Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-07-12 / 27. szám
t — 15 — Nem én, ... azért a fazék kuszáéért sem, a ki a Lőrinc zsidó pincéjében el van ásva, felelt határozottsággal Nyaviga és felhajtotta a pohár pálinkát, a mi nyugtatványul dukált. Nos fiam, hát máskor ne irigyeld a más keresztjét, mert sokszor a legnehezebb, a mi legkönnyebbnek látszik. Sohe se Tudhatja azt az ember, melyik milyen.- 14 — én hallgatok a keed eszelösködésére. A szomszédság egymás kezébe adta a kilincset, hogy mi baja keednek, tán meggu- bahodott! Azt akarja kee, hogy a gyerekek meghajigálják az utcán \ Nyaviga oda rohant, egyik kezével megragadta a * mándiit, másikkal pedig fültövön találta feleségét. Az asszony se volt test. Fogta a kefét és szeme közé vágta az elbusult férjnek. A kefe sertés oldala összetüskélte a szemhéjait, h gy Nyaviga elbödüli bele. Behunyta szemeit s elkezdte találomra kergetni az asszonyt az asztal körül; megbotlott, elbukott; akkor az asszony felkapott egy vaslapátot és elkezdődött a harc. Folyt változó szerencsével mindaddig, mig a gyerekek sivalkodására a szomszédság közbe nem vetette magát. ■> Nyaviga szomszédot megkötözéssel biztatták; az asszonyt pedig bátorságos helyre vezették. Hiszen jóravaló asszony akkor sem hál otthon, ha az ara veri meg; hát még ha az asszony veri meg az embert ? Miad a társadalmi konvenien ozia, mint az okosság parancsolják ilyenkor a megugrást. Nyavigáuak egy egész éjszakai ideje volt megfontolni) vállalkozása következéseit. Mi lesz belőle, ha az asszony elbeszéli a csetepaté okát, és az az ok még tovább is ott függ az ő hátán ? Hajnali harangszóra elszenderedett. Reggel, a mint fölébredt, fogta a kefét és egy húzással letörölte az átkozott keresztet a raándliról. Akkor felöltötte, dugott a zsebjébe négy forintot, és elvitte a rektor urlioz. — Nos hát ham Nyaviga, szól a rektor, eddig tartott a keresztviselés? Eddig ám ! dühögött az ember, egyenkint bökdösve ki • a négy papiros forintot. Talán a bért kevesdled? szólt a rektor, visszatolva a bankókat. Mert ha csak az a baj, szivesen megduplázom ám- Egy hatos naponként azért a kis keresztért szép pénz ám ! — 10 — — Micsoda ! — rikkant fel az asszony, — majd én elnézem, hogy az én uram világ csúfja legyen. Inkább lesz'ag. gatom azt a mándlit. minthogy az a kréta ott csufkodjék. Nyaviga szomszéd sem volt rest; fölugrott, a mint az asszony hozzá lépett, felvágta a kalapját és kirouant a kisajtón, ott mintha nekilóditották volna, meg sem állt a bog- nármühelyig. — Hát kee’det szomszéd ki keresztezte fel? — kérdi rögtön a jókedvű Sámuel mester. — Mi gondod rá kerékagy,? — viszonzá Jónás szomszéd, . s futott odább a matrélista bolt felé. A matrélista lánya, egy kis fürtös fekete leány, éppen akkor dugta ki bodri fejét a boltajtón, mikor Jónás szom. szód előttük elléptetett. — Jónás gazda! várjon egy kicsit, hadd törüljem le a hátáról azt a figurát. Csupa kréta. — Gyere no, Czippora, ha meguntad a bundaszört a fejeden ! — felelt vissza Nyaviga szomszéd, előre horgasztva mind a tiz ujját. A leány ijedten ugrott be, hogy helyet adjon Rozsdás mester Ítéletének, a ki műhelye ajtajtajából megpillantotta a szomszédot, a mint ez visszafordulva a leányra rivallott. — Ninil ,Fogadó a fehér kereszthez! Soha sem hittem volna, hogy a csapszék így meginduljon i — Bizonyosan a felesége jelölte meg, hogy el ne cse réljék ! — röhögött át a túlsó sorról Mázsás uram a hentes. Jónás szomszéd igyekezett adós nem maradni, de azért mégis csak ö húzta a rövidebbet. Azok hangosabban tudtak röhögni, mint ö gorombáskodni. — Meg kelle szöknie, Kezdte érezni, hogy az a kereszt nehezebb mint gondolta volna. Rossz csillaga az iekolaház felé vezette. Épen akkor rajzott ki belőle a sok pajkos diák. — Nini, mekkora birka ! vágóhidról szaladt el; meg is van jelölve. — Nem ! — felelt a másik, — ez egy keresztes vitéz ; ' — 11 harcolni indult a szent földre, csakhogy kissé elmaradt % többit 31. Jónás dühös lett, felkapott egy göröngyöt s a sereg közé hajította. Most elkezdődött a hajsza- A rakoncátlan nép szintén kövek után látott és üzöde vette a szerencsétlen Jónást, a ki legokosabbnak látta az iskolaudvarba menekülni. A segédtanító az udvar pázsitján heverészett, két koca bárányt legeltetve, melyet neki tavaszi exámenkor hoztak. Ott idylkedett báránya imellett, átkozva a mostoha rendszert, mely a tavaszi vizsgákat, vagy helyesebb magyarsággal vizsgálatokat zártkörüekké zsugorította össze; mely miatt a szülék nem férnek be az iskola szűk termébe, nem hallhatják a bátor feleleteket, s igy nincs alkalmuk bárányokkal jutalmazni az ö hűségét. Mennyivel máskép állana a dolog, ha a vizsgáltattatás nyilvánságos volna. Most volna legalább is tiz. (Hogy a nyári vizsgáltattatások nyilvánságosok maradtak, az neki nem használ semmit, mert akkorra minden életépesitett bárány felveszi magát, s jóravaló gazda készebb maga is báránynyá változni, semhogy bárányait pocsékolja.) Tiz bárány! Hogy meghíznék ezen a jó pázsiton, meg a sok elhullott kenyérdaraból! Annak az árából ö venne egy pár laktopánt, fehér keztyüt, s/.ivartárcát, úgy menne be a képesítési vizsgálatra, mig igy jó lesz, ha laktopánra jut. Nyaviga szomszéd megörült, hogy csak a segédtanítót találja az udvaron. Ezen Ki lehet tölteni a mérget. Rohant rá mint az áspiskígyó. — Hát magukat azért fizetjük, ho.ry ilyenre tanítsák az oskolásokat ? — Már milyenre tanitanók az oskolásokat Nyaviga uram ? — kérdé a segsdlanitó. — Az utcán sem lehet tőlük bátorságban az ember. Bezzeg mikor én jártam oskolába, nekünk pisszenni sem volt szabad. — És hát mit pisszegettek az én növendéKeim Nyaviga uram ?
