Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-04 / 39. szám
' 'S — 13 — zenészre gondolva, gyakorold magadat-azon a barátságos' hegedűn, bizonyára olyan csekélységért, mely alig elég arra, hogy az éhhaláltól megvédjen. Talán valami olcsó zenekar tagja, vagy ntcai hegedűs, de mégis képes rá, hogy mégis életben maradj a koplalók városnegyedében, reményed sem lehet,' hogy valaha hired megnövekedjen, vagy ha vannak ilyen reményeid^ hamisak azok. Játs^dj barátom, nagyon jól értesz a zenéhez és úgy látszik boldog is vagy, hogy képes vagy így játszani. Ugyan boldog vagy e, vagy mint/ én, oly gyorsan indulsz-e a pokol felé vezető utón? A zene bágyattan hangzott és panaszosan és az ablak üveget kopogtató jégeső szolgált kísérletéül. A szél fütyült' a kandallóban és az ajtó alatti nyílásokon, hideg, csontot járó szél, a haláléhoz hasonló hideg szorítással. Dideregtem, és a füstös lámha felé hajolva olvasni kezdtem az ausztráliai levelet, A mint a levél borítékját felnyitottam, a nevemre kiállított és ötven fontról szóló utalvány esett ki belőle. Szivem hangosan dobogott, és megkönnyebbülten lélegzettem fel.? — Oh Jakab, vén pajtás, igazán sajnálom, hogy olyan rosszat gondoltam felőled, szived mégis csak jo helyen van, mondám hangosan. g Meghatva barátom készségén, mohón fogtam levele olvasásához. Nem volt hosszú és látszott rajta, hogy sietve irta. Tartalma ez: „Kedves Geoff ! Nagyon sajnálom, hogy olyan mostoha hozzád a szerencse ; megmutatja, hogy micsoda bolondok teremnek Londonban, hogy nem képesek méltányolni képességedet és nem foglalhatod el a té- t gedet illető helyet. Azt hiszem, hogy az egésznek az oka az, hogy nincsenek összeköttetéseid, már pedig az összekötő kapcsot a pénz képezi. Itt van az ötven font, a qpit kértél, vedd szívesen és ne . . - 12 — nyének ad kifejezést, hogy nem sokára elmúlnak a kelle, metlenségek. Nagyon jól ismertem az ilyenek. De hát miért is várnám tőle, hogy ne legyen olyan, mint a többiek ? Semmi más öeszeköttetésem nem volt vele az Oxfordban eltöltött nehány éven kívül. Akaratom ellenére is sóhajtottam és szememet valami nedvesség futotta el. Újra láttam a kedves város szürke tornyait és az egyetetnet körülvevő óriási fákat, a hol azzal az emberrel együtt követtük el bohó diákcsinyeinket, a kinek levelét most kezemben tartottam és a kivel azon a közös gondolaton voltunk, hogy mind a ketten olyan lángelmék voltunk, a kinek hivatása a világot újjá alakítani. Mind a ketten szerettük a klassrikus írókat, csordultig voltunk Homér és a többi hallhatatlan njondásaival és mind a ketten hittük, hogy mi is ugyan olyanok leszünk majd, mint az őskor halhatatlanai. A köznapi élet zsurlódásai mihamar lekoptatták rólunk ezt a klasszikus fényt és nem sok idő kellett hozzá, hogy Homér nagyon is a háttérbe szorult. Nem sokára megtanultuk, hogy a mai kor sokkal többel törődik a legutóbbi piszkos kalaud részleteivel, mint Sofoklesz összes tragédiájával, vagy Plátó bölcsészeiével. Persze nagyon kalandos gondolatait is volt az hinnünk, hogy mi fogjuk újjá alákitani azt a világot, a melyet Plató sehogysem és Krisztus is csak részben volt képes át alakítani. Mindazáltal is nagyon jól esik visszanézni azokra az elmúlt szép napokra, a mikor még vannak az embernek igazán nemes törekvései. ' A lámpa nagyon rosszul égett és meg kellett igazítanom, mielőtt barátom levelének olvasásához foghattam volna. A szomszéd szobában valaki hegedült és nagyon jól játszott. Lágyan, mégis valaifii bizony oso erővel hullámzott el vonója alól a hang és én jól esöleg hallgattam játékát. Éhes voltam és csaknem az ájulás környezett az éhségtől, de nagyon jól esett, hogy egy kis időre elfeledtette velem éhségemet. — Ott vagy ne —, gondoltam magamban a láthatlan II. Gondolataimat igyekeztem tőlem jfelkstöleg tisztázni és gondosan átolvastam újra az előttem levő okirat tartalmát. Csodálkozásom azonban csak növekedett. Megakartam őrülni vagy valami betegség láza gyötrött ? Vagy lehetséges, hogy az a hallatlan tudósítás csakugyan igaz? Mert — ha csak ugyam igaz, — jó ég !.......... csak n6m elájultam a gondolattól !.......... Ha igaz, akkor az enyém volt a világ !........... akkor király vagyok és nem koldus ?___ akkor minden lehettem, a mi akartam lenni ! A levél, a melyre egy hires londoni ügyvédi iroda cime volt nyomtatva, hivatalos nyel’ ven 'adta tudtomra, hogy atyám egy rokona, a kiről én csak néha hallottam, hirtelen halállal hunyt el dél Afrikában és reám hagyta mindeif vagyonát; i,Az ingó és ingatlan vagyon körülbelül öt millió fontot ér és mi nagyon lekötelezve éreznök magunkat, ha szíveskedne e hét valamelyik napján meglátogatni irodánkat, hogy a szükséges alakiasságokon áteshetnénk. A készpénz nagy része az angcl Bankban van elhelyezve és egy jókora összeg francia állampapírokban van. To vábbi tárgyalásokat szívesebben eszközölnénk személye* sen, mint levél által, ha önnek ‘nem lenne ellenvetése. Remélve, hogy felkeres ön, maradtunk alázatos szolgái stb. stb“ ............ — 9 — állás el volt foglalva. Megpróbáltam azt is, hogy egy kéziratot eladjak, a mely a saját szerzeményem volt, — egy regény, melyről biztosan tudtam, hogy uem a legrosszabb de a melyet az összes kiadóhivatalok „bírálói“ haszontalannak nyilvánBotak. A .,bírálók“ is mind regényírók voltak a kik szabad óráikat fordították arra, hogy mások szerzeményeit elolvassák. Részemről soha sem találtam helyesnek ezt az eljárást ; nekem úgy tetszik, hogy csak arra alkalmas, hogy egymást elkedvelenitsük és egymás munkakedvét vegyük el. Józan ész diktálja, hogy az olyan ,,bíráló“, a ki maga is részt vesz a versenyben, inkább elölni igyekszik az olyat, a#ki esetleg megelőzné, a helyett, hogy bátorítaná. Már akárhogy van, nékem nagyon igazságtalannak látszott az egész rendszer. A legutolsó kiadó, a kit megpróbáltam, nagyon szives volt és szánalommal nézett végig sápadt arcomon és kopott ruháimon. — Sajnálom mondá — nagyon sajnálom, de olva- •sóim nagyon, egy véleményen vannak. A mennyire én látom, ön nagyon is buzgó és talán nagyon is gúnyos a társaság némely hibái miatt, Kedves barátom az nem megy ! Soha se okozza a társaságot, níert ök veszik meg a könyveinket. Ha ima egy ügyes szerelmi regényt — egy kicsit lehet sikamlós — egy kicsit nagyon is sikamlós, a mi azt illeti, az kell a mai kornak. — Bocsánat válaszoltam — de Diztos ön, hogy helyesen ítéli meg a kor Ízlését ? Jóságosán mosolygott tudatlanságomon. — Természetesen, hogy biztos vagyok. Az üzletemhez tartozik, hogy olyan jól ismerjem a kor Ízlését, mint tulajdon zsebemet. Nem javaslom. — értse meg — hogy valami határozottan piszkos dologról irjón, azt bátran odaengedheti az újfajta nőknek, hanem arról biztosítom, hogy elsőrangú regényeket nem leher eladni mai világban. Először is a bi rálók nem szeretik. A mi nekik kell s a mai kornak, semmi más, mint valami sikamlós darab valóság, az is hétköznapi / !j8 * ■
