Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1906-04-12 / 14. szám

Amerikai Magsak

Reformátusok Lapja

(Hung.-Am. Ref. Sentinel)

Szerkeszti : KALASSAY SÁKLO pittsbnrgi ref. lelkész.

kihez a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Lakik: Johnson Ave. Hung. Rel. Church.

Telefon szám 219Hazel.

Kiadóhivatal :

Bates Str. Old Hung. Ref. Church, Pittsburgh, Pa Ide küldendők az előfizetési dijjak, TAlamint az egyletiértesitések, egyházi és világihirek

Telefon szám 296 J. Schenley.

A fcap előfizetési ára:

Amerikába 2 dollár, Magyarországra 2.50c.

A lap tiszta jövedelme református egyházi célokra fordittatik. o o o

Hungarian-American

REFORMED SENTINEL.

Published every Thusday

toy Hung. Am. Sentinel Putol. Co.

At Bates Str. Old Hung. Ref. Church, Pittsburgh, Pa Editor: Rev. ALEX. KALASSaY,

Pastor of the Hung. Ref. Church at Pittsburgh, pa

Az öreg Dévi.

Jó egynéhány esztendeje, hogy az öreg Dévivel megismerkedtem.

Hajlóit kom, öreges ember volt már akkor is, faja ö.-zhe vegyült, de járása egyenes. Katonás tartása mu tatta, hogy derék legény lehetett annak idején és hogy nem igen ijedt meg az árnyékától. A város szélén levő erdős hegyhát tövében volt a deszkából összerótt házikója, mely messziről olyan volt, mintha valami szegényebb sorsu farmer Ltálója lett volna. Csak a kéményül szolgáló égetett agyag csövön kitóduló füst árulta el, hogy emberi tanya volc az igénytelen viskó. A viskó belseje két részre volt osztva a padláshoz szegezett tarka vászon íüggönynyel és a nagyobb fele konyhául és nap pali szobául szolgált, míg a kisebbik felében az öreg ágya volt és egy láda, a melynek tartalmáról sokáig nem tudtuuk semmit. Valami titok zatos dolgok ieh-ttek benne, mert az öreg soha sem akarta megmondani dmgy mit tartogat benne és csak sok i iö múlva vallotta meg, mikor már jó barátok lettüuk.

Nyáron át dolgozgatott az öreg a környékbeli farmeroknál, de öszszel nem volt a földön olyan hatalom, a mely munkára tudta volna kénysze riteni. Fogta a puskáját és neki. ment az erdőnek és sokszor megtör tént, hogy napokig sem láttuk ta nyáján. Igaz, hogy senki sem 'tudott olyan jókor nyulat hozni, mint ö és a pézsma patkányt sem tudta senki sem úgy nyakon csípni, mint az öreg. A patkány prémje pedig mindig hozott annyit, hogy az asztal ékességét képező kökorsó soha sem volt üres. Mert hát szerette az öreg az italkát, mert a mint mondani szokta, arra való az, hogy megigya az ember. *

A környékbeli fiuk sokszor évöd- tek vele, különösen a láda végett. Fúrta az oldalakat nagyon, hogy mi lehet benne.

Egyszer nála voltunk és az estét kártyázással igyekeztünk megrövidíteni, a mikor megint- faggatni kezdték a fiuk a láda tartalma felöl. Láttam az öregen, hogy nem szereti a dolgot és rájuk szóltam, hogy hagyjauak már fel az évödéssel és ne bántsák az öreget. Mondtam nekik, hogy bizonyosan nem pénz van benne, mert az öreg a pénzét a

l'gközelebbi korcs marosnál tart ja, persze többnyire hitelbe. Nem lehet benne más, mint valami régi emlék, a minek az emlegetése fáj >az öreg-., nek és kár öt ók nélkül sértegetni.

Az öreg rámnézett és tekintetéből egyszerre észrevettem, hogy igazat mondtam. Nem szóltam a fiuknak semmit, de feltettem magamban, hogy megtudom mi van a ládában. Másnap estve egyedül kerestem fel az öreget és elbeszélgettem vele, a mikor az öreg felém fordult és min den bevezetés nélkül azt mondta, hogy derék gyerek vagyok. Mikor kérdeztem, hogy miért, így felelt:

— Azok a fiatal kamaszok, a kik tagnap estve itt voltak, nem tudnak semmit. Az anyjuk szoknyája mellett nőttek fel és nem ismernek sem mit sem a világból. Rajtad látszik, hogy sok földet bejártál és nyitva tartottad a szemedet, mert abból, a mit tegnap esíve mondtál, láttam, hogy ott is tudsz olvasni, a hol más semmit sem lát. Igazságod van, hogy régi elek van abban a ládában és ha akarod, elmondom, hogy minek az emléke. Megígéred előbb, hogy ezeknek a kamaszoknak nem fecseged el, mert ezek képesek vol nának gúnyt űzni az ember legkedvesebb emlékéből is.

Megígértem, hogy megtartom tit kát, mire az öreg megtöltötte kurta szárú pipáját, jót húzott a korsóból és kényelmes székében hátradőlve beszélni kezdett.

+

4— Tíz éves voltam, mikor apám meghalt. Hajós volt és hajója elsü lyedt és az egyetlen megszabadult embertől tudtuk meg, hogy apám odaveszett. Isten nyugtassa meg, mert nagyon jó ember volt és Isten csak a megmondhatója, hogy mit vesztettünk benne.

Nehéz idők következtek reánk és nekem is dolog után kellett néznem, hogy mint anyám legnagyobb gyermeke, segítsek két kis hugoruLt eltartani. Egy környékbeli farmer nál kaptam munkát és a munkámért havonta négy dollárt. Később persze többet kaptam, de béremet mindig anyámnak adtam. Mikor húsz éves voltam, anyám hirtelen megbetegedett és meghalt. Egyedül állottam kőt. kis húgommal, a kik közül az egyik 12, a másik 14 éves volt. Nem tudtam, mit csináljak, mert bár tud tarn volna annyit keresni, hogy eltartsam őket, de ki fog a házi dolog után nézni? Utoljára is elhatá roztam, hogy a két leámyt az árva- házba adom, a hol fel is fogadták őket, még pedig olyan formán, hogy házunkat eladtam és az érte járó összeget az árvaháznak adtam. Viszont az árvaház igazgatója kötelezte magát, hogy a két leányt 18 éves korukig nevelni fogja. Mikor a két leányt elhelyeztem, azt gondoltam, hogy az olyan árva fia, mint én, legjobb helyen lősz a hadseregben, a hol mindnyájunk atyja, az öreg Samu bácsi visel rá gondot. Beálltam katonának és a mikor két húgomtól elbúcsúztam, magammal vittem édes anyám kis imakönyvét, hogy leg alább annyi emlékem legyen tőlük.

— Ott van most is a ládában és nincs a világon olyan kincs, a miért megválnék tőle. Furcsa ugy-e?! Hát már én nem tehetek róla, de azt a kis könyvet mindig magammal vittem és ha meghalok, oda is magammal fogom vinni.

A lovassághoz osztottak be és pár hónapi oktatás után kitettek Noith Dakota szélére, a hol akkoriban még nagyon sok indián volt: Nem volt ám akkor a lovas katona dolga valami gyöngyélet. Soha sem tudta az ember, hogy ho>, vagy mikor fog beleharapni a fűbe. Sokszor hetekig kergettük a veresbörü gyilkosokat és nem egysz. r csak a véletlen men tett meg a biztos haláltól. Húgaimtól rendesen kaptam levelet, a me lyekben csak dicsérni tudták az intézet igazgatóját, a ki nagyón szé pen bánt velük. Küldtem nekik néha egy pár dollárt, mert az olyan serdülő lánykáknak is van a pénzre szükségük, ha például egy szép szalag, vagy valami más, női szívnek becses api óság megtetszett nékik, hát legyen mivel megvenniük. Álta- Iában véve meg voltam helyzetemmel elégedve és szolgálatomat pontosan teljesítettem, úgy hogy egy évi szol gálát után káplár lettem. Éppen egy két hétig tartó hajsza után tértünk vissza, mikor a századirodában levő 'evelemen idegen kéz Írását, láttam. Nem jót sejtettem és sejtelmem igaz volt. Az árvaházi igazgató tudósított, hogy kisebbik hngotri valami járva nyos tífusz lázt kapott és a nagyobbik nem akart tőle elválni, hanem ápolta betegségében. Ö is megkapta a lázt és egy heti szenvedés után mind a ketten meghaltak.

Próbált vigasztalni a jó ember és kért, hogy igyekezzek a vallásban keresni vigaszt. Megpróbáltam és akkor nagyon jó hasznát vettem annak a kis könyvnek, a mit már említettem. A húgaimtól kapoti levelek ott vannak a könyvvel együtt. Annyi emlékem van tőlük és azt hiszem, hogy nem rovod fel öieg barátodnak, ha azoktól nein tud elválni és gondosan megőrizte azo kát ?!....

— Egészen egyedül állottam és j jó Istenen kívül senkim sem volt az egész világon. Az egyedüllét érzete vakmerővé tett és sokszor oly dolgo kát vittem véghez, hogy még ma is a hideg lel, ba reájuk gondolok. Nemsokára őrmester lettem és öt év múlva mint őrmester hagytam el a szolgálatot. Egyszer a kapitányom életét mentettem meg a vörösbörüek töl, hogy mi módon, azt majd elmon dóm máskor, mert most nem tartozik ide. Tettemért érdemjelet kaptam a congressustól, a mi az amerikai ka tona legnagyobb dicsérete. Ott van az is a ládában őrmesteri sávjaimmal együtt. Mellette van egy indián puskájából kilőtt golyó, melyet a zsebemben levő imakönyv tartott fel útjában, hogy szivemen ne mehessen keresztül. Ezeket a dolgokat is megőriztem, bár igaz, hogy ebben van egy kis hiúság, de hát ki tehet róla, ha nem tudtam eldobni őket. Öt évi fáradságos élet emlékei az elbocsátó okirattal együtt, a melyeket egy kis sávos lobogóba csomagolva tartogatok.

— Mikor a hadsereget elhagytam, egy nyugati városban telepedtem le. Egy munkás, istenfélő családnál voltam szálláson és a körükben eltöltött. három esztendő egyik legszebb, de egyszersmind legszomo rubb szaka életemnek. Volt egy szép leányuk. Jó, munkás, valláso: leányka volt és én szivemből meg szerettem. Az öregek látták, hogy vagyok és helyeselték, ha kedvében igyekeztem járni szép gyermekük

gPÓÁ próKa

PIÉG MINDIG FELÜLMÚLHATLAK! a Dr. RICHTER-féle világhírű ííimrinrminj

EXPELLER,

mint a legjobb Ss megbizhatóbbjj külső gyógyszer

IDEGBÁNTALOM,

KOSZYENY,

FEJ CSONTSZ AEG ATAS

és egyáltalán az idegbántalom| minden neme ellen.

25 és 50 cent, kapható minden gyógyszertárban, vagy:

I. ATX RICHTER & Co.,

215 PEARL ST.,

NEW YORK

nek. Hanem az Ur nem akarta, hogy- az enyém Lgyen, mert egy más ifjút szereteti. Jó fiú volt az is és én semmi rossz emléket nem táplálok iránta, sőt még aze is megtettem, hogy a lagzijukon én voltam a tanú. Az a piros szegfű, a mit a menyasszony tűzött kabátom gomblyuk- jába az esküvőjük napján, szinte ott van a ládában. Száraz már, de nekem mégis kedves és meghagyom, hogy ha meghalok, tegyék szivemre.

— Más egyéb nincs is a ládában egy nehány cókmókon kívül, a melyek életem bizonyos eseményeire emlékeztetnek. Egy kis törött lábú falovacska, a mit egy két éves kis fiú adott, a kit egy égő házból mentettem ki; egy indián balta, a mit egy vörös bőrűtől kaptam emlékül, a miért fején lőttem az öt üldöző medvét, meg nehány kisebb jelentőségű apróság az egész, a mi benne van. Lehet, hogy másnak nevetséges, de nekem egy egész életet jelent innak a kis ládikónak a tartalma, mert már nekem csak a múlt emlékei vannak meg és a jövőből csak az, a mi mindnyájunknak Ígérve van oda fenn..

— Két kőnycsepp gördült végig az öreg szép arcán és én meghatva nyújtottam kezet sokat próbált, sokat átszenvedett öreg barátomnak, a ki szívélyesen szorította meg a feléje nyújtott kezet.

Toledoi István.

G-abay IgT.ácz és Társa li.a,ra,3rLgr52a.töls:

Elválalják úgy egyes harangok öntését, mint harang csoportozatok elkészítését előre meghatározott súly ésóhang.lem szerint. Készítenek álló és fekvő harang állva nyokat. Itteni harangokat hazai min tára úgy alakítanak át, hogy az forgatható legyen, mintVhazai harangok, mely a harangot megvédi az el- p repedéstől.

A harangokat, önműködő gépekkel is ellátják, úgy hogy a harangozás- jhoz ember erő nem szükséges. Rajzzal, mintával és költségvetéssel szívesen szolgálnak.

Cimök: Gabuay Ignác és Társa 3 Kenedy St. Cleveland, 0.

*

í