Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-12-07 / 49. szám
— 3H _ ök tndták, hogy a találkozás színpadi játék. Csak * közönség malattatására szolgál. S Miért ne mulattatná őket, a mi a közönséget mulattatja. Jól tudta ezt Jellasich, hogy öt a nádorispán nem teszí fogolylyá s a hajógép öt nem hurcolja Balatonfüredre. Jól tndta ö, micsoda levelet kapott a nádori pán Bécsböl. Miért félt volna ! Neki csak az adott gondot, hogy a hajón magyarok is vannak. S lehetetlen volt, hogy eszébe ne jusson, hátha a magyarok nem színpadi játékot űznek s vele az árulóval könnyedén elbánnak ? Ezért nem akart a hajóra menni. Az a nehány jó magyar olt a hajón mély tisztelettel vett« körül a nádorispánt. Ök a balgák azt hitték, hogy » nádorispán a komoly ember s a bán a ledér ember. És még ök is megnyugodtak abban, hogy a nádorispán méltóságán esnék csorba, ha ö ülne a csónakba s ö menne ki a parton Jellasich bán sátoiába. Mit mindent el nem hisz a magyar ember, ha mikor hivő kedvében van ! Az egyik oldalon az ország békéje, a társadalom nyugalma, az alkotmány épsége, a szabadság biztossága, hatvan ezer ember élete halála. A másik oldalon a nádorispán méltósága. Amazt e) kell ejteni, a méltóságot meg kell őrizni. Törlénet írók ne hazudozzatok. Én meg nem engedem íektek e kérdésben a hazudozást. E kérdésben tisztán látok. 1203 ik évben, március havának egyik szeles havas nap- já* szemközt állott Imre, a magyarok királya, a pártütö Endre királyfival s annak nejével, a oselszövö Gertruddal- Szemközt állott a Dráva mellett Várasd közelében nagy sereggel. De nagyobb serege volt a királyfinak. A király nem akarta hogy a magyarok vére omoljon. Letette kardját, botot vett kezébe, egyes egyedül oda ment a pártütö királyfi táborába. — Látni akarom, ki teszi kezét fölkent királyára !- 214 — úgy el-kihajtott Magyarországból, szülőföldéről, hogy sohase látta többé. Pedig még tizenkilenc esztendeig élt jó egészség, ben azután. így l'njdüfcott el Magyarország utolsó nádorispánja. Itt hagyott »,indent fenékig zavarban. S ott hagyta hadseregét az ellenség előtt fövezérlet nélkül. A ki derűsebb Ítéletet tud mondani róla, mint én : álljon elő. Meneküléséről van egy egykru kép.Hatalmas nyúl hátán ül a nádorispán nyereg nélkül, de a nyúl fel van kantározva. Jászkun huszárezredének ezredesi díszruhája van rajta. Dombos vidéken nyargal a nyúl s viszi lovagját veszettül. A lovag háta mögött egy dombon aszú fatörzsök hatalmas száraz ágakkal. Előtte egy sárga fekete útmutató, melyre ez van felírva ; Schaumburg. Csakugyan oda menekült. A nagy idők szereplői közül- senkit se felejtett el a nemzet. De utolsó nádorispánját elfeledte. Szél a falevelet, vihar a porondot felkavarja, de nem lesz többé a lelkeknek olyan háborúsága, mely az utolsó nádorispán emlékezetét a múltból, az avarból ki tudná mozdítani s életre tudná kelteni. Minő jó a feledés! Jobb mint a mámor, mert csöndesebb. Jobb mint az álom, mert, mert álmodozása sincs. Minő áldás anjuk nevén,, a ki nemzetevei rosszat cselekedett. Szegény utolsó nádorispán — bécsi tanácsadóid rosszul gondolták ki utolsó napjaidat. Mennyivel jobb lett volna, ha Jellasich elfogat és vasra veret, s úgy Küld el téged Shaum- burgba. Utóbb még ércoszlopot emeltek volna tiszteletedre s a vértanuk seregébe illesztették volna be nevedet. Sok kitelik a bolond magyartól. Hát Jellasich mit csinált ? Jött előre jó kedvvel, bőséggel. Katonái nyújtották neki a bőséget rablóit eleségböl. A cséplés és szüret -avában foly vidékünkön, volt mit harácsolni. Szent Mihály napján már ott volt Lepsényben és Mező— *10 — posztulaod kell. Á. végrehajtó : Jellasich bán. Zsebjében a parancsolat, ö aanak sngedelraesksdik. Kérdeztem Bognár Pált, a matrózt, nagyanyám szőlő- kapását. Tőle tíz tizenöt lépésnyire voltak a bán és társai. Kérdeztem, Miit csináltak a horvátok, mikor gróf Zichy a nádorispán üzenetével közéjük ment ? — A beszédjüket nem értettem, de azt, láttam, hogy jő kedvük volt. Jó kedvük volt! Igazat beszélt az a kapás. A töiténet megörökítette, kogy a bán és tábornokok hangosan nevetgéltek, mikorra ■ádorispáunak megtagadták az engedelmességet. •e hát mégis miért volt jö kedvük ? Itt egy nagy rejtély van. Egy istentelen titok. A függetlenségi harcban az oláhok és rácok leöltek nyele ezer magyart. Csatákban elesett tizenkétezer magyar és ugyanannyi osztrák. Szerb, horvát, oláh, határőr több elpusztult tizenötezernél. Zuvies derék horvát barátomtól hallottam, kogy a határőrök közül csak -özvegyasszony jelentkezett nyolcezer. Csatában és betegségben több orosz esett •1 tízezernél. Több mint hatvanezer erős férfi vérét itta be az anyaföld. Hát a kik akasztófán, golyó által, börtönök mélyén lehelték ki lelkűket! \ Msnuyi férfivér! Mennyi női köay! Mennyi élet ! Mennyi boldogság! Arról volt szó, hogy mindezt tnegkiméljék. Ezért kellett a nádorispánnak és a bánnak egymással találkozni. A bán megtagadta a találkozást. De azért a horvátoknak jó kedvük volt. De hát emberirtó vad emberek voltak ök ? Nem csak osztrák katonatisztek. A kik biztosan számitottak arra, hogy csata úgy sem lesz, István nádorispán úgy is elmenekül Becsbe, Budát és Pestet kardcsapás nélkül foglalják el s a magyar nemzet kezéí-lábát nyugodtan megkötözik. Ízért veit jó kedvük. — 215 — Szent-Györgyön egész seregével. Előőrsei már Székesfehérvár felé száguldoztak. Főhadiszállása Lepsényben volt, lakása a Nádasdy kastélyban volt. A kastély nádtetejü volt akkor, A nád jó ismerőse volt ősapáinknak Ázsia'pusztáin. Árpád huszárjai is szerették a nádat. Nádasok közelében van jó legelő. Lónak pedig az kell. A legfdsö Nádasd Árpádnak volt vijtéz hadnagya. El is foglalt, jókora darab földet a tótoktól- németektől. Palotája aligha nem nádkunyhó volt eleinte. Es azután akárhány palotát építettek maradékai, minden palotát nádtetőre vettek. Pedig íöuri nagy palota is sok volt köztük. De igy kellett, hogy az Ázsiából hozott ősi nevet minden palota hirdesse. Jellasichot meglepte a nádtetejü palotának főúri fényes berendezése. Jól is érezte magát benne keményen. Az én falum nemessége követeket küldőit hozzá üdvözlésre. Valósággal pedig azért, hogy tiltsa meg katonáinak a rablást, dulást, fosztogatást. Nagyon szivesen fogadta a nemesség követeit, még újságát is, melyet épen olvasott, letette kezéből maga mellé a pamlagra. Ez az újság pedig „Kossuth Hírlapja1, volt. Két hónap előtt indult meg az a lap s egyik legelső előfizetője éppen a bán, Jellasich volt. A bán itt is nevetgélve beszélt, mint szemesi sátora előtt. Itt is jó kedve volt. Magyarul tökéletesen beszélt. — No nézzenek meg engem az urak jól. Hát én vagyok az a rettenetes Jellasich, a ki ellen Kossuth igy ir! Mutatott egy kemény cikket. Egyebek közt ezt mondotta: — Önök hűségében megbízom. De mit akarnak a pesfl urak ? Mit akar Moga az ö maroknyi seregéyel 1 Moga ? Maroknyi sereg ? Hát a nádorispán ? Elbámultak a mezőszentgyörgyiek s köztük apám is. A ki szentül hitte, Iiogy a nádorispánnak legalább ötvenezer főnyi serege van, a
