Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-11-23 / 47. szám
i — 199 — Két ezer hold földjét elfeledte, leányának engedetlenségét elfeledte, kedves daruját^soha el nem feledte. Hát ez az én kedves asszonynéném volt az a tekintetes iszony, a ki útjába állott a balatonfökajári halászgazdának,, nehogy az valamikép port nyerhessen. Miért volt felpörög ? — 194 — kert a borjumezoie dűlt. Ott állt egy paraszt kocsi egy fekete iharfabokor árnyékában. Arra felültek, Székesfehérvárra elhajtottak s még a? napon törvényes férj és feleség csókolták meg egymást. So’ a -m láttam boldogabb házasságot Negyven esztendő n ró oly gyöngéden szerették egymást, mint esküvőjük T:-.i,_„n. No nanem az én asszonynéném csinált aztán olyan zenebonát, hogy jámbor férje, jó Hollósy Fülöp László rögtön fogatott s ment a székvárosba a megyegyülésre, pedig a gyűlést még el se kezdték s még egy hét múlva se ment haza, pédig a gyűlést már rég bevégezték. Asszonynéném legelőször is kikutatta, ki volt az a szent- ségtörö pap, a ki a szökevényeket összeadta. Valami kathilkus pap volt. Annak ugyan e földi életben nem igen árthatott, de azért mégis nyakára ment s adott neki útlevelet a pokolba & annak is a fenekére. Aa a jó pap bizonyosan fel is használta az útlevelet. Azután azt kutatta ki, ki volt az a gézengúz akasztófa- virág, a ki a kocsival ott várakozott a fekete iharfabokor alatt. Ezt is megtalálta. Ez volt Dömök Sándor, szilasbalházi kisbirtokos. Ez ngy félig meddig a családhoz tartozott. Valamelyik ©s-nagynéném orozva költ fia volt. Törvénytelen gyerek. Utóbb napvilágra jött s annyira hasonlított a család férfitagjaihoz, hogy a tehetősebb atyafiak egy kis házacskát s nehány hold földet juttattak neki. Kedves, jólelkü ember, ölesnél magasabb termettel. Nagyon megkedvelték s utóbb a tisztujitásoknál a nemesek közé is becsempészték. Ö volt a mezöföldi nemesség zászlótartója. Azt gondolták, ha a pecsovicsok öt mint zászló v.N'tót agyonütik is, ö érte nem lesz akkora kár, mint egy valóságos igaz nemes emberért. Ö volt az, a ki a szökevényeket is a paphoz vitte. Asszonynéném tehát Matkovich István szeptemvirt tartotta egyik halálos ellenségénél;. A ki két ezer hold birtokát elpörölte. Második halálos ellenségének pedig Dömök Sándort! ‘ — 198 — Elhalt Hollóssy Fülöp László bátyámuram is ezelőtt negyvennyolc esztendővel. A kinek se idő, se molandóság nem ártott: az volt az én kedves asszony néném. Ezelőtt huszonnégy évvel épen szeptember hatodik napján megyek haza .Budapestről. Keresztül megyek a várótermen s ott a pamlagon látok egy muffot. Oda nézek, nagy bámulatomra felismerem az én kedves asszonynénémet. Talán száz esztendős is volt már. Oly kicsiny lett, hogy a mint a pamlagon feküdt s összehúzta lábait: csak -egy jókora mufínak látszott. Oda mentem hozzá, üdvözöltem, kezet csókoltam neki. Nézett rám, nem ismert meg első pillanatra. — Ki vagy te ? Mondtam nevemet. — Te vagy az ? no nem jövök többé hozzátok. Aranyosról többé a lábamat ki nem teszem. Még csak azt akartam megérni, hogy annak a szeptenavirnek az utódjait kidobják az én ^birtokomból. Épen ma kidobták. Magam láttam, onnan jövök, a biróság még most is ott van. Harmincnyolc esztendővel •ezelőtt épen ezen napon s épen abban az órában dobtak ki beiöle eDgern is. Most már megnyugszom a sorsban. Ennek ,az ellenségemnek vége van. — Megbocsát-e most már legalább utódainak. — Megbocsátok. — Hát annak a szegény öreg Döinök Sándornak megbocsát e 1 Lássa kedves asszonynéném iqost én vettem magamhoz. — Megbocsátok annak is. Hisz a lányom úgyis esak férjhez ment volna. — Hát a szegény Katona Boldizsárnak megbocsát-e? — Elő se hozd, annak nem bocsátók meg soha ! Elsőt csöngetlek. Jött a vonat. Fölugrott az én kedves asszonynéném 9 apró de szapora lépésekkel ment ki a vonatra. Kísérője alig győzött utána menni. — 195 — tekintette. A ki az ö angyali szépségű jó lányát Az ö tudta nélkül esküvőre szállította. Lett harmadik halálos ellensége is. Ez volt a legnagyobb ellensége. Ennek nem bocsátott meg soha. Volt az én kedves asszonynénémnek egy gyönyörű szép daruja. Daru! Ismered-e ifjabb nemzedék a darumadarat ? Megnézted-e jól barna homlokát, piros tarkóját, felül fehér sávos, alul sötét szürke selyem nyakát, világos hamuszin testét, barna-szürke lobogó tolláit ? Gyönyörködtél-e már sárga »zép szemében, szelíd nézésében, nyalka-büszke menésében ? Hallodtad-e hangját ? Azt az egyszerű de érces erős hae- got ? Mikor ott repül fent, az egek magasában, tizenkettő az egyik szárnyon, másik tizenkettő a másik szárnyon mint a hegyes ék : V betű alakban *'öre robogva, elöl a vezérdaruval, a ki harsányhangon le-lekiatt a föld szín mélységére: daru, daru ! Láttad-e őket, mikor kora, hajnalban s mikor alkonyaikor darvadoznak a lápon, a szigeten % feltartott fejjel hol egy kiabál, hol valamennyi kiabál s mindegyik tizenháromszor kiáltja el egymásután : Katára, Katára ! Istennek és a magyar népnek ősmadara a daru. Darutollat tett a süvege mellé a kuruc közvitéz. Darutollas süvegben járt még a minap is a tiszaháti, szamosháti nyalka legény. Daruszörü paripáját szereti legjobban a sikföldi szegény l«gény s azt siratja meg igazán, mikor a szegedi kapitány eladatja s ö nem lehet ott az áláqmás ivásnál, mert vasba van verve keze-lába. Magasan repül a daru széjien szol. Haragszik a szerető lányka, mert nem szól. De kérleli a barna legény : ne haragudjék sokáig. Úgy is övé l«sz koporsója beeártáig. Bizony »«éra kell bírni azt a lánykát, mert hiszen a daru olyan néma, mégis szól.
