Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-08 / 44. szám
— 49 — nap alatt minden a rendelkezésemre fog állani. — Ön nagyon szerencsés ember Tempest ur, monda az idősebb táis Bentham ur, a mint a legutolsó ügydarabot összehajtotta. Ez a hercegi örokst g| a* 51 idejében levő emberre vagy igen nagy áldás, vagy igen nagy átok lehet Az ember sohasem tudhatja előre. Az ilyen nagy vagyon bírása igen nagy felelősséggel jár. Mulattatott, hogy a törvény ez a cselédje még bátorságot mer venni arra, hogy az én szerencsémen okoskodjék. — Igen sok ember elfogadná a felelősséget és szívesen cserélne velem, mondám dölyföseü. Például ön is!? Tudtam, hogy ez a kérdés nagyon ízléstelen volt, de készakarva mondtam, mért bosszantott, hogy nekem felelős- ségröl prédikált. Nem haragudott meg, csak oldalról nézett reám figyelmesen. — Nem, nem Tempest ur, monda szárazán. Nem gondolnám, hogy egyáltalán cserélnék önnel. Nagyon megvagyok helyzetemmel elégedve. Nekem az eszem a tőkém éa ez a tőke még mindig kamatozott annyit, a mennyire szükségem van. Kényelmesen megélek és senkinek adósa nem vagyok és az elég nekem. Sohasem irigyeltem a gazdagokat. — Mr. Bentham bölcsész, monda társa Ellis ur mosolyogva. A mi szakmáinkban, Tempest ur, annyi mindenféle emberrel találkozunk, hogy mi magunk is megtanuljuk hogy kell megelégedettnek lenni. — Az olyan valami, a mit még mostanig soha sem éreztem, de most már érzem, hogy megvagyok én is elégedve, válaszoltam vidoran. Mind a ketten meghajtották magukat és Bentham ur kezet fogott. — Az üzlettel készen lévén, engedje meg, hogy szeren •csét kívánjak önnek, mondá udvariasan. — Természetes, hogy ha ügyeit másra kívánja ön bízni, társam és én mindenkor készen vagyunk visszavonulni. Elhunyt rokona a legnagyobb mértékben megbízott bennünk. Egyenesen odamentem és uj barátomat a fényesen berendezett fogadó teremben találtam, a mint a nagy< fél kör alakú ablaknál állott és egy a kezében tartott hosszúkás kristály szelence tartalmát nézegette. — Ah Geoffrey ! Itt van ön! Gondoltam, hogy uzsonnára elvégzi üzleti ügyeit és megvártam! — Nagyon szives volt ön ! mondám bizalmas megszól- Mtása által meghatva. — Mi az önnél, mondám azután. — Egy kedvencem, mondá kissé mosolyogva. Látott ■ön valaha ehhez hasonlót ? — 9tí — \ — 52 — 53 — eszme az egyedüli volt, a mely befészkelödött az ö különben nagyon gyakorlatias elméjébe. Csak egy külöűc eszme lévén nem igen látszott érdemesnek arra, bogy arról beszéljünk^ de mégis meglehet, hogy nem volt teljesen érdemetlen, hogy megemlitettük. Ebben Bentham ur is megegyezik velem. — Megkönnyebbülten érezzük magunkat, hogy megemlítettük, mondá Bentham ur. Mosolyogtam és köszönetét mondva nekik, felkeltem., hogy elmenjek. Újra meghajtották magukat, és olyan egy formának néztek ki. mintha iker testvérek lettek volna, annyira egv°nlövé tette ökot a hosszú együttlét. — Jönapot Tempest ur, mondá Bentham ur. Nem szükséges mondanom, hpgy igyekezni fogunk elismerését kiérdemelni, mint elhunyt rokonáét. Azon esetben, ha ha üzleti dolgokbaq, tanácsolhatunk, szolgálatára állunk. Megkérdezhetem, hagy szolgálhatunk e készpénz előleggel azonnalí — Nem, köszönöm, válaszoltam, hálával gondolva Rimanezre, a ki olyan jól ellátott, hogy most teljesen független hangon beszélhettem ügyvédeimmel. Teljesen elvagyok látva mindennel. ügy látszott, hogy ez egy kissé meglepte őket, de nem szóltak semmit. Felírták a címemet és intettek az ir1 noknak, hogy kisérjen az ajtóig: Egy fél aranyat adtam neki és kértem, hogy igya meg az én egészségemre, a mit Ö készségesen megígért. Kimenet gyalog mentem el a tör" végyszéki épületek előtt és bódultságomban azt igyekeztem íSfogni, hogy szerencsém nem álom vc^lt, hanem vajóban ötszörös milliomos voltam. Egy szegleten befordulva neki ír&dtem egy embernek, a ki ugyanaz a kiadó volt, a l*i kéziratomat visszautasította. — Jó napot ! kiáltott föl, hirtelen megállva. — Jó napot 1 válaszoltam. — Hova megy ön? Megpróbálja eladni azt a szere®" ««étien regényt? Kedves fiam, higvje el,' hogy soha sem fog »ikerülűi, mert.......... — Fog sikerülni mondám, mert sikerülni kell. Magam fogom kiadni. Maga fogja kiadni! Jó egek 1 Bele fog kerülni étven, hatvan, vagy lehet száz fontba ! — Nem bánom, ha egy ezerbe kerül is! Arca elpirult és szemei bámulva meredtek rám. — Azt hittem -------- bocsánat, dadogott ügyetlenül,. azt hittem, hogy pénz dolgában nagyon rosszul áll. — Rosszul állottam, de már nem állok rosszul. Újra reám bámult és bámuló arcát nézve kacajra fakadtam. A bámuló elnber félve nézett körül, mint a ki menekülésre gondol. Megfogtam a karját. r— Figyeljen ember, mondám és csaknem kitörő jókedvemet igyekeztem elfojtani. Nem vagyok örült, — ne gondolja, hogy az vagyok, csak milliomos vagyok. Újra nevetni kezdtem, mert a helyzet ''valóban nevetségesnek tűnt fel előttem. De az érdemes kiadó nem tartatta nevetségesnek a dolgot és annyi félelemmel nézett körül, hogy véjgre is elfojtottam^jókedvemet. Becsület szavamra mondom, hogy nem tréfálok, mert úgy áll a dolog. Tegnap estve vacsorám sem volt Ós ön, mint jó emberhez illik felajánlott nekem egyet, ma öt milliónak vagyok a birtokában ? Ne bámuljon úgy, mintha szélütés környezné! És a mit mondtam önnek, ki fogom adni a könyvemet és sikerülni fog az ! Oh igen 1 Nagyon komolyan mondom és akarom azt és úgy is lesz azl Több van must is az erszényemben, mint a mennyire szükségem van a könyv kiadásához. Elbo«sátottam a karját és ö zavartan lépett vissza. — Isten áldja meg a lelkemet, mondá erőtlenül. — Mintha álom volna! Soha életemben nem voltam jobban meglepetve ! — JEn sem, mondám és a kacagás újra erőltetni kéz- |t. Hanem különös dolgok történnek az életben is, nes® a regényekben. És az a könyv, a melyet a kiadók visszautasítottak, az idény nevezetessége lesz. Mennyit fog in számítani a kiadásért? \
