Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-19 / 3. szám

— 185 — *

— Ne sértegess Miriam. Igen jól tudod, miért van az. Jól tudod, hogy nem vagyok áruló és nem azért menekülök, mert félek.

— Igen — válaszolt Miriam más hangon, mert férfias' szavai meghatották. — Azt jól tudom.

— Te érted menekülök és te érted eszem a szégyen kenyerét és takarom magam gyalázattal. Menekülök, hogy másodszor is megmentsem .életedet.

— És mi a kivánságod viszonzásul ?

— Önmagadi

— Azt nem fogom teljesíteni. Visszautasítom ajánlatodat.

— Gondoltam és hozzá is vagyok szokva az elutasításhoz. Akkor azt kívánom, hogy nem fogsz férjhez menni a római Marcimhoz.

— Nem mehetek férjhez a római Marcimhoz, mint' nem mehetek te hozzád, mert egyitek sem keresztyén 03 te jól tudod, hogy születésem óta meghalt szüleim parancsa alatt állok, hegy nem mehetek férjhez olyanhoz, a ki nem keresztyén.

— A te kedvedért Miriam, — válaszolt csendesen — kész

vagyok hitedet felvenni___ Megmutatja az is, mennyire

szeretlek. • ;

— Az nem mutatja, hogy szereted a hited, pedig még abban az esetben sem tudnálak szeretni. Zsidó vagy, vagy keresztyén, én nem lehetek a te feleséged.

— A fal felé fordult és egy darabig hallgatott, majd újra megszólalt.

— Legyen úgy, Miriam. Azért mégis megmentelek. Menj férjhez Marcuslioz, ha akarsz, de ha életben maradok, meg fogom ölni, bár nem hiszem, hogy megtehetem, mert nem hiszem, hogy élni fogok.

Miriam fejét rázta.

» Nem fogok menekülni. Beleuntam az örökös menekülésbe és bujdosásba.. Tegyen velem az Ur és Marcussal és veled, a mi neki tetszik. Mégis köszönetét mondok neked és sajnálom, hogy gorombán beszéltem. Oh! Kaleb, hát nem tudsz engem ■elfeledni ? Hát nincsen sok szebb asszony, a ki örömmel tudna .szeretni ? Miért vesztegeted el az életed én értem ? Eredj a

— 184 —

■gyakran összekötötted kezeimet és lábaimat virágokkal. Emlékezel reá ? Most kösd össze kötéllel és végezz gyorsan.

— Kegyetlen vagy — mondá szomorúan.

— Igazán ! Más azt gondolná, hogy te vagy kegyetlen. Ha például hallották volna szavaidat, mikor tegnap este átadtál a zsidóknak és egy más névvel említetted az enyémet.

— Oh Miriam ! — vágott közbe kérő hangon, — ha megtettem azt, pedig alig tudom, hogy mit is tettein, azért volt, mert a szerelem és a féltékenység elvakitott,

— Szerelem ? Az oroszlán szerelme a bárányhoz ! Féltékenység ? Miért voltál féltékeny ? Mert próbáltad megölni Mar- cust... Óh! én láttam a harcot és nem volt igazságos harc, mert te akkor ütötted le, mikor ö nem várta és te készen álltái; féltél, hogy-megmentettem fullánkodtól. Köszönet Istennek, csakugyan megmentettem. És most, a könyörületes és okos Sanhedrim tisztje, tedd kötelességedet.

— Legalább ma, miután voL idom gondolkozni, mindent megpróbáltam érted.

— Igen, mert azt hitted, hogy más oroszlán fogja megkapni a bárányt, a nuu ie magadnak szerettél volna megtartani.

— A mi több, terveim is vannak.

— Mire nézve ? .

— A menekülésre. Ha jelt adok, mikor a kapuhoz viszlek, barátaim meg fognak támadni és elrejtenek egy biztos helyen, mig engem látszólag le fognak vágni. Később felkereslek és az éj védelme alatt az általam ismert utón elmenekülünk.

— Elmenekülünk? Hová.?

— A rómaiakhoz, a kik tegnapi tettedért meg fognak neked kegyelmezni és nekem is.

— Azért, a mit „te“ tettél tegnap ?

— Nem, hanem azért, mert te azt fogod mondani, hogy én a te férjed vagyok. Az nem igaz, de mit tesz az ?

— Igazán, mit tesz ? Miután könnyen igaz lehetne? De "hogy van az, hogy te, a legelső zsidó harcosok egyike, készen vagy a menekülésre és kegyelmet akarsz kérni •aelletiségeidtöl ?

— 188 — Úgy van, rabbi.

BEL; — Hozzátok fel, — mondá szigorúan és nehány kövei padlózott szobán ment keresztül és egy helyre ért, a hol a kőlépcső kezdődött, a mely egy fenyőfa ajtóval volt elzárva. A biró kinyitotta az ajtót és újra becsukta maga után és felmentek a lépcsőn, mig egy kis köajtóhoz értek, a min áthaladva Miriam a tetőn találta magát. A középső oszlophoz vezették, a melyhez egy tiz láb hosszú vaslánc volt erösitve. Simon megparancsolta, hogy kössék hátra a kezeit. Azután egy nagy darab papirost vett elő zsebéből és azt a melléve erősítette. A kövatkezö volt a papírra Írva :

„Miriam, Nazarenus és áruló, el van ítélve, hogy itt haljon meg az Ur akarata szerint, — barátai, a rómaiak szeme láttára.

A Sanhedrim tagjainak az aláírásai következtek, köztük a nagyatyja, Benonié, a kit ilyenformán kényszeritettek, hogy mutassa meg, hogy a hazaiiság előbb való a rokoni érzésnél.

Mikor ezzel készen voltak, a lánc végét dereka körül vették, és megerősítették úgy, hogy lehetetlen volt attól szabadulnia. Mikor mindezt elvégezték, az emberek indulni akartak visszafelé. De előbb Simon szólalt meg :

— Maradj itt átkozott áruló, mig csontjaid darabonként hullanak le a láncról — mondá, — maradj itt napfény és viharban, mig római és zsidó egyaránt örvend szenvedésed látásán, a mely ha én reám hallgattak volna, rövidebb lett volna és kegyetlenebb; Ördög leánya! menj vissza az ördöghöz és szabadítson ki az ács fia, ha ugyan képes reá.

— Ne bántsd a hajadont, mert az átok visszahull az átkozó fejére — vágott szavába Kaleb mérgesen.

— Ha az én akaratom teljesülne — válaszolt a rabbi, — átoknál sokkal nehezebb valami hullana a te fejedre, a miért feljebbvalódat leckéztetni mered. Takarodj innen é* biztos lehetsz benne, hogy ha ide vissza mersz térni, az az utolsó utad lesz. Többet tudunk rólad Kaleb, mint gondolnád és lehet, hogy neked is vannak barátaid a rómaiak közt.

Kaleb nem válaszolt, jól tudván, hogy micsoda hatalommal bir a zealota|Simon a ki barátja.és eszközejvolt a vad gischala- beli Jánosnak. Csak Miriamra nézett szomorúan és mormogá

— 181 —

öt óra hosszat alhatott és boldogan álmodott, mintha újra gyermek lett volna és virágot szedett a Jordán partjain, mikor valami zajra felébredt. Mikor felnézett, Benonit látta maga előtt.

— Mi az, nagyatyám ? — kérdé.

— Oh ! leányom ! — nyögé a nyomorult öreg. — Sokat kockáztattam az idejövetelem által, mert azok a farkas szívű vadak engemet is gyanúsítanak te miattad. Eljöttem, hogy elbúcsúzzak tőled és bocsánatodat kérjem.

— Miért kérnél tőlem bocsánatot, nagyatyám ? Úgy tekintve a dolgot, mint a hogy ök látják, az ítélet «lég igazságos. Én keresztyén vagyok és megtettem, a mivel vádolnak. Megmentettem a Marcus életét, a miért az éu életem fog elveszni.

— Hogyan ?

— Azt nagyatyám, nem fogom neked megmondani.

— Mond meg és mentsd meg magad. Nem hiszem, hogy a zsidók megtalálhatják, mert kiűzték őket a régi toronyból.

— A zsidók még visszafogla'hatják a régi tornyot és így nem mondhatom meg neked. Aztán a barátaim életét is kockáztatnám, a kik nekem menhelyet adtak és most neki is men- helyet adnak az én kedvemért.

— Akkor meg kell halnod, még pedig gyalázatos halállal, mert én nem tudlak megmenteni. Igen, egy oszlophoz kötve kell meghalnod a kapu tetején, az ellenség és jóbarát gunyjai közt. Ha nem az én befolyásom mentett volna meg, leány létedre is keresztre feszítettek volna a fal tetején, mint a rómaik szokták a mi népünket.

— Ha Isten úgy akarja, hogy meghaljak, meg fogok halni. Mit számit egy élet annyi sok ezer közt ? Beszéljünk másról, mig van reá időnk.

— Miről beszélhetnénk másról Miriam, ha csak a nyomorról nem. Neked igazad volt és én tévedtem. Az a te Messiásod, a kit én megtagadtam és még most is megtagadok, birt legalább a prófétálás hatalmával és azok a szavak, a miket nekem olvastál Tyrusban, be fognak teljesedni ezen a népen a legutolsó betűig. Már a Templom külső udvarai is a rómaiak hatalmában vannak és minden élelem elfogyott. A felső város lakosai egy-