Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-05-18 / 20. szám

— 323 —

haltan, vagy élve, Marcus pedig megvetne engem, ha ily áron venném meg az o biztonságát.

— Utolsó szavad ez Miriam 1

— Utolsó. Ha kedved tartja hamis tanúság által elveszteni annak az életéi, a kí e0yszer megaeg^ címezett neked : eredj és arasd gyalázatod gyümölcseit. Én nem alkuszom veled, sem t érte, sem magamért. Tégy a mi neked tetszik mind a két tönkkel.

— Legyen úgy, de úgy gondolom, hogy a Luna a legszebb utasa nélkül fog elindulni — mondá Kaleb keserűen nevetve.

Miriam egy székre roskadt és arcát kezeibe temetve zokogni kezdett, mert bátor szavai dacára sem. tudta fájdalmát palástolni, Kaleb az ajtóhoz lépett és megállóit, mig Nehushta a faszenes konyha mellöl nézte őket villogó szemeivel. Kaleb körülnézett és Miriamra tekintve szemei különös módou kezdtek ragyogni.

— Nem tudom megtenni — mondá lassan és szavai oly nehezen találtak utat ajkain, mintha óriási erejébe került volna azokat kimondani.

Miriam levette kezeit arcáról és reá nézett.

— Miriam — monda — neked igazad van. Vétkeztem ellened és Marcus ellen és most vezekelni fogok bűneimért Titkodat nem fogom elárulni és mivel gyűlölsz, nem fogunk többet találkozni. Miriam ! Utoljára látjuk egymást, Segiteni fogok Marcusnak, hogy megmenekülhessen és hozzád juthasson Ty- rusba, a hová a Luna készül. Isten hozzád !

Újra megfordult, hogy távozzon, de úgy látszott, mintha feje bódult lett volna a fájdalomtól, mely lelkét dúlta. Lába megbotlott a hitvány padlón és arcára bukva lezuhant. Nehushta egy perc alatt melette termett és gyűlölettel villámló szemekkel nézett reá. Térdét hátára tette és bal kezével nyakát leszorítva, jobbjával egy tört rántott ki kebeléből.

— Bocsásd el — mondá Miriam. — Nyúlj hozzá j’a»zal a késsel és örökre elválunk egymástól. Igen, én magam foglak átadni a törvény szolgáinak, még ha Domitian elé fognak is érette hurcolni.

— 318 lépéseit, és csak arra kérem, hogy naponta egy órát áldozzék a szellemnek, a ki valaha Marcus volt.

XXVIII.

A LÁMPA.

Ha Domitian beleunt a haszontalan kutatásba, annál szorgalmasabb volt Kaleb, a ki Teljes szívvel látott a kereséshez. Először biztosra vette, hogy abban az esetben, ha Rómában van, el nem fogja a Gallus házát kerülni és előbb utóbb meglátogatja azt és úgy intézkedett, hogy a házat éjjel nappal egyaránt őriztette. De Miriam soha sem jött oda, sem pedig Julia nem vezette őket a leány rejtekéhez, mert soha sem találkoztak más helyen, mint a katakombákban, a hová pedig nem merték Őket követni. Gallus mihamar észrevette, hogy a hazát vigyázzák és a ház lakóit mindenüvé követik. Ez a körülmény bírta reá leginkább, hogy házát eladja és Syriába menjen lakni, mert mint mondá, nem akart olyan városban lakni, a hol mindig utána járnak. Mikor elköltözött Ostiába, hogy a ,,Luna‘" iedélzetére menjen, Kaleb oda is követte és hamarosan megtudott mindent a hajó és Gallus tervei felöl. Mikor Miriam felöl semmit sem tudott kitudni, visszatért Rómába.

Yéletlenségböl talált reá és nem a saját ügyességéből. Szüksége volt egy lámpára és bement egy boltba, hogy fog egyet venni és megvizsgálta a kereskedő által eléje rakott lámpákat. Észre vett köztük egy különös alakút, mely két pálma fát ábrázolt és a lámpa a pálmák felső részéhez erősített láncon volt felakasztva. A fák alakja nagyon ismerősnek tűnt fej előtte és figyelen mel kezdte azokat nézegetni. A fák ismerős talajból látszottak kinőni, mert a lámpa alja egy folyamot ábrázolt és a folyam partján egy ledőlt fatörzs volt látható. Egy pillanat alatt ráismert, mert eszébe jutott, hogy igen sokszor ült a fatörzsön a Miriam társaságában, a mint a Jordán iszapos vizében horgásztak. Aztán a fatöizs mellett ott feküdt

— 322 —

— És gyűlöltél mindenek felett — tette hozzá Nehushta.

— Óh Kaleb — szólalt meg Miriam — ha annyira szerettél, mint a hogy mondod, miért bántál úgy velem. Igen jól tudod, hogy nem szeretlek és még ha megszabadítanál is Domitiantcl, a ki eszközéül használ, mit érnél egy olyan növel, a ki szivét más helyen hagyta ? Aztán nem lehetnék a nőddé soha sem, épen azon oknál fogva, a miért nem lehetek Marcus nejévé mert jól tudod, hogy a hitem miatt távol kell ^öletek maradnom. Kész volnál e gyermekkori játszótársadat ágyasaddá tenni Kaleb? Kész volnál e arra a sorsra juttatni ? Óh ! Engedj békén távoznom !

— A Luna hajón ? — kérdé Kaleb hirtelen.

Miriam megtántorgott. Tehát tudta terveiket.

— Igen — válaszolt kétségbeesve — a Luna hajón, hogy követhessem az ég által nekem kijelölt utat; legalább akkor békén és szabadon élhetek. Lelked üdvére kérlek Kaleb, engedj távoznom. Évekkel ezelőtt megesküdtél, hogy. nem fogod magadat kedvem ellenére reám erőszakolni. Megszeged azt az esküt mostan ?

Arra is megesküdtem Miriam, hogy rosszul lesz a dolga annak, a ki közzéd és közzém jön. flát azt az esküt megszegjem e mostan ? Jöjj hozzám a saját akaratodból és mentsd meg Marcust. Utasits vissza és Marcust halálra viszem. Yálasz most köztem és kedvesed élete között.

— Haszontalan gyáva vagy e, hogy ilyen választást ajánlasz fel nekem Kaleb ?

— Nevezz, a minek akarsz. Yálasz !

Miriam kezeit összetéve egy percig az égre nézett. Hirtelen határozott és igy felelt:

— Választottam Kaleb. Tégy a mit tetszik. A Marcus sorsa nem az én, vagy a te kezedben van, hanem az Istenében ; nem is eshetik ki csak egy haja szála sem, míg ö uem akarja, hiába akarnád te, vagy Domitian. Mert nincsen e megírva a te törvénykönyvedben, hogy ,,a király szive pedig az Isten keze és ö oda forditja, a hová akarja.“ Becsületem azonban az enyém, a melyről nekem kell számot adnom Isten és Marcus előtt, meg— 319 —

a hal is, a melyre tisztán emlékezett, mert a legnagyobb volt, a mit valaha fogtak és a hátán levő arany el volt egészen rejiedve.

Kaleb szemei könnybe lábadtak és a könnyűn keresztül újra gyermeknek látta magát, ótt állott a folyam partján, a mint halászfonala megfeszült és a nagy hal locsogva hánykó- dott a Jordán habjaiban.

— Nem birom kihúzni — kiáltott. — A fonal nem birja meg és a part meredek. Óh Miiiam ! Elfogjuk veszíteni!

Locscsanás hallatszott és az oldalánál álló leány a folyamba ugrott. Nyakáig érő vizben kapta el a nagy halat és kezeivel a halat magához szorítva, fogával a hal uszonyát fogta meg és a partra kapaszkodott a neki nyújtott halászrud segélyével.

— Megveszem azt a lámpát. Nagyon kedvemre való alakú. Miféle művész készítette ? — mondá Kaleb a kereskedőhöz.

— Én bizony nem tudom uram — válaszolt a boltos — Ezeket az árukat egy Septimus nevű vállalkozó szállítja a számunkra, a kiről azt beszélik, hogy a keresztyének főpapja és nagyon sok embert alkalmaz a műhelyében, amott a szegények által lakott negyedben. Valamelyik igen jó művész, mert mostanában több szép lámpát kaptunk tőle.

Az ember tovább ment, hogy egy más vevőt szolgáljon ki, és Kaleb megfizetett a lámpáért.

Mikor beesteledett, Kaleb a hóna alá vette a lámpát és a Septimus műhelyéhez ment, de a műhely azon részét, a hol a lámpákat készítették, már bezárva találta. Egy leány, a ki az ajtót bezárta, meglátta é3 udvariasan kérdezte meg, hogy miben lehet szolgálatára.

— Bajban vagyok leányom — mondá — mert ennek ajlám- pának a készítőjét szeretném megtalálni, hogy megrendelést adjak neki, de hallom, hogy már eltávozott.

— Igen szép lámpa, ugy-e ? Nem jöhetsz holnap reggel ? — kérdé a leány, ráismerve a lámpára.

— Fájdalom nem, mert el akarom hagyni Rómát ma éjjel és aligha nem máshoz fog kelleni mennem.

HBHHÉhIhIÍHIHHHHBSíHBÍ ,''.i Fi'"; Li,-... !_