Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-01-19 / 3. szám
— 183 — Míg beszélt, egy rettenetes zuhanás hallatszott kívülről és? egy hang kiáltott: — Benőni rabbi, a fal bedőlt! Ne késlekedj, mert, keresnek, — Fájdalom, mennem kell! — mondá— mert valami nj szerencsétlenség ért bennünket és hívnak a tanácsba. Isten* veled szeretett Miriarnom. Az én Istenem és a te Istened őrködjön feletted, mert nekem nem lehet. Isten veled és ha valami' esetre életben aradnál, próbáld elfeledni és megbocsátani mindazon szerencsétlenségeket, a melyeket elvakultságombans reád és tieidre hoztam. Szeretettel ölelte meg és magára hagyta a könyezö*- Miriamot. XVII. A NIÜANOR KAPUJA. Két óra mait el újra és a börtön rácsain be vetődő árnyéit tudtára adta Miriamnak, hogy a nap vége felé közeledik. Az ajtó hirtelen felnyílt. — Az idő elérkezett, — mondá magában és a gondolásnál) szive sebesebben kezdett dobogni és könny borította el szemeit,, hogy semmit sem látott. Mikor felnézett, Kalebot látta magas, előtt, a ki nemes tartással állott előtte karddal kezében és egy ütésektől behorpadt mellvértébe volt öltözve. Mikor meglátta,, visszatért bátorsága ; legalább ö előtte nem akart félelmet mutatni. — Téged küldtek az Ítéletet végrehajtani ? — kérdé tőle. Fejével igent intett. — Igen, egy kis idő múlva, mikor a nap alámerül — mondá keserűen. — Simon biró, a ki elrend-lte, hogy kutassák ki ruháidat, igen vad szivii embei. Azt hitte, hogy megpróbáltalak menteni a Sanhedrim haragjától; az hitre, hogy.. — Hagyd, akármit gondolt is, — szólt közbe Miriam — és Kaleb barátom, tedd kötelességedet Mikor gyermekek voltunk. — 182 — •mást eszik raa.^ és halnak raká<n, úgy hogy nincsen, a ki a Hdhrttakát élteWés«9. B^y vagt'Két nap alatt, vagy talán tiz nap múlva mindnyájan éhen veszünk el, vagy le fogunk gyilkoltatok A zsidó nemzet ki lesz irtva, áldozatuk füstje nem fog többé felemelkedni és az általuk épített szent házat kövenként fogják darabokra szedni, vagy pogány istenek tiszteletére fog szolgálni. — Hát nem fog Titus kegyelmezni? N>m adhatjátok meg magatokat? — kérdé Miriam. — Megadni magunkat ? Hogy eladjanak rabszolgákul? — Vagy a császár diadalkocsija előtt hurcoljanak Róma ujongó népe uicáin? Nem leányom, jobb harcolni mindvégig. A Jehova kegyelmét fogjuk kérni, nem a Titusét. Szeretném, ha már vége volna, mert szivem meg van törve és ez a rettenetes Ítélet fs beteljesült rajtam, hogy a ki saját akaratomból adtam a leányomat a halálra, az unokámat akaratom ellenére kellett 'halálra adnom. Ha hallgattam volna reád, most Pellaban, vagy Egyiptomban volnál. Elvesztettelek és hogy mit szenvedtem, •ember nem képes megmondani. Most megtaláltalak és hivatalomnál fogva kénytelen vagyok a halálra adni. — Nagyatyám, — mondá Miriam kezeit tördelve, mert rettenetes volt az öreg fájdalmát néznie, — hallgass, kérlek hallgass. Lehet, hogy mindenek dacára sem fogok meghalni Meglepetve nézett fel Van reményed a menekülésre ? Talán Kaleb... — Nem ö és én nem is gondolok reá. bár mégis volt egy kis jóság szivében, mert próbált megmenteni, — a miért kőszene et mondok neki. Azért mégis inkább kiváltok testileg meghalni, mert hitem szerint lelkem halhatatlan, mint az ö társaságában megmenekülni. — Hát akkor mi az Miriam, a mire gondoltál ? — Én nem gondolok semmire, csak bízom Istenben és — reményiek. Hitünk egyik osztályosa, a ki már régen meghalt, megjövendölte, hogy meg fogok születni és hogy le fogom élni •életemet. Meglehet, hogy úgy lesz, mert az az asszony szent volt és prófétán ö. — 186 »agad utján és bocsáss engemet az enyémen. Bolondság ilyesmiről beszélni is, mert mind a kettőnk útja nagyon rövidnek látszik. — A te utad és a római Marcnsé és az enyém egy és ugyanazon ösvény és én nem akarok másat keresni. Fim koromban» megesküdtem, hogy beleegyezésed nélkül soha sem foglak elvenni és azt az esküt meg fogom tartani. Arra is megesküdtem, hogy meg fogom ölni vetélytársamat, ha csak megölhetem és azt az esküt is meg fogom tartani. Ha ő megöl, engem, az övé lehetsz. Ha én ölöm meg öt, nem szükséges hozzám jönnöd, csak ha kedved tartja. Hanem ez a harc életre megyen, még ha te meghalsz is. a halálig fog tartani. Értetted f — Szavaid nagyon érthetők Kaleb, de különös, hogy éppen- ebben a? órában beszélsz róla, mikor Marcus talán már meg is» halt és rövid idő múlva én is meghalok és te is és a templom* minden lakosa közel áll halála órájához. — l»e még élünk Miriam és én hiszem, hogy hármunk, közül egyik sem fog mihamar meghalni. Hát sem velem, sens nélkülem nem fogsz menekülni ? — Nem fogok menekülni. — Akkor itt van az ideje, hogy más választás hiányában, megtegyem kötelességemet és sorsodra hagyjalak. Ha később* megmenthetlek, meg foglak menteni, de ne reménylj semmit sem___ — Kaleb, én sem nem reményiek, sem félelem nem aggaszt- Mostantól felhagyok a küzdelemmel. Most már más kezekben van sorsom és az Ö akarata fog beteljesedni, a ki felettünk van. Meg fogsz kötözni ? — Nem kaptam reá parancsot. Jöjj. ha kedved van, a* tisztek várnak oda künn Ha akarnád, hogy megmentselek, azon az utón vezetnélek, a hol barátaim várnak, igy azonbam más utón fogunk menni. — Legyen úgy — mondá Miriam, — de előbb add ide azt a korsó vizet, mert nagyon szomjas vagyok. Felemelte a korsót és jót ivott. Akkor azután elindultak. Kívül négyen vártak reájuk, kettő az a két ajtónálló, a ki kikutatta volt ruháját, kettő pedig katona. — 187 — — Sokáig voltál a szép hajadocnal. mester — mondá a« «egyik. — Meghallgattad biin-n gyónását? — Próbáltam meghallgatni a római búvóhelyének a titkát, «de a bos>orkáay nem akarja megmondani — válaszolt Kaleb, daiéigesen nézve Miriamra. — Majd megszólal a Kapun, a hol az éjszaka hideg és a nap forró az olyanoknak, a kiknek sem öltönyük, sem vizük nia>- «csén. Jöjj kékszemü, de előbb add ide azt a gyöngysort, majd jó lesz egy darab kenyérre, vagy egy ital borra — mondá és piszkos kezével Miriam nyakához nyúlt. A következő pillanatban egy kard villant meg a vörös est- fényben és sújtott a gazember fejére, a ki haldokolva esett a földre. — Marha — mondá Kaleb mérgesen — men j és keress ke • myeret és bort a pok loan. A leány halália van it Ive és nem arra, hogy hozzád hasonlók kirabolják. E'öre, indulj! Az elesett ember társai bámulva néztek reá, majd az egyik •nevetni kezdett, mert a halál annyira közönséges eset volt előttük, hogy sem megvetést, sem szánalmat nem költött többé és mondá: — Mindig ilyen ka4)zsi volt. Reményiem olyan helyre jutott, a hol több ennivaló van. Kaleb által vezetve megindultak és több oszlopos csarnokon átmenve jobbra fordultak és a hatalmas fal aljánál haladva odaértek a gyönyörű középső kapuhoz, az aranynyal és ezüsttel kivert Nicanor kapujához, mely az asszonyok udvarát az Izrael udvarától választotta el. A ka4m felett egy négyszögletes épület állott, a melyen raktárak voltak és a hol a papok zeneszereiket tartották. A tetején, a mely lapos volt, három márványoszlop állott, mely aranynyal volt díszítve. A kapu mellett a Sanhedrim egyik tagja várt íeájuk, a nyughatatlan Simon, a ki elrendelte, hogy kutassák ki ruháit. — Megvallotta a leány, hogy hová rejtette a rómait ? — kérdé Kalebtól. — Nem — monda Kaleb, — azt mondja, hogy semmit sem fiúd a rómairól. — Ugyvan-e leány ?
