Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-08-17 / 33. szám
'W; — 87 — iharfa lombjai alatt. Összes költség huszonöt ezer pengő- forint. Idicsoda ? Huszonötezer forint? 5—6 száz holdnyi szép nemesi birtok ára ? És e hallatlan összeget adakozás utján gyűjteni össze? S nem is föispáni iktatásra, nem is választási lakomára, nem is ékszerre a királynénak, hanem csupán nemzeti ügyre, csupán egy vidéki fürdő magyar szinházára ? Lehetetlen az! Nem gyűlik az össze száz esztendő alatt se. S hol leszünk mi már száz esztendő múlva? Ki beszél már magyarul száz esztendő múlva ? Feküdjünk le ! Hallgassunk ! így hangzott az első szó, mikor a mérnök előállott az 5 javaslatával. Ha nagy lélek nincs a költőben: dugába dől minden. De a költő nem riadt vissza. S volt a ki bátoritotta öt. Kis-jókai Szabó István uram másnap is oly közel ült a társasághoz, mint az előző napon. S mikor az urak elförmddését látta, oda ment a költőhöz s kalapját igaztisztelettel megemeli:: — Engedje meg mélyen tisztelt hazánkfia, hogy én is szólhassak egy szót. Kis jókai Szabó István a nevem, révkomáromi kereskedő vagyok, de én is nemes ember vagyok s tisztelt hazánfiának verses munkáit könyv nélkül tudom s imádság mellett gyermekeimet is azokra tanítom. Szabad e megtudnom, hogy a színházhoz tetözsindely hány ezer darab és hány forintnyi értékben van felvéve ? Szeretném én azt tudni. Fülöp József kezébe veszi az Írást, fölteszi a szemüveget s mondja : — Hatvanezer zsindelyt számítottam a tetőre a legjavából. Kis- jókai Szabó István megint megemelte kalapját. Nagyon köszönöm e szives felvilágosítást. Tessék tehát beírni, hogy én adok hatvanhatezer zsindelyt a legjavából s Rév Komáromból ide szállítom a magam költségén. 0 Egy szót se szólt többet, hanem vissza ülta helyére. Látta és hallotta e jelenetet Glázer uram is, a vendéglős^. / — 82 — ' Ne a nagy urakról szóljunk. A nagy ur mindenütt és minden időben egyenlő volt. Jó] ló, váltott fogat, sok cseléd, kényelmes étkezés, biztos éjjeli tanya. Ez a nagy ur. A középosztályról, a jó módú polgárról, a szerény, de biztos vagyonú nemes emberről beszéljünk. A kikből áll ma is a nemzet, a mi veit társadalom, a tisztviselői kar, a lelkész, tanár, tanító, iró, művész, vállalkozó, kereskedő, nagyiparos, kisiparos, mezőgazda, bérlő. Egyszóval a nemzet. A mindenféle hercegek s világi és egyházi föurakc3ak cifrasága a nemzetnek Sujtás a dolmányon. Nem melegebb, nem! tartósabb, csak cifrább és költségesebb a dolmány általa. De meséljük el előbb, hogy készült az első magyar nemzeti színház. — 86 — ntán az egyik nevetni kezdett, a másik elkomolyodott. Beze- rédy István érzékeny ember volt, egy könycseppet is törölt ki a szeméből. A költő összeszoritotta ajkait, mintha fogait akarta volna csikorgatni. Tehát a magyar művészt elhagyják a nemzetnek nagyjai! Csak a szegény jobbágy ad neki szalmát fekvőhelynek s a nyomorult Bolha zsidó födelet menedéknek! A költö igy írja le e jelenetet pár nap múlva Guzmics Izidorhoz intézett levelében : ,,az ott mulató hazafiak nagy keserűséggel láttuk, mi ként tengődik s nyomorog a magyar színjátszó társaság silány deszkakunyhóban s miként vagyon az számkivetve önön hazájában, midőn a német társaságok roppant palotákban kevély- kedve lépdelnek s a királyi városokat naég jobban elnémetesi- tének, ha még lehetséges volna. Én hazafiui mérges fájdalmamban az ott lévő közönséget egy Füreden építendő játékszínre felszólítottam. íme ,,hazafiui mérges fájdalom“ rohanta meg a költö lelkét. A mint megrohanta egykor Bocskayét, Bethlenét, Rá- kóczyét. Csakhogy akkor a hazafiui mérges fájdalom kard'hoz, buzogányhoz kapott, most azonban már rossz idő járt kardra, buzogányra. Fülöp József öreg barátom kevés szavú, csöndes ember volt. Mérnök létére értett az építéshez. Ó is beleszól a vitába. — Én már gondolkoztam uraim a dolgon, vannak is némely jegyzeteim, én huszonnégy óra alatt elkészítem a színház tervét és költségvetését. El is készítette. Haza ment. Volt saját emeletes kis háza a fürdötelepen. Dolgozott egész este, egész éjjel s a kővetkező egész nap. S a mikor délutánra ismét összejött a társaság, tervét, rajzait, költségjavaslatát már oda terjesztette a költö elé. Ó görög modorú, szép oszlopos homlokzatú, megfelelő nagy épület négyszáz személyből álló közönségre, nagy színpaddal, Öltözőkkel s mellékhelyiségekkel s lakószobákkal. Ott lakjanak a művészek is, ne a Bolha zsidónál és ne az erdei AZ ELSŐ MAGYAR NEMZETI SZINHA.Z. Apróra el kell beszélnem azt a történetet, mely a bala tonfüredi színház alapításáról szól. Szép történet ez. A színművészet első szentegyháza, melyben más szó, mint a magyar szó, nem hangzott soha. Erdélyországnak már volt magyar színháza Kolozsvárott de Magyarországnak még nem volt magyar színháza sehol. Voltak állandó szioházak már tiz városban. Szépek, nagyok, költségesek, díszei a városoknak. De német színház .volt valamennyi. Magyar művésznek ott fellépni, Árpád nyelvének ott fölhangzani nem volt szabad. Csak alázatos könyörgések után. csak kényre kegyre, csak ikönkint és pénzért és rövid időre engedték meg ott magyar színművészek fellépését. Talán nem volt még magyar művész? Volt. A nagyok, a hősök, a remek kor alkotói, a hagyományban örökké élő alakok már mind meg voltak. Csak túl a Dunán ott volt Megyeri, Lendvai, Teleki, Komlóssi, Hubenai, Kántor- né, Lendvainé, Komlóssiné, Balog Nina, kik közűi még én is láttam aggot, őszét, múltjának dicsőségében sugárzót egy-ket- töt. Voltak nagyok és dicsők a felső vármegy ékbon s a Tisza táján s voltak a szomszéd Erdélyországban. Csak magyarul játszaniok nem volt szabad Magyarország ékes színjátszó palotáiban. A városok német tanácsa, a föurak német szive,az ország magyar fökormányzóinak német erkölcse csak a német színészek számára tartotta nyitva az állandó és kényelmes színházakat. Magyar művész homlokán hiába ragyogott istennek teremtő csókja, neki csak színben, pajtában, ökorakolban, deszkabódéban lehetett nemzetének nyelvén szólania. Mint a
