Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-18 / 20. szám
— 317 — sem'iuclol't semmit az egészről, mert Marcus különösen megpa rancsöltf L, hogy ne tudósítsák és Nehushta,, ha, tudott felöle, .elég ok os volt, hogy ne szóljon semmit. . * * * Két egész hónap mult el. Marcus még mindig börtönben volt, mert Titus még nem tért vissza Rómába, de Cyriltöl hallotta, hogy Domitian már kezd beleunni a sikertelen kutatásba, de még most is bosszút akar árllani a szerencsés ellenfélen, a ki megrabolta öt. A. Luna hajó megrakodott és útra készen állott; ha szél és az idő kedvező leend, egy hét alatt fog útra kelni. Gallus és Julia elrendezték ügyeiket és Ostriába költöztek, a hová Miriamot majd az utolsó éjszaka fogják titokban lehozni. Marcus szivében elfogadta a keresztyén vallást, de a keresztséget még vonakodott felvenni. így állottak az ügyek, mikor Cyril meglátogatta és Miriam rövid búcsú üzenetét hozta kedvesének. — Mond meg Marcusnak, — mondá — hogy én elmegyek, rmert ö úgy akarja és nem tudom, hogy viszont láthatom e valaha. Mond meg neki, hogy igy talán még jobb lesz, mert az általa ismert okoknál fogva, úgy sem lehetnék a nejévé, ha találkoznánk sem. Mond, hogy életemben és halálomban az övé vagyok, egyedül az övé és utolsó gondolatom és imám is az .övé leend. Adja Isten, hogy megszabaduljon mindazokból a bajokból, a melyekbe én miattam keveredett, bár az én akaratom ellenére is. Bocsánatát kérem érette, és találjon némi vigaszt szerelmemben és hálámban. Erre Marcus igy felelt: — Mond meg Miriamnak, hogy tiszta szívből mondok neki köszönetét, kedves szavaiért és hogy az én kívánságom az, hogy távozzék el Rómából, mihelyt a körülmények megengedik, mert itt minden lépését veszély fenyegeti. Mond meg neki, hogy igaz ugyan, hogy én a magam hibája folytán kerültem bajba, mindazáltal szerelmet adtam szerelméért és ha elhagyhatom börtönömet, követni fogom Tyrusba, a hol majd beszélek még vele mindezekről, Ha meghalok, szeren^ kísérje-=■ '320 — A lieáű'y airik gondolt, hogy k VÄ a megrendelést elszalasztani és rgy szólt — Törvényéihk ellenére van. t d'é megmutathatom, iiogy hol lakik a lámpa'készítője. Azt hí á©e>üi otthon Van, mert soha sem ■'Szokott éjiéi-kimenni. Kaleb'köszönetét mondo ^ ékhovette k leányt, a ki több keskeny utcán át egy szűk advkírá vezette. —'ÍHa bemégy oda raronda égy ajtóra mutatva — és felxnégy a lépcső tetejére, * Mmpa készítőjét meg fogod találni a padlás szobában. Nerj ?®dom bizonyosan, hány emelet, de __ ‘Óh köszönöm uram, Mcén nem vártam ajándékot. Jó éjt! Kaleb feljutott a lépcsőn, mely szűk volt és meredek és nehezen lehetett megmászni a sötétben. A lépcső végén egy rosszul beillesztett ajtó dilptt kinyitva. Lánpafényt látott és hangokat hallott az ajtó ihögul. Kaleb az ajtóhoz lopózott és hallgat ózni kezdett, a mit könnyen megtehetett, mert az alatta devö emelet lakatlan volt. Lehajolt és benézett a nyitott ajtón.: és szive csaknem elszorult az eléje terülő látványtól. A teljes, lámpavdlágitasnál btt állott Miriam, hófehér ruhába öltözve és az ablak párkányára könyökölve. Durva munkás ruhája ott hevert egy székre dobva. Nehushtával beszélgetett, a ki egy faszénből rakott tűz felé hajolva vacsorájukat készítette. — Gondold csak Non — monda — ez az utolsó éjszakánk ebben a gyűlölt városban és azután a büdös műhely és Domi- tian réme helyett a szabad tenger sós szellője, a hol senkit sem, kell majd félnünk Istenen kívül. Lima ! ügy e hogy gyönyörű név egy hajónak 1 Mintha most hófehér — Hallgass ! — mondá Nehushta — Mi lelt, hogy olyan hangosan beszélsz ? Mintha valami zajt hallottam volnu a Jép- •csön épen mostan. — Bizonyosan a patkányok, mert más úgy sem jön ide soha — válaszolt Miriam jó kedvűén. — Ha Marcast nem sajnálnám, képes volnék sírni örömömben. Kaleb visszahúzódott a lépcsőhöz és az ajtó felé indult, magában szitkozódva a sötétség és a lépcső meredeksége miatt. Mielőtt a nőknek idejük lett volna az ajtót bezárni, kinyitotta •azt a sarkáig és egyenesen a szobába lépett. gPP Xv -'A-,' — 324 — Nehushta talpra állott. — Örült! — mondá. — Bízol ebben a kétszínű gazembei- ben, a kinek a kegyelme holnap boszura fog fordulni. Fájdalom, de elhagyott az eszed ! Kaleb felkélt és merően nézett reá. — Ha megöltél volna, akkor igazán vége lett volna mondá. — Épen mint hajdan, most is kevés bölcsesség van abban a te ősz fejedben. Nehushta ! gyűlöleted nem engedi megértened, hogy az én szivemben van jóság is. Miriamhoz közeledett és kezet csókolt neki. A leány homlokát nyújtotta neki. — Ne vigy kisértetbe, mert az nem az én számomra van* Isten veled ! — mondá és gyorsan eltávozott. * * * Úgy látszik, hogy Kaleb megtartotta a szavát, mert a Luna hajó minden baj nélkül elutazott, három nappal később és magával vitte Miriamot, Nehushtát, Júliát és Gallust. Egy héttel később Titus is visszaérkezett Rómába. Annak idején a Maicns ügyére is reá került a sor és egyidejűleg a Marcus barátai is beadták a folyamodványokat egy uj és nyilvános tárgyalást kérve, hogy a fogoly tiztászhassa becsületét. Titus, árki nem tudui miért nem akart Marcussal személyesen találkozni, türelmesen végig hallgatta őket és Ítéletet mondott. Örvendett, mondá, hogy jó barátja és bizalmas tisztje életben volt, mert már ö régen halottként gyászolta. Sajnálta, hogy a törvényszék elé vitték, a miért a zsidók fogságába esett, mint a mi meg nem történt volna, ha Marcus azonnal jelentkezett volna nála. Visszautasított minden ellene emelt vádat, mint rágalmat, mivel százszor is bebizonyította, hogy a legbátrabb katona és a mi több, ö maga is ismerte a körülményeket, a melyek fogságba este alkalmával megtörténtek. Bármennyire sajnálja is azonban, még sem bocsájthatja szabadon, politikai okokból, mert el lett Ítélve egy rendes törvényszék által a Domitian herceg elnöklete alatt és vétkesnek találtatott, a miért megszegte vezére rendeletét, amennyiben elhagyta magát 1 &'•••• : •■ - -.r- '•-Ír i £ ‘ '• — 321 — — Bocsánat-^'kp'zdé, xnajd nyügodt hangon folytatta.— Ugyan ki gondolta volna, mikor a Nicanor kapuján elváltunk, hogy itt a római padlás szobában fogunk találkozni? Es te is Nehushta. Hiszen xqeg a templom előtti téren történt verekedés alkalmával elváltunk egymástól, bár azóta már találkoztunk egyszer egy különös helyen, nevezetesen a rabszolga vásáron a Fórumon. — Kaleb ! — kérdé Miriám tompa hangon — Mit keresel — Eegy másikat szerettem volna csináltatni ebből a lámpából, a mely oly helyet ábrázol, a mely gyermek koromban kedves volt előttem. Emlékszel reá ? Most, hogy megtudtam, hogy ki csinálta a lámpát. — Ne beszélj bolondokat — vágott közbe Nehushta. — Te azért jöttél, te gyászmadár, hogy visszavigyed zsákmányodat a gyalázatba, melyet elkerült. — Nem mindig hívtak engemet úgy — válaszolt Kaleb elpirulva. — Páldául mikor megmentettem az életedet Tyrus- ban, vagy mikor életemet kockáztattam, hogy ételt dobjak fel neked Miriam Nicanor kapujára. Azért jöttem, hogy megmentselek Domitiantól. — És hogy magadnak vidd el — válaszolt Nehushta. —Óh nekünk keresztyéneknek is vannak szemeink, hogy lássunk és füleink, hogy halljimk és te fekete szivü áruló nagyon jól tudod, hogy mit tettél. Igen jól tudjuk, hogyan szerződtél a Domitian titkárával és azt is tudjuk, hogy a rabnö teste lesz a fizetés a vevő testéért. Jól tudjuk, hogy hamis tanúskodásoddal elesküdted a Marcus becsületét és hogy hónapok óta. kutatod Rómát vizsla módjára, mig végre kikutattad áldozatod búvóhelyét. Nos, a leány elhagyatott, de van egy a. ki erős és az ö átka essen fejedre, A Nehushta hangja hirtelen elhallgatott és összeszoritott ököllel némán állott előtte, mint maga a megtestesült átok. — Hallgass asszony, hallgass,— mondá Kaleb visszahúzódva előle. Kíméld átkaidat; ha sokat vétkeztem, az azért volt. mert nagyon szerettem. , ■ifámumM----- -“iWaiMii
