Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-05-03 / 17. szám
— 383 — Gyulai Pál ur neki fordul. — Láttam én már kisebb embert is, mint magam vagyok ! — De nem ingyen! Ezt Deák Ferenc mondta. Gyulai Pál ellenvetését el nyelte a zajos vidámság, a mi erre nyomban következett. Azok miatt a levelek miatt megérdemelte ezt kelmed Gyulai Pál ur. Nem egy Deák adoma van Gyulai Pál ur személyével kapcsolatban. A hevesi dinnyetenyésztés s a budai keserüviz nem utolsó a sok között. De a hány csak vau, mind eszembe jutott, mikor néztem ott a vadkörtefa alatt hevertében. Várj csak Gyulai Pál ur, majd kimozditlak én a vadkor- tefa alól. Oda szóltam Nagy Miklóshoz, Salamon Ferenchez, Szilágyi Sándorhoz. — Álljatok mellém ! Oda nézzetek, ott áll Tátika váia t Annak túlsó lábánál vonul el az országút Sümeghröl Keszthely elé. Tátika mögött észak felé fél mértföldnyire fekszik Bazsi alva. Egész addig mindig jól lehet látni észak felé Ságh hegyét és Kemenesalját. Bazsi tói délre van egy lejtő, az ut is fordul ott, ha azon lejövünk, nem látni többé Slghot sehonnan. E lejtő magasán állt meg Berzsenyi, midőn szülőföldéről, Kemes- aljáról 1808-ban végkép elköltözött. Itt búcsúzott el örök szép költeményében Kemenesaljától: „Messze sötétedik már a Ság teteje. Ezentúl elrejti a Bakony erdeje Szülőföldem képedet: Megállók még egyszer s rád visszanézek. Ti kékellö halmok gyönyörű vidékek! Vigyétek bus könyemet!“ Még akkor meg volt hangom tisztasága. Politika, hurut, hanyatló kor, mezei gazdálkodás s egyéb efféle nyavalyák még akkor nem bántak úgy hangommal, mint rozsda a vassal. Berzsenyi gyönyörű költeményét erős hangon mondtam el. Han. gomat elvitte a reggeli szellő a vadkörtefa alá Gyulai Pál ur füleihez. A zerge is ugrik, a mókus is ugrik, a szöcske is ugrik, — 352 — aggodalmai? Minő aggodalmakat táplált Deák a nagy költő bázasulási szándéka fölött ? Vörösmarty és Laura szivéneK tiszta és fönséges mozgalmai örökre eltűntek szemeink elöl. De eltűnt más is. Deáknak a nőkhöz való viszonya rejtély. Egész életében is az volt s’halála után még sötétebb lett az a rejtély. Sohase nősült. Szivének szerelmi föüángolásáról senki se tudott bizonyosat. Az a szív pedig oagy volt, nemes volt s mélyen érző. Az elégett levelekben száz észrevétele volt Deáknak a szivrol, szerelemről, házasságról, férfinak és nőnek benső szövetségéről. S ez észrevételek nagy része saját tapasztalatából, saját érzéseiből ered. Deák nem volt nögyülölö. Nem kerülte őket és soha sem mondott róluk rosszat. Tehát az ö szive is meghajolt egykor a természet örök törvénye előtt, öreg korában szerette a sikamlós adomákat, de adomáiban is csak szerelmes nőkről beszél, feslett erkölcsű nőkről sohasem beszél. A nőkről való magas gondolkodását sohase borította el semmi árnyék. A nagy költő egyik legbizalmasabb barátja volt. A nagy keltő egészen feltárta szivét ö előtte, tehát legjobb barátja elöl ö se zárhatta el egészen a magáét. Az elégett levelekkel minden adat, minden tapasztalatnak és érzésnek minden Írott emléke elenyészett. Oh Gíyulai Pál ur, de nagy bolondságot csinált is kelroed akkor ! Mi szükség volt arra a kérdezgetésre ? Mi szükség volt arra, hogy azokat a leveleket a zsebében tartsa? Hogy lehetett le Dem másolni azokat ? Volt Gyulai Pál járnak két apró termetű jóbarátja. Az egyik Szabó Károly a történetbuvár, a másik Szabó József, a kö- és földbuvár. Mindig önérzet dagasztotta Gyulai Pál ur keblét, mikor ezekre gondolt. Akkor is, mikor Deák meghatározta az ö termetének nagyságát. Deák szobájában történt. Többen voltak jelen. Gróf Mikes, Csengery, Trefort. Gyulai Pál ur hatalmasai} viaskodott valakivel valami kérdésben. Azt mondja valaki: — Teringette, milyen kis termetű ember ez a Gyulai 1 — 378 — a Himalája magasságában láttam. Egykor negyven év előtt egy legelésző fekete csordát láttam a debreceni homokbuckákon a 8avósguti erdő mellett. Fogadtam, hogy bivalycsorda Hát pedig fekete juhnyáj volt. Más alkalommal a szentgáli Bakonyban vadásztam a Halyag egyik völgyében. Két vagy három puskalövésnyire egy irtóztató állat ugrott le szemem láttára egy vízmosásba, óriási bölénynek látszott, de sudár termettel. Pedig csak őzbak volt, nem bölény. Gyakran igy játszik szemünkkel és képzeletünkkel a délibáb is. De megfordítva iß gyakran belé esünk a látó csalódásba. Van valamely köde a napfénynek is. Fekvő szarvast őznek látunk, özkecskét hitvány nyúlnak. Ott fekszik a hatalmas bika kétszáz lépésnyire az avarban. „De füstös a nyaka, de hosszú a szarva annak a rúgott borjúnak.“ — Nem borjú az uram, hanem címeres bika. Juhnyáj legelész a hegyoldalon. Nyüzsgő féregnek látszik az a nyáj. A Gellérthegyet hol kavicsdombnak, hol sziklaóriásnak nézi az ember, a mint földi párának vagy napfénynek ködén át tekint reá. Bizony kicsiny embernek látszott Gyulai Pál ur ott a vadkörtefa alatt. Milyen magas lehet ö? ügy hiszem, százötvenöt centiméternél nem magasabb. A franciák bevennék katonának, a poroszok nem. Mindenki ismeri róla Deák Ferenc adomáját. Deák Ferenc nagyon szerette Gyulai Pál urat. Sokszor volt vele, mikor kivált Gyulai Pál ur Vörösmarty életrajzát irta Gyakran találkoztak Vörösmartynénál is, Bezerédy Istvánnál is, Káth Mór könyvkereskedőnél is, de Deák Ferenc Angol Királynöbeli lakásán is. Gyulai Pál ur erdélyi ember. Megszokta Erdélyben,, hogy mindenkit igaz cime után szólítson. Erdélyben megkívánja ezt a társaság. Gyulai Pál ur ezt nem tudta elgondolni, miként szólítsa Deák Ferencet. Mi lehet ‘ennek igaz. cime ? — 379 Tekintetes ur! E cim illetné meg mint birtokost, mint táblabirót,' mint okleveles ügyvédet, mint akadémiai tndóst. De e cimen s senki sem szóllitja. Nagyságos ur? E cim illetné meg, mint képviselőt s ez a legáltalánosabb megszólítás. Így szólítják a pincérek, hordárok, levél- hordók, kéregetök, képviselőházi szolgák s körbeli alkalmazottak. Ámde a „Nagyságos“ cim Erdélyben a fejedelem cime s egyébként is Gyulai Pál ur nem az az ember, a ki könnyű szerrel alkalmazkodjék a közönség szokásához. Méltóságos ur? . E cim illetné meg talán, mint 1848iki minisztert. A848- ban a miniszteri állásnak nem volt külön cimé. Minden minisztert az a cim illette meg, a melyet hazulról hozott. Kossuthnak és Deáknak, Szemerének és Klauzálnak „tekin-. tetes miniszter ur“ Volt a cime. Madarász József még a „tekintetes“ címet se adta meg. Az öreg Táncsis Pedig ,,kend“- uek szóllitotta a minisztereket, Eszterházy „föméltóságu“ volt; Bathányi, Széchenyi, Eötvös „méltóságos volt; Mészáros csak maga volt a „nagyságos*1. 18n5töl kezdve a közszokás a képviselöház elnökeit s a 48 iki volt minisztereket „mél- tóságos‘‘-nak címezte. De mit szólna ehhez Deák? Kegyelmes ur? Isten mentsen ! A ki Deákot kegyelmes urnák szólli- taná, azt vagy kinézné, vagy egy hatos alamizsnával bocsá- taná el szobájából. Pajtás —^ látod-e? Urambátyám — hallod-e? így beszélnek egymással a képviselők. De Deák Ferencet csak 1848 előtti képviselőtársai szólították ,,te‘‘-nek ; minden uj ember más szóval tisztelte meg. Nagy tűnődésben volt tehát Gyulai Pál ur, mit csinál jón társalgás közben Deák Ferenc címével. Egyszer aztán neki rohant a kérdésnek egyenesen. — Legyen kegyes kérem megmondani, miként szólítsam ?
