Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-05 / 1. szám

— 167 —

mi történik velem, de most már tudom, begy nem álmodom és köszönetét mondok. Kalebnek, hogy akarara ellenére is összehozott bennünket. Mondd, mit kell tennem?

—Fel tudsz állani?

—Talán, nem tudom biztosa 1. Megpróbálom.

—Várj. Nehushta jöjj ide; te erősebb vagy, mint én. Mig én kinyitom a titkos ajtót, emel 1 IVl öt. 'gyorsan, mert Ita lom az örökét mozgolódni.

Nehushta élőié csúszott és a sebes ilr m-llé t< rdelve, karjavai körülfogta.

—Kész vagyok. —monda — itt van a kulcs.

Miriam elvette és ujjaival kereste rv has Kot de a setéiben nem tudta azonnal megtalálni. Végre megtalálta és bedugva a vékony horgos vasat, megfordította a zárat. A köajtő nehéz volt és egész erejére szüksége volt, hogy ki tudja nyitni. Utoljára mégis csak kinyílt.

—Most! — mondá Nehushta, a ki teljes erejével vonszolta a sebesült Marcust a nyílás felé.

—Gyorsan, gyorsan! — monda Miriam, —Jönnek az orőkt

Nehushta által segítve Marens tántorogva lépett hármat az ajtó felé. A küszöbön elhagyta *-reje, mert a térdén is meg volt sebesülve. — Nem bírok — nyögé és leesett, magával rántva az. öreg lybiait is és mellvértje nagyot csörrent a köves padlón. A kint, álló őr meghallottaa csörrenést és társától a lámpást kérte. Nehushta egy pillanat alatt talpon volt és megragadta a Marcus jobb karját és vonszolta lefelé. Miriam hibái a bezárulni akaró ajtónak vetve, lábainál fogva igyekezett betolni.

A lámpás látszott ebben a percben a résen keresztül.

—Ha életed kedves, gyorsan! — mondá Miriam és Nehushta teljes erejéből huzni kezdte a megsebesült tehetetlen embert Lassan mozdult is. Késő volt, hi a lámpa világa reá esik, minden el van veszve. Miriam egy pillanat alatt határozott. Nagy erőlködéssel egészen kinyitotta az ajtót és a mint Nehushta újra. vonszolni kezdte, előre ugrott a fal árnyéka által takarva. A Ián)pást tartó zsidó megijedve a hallott hangoktól, gyorsan közeledett és egy arja >an fekvő holttestben megbotolva, térdre esett. Miriam a kézéi ea tartott kulcscsal ráütött az újra talpra

— 166 —

E szavak hallatára Idiriam egyszerre erősnek érezte magát, mert eszébe jutott, hogy ha meg akarja kedvesét menteni, erősnek és eszesnek kell lennie. A gyönge, szerelembeteg leány egy szerre vaserösségü és akaratú nővé alakult át. Térdre ereszkedett és kissé előre csúszott, úgy hogy arca a Marcus arca fölött volt. Akkor lágyan suttogott hozzá.

—Marcus, ébredj fel és figyelj; de kérlek, hogy ne mozdulj és ne csinálj lármát. Én Miziam vagyok, a kit ismertél egykor.

A név hallatára a sebesült tests reszketni látszott és ajkai suttogtak.

—Most már tudom, hogy megvagyok halva. Jobb, minta hogy reménylettem. Beszélj, édes árnyéka Miriamnak.

—Nem úgy Marcus, nem vagy meghalva, csak meg vagy sebesülve és nem szellem vagyok, hanem az a nő, a kit te egykor ismertél a Jordán partjain. Itt vagyok Nehushtával együtt hogy megmentselek. Ha engedelmeskedel és ha van erőd fel- állani, el fogunk vezetni az Essenusok rejtekhelyére, a kik az én kedvemért ápolni fognak áddig, mig lesz annyi erőd, hogy visszatérhess a rómaiakhoz. Ha meg nem menekülsz, félek tőle, hogy a zsidók keresztre fognak fesziteni.

—Bacchusra mondom, én is attól tartok és az még rosszabb lenne, mint ha Kaleb ölte volna meg, — válaszolt suttogva. — Hanem mindez álom, jól tudom, hogy álom. Ha Miriam volna, akkor látnám is öt, vagy legalább megérinthetném. Álom az e- gész és hagyj békén, hogy álmodjak tovább Miriamról, —monda és elfordította fejét.

Miriam gondolkozott egy pillanatig. Az idő rövid volt és szükséges volt, hogy minél előbb észre térjen. Nem volt valami nehéz feladat és lassan lehajolt és ajakát a Marcus ajakára nyomta.

—Marcus — folytatta Miriam — megcsókoltalak, hogy meg mutassam, hogy nem álmodol és hogy milyen nagyon szükséges hogy felébredj. Ha lenne lámpám, könnyen meggyőzhetnélek az ujjamon levő gyűrű és a nyakam körül viselt gyöngy, sor által.

—Hagyd el szerelmesem. Gyönge voltam és nem tudtam

XVI.

A SA.NHEDRIM.

A zsidó katonák sietve hurcolták Miriamot a romokkal*! borított meredek utcákon a templom felé. Ideje is volt sietni- ők, mert a hátuk mögött felgyújtott házak lángjainál véres ütközetet vívtak A rómaiak a város azon részéből kiűzőitek u- gyan a nappali dühös roham által, de most túlnyomó pihent erővel tértek vissza és visszafoglalták a nappal elvesztett terű? letet és azon igyekeztek, hogy a zsidókat elvágják a templom erősségétől és az általak birt felsövárosba vezeté úttól.

A Miriamot foglyul őriző csapat nem térhetett vissza a templomba észak vagy nyugat felöl, mert a szent ház azon ró szeit már a rómaiak tartották elfoglalva. Hosszú, fáradságos utat kellett megtenniük a felső városnak kerülve. Egyszer, az éjszaka folyamán, kénytelenek voltak el is rejtőzni egy nagy csapat római katona közeledtére. Kaleb meg akarta őket tá madni, de a többi kapitányok nem egyeztek bele, mert nagyon kevesen voltak és azok nagyon fáradtak és kénytelenek voltak meghúzódni a romok közt, mintegy három óra hosszat, mig a rómaiak elvonultak mellettük. Azután minden kapunál vára kozniok kellett, mig azokat kinyitották előttük. Már nem vo* t messze a reggel, mikor egy szr kadék fölé épített hídon keresztül egy falas által körülvett komor helyiségbe érkeztek, a mely a templom udvara volt. A kapitány parancsára egy céh lába csukták be és magára hagyva, eltávoztak— 170 —

felette. Tudják, hogyan kell a hallgató ajkakat beszédre bírni,, mig a halál örökre elnémítja. Gyorsan, mert már verekednek at. vásártéren.

Megragadták Miriamot és elhurcolták a régi toronyból, a*, mit egy óra múlva elfoglaltak a rómaiak és leromboltak a többi épületekkel együtt.-- 171 A padlóra esve Miriam aludni próoált, de nem volt képes, *nert nagyon izgatott volt. Valahányszor a szemét lezárta, minidig valami rettenetes kéj) tárult lelki szemei elé; hallani vélte a győztesek diadalorditását és a legyözöttek fájdalomkiáltásait, majd Marcust látta maga előtt, a mint öt édes szerelmesének nevezte. Lehetséges volt e, hogy annyi évi elválás után sem felejtette volna el öt, holott annyi sok szép, és gazdag római leány versenyezhetett a büszke római föur kezéért, hogy öt szeretőül vagy férjül megnyerhessék.

Miriam nem tudhatta. Talán abban a szorult helyzetben akármely segítségére siető nőt képes lett volna édes szerelmedének nevezni, talán még az öreg Nehushtát is. Miriam keserves helyzete dacára is mosolygott a különös gondolaton. De a hangja úgy csengett, mintha igazat beszélt volna. Aztán nem ö küldte e neki a levelet és gyűrűt a nyakékkel együtt? A levelet még most is kebelén rejtegette, pedig már könyvnélkül is tudta minden betűjét. Hitte, hogy szereti öt és e hitében örömmel adott hálát Istennek, hogy megmenthette életét, habár saját élete árán is. Elfelejtette, hogy meg volt sebesülve és még meg is halhat. De nem fog meghalni. Az Essenusok meg fogják az ő kedvéért gyógyitani, aztán voltak közöttük nagyon ügyes sebészek; aztán hol lehetne Nehushtánál jobb ápolónőt találni? Szegény Nou! Mennyire szomorkodik most ö miatta! Micsoda fájdalmat kellett elviselnie, mikor a kis ajtót bezárulni hallotta és nevelt leánya a zsidók fogságába esett.

Boldog volt Miriam, hogy nem tudta, mi történt a köajtó túlsó felén; hogy nem láthatta, mint akarta Neliushta ujjait a kö közt levő hasitékba erőltetni, hogy kinyissa a zárat, mig ujjain a bőr és hús egészen lemállott. Hogy nem láthatta, hogy a magához tért Marcus, bár nem tudott térdeiről felemelkedni, mint káromolja az isteneket elvesztése miatt és hogy a szerető, gyönge leánynak kellett fogságba esnie, hogy öt megmenthesse. Igen, hogy nem hallhatta, és láthatta, mint hagyja el esz mélete, mely hosszú hetek sorain nem is tért vissza. Legalább mind ettől meg volt kiméivé.

Megtette, a mit megtett és meg kell most érte fizetnie, mert bizonyosan meg fogják ölni, a miért kimentette a körmük