Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1906-11-01 / 43. szám

eége van készpénzre. Nem jól venné ki magát, ha mindjárt előleget kérne tőlük, aztán nem is szükséges ezeknek a jogászoknak elmondani, hogy az éhhalál fenyegette akkor, a mikor levelüket megkapta. Vegye ezt az erszényt, emlékezzen reá, hogy megigérte, hogy a bankára lehetek és oda feló menet benézhet valami jó nevű szabóhoz és felöltözhet tisztességesen. Ta — ta !

' Gyorsan elindult, de^ én utána siettem, mert jószívűsége mélyen meghatott.

— Várjon csak Lució ! mondám és bizalmasan szólítottam meg először találkozásunk óta. Hirtelen megállóit é csendesen nézett rám. x

— Nos? mondá mosolyogva.

— Ön nem ad nekem arra alkalmat, hogy beszélhessek — mondám lassú hangon, mert a vendéglő közös termében állottunk. Az igazat megmondva, nekem van készpénzem azaz, hogy megkaphatom azt azonnal. Carringtontól kaptam ötven fontot és elfeledtem arról önnek említést tenni. — Nagyon szép volt tőle, hogy kölcsön adta és jobb lesz, ha elveszi azt biztosítékul ezért az erszényért.

Mennyi van benne?

— Ötszáz font, tiz és húsz fontos bankjegyekben,

válaszolt Üzletszerű rövidséggel, ;

— Ötszáz ! De kedvesem nekem nincsen annyira szükségem. Az nagyon sok !

Inkább legyen nagyon sok, mint Dagyon kevés a mai világban. Ke'dves Tempest, ne igyekezzen Delöle olyan nagy üzletet csinálni. Ötszáz font voltaképan semmi. Például egy ruhatárra is elköltheti az egészet. Jobb lesz, ha vissza küldi a Carrington utalványát, mert nem sokat gondolok a nagylelkűségétől, mivel épen akkor jutott egy százezer font értékű bánya tulajdonába, amikor én elhagytam Austráliát.

Nagyon megvoltam lepetve, mikor ezt hallottam és nem tagadhatom, hogy egy kissé sértve éreztem magam.

Az őszinte és bőkezű Eoffles egyszerre elvesztette azt a jótulajdonságpt, a melyekkel én öt felruháztam. Miért

I

i

l

— 42 ^

eszmékhez, melyeket a nö szellemi képességeiről alkotnak» Semmi más, mint a férfi párja, nem is lehet más gondolata, csak a mi a férfiét tükrözi vissza és nem lévén alkotó ereje, ^nem is lehet bíráló képessége semmiben sem. A hit különböző ágai mind ez által a tökéletlen teremtés által tartatnak föl, mégis különös, hogy minden tökéletlensége mellett milyen nagy szerep jutott neki a világtörténelemben. Látjuk, hogy megdöntötte a leghatalmasabb királyok és légből csebb tanácsosok terveit, pedig azoknak uralniok kellett volna öt! A mostani időben pedig hova tovább oda fejlődik,^, hogy nem lehet vele bírni!

— Az egész csak múló divat, mondám gondtalanul. Múló divat, a melyet nehány nem szeretett és szeretőire nem méltó nö hozott létre. Én nagyon keveset adok rájuk és azt hiszem, hogy sohasem fogok megnősülni.

— Elég ideje vau rajta gondolkozni és mulattatni magát velük. Ez alatt elvihetem önt a világ legnagyobb leányvásáraira, a melyek közt persze, a legnagyobb ,épen ez

aváros. Nagyszerű vásárokat tehet, kedves barátom. — Gyönyörű szőkéket és barnákat vehet mesés árakon. Iiá érÜDk őket megvizsgálni. Örülök neki, hogy ön maga határozza el, hogy pajtások leszünk, mert büszke vagyok önre. Nagyon büszke vagyok reá, mert soha sem maradok egy ember társaságában, ha a legcsekélyebb jelét mulatja is, hogy szabadulni kíván tőlem. Jó éjszakát!

— Jó éjszakát! válaszoltam. Újra kezet fogtunk és megfogva tartottuk egymás kezét, a mikor egy vakító villám csapás világította meg a szobát, a mit egy rettenetes meny- dörgás követett. A villanyos lámpák kialudtak és csak a tűz fénye világosította meg arcainkat Én egy kicsit zavart voltam, a herceg csendesen állott, egészen gondtalanul, csak a szemei fénylettek, mint a macskáé szokott a sötétben.

— Micsoda zivatar! jegyezte meg könnyedén. Az ilyen villámlás nagyon szokatlan téli időben. Anuél 1

Az inas bejött és arca úgy nézett ki, mintha valami fénylő fehér álarc lett volna rajta.

\

— 48 —

közeledett az utcát ellepő kocsik között, de Rimanerjben urára talált, a ki még jobban nézett ki, most a napvilágnál és kitiönben sápadt arcszine kissé kipirult a lovaglástól. A szálloda bejárójánál vártam reá, valamint Amiéi is, a ki szokás szerint most is épen a legalkalmasabb pillanatban jelent még, hogy ura elé nézzen. Rimaner mosolygott, a mint meglátott és köszönésül lovagostorával érintette meg kalapját.

— Sokáig aludt ön Tempest, mondá, a mint a kantár szárat egy utánna ügető lovásznak dobta és leugrott lováról, Holnap velem kell jönnie, és be kell mutatkozni annál a társaságnál, a mit a magasabb körök nyelvén „máj dandárnak“ neveznek. Valaha nagyon neveletlen dolog volt a májról vagy az ember belső gépezete bármely részéről beszélni, de most már azon túl vagyunk és a mai divat szerint nagyon is ildomos az ember szervezetéről, vagy bármely . piszkos betegségről beszélni. Aztáu a májdandár tagjai közt sokkal fog találkozni, a kik eladták magukat az ördögnek

az egyiptomi húsos fazékért, — urak, akik annyit falnak, hogy majdnem kipukkadnak tőle; azlán le fel járnaü jő lovaikon, a mely állatok nagyon is’ tisztességesek arra, hogy ily alávaló terhet hordjanak. Mindezt pedig azért tesrik. hogy megtisztítsák vérüket attól a méregtől, a mit ök maguk kevertek belé. Azt hiszik, hogy én is olyan vagyok, mint ök, de abban tévednek.

Megveregette a kanca nyakát és a lovász elvezette a a tajtékzó lovat.

— Akkor minek keveredik közéjük? kérdém tőle nevetve és végig nézve rajta. Ön csalást követ el!

— Valóban! mondá könnyedén. Aztán tudja e, hogy nem én vagyok az egyedüli Londonban, a ki igy tesz ? Hová indult most ?

— Azokhoz az ügyvédekhez, a kiktől tegnap levelet-- kaptam. Bentham és Ellis a cég neve. Mennél 'hamarabb beszélek vele, annál jobb, nemde ?

— Igen, de nézze csak — félre szóllitott. Önnek szük— A lámpák kialudtak, mondá a gazdája. Nagyon különös, hogy a müveit újkori emberiség még most sem tudja a világosságot tökéletesen uralni. Megtudja e igaziftni Amiéi ?

— Igen is kegyelmes uram. Egy j)^” perc múlva valami általam érthetetlen mesterségnél fogva a villanylám- lámpák újra égni kezdtek. Egy másika dörej hangzott el felettünk és az eső-kezdett utána szakadni.

— Valiban rendkívüli időjárás januáriusban, mondá Rimaner, újra felém nyújtva kezét. Jó éjt barátom! Aludjon jól !

Ha az elemek haragja megengedi! válaszoltam mosol lyogva.

— Oh ! Soha se t íródjon az elemekkel. Az ember már csaknem uralja őket, vagy nemsokára ngy is fogja, kivált a mióta mind jobban meggyőződik felöle, hogy nincsen felette egy Mindenható, a ki a dolgába avatkozzék. Amiéi ! Mutassa meg Tempest urnák a szobáját!

Amiéi engedelmeskekett és a folyosón át egy fényesen berendezett lakosztályba vezetett, a mely a lobogó tűz által volt megvilágitva. A kényelmes melegség kellemesen hatott reám és én, a ki gyermekkorom óta nem éreztem hasonló kényelmet, kétszeresen éreztem szerencsém nagyságát. Amiéi tisztelettudóan várakozott és néha reám pillantva állott előttem, de pillantásaiban valami ravaszságot véltem felfedezni —

\

— Van valami, amiben szolgálatára lehetek^uram ? —

kérdé.

— Köszönöm, nincsen, válaszoltam, és * igyekeztem hangomnak olyan nyomatékot adni, mintha nem ' sokat törődném vele, mert úgy éreztem, hogy ezt^az emberkszemmel kell tartanom.

— Ön nagyon figyelmes volt, nem fogom elfeledni.

Egy alig észrevehető mosoly vonult át arcán.

Nagyon le vagyok kötelezve uram. Jó éjt 1

Kiment és egyedül hagyott. Le és fel járkáltam a szó-