Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-07-13 / 28. szám
— 47 — Kétszáz év óta gazdagok a magyar papok. Az előtt nenr voltak gazdagok. Ha tizenöt évet számítunk egy papi benefi- cziumra, kétszáz év óta csak túl a Dunán legalább ezer nagy szerző pap élt. Tehát legalább ezer családnak kellett volna meggazdagodni, vagy tisztes vagypnt szerezni. S mindössze sincs öt család, mely vagyonát papi örökségnek, papi szerzeménynek tekinthetné. Pedig nem kell ám azt hinni, hogy minden nagy szerző pap kegyes alapítványra adta pénzét. Nagyon sok tette, de nem mind, sőt fele se. El se élték jövedelmüket. El se játszották. Hanem odaadták, elhagyták rokonaiknak. Ezek kezén pedig elpusztult az első, második nemzedéknél. Ép úgy, mint a zsidóknál az ingatlan birtok. A nevelés eredménye ez. Ha azt akarjuk, hogy utódaink ragaszkodjanak az ősi birtokhoz : úgy kell nevelni a gyermeket, hogy ne a vagyont szeresse meg, hanem a birtokot. Ue a csűrben örüljön a búzának, hanem a hogy a dűlőn nő fel. Ne menyasszonya keblén imádja a rózsát, hanem kint a kertben, a mint bimbót hajt s ragyogó szirmaival rámosolyog. A vagyon holttest, a birtok élő alak. A vagyon csak szám. Ezer, tízezer, százezer millió. A birtok vagyon tis, de azontúl családi emlék, hagyomány, költészet is. A vagyon csak a gyomornak, hiúságnak, ledérségnek ad élvet, a birtok a léleknek és a szív ábrándjainak , is. És a hatalom és önérzet nemes kincsei! Minő hatalmas ember az, kinek ezer holdnyi szép birtoka van ősi házzal, nagy kerttel, hü szolgákkal,[negyven cseléddel, kétszáz lélekkel, a kiknek parancsol, de kenyeret is ád : a kiket munkára hajt, de szeret is s a kik engédelmeskednek neki s a kikkel együtt lakik, együtt megy az Isten házába s jó időben, rósz időben együtt örül — együtt busul. Megválik-e ilyen ember birtokától ? Yan egy sereg szép tinaja. Még apja szerezte azt a bikát, melynek utódjai. Yan ndvarán hatalmas hársfája. Öregapja ültette el. — 46 —k Ezt mondja a költő. De a költő csak a föurakról beszél, a kiknek hegytetőn volt kőváruk. S a magyar nemzetet nem föurai tartották fenn. Faját, jellemét, tiszta vérét, zömök alakját, széles arczát, eszes tüzes szemét nem a föurak őrizték meg. A tiszta magyar faj gerinczalkata is egészen más, mint a magyar föuraké. A magyar föurak jellege hosszúkás arcz, keskeny orr, hideg szemek, hosszú kéz, gólyaláb, vegyes szin s olyan ge- rinczhajlat, mely a vesék táján nem elég mély. Az ös magyar gerincz hajíottabb, mint a magyar föuraké, tehát az ös magyar termet egyenesebb és nyalkább, mint a hogy a föuraknál látjuk. Csak Erdélyben van még tiszta magyar származású föur. A Kemények, Báuffyak, Bethlenek közt meg feltaláltam Árpád egyik-másik huszárhadnagyát. A legnagyobb vagyonú magyarországi föurak kétszáz év óta csak habsburgi főnemes elemekkel vannak százféleképp összeházasodva. a mint a gothai könyv bizonyltja. S a mint a természetük és testalkatuk még jobban bizonyítja. De térjünk vissza hozzád akarattyai öreg szilfa ! Van a magyarok közt ősi család, noha csaK ezer év van mögöttünk. De nincs a zsidók közt ősi család, noha három ezer év van mögöttük. Mert Magyarországon nincs olyan zsidó birtok, mely a harmadik nemzedéken át volna egy család kezén. Azt mondják, nem is lehet, hiszen csak ötven év óta szerezhet zsidó ember ingatlan birtokot. Majd megfelel erre az öreg szilfa. Túl a Dunán régi példabeszéd, hogy papi örökség, zsidó örökség nem száll át a harmadik izre. S az is régi példabeszéd : könnyen szerzett jószág hamar elvész. A gyermekuevelés nagy igazságainak torzképét tárja elénk a két példabeszéd. Túl a Dudán vau egy érsek, öt püspök, öt-hat gazdag apát és prépost s vagy hatvan gazdag kanonok. Tehát mintegy hetven nagy szerző. — 42 — apám erős ember volt, keményen fogta, kivezette a. lábolható vizig ; ott ölébe vette s anyám lábához oda tette a homokra. Negyven fontos óriási fogas volt. Mióta uralkodhatott már a vizek mélységein: nem tudják azt a tudósok. Hálót, szigonyt, erősebb ellenséget el tudott kerülni. Szerencsésen eljutott az emberi kor legvégső határáig. Hanem hát mégis csak király volt, a ki fogát se könnyen, se ingyen oda nem adja. Ott feküdt anyám lábainál. Életnek jele nem látszott már rajta. Anyám minden gondolat nélkül czipellös lábafejével megérintette orrát. Erre egy szempillantás alatt mélyen bekapta anyám lábafejét s irtóztató fogait összeszoritotta. A sikoltásra apám oda ugrott, letérdelt s két kezével megkísértette a fenevad állkapcsait szétfeszíteni. De roppant ereje se volt erre képes. Talán a test síkossága miatt se tudta egész erejét kifejteni. De hihetetlen erő van a hal állkapocs-izmaiban. Anyám a fájdalom és ijedtség p^att elájult. Mi gyerekek meredt szemmel néztük a küzdelmet. _ uám kegyetlenül káromkodott s oda kiáltotta kocsisunknak .* — Hozd ide a kalapácsot. Bükky István volt kocsisunk. Öreg, púpos, régi hü cseléd. Oda czammogott a kocsihoz, a tarisznyából kivette a kalapácsot s átadta apámnak. Csak a kalapács vasával lehetett e haldokló vagy talán már halott állat állkapcsai közül anyám lábát kimenteni. Szerencse, hogy akkor nem volt még félczipövagy kivágott czipö. De igy is nagy sebje volt anyámnak. Rögtön öltöztünk s mentünk fel á csárdához. Ott apám finom törkölypálinkával kimosta s aztán bekötözte a sebet. Begyógyult szerencsésen. Hanem az eset miatt mégis csak elmaradt a nagy szilfa látogatása. Pedig e napra már előre kitűztük. Elmegyünk a tövébe, megmérjük területét, leülünk árnyékába, megszámláljuk főágait. A mi elmaradt akkor : megcsináltuk máskor. Csodálatos alkotása a természetnek. Dereka, fötörzsöke — 43 — csak ember magasságnyi. Tehát nem volt társa közelben soha, nem versenyezett senkivel, vele se versenyezett senki. Születése óta magányosan állt ott a dombtetőn büszkén, védtelenül, viharok és villámok ostromában. Ha lett volna társa vagy szomszédja : magasbbra .nőtt volna törzse s nem fejtette volna ki oly gyorsan, oly közel a földhöz koronáját. A magyarnak szilfa a nemzeti fája. A német elfoglalta a tölgyet, a lengyel a fenyőt, az olasz és franczia az olajfát. Ezer falu, város, halom, düiö, határrész viseli nálunk a Szilas és Szilágy nevet. S a hol ez a név van : ott magyar lakik, ott magyar telepedett meg ezer év előtt. Mert a magyar csak a rónát, csak a síkot, csak a végtelent szerette. A miuthogy a lova is azt szerette. Van fája a síknak is. De csak puha fája. A nyár, a fűz, a rekettye. Szilaj fája csak a szilfa. Erős, kemény, szívós, hatalmas, viharokkal szembeszálló, a mit hajdan szilajnak nevezett az irodalom is, a népnek nyelve is. Gyümölcsöt nem terem, de éjszakára tanyát ad varjúnak, seregélynek. A villám kikerüli s ha beleüt is, nem árt neki. Legmagasabb csucsái'a odaszáll a turul madár. Onnan nézi a napot s a legelésző és iiczkándozó ménest. Agából, fiatal hajtásából faragták őseink az ijjat. Századokon át él. Kora miatt kihalt szilfát még senki se látott. Az akarattyai szilfa messzé lát. Északfelé a Bakony csúcsai, az Iszka, a Bögre, a Papodtetö, a Halyag, a Hárságy, a Kőröshegy zárják el látó körútját. Napkelet felé Fehérvár aranyos tornyait és Szegzátd hegyeit látja. Dél felé a Mecsekig néz s napnyugat felé Tihanyon keresztül Badacsony büszke tetejére száll tekintete. A tihanyi réven át pedig végig néz a Balaton színén s nem látja partját sehol, mint a tengernek. Milyen régi ez a fa ! Meg nem lehet mondani. Az 1532-iki kenesei országgyűlés már ott látta, ott találta. A Batthányi, Tahy, Nadasdy, Majláth, Csányi, Bottka. Forgách, Apponyi, Zay, Pósa, Horváth, Merev, Köváry, Kisfaludy, Boronkay, Niczky, Sittkey, Bessenyei ma is élő nemzetségek öregei, főbbjei aj irodaikkal, kísérőikkel, huszáraikkal lombjai árnyékában poroszkáltak el, a mikor a kenesei országgyűlésre gyű
