk önnek szolgálni, ugy-e Betham ? Most pedig mit mond ön Bentham, megemlítjük,, yagy nem említjük meg ? j Egyikről a másikra néztem, mert nem tudtam, hogy miről beszélnek. Ellis ur a kezeit dörzsölte és különösen mosolygott. i — Tempest ur, az ön elhunyt rokonának volt egy nagyon különchöz való gondolata. Nagyon ügyes és okos ember volt, de volt egy igen különös gondolata, és meglehet. hogy ha nagyon sokat gondolkozott volna róla, hát az örüllek házába került volna, a mi meg ikadályozta volna abban, hogy vagyonáról oly igazságos módon rendelkezzék^ mint a hogy azt tette. Szerencséjére és az ön szerencséjére, nem gondolkozott arról sokat és mindvégig megtartotta kitűnő üzleti képességeit. De nem gondolnám, hogy végkép lemondott volna különc eszméjéről. Úgy e, ön sem gondolja Bentham ? Bentham gondolkozva nézett a padlásra és a fekete foltot vizsgálta, a mi a gázlámpa füstjétől keletkezett. — Nem gondolnám, nem gondolnám, válaszolt. Azt hiszem teljesen meg volt róla győződve. — És mi volt az ? kérdem türelmetlenül Valami sza- babadalomért akart folyamodni ? Valami uj fajta repülő gépet akart talán kitalálni és azon módon akart túladni a pénzén 1 — Nem, nem, nem, — monda Ellis ur és kellemesen — 51 — nevetett. Nem kedves uram, nem gépészeti, vagy kereskedelmi dolgon törte a fejét. Nagyon is ellene volt minden újításnak és nem törte olyasmin a fejét. Látja ön, egy kicsit nagyon is kényes, megmagyarázom, hogy mi indította a különös gondolatra, de voltaképeu .mi soha sem tudtuk, hogyan szerezte a pénzét. Ugy e Bentham ? Bentham a fejét rázta és. összeszoritotta az ajkait. — Nagy összegeket kezeltünk a számra és tanácsot adtunk neki, hogy hol helyezze el pénzét, de nem a mi dolgunk volt azután tudakozódni, hogy hol vette a pénzt. Ugy-e Bentham ? Betham újra komolyan rázta a fejét. — Megbízott bennünk, mondá a fiatalabb társ, és mi igyekeztünk bizalmát kiérdemelni hűségünkkel. Több esztendei üzleti összeköttetés után említet te csak különc eszméjét. Különc eszme volt és röviden ez : hogy eladta magát az ördögnek és hogy a nagy összeg a vételár volt. Szivemből nevetni kezdtem. — Micsoda különös gondolat. Szegény ember ! Bizonyosan megtágalt valamelyik csavar a fejében. Meglehet, hogy az egész kifejezést csak képletesen használta ! —, Nem gondolnám, válaszolt Ellis ur. Nem gondolnám, hogy védencünk képletesen használta volna azt a kifejezést! — Biztos vagyok benne, hogy nem, mondá Bentham ur komolyan. Mindig úgy beszélt az „eladásról“, mint valóban megtörtént dologról. Újra nevettem, bár most nem egészen olyan jóízűen. — Nos, a mostani világban mindenféle különcök vannak. Annyi mindenféle dolgok között nem csoda, ha akad most is olyan, a ki a régi babonában hisz és elhiszi az ördög létezését is. Hanem egy egészen épeszű ember.......... — Igen, igen Tempest ur, szakított félbe Ellis ur, y m ön rokona teljesen épeszű ember volt és ezen különcz
