Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-06-22 / 25. szám

— 23 —

Kocsisa megáll egyik szélső ház előtt. Zsöllérház volt* kta. Leszáll a kocsis és bezörget az ablakon.

Fölébred a zsöllér, nyakába keriti a bundát., kilép a

híz

— No mi baj ?

— Utasok vagyunk, eltévedtünk, micsoda falu ez ?

— Nagyon eltévedhettek, ha azt se tudják, hiszen ez. Mezöszentgyörgy.

— Nem mutatná meg kigyelmed, mene van a vendég- fogadó ?

— Nem én, mert az itt nincs a mi falunkban.

— Hát akkor hol hálunk az éjszaka ebben a veszedelmes időben ?

— Akár én nálam. Hányán vannak, kik vannak ott a koosin 1

— Csak egy tisztelendő ur van a kocsin.

— Ez már baj. A papot nem tehetem se a konyhába, se az istáiéba, nekem pedig csak egy kis szobám van s abban feleségem, öt gyermekem. Nekünk kell valahogy a konyhában meghúzódnunk.

Zsöllérkonyha: hideg konyha. Nyitott tűzhely, .nyitott kémény, csak úgy ordít bele a szél, csak úgy szitál benne a hó.

Ranolder ezt el nem fogadhatta. *

_ Köszönöm jó ember a szívességét. Vezessen el a

plébánoshoz.

_Olyan nincs a mi falunkban, de még a szomszédban

sincs. Mert mi igaz kálomisták vagyunk. Hát a tisztelendő ur miféle szerzetbeli ? Talán csak nem pápista ?

— Az vagyok biz én.

_No hát akkor a mi tiszteletes urunknál lesz csak jó

helye- Tessék csak ezen az utczán a templomig menni, A me. lyik háznak kerítése, kapuja van : ott lakik a tiszteletes ur.

— Köszönöm jó ember, mi a maga becsületes nevet

— Fazekas Mihály — szolgálatára.

Papunk Fábián Sándor volt. Nőtlen ember szelíd, tudós, nemes ember. Másod nagybátyja a volt aradi főispánnak. Majd.

— 18 —

nyílt vonalra. Hátunk mögött'a zárt erdő, előttünk ét-hat éves vágás. Messze-messze a ködboritotta távolban kétszáz rabszolga vagy jobbágy kezdte hajtani az erdőt. Rabszolga hajdan, jobbágy ötvenkét év előtt, napszámos hajtó ma.

A iö erdömester kijelölte az állást. Puskát a karra, kezet eltakarva, meg kellett állani mereven.

A hajnali szél azonban bele avatkozott a mulatságba.

Tizenégy fok volt a hideg. Észak felöl jött a szél. Nem nagy szél, de téli szél és mégis csak. szél. Senkise volt köztünk eszkimó ruhában. És azután az eszkimó se áll mozdulatlanul órákon át az éjszaki sarkvidéken. Nekünk pedig két egész órán át kellett állanunk mozdulatlanul. Tizennégy fog hideg mellett éjszaki szélben! _ __ ~

Yadászruha dolgában én nem legénykedtem. Fel voltam öltözve jól. Legalább tudtam elmélkedni, türelemmel várni & vadásztársaimmal később jókedvűen évelödni. Olyan megfázott embereket soha se láttam aél etben.

De rövid a téli nap mulatságra, hejh de hosszú az a téli nap csikorgó hidegben, fent a hegy ormán, északi szél süvitése- mellett. Mikor az erdő nem zug, hanem zörög. Mikor a lombnem zöld, hanem száraz. Mikor a kandalló, édes szó, meleg, falat olyaa messze van.

Eszembe jntott Kane, a sarkntazó, a ki elbeszéli, minő télen a hideg a Hudson-öböl és a Parry fok táján. Hejh, derék Kané, kár volt neked Franklin után olyan messze járnodr hogy megismernéd a hideget s elbeszélnéd, miként fáztak matrózaid.

Jöttél volna ide mihozzánk s nézted volna meg, mikén fázik Veszprém vármegye főispánja s miként dideregnek a Bakony vármegyéjének oszlopos kormányzói. Matróz fázhatik, hiszen az csak matróz. De hogy merészel olyan idő lenni, hogy még a Bakonyi főszolgabíró is fázzék ? S azután pandúr se volt közel, hogy vele rá lehetett volna ijeszteni a hidegre.

Hátam mögött állt Prapatich, a vadászom. Bajusza jég- csappá vált rögtön. Orra kihamvasodott, mint a beszterczei szilva. Megnem engedte, hogy beszélgessek vele. Szemmel*

— 22 —

nyék ragyogó szépségei együtt. Hajnali három órakor tértünk nyugvóra. Mert hiszen pár óra múlva, reggeli hat órakor újra megszólal a kürt a várpalota udvarán. Újra ki a pagonyba !

így volt másnap, igy volt harmadnap, Így veit egész héten át.

Igaz, hogy a harmadik nap hajnalán én már semmi kürtszóra föl nem ébredtem. Hanem Prapatich kérlelhetetlen volt. Addig zaklatott, mig utóbb lelket vert belém s nagy nehezen megértettem tőle, hogy a kocsik már befogva s az uraságok az •étteremben várnak reggelire.

r- Édes jó Prapatich, csakugyan a maga ősapja volt az, a ki dicső halállal esett el Szigetvár védelmében.

— Az volt uram, az én ősapám.

— S nem sajnálja maga azt a dicső ősapját ?

— Nem én uram, sőt büszke vagyok rá. De miért tetszik azt kérdezni ?

— Mert én is büszke volnék magára, ha maga esett volna •el oly dicsőn Szigetvár védelmében. Egyszer legalább ki tud- mám magam aludni kedvemre.------Hát ilyen vadászatokat rendezett János püspök a

vármegye órainak.

Ilyen fejedelmi mulatság azonban mégis csak mulatság. Minden gazdag ember megteheti, ha van hozzá elég hiúsága. Mélyebb és magasabb és szebb lélek is van még, mint a mely a szegényeket kenyérrel s> az urakat költséges szórakozásokkal látja el.

János püspök valamikor egyetemi tanár volt itt Budapesten. Egyik karácsonyi szünet alatt meglátogatta szülőit Pécsett s jött onnan ismét a Fővárosba. 1840-ben történt. Vasútnak hire sem volt. Csak úgy kocsin koezogott éjjel-nappal. Valamely ok miatt a Budapest — Székesfehérvár — Kanizsai hadutra tért ki Somogyon keresztül.

Tél volt, éjszaka volt. zimankós idő volt, a mikor Enyéng körül kocsisa eltévedt s jó késő éjszakán az én falumba, Mezö- szentgyörgyre botllott. Tovább menni nem lehetett, ember-ló .kiállott, itt kellett éjszakázni.

— 19 —

szájjal, kézzel, füllel intett, figyelmeztetett, hogy a beszéd elveri a vadat. Engedelmeskedtem.

Szegény hajtok i Egy nagy völgy választott el még tőlük. Ök a másik hegygerinczen kezdték a hajtást s még a hegy lábához se érhettek el. Hát ö nekik meunyire kellett fázniok szakadozott, vékony téli gúnyáikban ?

Hajdan a hajtás szolgálatszámba ment. Akárhány uraság robotszámba se vette be. Mégis kétszer annyi jön, minta menynyit felszólítanak. Az egyiknek mulatság ; a másik látni akarja, az uraság miként öli meg a vadat, hogy folyik el annak meleg vére ?

Embernek, állatnak haldoklása kínos látvány és szomorú. De minden gyilkosnak élvezető van abban, ha áldozatát elejtette s azt haldokolni látja. Vájjon nem ebben gyökeredzik-e a vadászat szenvedélye?

Beszél-e valahol Shakespeare a vadászat szenvedélyéről? Kiváncsi volnék az ö felfogását ismerni.

Nem is király, a ki háborút nem folytat. Nem is uraság, a ki nem hatalmaskodhatik. Nem is nemes ember, a ki nem Vadász.

Miben állott az ősi nemesség !

Agyon ütni az ellenséget.

De hátha nem volt ellenség se közelben, se távolban ?

Akkor agyonütni a bölényt, a szarvast, a du vadat. Vagy ha alkalom jött s föllobbant a szilaj harag : agyon ütni a jobbágyot s fizetni érte negyven forint vérdijat, vagy ha másé volt a jobbágy, adni urának érte kárpótlásul tizenkét tinóborjut.

Ez volt a középkor.

Intézményei elmúltak már. De az ős ember szenvedélyei ma is élnek. Ezek közé tartozik a vadászat. Esterházy her- czegnek van százmilliója, de azért elmegy horgászni a patak partjára, leül a meztelen földre, meghűl bele s harmabnapra meghal.

Mindegy. Uraság voit, mert nem fojtotta el az ös ember szenvedélyét.

Volt egy öreg alispánom. Azt mondta, csak az az uraság,