Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-28 / 25. szám
■■■- 441 — szomszéd főárat Gersei Pethöt s ostrommal vette be Tátika várát. Nem birt vele még az országgyűlés se s mikor kárhoztatták, a hitújítás élére állt. Hát, a ki nem volt Árpád sarjadéka, mégis magyar fejedelmi ág volt. A hatalmas Ujlaky hercegek utolsó sarja, a kit saját várában vertek agyon a kurucok, mert hűtlenné lett magyar fajához s a hitszegö osztrákhoz szegődött. Püspökök voltak mind. Soknak ott az arcképe a falakon hajuszszal, szakállal karddal, kereszttel, vagy pedig sima szenteskedő arccal, a mikor — az uíoIbó századokban — már csak kereszttel és imádsággal ostromolja az eget s nem karddal és hősi vitézséggel védelmezi magyar nemzetét. Mindez nem támaszt életet a gazdátlan palotában. Hiszen maradék nélkül múltak el a fényes alakok. Utódaik csak a vagyont örökölték s nem a vért a nevet, a büszkeséget és a becsületet. Idegen uraság kezére jutott Magyarország. Légy szolgája az idegennek, akkor úrrá lehetsz, püspökké lehetsz Magyarországon. Ez az igaszság háromszáz esztendő óta. Ki őrzi ezt a nagy palotát ? Bizony nem a komiszárus őrzi, mint a hogy Sobri dala mondja. ■ .,Ej hujh Sobri pajtás — Mi ott az a nagy fehér ház? — Ej-hujh, Sümegh város, — Ott lakik a komiszáros !“ Hanem a félszemü kulcsárnö őrzi. Juliánná asszony a neve. Még János püspök bízta r4 a palota őrzését. • Nem volt valami szép asszony a jó kulcsárné. S azonfelül csak egy szeme volt. Nem is hívták másnak, csak a félszemü kulcsárnőnek. Már Pécset is szolgálatában állott János püspöknek, mikor a püspök még csak kanonok volt Magával hozta a veszprémi püspökségbe, de Veszprémből csakhamar áthelyezte Sümeghre s az ottani palotát bízta ráv Volt Juliánná asszonynak egy öreg édes anyja s egy öreg cirmos macskája. Azokat is elvitte magával a sümeghi /- 448 — vek és írások beszélnek. A jog mellé és a szabadság mellé vissza tudjuk-e valamikor szerezni a hűséget és szeretetet ? Kisértsük meg ! * Vége a műnek. Pedig még nem fejeztük be az utazás egészen. Még hátra vannak a gazdag kékfestő, hátra van Tátika. Készt’ hely, Hévíz, a Kisbalaton, És hátra van Gyulai Pál urnák erőben, egészségben, jó kedvben való hazaérkezésre. Ezekről is beszámolok valahol és valamikor. — 444 _ nyen kipödörve, álla fényesre borotválva, teli vállán csak úgy feszült a dolmány. Mi volt a becsületes neve az öreg „Nyalka bácsi“nak nem tudom. Kinyitotta a könyvtár ajtaját, a könyvtárba beeresztett bennünket s maga megállt ott a nyitott ajtóban s kemény tekintettel vigyázott ránk : mit csinálunk oda bent. Itt már velünk volt Szentirmay barátunk is. A nagy terem közepén rendetlenül halmokban hevertek az uradalmak gazdasági Írásai, a korábbi püspöktől kezdve fölfelé sok századra kiterjeszkedve. Tudós társaság legyen az, a melyik átnézze, sok tár szekér, a melyik elbirja az Írásokat. Kilencszáz esztendő óta áll fenn az a nagy birodalom melyet a czent király veszprémi püspökséggé alakított, mennyi története van ennek kilencszáz esztendő óta ? Ez a történet mind föl van jegyezve papirosra. A papirosnak csak ezered része van itt s ez is rendetlenül. S ez az ezredrész is igen sok. De kevés az a tudomány, a melyet eddig papirosra jegyeztek ! De keveset tudunk még abból is, a mit már valamikor papirosra följegyeztek! De sok története van nemzetünknek, a mely még nem jutott föl a napvilágra ! A melyet még sötétség, penész, molyok, egerek, korbaió pa- pirfoszlányok őriznek. Két nagy történetírónk volt velünk. Salamon Ferenc és Szilágyi Sándor. Mind a kettő felsóhajtott : mily sok munka var még rájuk! Mily végtelen munkát végezett azóta mindakettö! S mily kevés mégis mindez ahhoz, a mit még ezután kell elvégezni ! De kell e hát? S úgy kell e végeznünk, a hogy eddig tettük ? A 16ik század magyar nemzetét nem ismeri a világ* Nem ismeri maga a magyar nemzet sem. Két világhatalom rohant meg bennünket. Az egyik Mohamedre, a másik Jézusra esküdött. A török, a német. ' ~ 445 Melyik veit álnokabb ? Melyik volt kegyetlenebb ? Melyik volt gonoszabb ? Melyik ártott többet a magyarnak ? Hiába töröm az elmém: nem tudok eligazodni ebben a kérdésben. Egyet jól tudok. Nincs nemzet a világon és nem is volt soha, a kinek száz év alatt annyi hőse, annyi vértanúja, annyi dicső alakja lett volna, mint volt a magyarnak a tizenhatodik század folyamán. Hol vannak a költők, hol a lantosok, hol a történet* irók, kik a hősök, vértanuk, dicsők alakját a halhatatlanság napsugarával rajzolnák le előttünk ? Salamon Ferenc elkezdte a könyveket nézegetni. Azt mondták: ezt a könyvtárt Biró Márton püspök alapította, A százötven év előtti könyvek vannak ett felhalmozva. Salamon Ferenc akkor már a Zrínyiek történetét kutatta. S kutatta azt is : mit olvasott, miben gyönyörködött, miből tanult a költő Zrínyi Miklós? S nagy örömére és csodálkozására itt megtalálta a költő Zrínyinek kedves olvasmányait. Olasz, latin és német müveket. Megtalálta a magyar törvények gyűjteményének is a Corpus Jurisnak nehány régi kiadását. Az egyik kiadás borítékjának belső oldalán erős vastag ludtollu írással fel volt írva : „Gonstitutio Centis Hungarorum.‘‘ Alatta a költő Zrínyinek ez a verse : „Halljátok, halljátok ti forgandó egek !• Halljátok híveim, égbeli seregek ! Halld meg föld és világ és világi vizek — Az én mondásomat és ti nagy tengerek !‘* Ez alatt más kézzel, más tintával: „De az német meg nem hallja az magyarok constitute ját.“ Mutatta nekünk ezeket az írásokat s egyúttal felöl* vasta. De a mikor a némethez ért : becsapta a nagy köny-- vcQsgoda dobta egyik asztalra. S
