Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-20 / 37. szám
•‘Ty \ — 41 — — Hihihi, milyen tréfás ur a teens ur. Bizony rá fogná, hogy nekem lányom van, a kit feleségül vesz. ' Van, de még kicsike mind a kettő. Hogy bolonddá tenné teens ur a szegény zsidót! Nincs nekem több lányom, nem is volt soha, hihihi ! De csak tréfás ember a teens ur. ügy kacagott, hogy a könnyűi is csurogtak Délé. hanem a kacagásban volt valami erőltetett. Valami nagyon szomorú. Feri észrevette azt, s még melegebben szorította meg kezét. . De Gf-elbstein erőszakosan tépte ki azt,’ s kivette a zsebébe gyűrt bankócsomót és visszadobta az asztalra. — Jaj kérem, sietek, isten áldja meg a teens urat! Nagyon sietek, Valaki még eltalálja lopni a batyumat az alatt, mig a teens ur velem tréfálni méltóztatik. Ajánlom magarnnt, csókolom kezét, lábát ! Azzal kiment az ajtón. Sásdy némán, összefont karokkal nézte, mint megy ki nagy hajlongások között, és nem volt annyi ereje, hogy visszatartóztassa, úgy állt egy helyen, mint egy odacövekelt karó, melyről elszállt a madár. A másik pillanatban már hallatszott kint a családi sip zűrzavaros hangja: ,, Vegyetek emberek fehér zsinórt, fehérítőt, pirositót, rongyért, kócért!“ A bátyus zsidó sebesen bekeveredik a nép közé és senkisem veszi észre, hogy egy-egy könny csordul végig ráncos, sápadt arcán. Talán az ötezer forintot sajnálta, mit nászajándéknak, vagy a jó isten tudja, minek hagyott ott ? Talán más egyéb bántja? Vagy talán mohón ette meg útközbe a vöröshagymáját és attól könnyezik. Az emberek nem nagyon törődnek vele. * A lakodalmat emberül tartották meg. A sásfalvai kis udvarház megtelt vidám úri néppel, még Bécsböl is jöttek Alphonsine tisztelői közül. — 6 akarja kenyerét keresni, életpályája elejéu úgy bánnak vele, mint a társadalom rabszolgájával. Senkinek nincs reá szüksége, mindenki gyűlöli. Törekvéseit kinevetik, kéziratát olvasatlanul dobják vissza és keveset törődnek vele, mint a halálra ítélt gyilkossal. A halálra Ítélt gyilkosnak adnak enni, és kap ruházatot, egy érdemes lelkész is meglátogatja sőt őre még kártyázik is vele néha, de az olyan ember, a kinek támadnak eredeti gondolatai és képes is azokat kifejezni, nem kap mást, mint gúnyt és úgy bánnak vele, mint a legrosszabb gonosztevővel és mindenki jogosnak érzi magát, hogy rajta rúghasson egyet. Én elvettem a gúnyt és rúgást és életben maradtam, nem azért, mintha szerettem volna az életet, hanem mert az öngyilkosságot gyávaságnak tartottam. Elég íiatal voltam, hogy remélni tudjak ; S reméltem, hogy még rám fog kerülni a sor ; reméltem, hogy a szerencse mindig forgó kereke majd olyan magasra fog egyszer emelni, mint a milyen mélyre sújtott most. Vagy hat hónapig bírálatokat írtam egy előkelő folyóiratnak. Harminc regényt kaptam hetenként „bírálás“ végett, Elolvastam egynéhányat és írtam egy gúnyos cikket az egészről. Heájöttem, hogy az ilyen forma bírálatot szeretik és anuyira kedvére volt a szerkesztőnek, hogy munkámért heti tizenöt sillinget fizetett. Hanem egyszer felsültem mert szokásommal ellenkezőleg nagyon megdicsértem egy munkát, eredeti volt és kitűnő. A szerző régi ellensége volt az én szerkesztőmnek* és a nagy dicséret sehogy sem tetszett az érdemes urnák és én munka nélkül maradtam. Ez után nagyon nyomorultan ment a dolgom, „Szaglász“ munkát végeztem több napi lapnak és éltem az Ígéreteken a melyek soha sem valósultak meg, mindaddig a mig a feutebb említett januári napon a szó teljes értelmében pénz nélkül .maradtam és a mellett, hogy az éhhalál fenyegetett még egy havi bérrel a lakásomért is adós voltam, a mely egy szegényes utcácskában volt nem messze a Britt Muzeum mögött. Egész nap künn voltam és sorra jártam a napilapok szerkesztőségeit, de munkát nem találtam. Minden I. Tudod, hogy mit jelent szegénynek lenni ? Nem azt a szegénységet mondom, a melylyel némely kedélyek dicse* kednek, a kiknek van vagy öt hat ezer évi jövedelmük éB a kik mégis esküsznek, hogy nem képesek vele kijönni, /— hanem igazi szegénységet, kegyetlen, rettenetes szegényéé get, olyan szegénységet, a mely szívtelen és nyomorult i Olyan szegénységet, a mely kényszerit, hogy egyetlen öltözet ruhádat viseljed, mig fényesre koptatod azt, olyan szegénységet, a mely nem engedi meg, hogy tisztát válthass, mert nem vagy képes a mosónőt fizetni, olyan szegénységet, mely elrabolja önérzetedet és kényszerít arra, hogy pirulva suhanj el ismerőseid mellett, a helyett, hogy felemelt fővel járnál közöttük, olyan szegénységet ismersz e ? Az a mely összerontó átkával megsemmisíti nemesebb törekvéseidet^; azt a mely a mai kor erkölcsi rákfenéje, a mely a különben jóakarata egyéniség szivét rágja és irigy vadat csinál belőle, hogy képes még a dinamit használására is. Mikor látja, hogy a gazdag, kövér asszony mint megy el mellette fényes kocsijában lnstán hátradőlve, arcán a túlságos jóélet vörös foltjaival, — mikor látja, hogy a buta és esztelen fiatalság mint fecsérli el idejét, mintha n dolgozó, munkás milliók csak arra lennének hivatva, hogy az úgynevezett felsőbb ,,körök" életét tegyék gondtalanná — akkor as ereiben *•
