Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-06-01 / 22. szám

— 333 lopni való van. Eegy nyitott ajtó mellé őrt kellene állítani Rómában— mondá Cyrill, amint tapogatózva előbb haladta sötétségben.

— Stephanns titkáromnak itt kellene lenni, mert a börtön ör megizente neki jövetelemet — és ö soha sem gondolt reá — kezdé Marcus és hirtelen hasra esett valamin és csendben maradt.

— Mi az ? — kérdé Cyrill.

. — A mint érzem valami részeg, vagy halott ember. Bizonyosan valami koldus, a ki ide jött mámorát kialudni.

/ Cyrill átért a boltozaton és a kis udvaron volt.

— Lámpa ég abban a szobában — mondá. — Jöjj te tudod az utat és vezess oda. Visszajöhetünk később az alvóhoz,

— A ki nagyon nehezen akar felébredni — tette hozzá Mar ;us a mint az udvaron keresztül a világos szobába vezette társát, Az is nyitva volt és a titkár szobája volt. Az asztalon lámpa égett, ugyanaz, a melyet kívülről is láttak. Furcsa dől. gokat láttak a világa mellett. Egy vasalásos láda, a mely a falhoz volt láncolva, fel volt törve és a tartalma ki volt rabolva, mert a szoba földjén papirosokat láttak széjjel hányva és- mellette egy üres pénzes zsákot. A szoba bútorzata is fel vo 1 forgatva, mintha küzdeleín folyt volna le köztük és a szoba sarkában és a felforditott asztal mellett egy összekötözött férfi és nö alakja látszott.

— Gyilkosok jártak itt — mondá Cyrill.

Marcus felkapta a lámpát és a szögletben levő férfi arcára világított.

— Ez Stephanus. Meg van kötözve és a szája tele van tömve, de él és ez a másik a rabszolganő. Tartsd a lámpát, mig feloldozom őket — mondá és rövid kardjával felvagdalta a köteleiket. Beszélj ember ! Beszélj! — mondá a mint Stephanus talpra állott. — Mi történt itt.

Az öreg titkár tágra nyílt szemekkel bámult reá egy darabig. Majd nyögniJ kezdett.

— Oh uram, azt hittem, hogy meghaltál. Azt mondták, hogy a Kaleb parancsára jöttek, a ki tanúskodott ellened, hogy megöljenek téged.

— 336 —

— Bátor ember §8 kegyetlen — monda Marcus a levelet be végezve.

— Tudod e Atyám, bogy most jobban irigylem a sorsát, mint bármikor életemben ? Ha nem ö és a te tanításod, a Miriam oldalánál talált volna engem, mikor hozzá érkezett — mon- dá mérgesen,

— Hallgass pogány beszédeddel — válaszolt a püspök— Azt hiszed, hogy a halottak országa olyan, mint a ti költőitek leírják, a lelkek földi szerelemmel szeretik egymást ? De nem okozlak, mert te is, mint ez a szegény zsidó, babonás hitben nőttél fel gyermek korod óta — tette hozzá szelidebben. Ne félj Mar- ous fiam, hogy a mennyekben is versenyezni kell kedvesedért, se azt ne gondold, hogy az öngyilkosság segített volna rajtad. Hogy mi lesz a vége mindennek, még most sem tudhatjuk. Kaleb sem fog semmit nyerni a sietsége által, bár én azt hiszem, hogy nemesebb okai voltak tette elkövetésére.

— Reményiem úgy van, bár nem igen van kedvemre, hogy más ember hal meg helyettem. Jobban szerettem volna, ha sorsomra hagy.

— A hogy az Ur akarta, úgy történt, mert minden az ö akarata szerint történik ; hogyan érthetné az ember az ü utait ? — Yjálaszolt Cyrill sóhajtva. — Most pedig beszéljünk másról, r <ert nekem úgy tetszik, hogy ]ó lesz Romát elhagynod, mielőtt Domitian megtudná, hogy Kaleb esett el a te helyeden.

*

* *

Csaknem három hónap múlt el, mikor egy hajó csüggedten vitorlázott be a hold fényénél az Alexandriai kikötőbe és horgonyt vetett. Nehéz utat tett nmg, mert a teli viharok miatt néha hetekig kellett vesztegelnie a>. ut melletti kikötőkben. Most, étel és ital hiányzott rajta «'•$ Cyrill püspök és a római Marcus, a többi keresztyén tengerészekkel együtt, térdve esve adott hálát a megszabadításért. A fedélzetre mentek és étel ital hiányában éhesen bámultak a kivilágított város felé. Közel hozzájok, alig egy nyillövésnyire, egy másik hajó horgonyozott

— 337 —

Alig nézték körül homályos körvonalait, mikor ének hangjait hallották róla feléjük hullámzani. Egy darabig ellhallgatták, de a mikor egy pár szót is kivettek az ének szövegéből, örömmel néztek egymásra.

— Az nem tengerész nóta — mondá Marcus.

— Nem — válaszolt Cyrill — keresztyén ének, a melyet magam is jól ismerek. Hallgasd csak ! Minden vers ,,csendes béke legyen'■ szavakkal végződik.

— Akkor az keresztyén hajó, mert másképen nem mernék azt az éneket énekelni — mondá Marcus. — Az éj csendes. Bocsássuk le a csolnakot és látogassuk meg. Nagyon szomjas vagyok és azoknak a jó embereknek bizonyosan van jó vizük.

— A hogy kívánod — válaszolt Cyrill. — Aztán a vizen kívül híreket is kaphatunk tőlük.

Egy kis idő múlva a csolnak az idegen hajóhoz evézett és engedelmet kért az őrtől a felmenetelre.

a- Micsoda jelt adtok í — kérdé a hajótiszt.

— A keresztnek jelét! — válaszolt Cyrill. Rómaiak vagyunk és hallottuk éneketeket.

Kötéllétrát dobtak feléjük és felszólították őket, hogy lépjenek a hajóra.

Felmásztak és a kapitány keresésére indultak, a ki a hájó hátulján kifeszitett ernyő alatt volt. Az ernyő által befogott és lámpák által megvilágított hely közepén egy fehér ruhába öltözött nő állott, a ki az éneket énekelte, mig a körülállók időről időre kísérték a kórussal, a versszakok végein.

— A halottakból támadtam én fel, — énekelt a hang és volt a hangban valami, a mi a Marcus szivéig hatolt, olyan ismerősnek tűnt az fel.

Cyril oldalánál lépegetve közeledett az evező padok mellett az éneklőhöz, mire az megállóit, hallva a közeledők lépteit. Előre lépett egy kicsit, hogy.jobban láthasson, mire a lámpa fénye arcára esett. Semmit sem látott és újra kezdte az éneket:

— Oh te hitetlen, a halottakból támadtam én fel.

— Nézd ! Nézd ! — fuldoklott Marcus, Cyrill karjába kapaszkodva. — Nézd ! Az Miriam, vagy az ö szelleme !

i