Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-06-22 / 25. szám

-■>

mmmm

' •' >■' ■ ■■■

— 17 —

Aztán a czigány is húzta. Rosszul húzta, de azért jól húzta. Főispánunk mégis alig várta a fizetést. Azt már látta, hogy vele nincs elég, de mégis kiváncsi volt a számlára.

— Vendéglős ur, vendéglős ur, a számlát kérem.

— Ki van az már fizetve, méltóságos uram.

— Hogyan ? Mit beszél ? Ki fizette ki í ,

— Méltóságtok az én kegyelmes püspököm vendégei, már én csak úgy látom el uraságom vendégeit, mintha uraságom maga volna itt.

Ezt csinálja utána az Angol királyné vendéglőse. Igaz, hogy Mojzer uram János püspöknek volt fogadós bérlője.

Kemény téli szürkület volt, mikor innen elindultunk. Öreg este, mikor a sumeghi palotába értünk. A sarvalyi rengetegen át vezetett utunk. Ittas volt kocsis, huszár, ló, uraság egyaránt. Nem lett semmi baj.

A palota emeletenek homlokzatút, s balszárnyát rendezték be számunkra. Minden vendég számára volt külön előszoba, elfogadó terem és hálószoba. S minden vendég számára külön komornyik és külön vadász.

Az én vadászom volt Prapatich. Derék fiú. Őse Szigetvárnál esett el Zrinyivel együtt. Annak volt egyik hadnagya. A mint ezt a költö Zrinyi Miklós megénekli.

A vacsora rövid volt. Az egész napi utazás, hideg, a tapol- czai nagy ebéd kissé kifárasztott bennünket, Korán lefeküdtünk.

Reggel hűt órakor megszólalt a kürt a várudvaron. Tessék fölébredni. ....................

Hét órakor újra megszólalt a kürt. Tessék fölöstökömre megjelenni a nagy ebédlőben.

Fél nyolczkor újra teleharsogta a kürt a vár udvarát. Előállottak a kocsik, el ki gyorsan lóhalálában a pagonyba, i

A nap még nem kelt fői, csak erösködött. Nem sikerült neki egészen. Ritka és szürke téli ködök az égen is, a földön is vissza vissza szorították éjjeli ágyába.

Nyolcz órára elértük a pagonyt. Fölálltunk egy hosszú

— 24 —

a mikor függetlenségi harczunk mezöföldi történetéről irok, róla is megemlékezem, de Fazekas Mihály zsöllérröl is. Volt szerepe benne mind a kettőnek.

Mikor 1867-ben bevégeztük a tisztujitást: tisztelgés végett meglátogattuk János püspököt. Akkor monda el nekem a püspök, mikor és miként töltött az én falumban öt napot. Mert akkora förgeteg támadt, hogy a fuvatagok miatt öt napig ki nem mozdulhatott. S hozzá tette :

__Isten megengedte, hogy hálás lehessek e jó lelkésztársam akkori szivességeért, mert apám, testvérem se láthatott volna szívesebben.

Tizenkét esztendő múlva lett püspök és vagyonos ember. Akkora már Fábián Sándor régen soponyai pap volt. Küldött neki egy szekér drága bort ajándékba. Megért ezer forintot. De a zsöllérnek is küldött egy borjas tehenet. És szép köszönő levelet mindegyikhez. A zsöllér különösen megérdemelte vendégszerető gondolatáért.-----------Mikor az ökuméni szent zsinatra Rómába ment:

már akkor harmad Ízben látogatta meg ö szentségét, IX, Pius pápát. Sohase ment üres kézzel. Elhitette ö szentségével, hogy csak az élhet el jó erőben, egészségben az „emberi kor legvégső határáig,“ a ki somlyai bort iszik, különösen pedig az ö termését iszsza. Gondoskodott is arról, hogy ö szentségének egyszerű asztaláról sohase hiányozzék a jó somlyai bor.

A szent zsinatra Jánosi Gusztáv barátomat vitte el magával. Meg egy zsák aranyat. Barátomnak vette hasznát, de aranyának nem.

Olaszországnak tízszer annyi püspöke van, mint Magyar- országnak. De milyen püspöke. János püspöknek volt egy hopmestere, Gergelyi uram, még az se cserélt volna egyikmásik olasz püspökkel.

Úgy rémlik előttem, hogy Kárpi szigetén is van egy püspök 8 egy székes káptalan tizenkét kanonokkal. Ide nagyon szeretett ellátogatni János püspök. Valahányszor ellátogatott : mindig eljöttek hozzá kézcsókra az ö püspöktársa és a székesegyház kanonokjai. S akkor aztán minden kanonok

— 20 —

a ki még élvezettel tud csibukozni, Az utolsó csibukkal eltűnik, az utolsó uraság is. Mert a csibuk mellett dolgozni semn it se lehet. Ahhoz a tökéletes tétlenség kell. Olyan ember pedig, a ki éppen semmit se dolgozzék, nagyon kevés van már. A kinek pedig dolgozni keli: az nem urasag.

Az ölés és gyilkolás is az ös ember szenvedélye. És egyúttal nraságának módja és bizonysága. Kezdte Kain s folytatta Nimród. Nemes lélek nem öl ma már embert, de nemes ember még mindig öl állatot. Hatalom nélkül nincs uraság, erőszak nélkül nincs hatalom s vérrontás nélkül nincs igazi erőszak. A persa trónörököst öt-hat éves korától arra szoktatják, hogy néhány eleven galambnak tekerje ki a nyakát naponként. Kérdezik a fö tanító mestertől, mire való ez a kegyetlenkedés ?'

— Hát hogyan lehetne uralkodó, ha nem lenne kemény szive ?

Ezért kell vadászni.

Mert nem az igazság c,s bölcsesség csinálja a világ történetet, hanem az akarat, a szenvedély és a vakmerőség.

És nem az okosság, szelidség és szorgalom szüli a műveltséget, hanem a szükség és nélkülözés.

„Kaparj kurta : neked is lesz.“ De a Kurta csak akkor kapar, ha éhes és ürgét, egeret akar fogni vagy ha rókát, borzot sejt a lyukban s azt meg akarja ölni. Ha egyikre sincs oka: akkor a kurta lefekszik s naphosszat szundikál. S a szundikáló Kurta sohase fedezné föl a gözmozdonyt és villanyos világítást.

Messze-messze lent a völgyben valami ismeretlen zaj kezdődik. Fél mértföldnyi közben kétszáz ember tiporja a csikorgó havat s verdesi botjával a fiatal vágás avar lombjait. De embert, mozgó léDyt nem látni sehol. Ha mikor sötét este seregély madár suhan át fejünk fölött: az ezernyi ezer láthatatlan madárszárnynak suhogása hasonlít a messze völgy zajához.

Sziszenést hallok hátam mögött.

Fejemet oldalra fordítom. Prapatich szemöldökével int, hogy nézzek előre.

Ott áll előttem húsz lépésnyire a szarvas. Három évea lka csodálatos szépségű termetével. Koronás fejét magasra

— 21 —

emeli, két szép fülét hallgatódzásra feszíti, fényes szemével* gazdag szempilláival néz le a völgy felé.

Háttal állott előttem egy szobanagyságu tisztáson. Tűnődött a zajon, a mi kelt a völgyben.

Puskámat leemelem balkaromról s vállamhoz akarom feszíteni. Lábam önkénytelenül a lövő álláshoz igazodik s alattam megcsikordul a hó. A villám nem gyorsabb, mint a hogy a gyönyörű állat rám tekint s egy óriási ugrással odább szőkéi. Hcjh Donáth barátom, ha te ezt a szökellést érczben, márványban szoborrá tudnád alakítani!

Sohase láttam többé azt a szarvast. Az állatkert foszlott szőrű, kopott szarvasai, a mint ott kéregéinek a közönség előtt* minő szomorú alakok e remek teremtéshez képest.

Sohasem bántam meg, hogy elmenekült.

Prapatichot kérdeztem aztán, hát ö mért nem lőtt rá.?

— Nem szabad. Ilyen állatot csak az uraságoknak szabad meglőni.

Teringettét! Az nraságok számára a természetnek is, még a rengetegnek is külön darabot kell szállítania, mint a szabónak* vagy az ékszerésznek.

így is jól van.

Vége volt a hajtásnak. Mentünk reggelire.

Száz éves tölgyek levágva. Vastag águk az ülőhely, öt halomban öt máglyahasáb ég. A lobogó lángok a fák koronájáig érnek. A máglyák körének közepén szabad tér, a hótol eltisztitva. A tér közepén óriási mennyiségben hideg sonkák, ürá czombok, pulykák, kalácsok és pogácsák. És a boros és pálinkás palaczkoK sorban, hadi rendben mint a hadsereg. A' máglyákon belül telepesznek meg az nraságok, és főtisztek í| vadászok, kívül a hajtők, kocsisok és szekeresek. S közepéi Szentirmay barátom osztja a sültet, az italt, a jó szót és paraní csőt. Mint Napoleon az ansterlitzi csatában.

Ez volt a reggeli a sarvalyi rengetegben.

Egyszerre fölharsan a kürt, elöállanak a kocsik, előre föl a sümeghi várpalotába!

Négykor ebéd, nyolczkor tánczvigalom. A város és kör-