Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-05-03 / 17. szám
ír GYULAY PAL UK. Volt ott a tisztáson egy lombos vadkörtefa. Szép zöld fényes pázsit terült el alatta. Gyulai Pál urnák nagyon megtetszett ez a pázsit s a fa árnyéka. Se szólt se beszélt, csak le— keveredett a fa árnyékában. Nézte az eget és a falevelet. — Nem megyek tovább. Rászóltam. — De bizony jön még ötven lépésnyire. — Nekem már elég volt. Közbeszólt Salamon is, Szilágyi Sándor is. — Ne bolondulj Pali, jer velünk. Hiába volt. Gyulai Pál ur nem az az ember, a kit férfias, komoly elhatározásából könnyedén ki lehet zavarni Mi elmentünk a fensik szélére. Ott pár lábnyival ma gasabb a domb, mint a hol a vadkörtefa áll. Onnan még egyszer szólítottam Gyulay Pál urat. Buzgólkodásomat föl se vette. J ötven lépés távolságról jól megnéztem akkor azt a fekvő alakot. Csakugyan kicsiny embernek látszott Gyulai Pál ur. Talán a látó csalódás játszott velem. Nem is első eset volt életemben. Vadász emberek, utazók, éles figyelők jól ismerik ezt a csalódást. A földi párák köde óriásokká növeli az alakokat. A tihanyi Csúcshegyet egykor egy őszi reggelnek ritka ködében — 384 — ■de mind semmi ahhoz, a hogy Gyulai Pál ur felugrott. Vad körtefa árnyéka, zöld pázsit illata, dacoló szeszélye: mind er- töI lemondott ebben a pillanatban. — Hol az a pont? hol állott Berzsenyi? Honnan nézett ö vissza Ság hegyére és Kemenesaljára. Mire mindezt elkérdezte: már ott is volt mellettem s villogó szemeiben költői merengéssé alakult át minden tűz, minden dac, minden villogás. Hát hiszen csak ezt akartam. A.z én szavamra, a mi szavunkra oda nem jött volna, Berzsenyi szavára pedig rohanva jött oda. Gyulai Pál ur is elhagyta egykor Erdélyt, az ö szülőföldjét huszonötéves korában. Nem végkép hagyta el, mett hiszen még 1851 után is visszatért oda s mennyasszonyát, ifjú nejét is oda vitte a Szamos partjára. De a mikor először elhagyta, ö is megállóit Erdély határán, a bérc tetején, ö is érezte még sokáig Erdély levegőjét s ö is leborult még szülőfölde határán, ~,,mint a vándor gyermek, ki édes anyjának sirhalmán pihen meg.“ Ennek emlékezete tolult szivére, a mikor Berzsenyi hangját meghallotta. Rég nem találkoztam Gyulai Pál úrral, s erről a dologról huszonöt év óta nem beszéltem vele. Szinte bánt a kíváncsiság: emlékszik-e még mindezekre. Emlékszik e még arra, hogy egykor jámbor lelkű, nyugodt vérü s óriási szellemű nagy Írónk, Kemény Zsigmond báró mily hosszasan beszélgetett vele Berzsenyi költészetének szépségeiről? Emlékszik-e még arra, hogy ö maga is egykor mennyire rajongott Berzsenyiért s kivált a múltra visszasóhaj tó költeményeiért? Salamon Ferenc azonban közbeszólt: — Ki tudja közületek tovább Berzsenyi bucsuzását ? Tudom én ! — 380 — Deák szerette Gyulai Pál urat. — ügy szólítson a hogy legjobbnak látja. Én legjobba» szeretem, ha barátjának szólit, A ki Deákot ismerte, az jól tudja, hogy ez a szó tőle se enyelgés, se pajzánság, se leereszkedés nem volt, hanem komoly szó volt. Deák csakugyan méltónak tartotta Gyulai Pál urat atra, hogy vele barátságban álljon. Semmi sem bizonyítja ezt jobban, mint az. hogy néhányszor pl össze is szidta. A mit Gyulai Pál ur rendszerint meg is érdemelt. Egyszer arról volt szó, hogy Deák ritkán mehet a színházba, pártkör, miniszterek, értekezletek, látogatások minden idejét elveszik. Deák Ferenc, a régi nemzeti színház nagy alakjaiért lelkesütr. Egressy, Lendvay, Szentpétory, Megyery, Laborfalvy Róza, Schodelné : ezekhez kapcsolódtok ifjabb korának édesebb színművészeti emlékei. , — ' Csodálatos, mondja Deák, hogy mostanában nem támadnak a színpad számára olyan nagy tehetségek, mint a negyvenes években. Gyulai Pál ur oda ugrik, mint a macska : — Hát képviselők, szónokok, államférfiak támadnak ? Hiszen azok se támadnak ! — Micsoda szamárság ezeket igy összehasonlítani ? De Gyulai Pál ur nem engedett. — Színész vagy képviselő: egyre megy. Minden korszak egyféle módon teremti az egyiket úgy mint a másikat. Első pillanatra nem tetszett Deáknak ez az elmélet. Hiszen a képviselőben nem a tehetség, hanem a kötelesség- érzet a fődolog, a színészben pedig tehetség nélkül semmit se ér a puszta kötelességérzet. Hanem utóbb mégis csak ki- 1 engesztelödött Gyulai Pál nr elméletével. A körben, a mely akkor az Úri utcában volt, már maga beszélte el jókedvűen. . Mikor Gyulai Pál ur Vörösmarty életrajzát irta: életrajzi adatok forrásaként Vörösmartyné átadta neki azokat a leveleket is, melyeket egykor Deák Ferenc intézeti Vörös- martyhoz. Volt vagy negyven levél, de talán több is. Hiszen Deák és Vörösmarty barátsága 1830 körül kezdődött. A leí — 381 — veleket Vörösmarty gondosan megőrizte. Vörösmartyné egy szalaggal szépen összekötött csomagba adta át Gyulay Pál urnák. Gyulai Pál ui nagy bolondságot követett el a levelekkel. Elvitte azokat Deákhoz s rettentő fontos képpel megkérdezte tőle, hogy a nagy költő életrajzához fölhasználhatja e a leveleket. No hiszen kikapott Gyulai Pál ur. Diákkora óta olyan fenyítésben nem részesült. — Hogy meritek ti más levelét kezetekbe venni ? Hogy meritek az én bizalmas leveleimet olvasgatni ? Micsoda illetlen dolog az olyan írásokat használni fel,, a melyek nyilvánossá tételét Írójuk meg nem engedte? Hol vannak azok a levelek ? — Itt vannak nálam ! — Add ide! Gyulai Pál ur odaadta a leveleket s Deák azon módon s abban a pillanatban bedopta a levélcsomagot az égő kályhába. S ez megtörtént a nélkül, hogy Gyulai Pál ur a leveleket előbb gondosan lemásolta volna a nemzet számára. És Gyulai Pál ur ezt megcs-dekedte akkor, a mikor jól ismerhette Deák Ferenc nézetét arról, hogy miként szabad vagy nem szabad közférfiak élettörténetéhez a magáncselekedeteket s a nyilvánosságra nem szánt iratokat felhasználni. Ezekben a levelekben pedig a nemzetnek nagy kincse veszett el. Az ifjú Deák Ferenc tizennyolc éves korától kezdve ezekben fejti ki gondolkozását és nézetét Vörösmarty 1 költészetéről s az irodalomnak arról a hatalmáról, melylyel a nemzetet fölébreszteni, öntudatra kelteni s újjászületését elő idézni képes. Ezek a levelek világot derítettek a nagy költő szerelmének történetére. Mikor és miként ismerkedett meg Csa- jághy Laurával ? Miként nőtt szerelme s a szerelem miként lett élete sorsának intézője ? Mit remélt, mitől félt, mik voltak. ,ím
