Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-20 / 37. szám
■ 1 - — 5 — Egy bizonyos kemény télen, melyre sokáig megemlé' keztek az emberek, mert tnlságoe hidegét nemcsak Brittania boldog szigetére, hanem egész Európára kiterjesztette, én Geoffrey Tempest magamra hagyatva éltem Londonban és csaknem éhen haltam meg. Az éhező ember ig«in ritkán nyeri meg, hogy valaki szánakozzék rijta — olyan kevesen hisznek benne. Érdekes emberek, a kik dúsan rakott asztalhoz ülnek, el sem igen akarják hinni, hogy éhes emberek is vannak és inkább ebéd utáni tréfának veszik az egészet. Vagy azzal a gúnyos mosolylyal hallgatják meg, a mely a ,,divat“ embereinek olyan jól illik, aztán meg sem értve a dolgot másra terelik a beszédet és a legutóbbi ,,divat“ ot emlegetik és panaszkodnak, hogy megöli őket az unalom. az, hogy valaki éhes, nagyon goromba és höznapias és nem olyan tárgy, a melyről jó társaságban illő beszélni, a mely jó társaság mindig többet eszik és iszik, mint a mennyi egészségére válhatnék. Én azonban nagyon jól tudtam, hogy mit tesz éhezni — bár azóta már voltam nagyon irigyelt ember — nagyon jól ismertem a maró fájdalmat, a szédülést a félhalott tompaságot, az étel utáni vágyakozást, a mely érzések elég rosszak az olyannak is. a ki elég boldogtalan volt azokban növekedni, de a melyek igazán borzasztóak. ha azoknak viselője gondos nevelésben részesült, és „urnák“ született. Az isten őrizzen tőle mindenkit, de az olyannak százszorosán nehéz azt elvisel ni. Éreztem, hogy nem szolgáltam reá, hogy osztályrészem az a nyomor legyen, a melyben voltam. Dolgoztam, a mennyire tőlem telt. Atyám halála óta dolgoztam éjjel, nappal, mert szegényül hagyott és csak akkor tudtam meg, hogy képzelt örökségem helyett csak egy csomó hitelezőt hagyott és házunk és birtokunkból csak anyám arcképe maradt nekem. Szegény meghalt, mikor nekem életet adott. Egyetemi műveltségemet, arra fordítottam, a melyre egyedül éreztem hivatottségot, az irodalomra. Kerestem alkalmazást, London összes lapjainál, sok szóba sem állt velem, rémelyik felvett próbára, de rendes fizetést egytől sem kaptam. A ki az eszével és tollával — 42 — De ki érne rá mind elbeszélni ? Egy szóval : jó borr jó cigány és sok szép leány volt. A legjobb toasztot Stoß bátyánk mondta az uj párra, előadván nagy kacskaringósan az isteni gondviselés furfangos prókátori fogásait, mikor ők oh an helyen találták föl a legdrágább kincset, a hol semmi sem volt. Olyan processus még Stuchec idejében sem történt. Az esküdt mást ment ekzekválni, mégis az ő szivét ekzekválták el. Ez a legkellemesebb végrehajtás, mely után következik az árverés. De azért a por nem végződik el még. a házasság csupán pörujitás. Kivánja tiszta szivéből, hogy ez a pörujitás mindig a perrendtartás szabályai szerint in- téztessék el, s ebben a házasságban sohase lorduljon elő ,,Bemmiségi panasz“. Stofi bácsi ezzel a toasztal méltán kiérdemelte a tizen károm fekete kávét, amit megivott. De még sok mondani valója rolt a régi időről: hogy nélküle nem lett volna Alhponsine művésznő, sem a Sásdy neje e a többi, mert furfangos módón csalta el az isteni gondviselés csodás sugallatából a mostani mennyasszonyt mostani pályájára. Mondom, még tán mai napig is ott toasztiroznék Stofi bácsi a hossza, összeöntözött asztalnál, ha Béla esküdt szintén fői nem kel ülőhelyéről s el nem ordítja magát stentoir hangon : Mit is mondott a kábái asszony ?! — Vége. —s — 4 — folyó jó vér méreggé változik és küzdő szelleme rettenetes háborgáson megy át és felkiált : Az Isten nevére, miért kell ennek az igazságtalan Ságnak igy lenni 1 Miért van az, hogy a haszontalan lustának aranynyal vannak telve zsebei, oktalan véletlen és öröklés által, mig én, ki reggeltől estvéig nehezen dolgozom, még arra sem vagyok képes, hegy egy tisztességes ebédet egyem ? Bizony miért ! Miért növekedhessen a gonosz ? Nagyon gyakran gondolkoztam róla, Most azonban azt hiszem, hogy képes vagyok erre a kérdésre megfelelni a magam tapasz- talatai alapján. Hanem — olyan tapasztalat! Ki fogja elhinni, hogy olyan különös és rettenetes sors jutott részül haladó embernek ? Senki. És mégi3 igaz — sokkal igazabb mint igen sok dolog, a mit igazságnak neveznek. Nagyon sok halandó van, a kik teljesen hasonló körülmények között jutnak ugyan olyan helyzetbe, mint én voltam, meglehet tudják Is, hogy a bűn hálójában vannak, hanem akaraterejük nagyon gyönge hozzá, hogy széttépjék a hálót, mely tudtukkal vette körül. Megtanulják e vájjon azt a leckét, a melyet én megtanultam 1 Ugyanabban a keserű iskolában, ugyanattól a borzasztó tanítótól tanulják e meg ? Megfogják e ismerni, a mit én kénytelen voltam megismerni, azt a nagy, végtelen és igaz Erőt. a mely minden mögött ott van, ' a mely örökké dolgozik, az örökkévaló, valóságos igaz Istent' ? Ha megismerik, akkor a meg nem értett dolgok megérthetökké lesznek előttünk és a mi igazságtalanságnak látszik e világban, nem lesz semmi más, mint örök igaszság. Hanem én nem reméilem, hogy képes leszek embertársaimat ’• felvilágosítani, vagy meggyőzni. Nagyon jól ismerem meg* átalkodottségomat — a magaméról veszek példát. Csak • elakarom mondani mi mindenén mentem át, éppen úgy és ' olyan sorrendben, a mint azok megtörténtek, de hogy az emberiség bajait magyarázzam, azt gyakorlottább üzletembereknek hagyom. n SZÓM REGÉNY. Irta: MARIE CORELLI. Az Amerikai Magyar Reformátusok Lapja Regénytára.
