Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-06-01 / 22. szám

HM a

111 uipf iflp jjlMBWW^pWPWWW*

— 334 —

— Ök ? Kik ? — kérdé Marcus.

— Nem tudom, de négyen voltak és álarcot viseltek. Azt is mondták, hogy tégedet meg fognak ugyan ölni, de engem és e nőt nem fognak bántani és csak megkötöztek bennünket. Mikor megkötöztek, ellopták a mi pénzt meg tudtak találni és kimentek, hogy tégedet eltegyenek láb alól. Később küzdelmet hallottam a bolthajtástól és majdnem meghaltam fájdalmamban, mert sem segiteni nem tudtam neked, sem nem figyelmeztethettelek és azt hittem, hogy te pusztultál el kezeik alatt.

— Mondjunk köszönetét Istennek a megszabadulásért — raondá Cyrill kezeit felemelve.

— Azonnal — válaszolt Marcus — de előbb kövessetek engem. A lámpát kezébe véve kifutott a boltozat alá.

Egy ember feküdt a kövezeten, ugyanaz, a kin Marcus is keresztül esett. Csendben fordították fel a több sebtől vérző embert, hogy arcát megláthassák. Marcus hátra tántorgott, mert a több sebből folyó vér dacára is a Kaleb szabályos vonásaira ismert a meghalt emberben.

—Hiszen ez ugyanaz az ember, a kinek a megbízását jöttek a gyilkosok végrehajtani — mondá Marcus. — ügy látszik, hogy az általa ásott verembe esett bele.

— Bizonyos vagy fiam ? — kérdé Cyrill — Nem csal e meg ez a véres és eltorzult arc *

— Húzd elő a kezét a felöl tö alól — válaszolt Marcus. — Ha rum tévedek, az első ujjról hiányzik egy ízék.

Cyrill úgy tett és felemelte a merev kezet. Úgy volt, a hogy Marcus megmondta.

— Saját vermébe esett — ismétlé Marcus — Tudom, hogy gyülőit és nem egyszer kerestük egymás életét személyes párbajban és csatákban, de azt soha sem hittem volna, hogy a zsidó Kaleb képes lenne gyilkosságra vetemedni. Jól megérdemelte a halált az áruló kutya !

Ne ítélj, hogy ne ítéltessél — válaszolt Oyrill. — Mit tudcd, hegy hogyan, vagy miért halt meg ez az ember* Lehet, hegy tégedet figyelmeztetni sietett ide.

— Az általa megfizetett gyilkosok ellen* Nem atyám, annál sokkal jobban ismerem Kalebot, bár gonoszabb volt, mint hittem.

— 338 —

Egy pillanat múlva ö is a-lámpa fényénél volt és szemei az, énekesnő szemeivel találkoztak. A leány is meglátta és egy kis sikoltással eszméletlenül roskadt a fedélzetre.

Így végződött hosszú történetünk. Később megtudták,, bogy a Lima elsülyedéséröl terjesztett bir valótlan volt. Nagy vihart ért ugyan, de a Hector kapitány ügyességével sikerült egy kikötőbe menekülni. Onnan Syciliába ment, a bonuan egy görög kikötőbe vitorlázott, a hol nyolcz hétig várakozott kedvező időre, a mit megnyervén, két nappal előbb érkezett Alexandriába, mint a Marcus hajója. Lehet, hogy az Imperiatrix láttára elsülyedt hajó neve is Luna volt, de az is lehet, hogy a hajósok tévedtek. Elég az ahoz, hogy az a Luna, a melyen Miriam utazott, megszabadult a tenger veszélyeitől és elérte Alexandria kikötőjét.

Mielőtt elváltak volna, mindent elmondtak egymásnak. Miriam megtudta, hogy Kaleb megtartotta a neki tett Ígéretet, bár Marcusnak nem szólt arról semmit sem. Azt is megtudta, hogyan szabadította meg Cyrill Marcust az öngyilkosságtól és hogyan lett Marcus keresztyénné. Most senki sem foghatta reá, hogy a leány végett változtatta hitét.

Most már értették, hogy a sok próbára tétel, veszély, kisértés és minden más az ö javukra történt és hogy az Ur utai beláthatatlanok.

Másnag reggel, a Luna fedélzetén, Marcus és Miriam, a kit a rómaiak „gyöngyleány“ néven ismertek, házasságot kötöttek Cyrill püspök előtt. Gallus kapitány volt a násznagy és a fehér hajú, csillogó szemű Nehushta áldólag terjesztette feléjük kezeit a meghalt anya nevében, a kineü a parancsa soha sem lett megszegve.

(Vége.)

— 335 —

A testet a házba vitték ég tanácskoztak, hogy mit tegye nek vele. Mig beszélgettek, a boltozat ajtaján kopogtatás hallatszott. Haboztak, mert nem tudták, hogy jó lesz e kinyitni, mire a kopogás hangosabb kezdett lenni.

— Én megyek le uram — monda Stephanus — mert ón úgy sem sokat számitok.

Lement és nem sokára visszajött.

.\í. volt az ? — kérdé Marcus.

— Csak egy fiatal ember, a ki azt mondta, hogy ura, az alexaudriai Demetrius szigorúan ráparancsolt, hogy ebben az órában kézbesítse ezt a levelet. Itt van a levél.

— Demetrius, az alexandriai kereskedő — monda Marcus, a mint átvette a levelet. — Hiszen Kalebot hívták ngy Rómában, a ki itt fekszik meghalva!

—- Olvasd a levelet — mondá Cyrill.

Marcus felnyitotta a levelet és olvasott:

A nemes Marcushoz!

A múltban sok gonoszságot követtek el ellened és sokszor törtem az életed ellen is. Most tudtam meg, hogy Domitian, a ki kevesebb okért, de jobban gyűlöl még, mint én, tervet koholt, hogy meggyilkoltasson a saját házad küszöbén. Hogy valamennyire jóvá tegyem hibámat, melyet akkor követtem el, a mikor hamisan tanúskodtam ellened, a ki legbátrabb katonája voltál a római seregnek, elhatároztam, hogy római tisztnek öltözve teszek látogatást, a „Szeiencsefi“ palotájába. Lehet, hogy ott találkozunk, mielőtt ezt a levelet elolvasnád. Azért ne gyászolj engem Marcus, sem tettemről ne beszélj, mint nemes dologról, mert Miriam halott és én, a ki egész életén át követtem, a halálba is követni akarom, a hol talán több szívességgel fog fogadni, vagy legalább is megbocsát. Te, a ki még sokáig fogsz élni, keserű poharat fogsz kiüríteni, — az emlékezet poharát. Marcus, Isten hozzád ! Ha már meg kell halnom, jobban szerettem volna nyílt haicban elesni a te kardod által, de a sors egy más szivének szánt tördöfést hagyott csak számomra. Legyen úgy ! Te itt maradsz bánatoddal, de én Miriamhoz megyek. Miért panaszkodnám hát? Kaleb.

írtam Rómában, halálom éjjelén.