Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-18 / 20. szám
helye Punxntawney lenne, honnan el látná Eleanorát, Rossitert, Jateaborot a az egész felső Pennsylvaniát. A belmiasiói bizottság vagy most a zsinat alkalmából, vagy júliusban tartandó gyűlésen fog erről határozni. NEW YORK, Az Allegheny egyházmegye gyűlése. Az Egyesült államokbeli református egyház Allegheny egyház megyéje az elmúlt héten kedden és szerdán tartotta meg gyűlését. E gyűlé-. sen megjelent az egyházmegyéhez tirtózó két magyar missionásius is. a kik egy kérvényt adtak be, hogy az egyházi törvények alapján, a me lyek a mi javunkra a Baltimoreban tartott zsinaton változtattik meg, a régen segélyező egyházzal kapcsolatban egy magyar egyházmegye szer veztessék s ha ez szerveztetik, akkor a classis kebelébe tartozó kát egyház elbocsátassék. Az egyházmegye a ké rést teljesítette s azt pártfogolva terjeszti fel az egyház kerülethez, a mely októberben ülésezik, Az egyház kerületi gyűlés után, ha ez is a mint semmi kétség benne r- kedvezöleg fog határozni, a pittsburgi egyház .kerülethez tartozó három egyház megalkotja az egyházmegyét s a töb . hi magyar egyházak, a melyek megmaradtak az Egyesült államokbeli Ref. egyház fenhatósága alatt, csatlakoznak ehez s a végleges szervez kedés minden esetre az összes egy ház községek bevonása után történik meg. Ehez a szervezkedéshez a jog már 1902-ben meg volt, 1903 június ban, valami szervezet jött is létre, elmúlásának az volt az oka. hogy a tett intézkedések nem tartattak tisz teleiben. Ezen szervejked-s által a magyar egyházi ügyek az Egyesült állami ref. egyház körében is a megfelelő ellátásban fognak részesülni, mert ez az egyház az egyházi élet minden terén megfelelő súlyt fog adni a magyarságnak. Ez a mozgalom különben a Philadelphiában megjelent két magyar missionárius közmegegyezése folytán indult meg. HAZLETON. WILKES-BARRE. Magyar bankár és közjegyző. Az amerikai magyar bankárok között az egyedüli férfiú, a ki egy császári és királyi konzulátusi űgvvivőség vezetésével bízatott meg Amerkában, és sok éves át kifejtett igen űdvöá szolgálataiért a magas császári és királyi kűlűgy minisztérium köszönetét kapta. Tehát kifogástalan jellemű s teljesen megbízható, jEPénzeliiet Küld a világ bármely részébe, gyorsan és pontosan. Továbbit készpénz betéteket a magyarországi pénzintézetekhez, a magy. kir. postatakarékpénztárhoz kamatozás végett s az eredeti hetét könyveket a feleknek pontosan kiadja. j HEaööjeg^T-elfcet »lad gyors hajókra : Bréma, Hamburg, Antwerp, Rotterdam, vagy Angolországon keresztül utazásra, ugyanolyan árban, mint a hajó- társulatok. ifinek hajójegyre szüksége van, iijou hozzá árért. TCiállit mindenféle meghatalmazásokat, adás vételi szerződéseket s bármilyen szükséges okmányokat a hazai törvényeknek megfelelően. Aki egyszer hozzáfordul, biztos pát fogója marad. Ma" varok ! A legtöbben ismerik őt személyessen. Keressétek fel bizalommal és írjatok hozzá árakért és levélbori tökökért. Levél cim : John Németh, 457 Washington St, New York. A defray i egyház charter ügye. A,.Heti Szemle“ megint foglalkozik személyemmel a delray-i egyház okmányai miatt. Ez ügyre nézve kezembe van a következő nyilatkozat. (Angol eredeti) Mead vilié, Pa. Febr. 11 ’05* Tins is to ceriuytüat Rev. Stev. I*. Harsányi has upon my advice sent to me for safe keeping the following documents. 1) Articles of Association of the Magyar Ref. Church of Delray, Mich. 2) By Lnv.. „( ,.2 „'atlon of the Magyar Ref. Church of Delray, Mich. 3) Document about adopting these By Laws. 4) Check of §25 Made by the Detroit Iron and Steel Co. to Rev. P. Harsán 7i. 5) Certificate of the tiling of Art. of Assoc. (Signed) C. M. Boush Trcas. and Attorney for Board of Home Missions of the Reformed Church in the Uuited Stales. dig ott láthatod a ‘templomban. A felesége éppen megfordította Ádám urnák. Magas, sovány, megaszott képű asszonyság; keveset beszél, ritkán porol, ami nagylelkű nyugalomról tanúskodik, mert meg kell jegyeznünk, hogy az Urizten hét leánygyermekkel áldotta meg őket. Sokat kell pedig porolni, zsimbel- ni annak, ki hét leányt akar fein - vélni a maga rangján. Hanem azért tüzes gazdaasszony Csóka Ádámné! Nem történik az életen semmi az ö kék szeme nélkül. A belsödolgok* Is valamint a külső dolgok is csaknem az ö vállaira vannak nehezedve teljesen, mivelhogy Ádám uram idejének jó részét az egyházi, községi és más közügyek foglalják el. De azért nincs hiány semmiben. Nyári munkaidején Ádámné asszonyom fent van már mikor pitymallik! Felkelti a férfi cselédeket, utánna ügyel, hogy a marhák meg^tetefcsenik,meg itatassanak,azon szépen ügyel a bel sö bajokra és arra, hogy a marka mindenkinek tele legyen munkával. Nála tekergő ember csak egy van. a férje. Mikor Adám ufam gondzlja, hogy immár a maga testi mivolta arányában kivette az éjszakai nyugodalomból részét, akkor felveti a nagy, kövér húsos szemeit s a leg első,a mit szól, hogy Anikó leányom add ide a pipámat ! Addig fel nem kél, mig ott fektében ki nem szív egy pipával abból a saját termésű jó féle szűz dohányból, minek ma csak a hire él. A hogy aztán ma gára huzhatta a ruháit, kit az Anikó leányom segedelmével, magára vett, akkor kiáll az ajtó elé és kezűi öblös hangon kiabálni hátra az istáló felé, hogy kinek mi lessz a napi foglalkozása. Ki hová megy munkára, melyik földbe mit kell vetni, az aratást hol kell kezdeni, az árpát melyik odorba rak ják. Adja a gondos gazdát a mire senki sem felel, mert hisz ott már minden mozogható lény rég kint van a mezön, “eddig el is fáradtak! így foly az addig, mig a felesége be nem tereli, hogy jöjjön be immár nó ! Frustukoljon. a rántott leves rég ki van tálalva. Bent még egy kicsit ákációzuskodik.itt kellett volna kezdeni, azt kellett volna csinálni, mig lassan belenyugszik az ügyek ilyetén állapotába és ha valamely közügy azon napra el nem szólítja, hát kar jára akasztja a mankós botját s kiballag ö is a mezőre. (Folyt, köv.) ,, Vasárnap“ (Magyar ícrditásban) Ez bizonyítja, hogy tiszt. Harsányi István tanácsomra hozzám küldte megőrzés végett a következő okmányokat. 1) A Delray. Mich.-i Magyar Ref. Egyház Charterét. 2) A Delray, Mich.-i Magyar Ref. Egyház alapszabályát. 3) Az okmányt, mely az alapszabályok elfogadását-bizouyitja. 4) Egy 25 dolláros Checket, melyet a Detroit, Iron and £teel Co. állított ki Rev. Stev. P. Harsányi nevére. 5) A charter beiktatásáról szólló bizonyítványt. C. M. Boush; az Egyesült Államokbeli Ref. Egyház bel missiójának pénztárnoka és ügyvédje. E levélhez csak annyi megjegyzést fűzök, hogy az okmányokat az arra jogosuliak bármikor megkaphatják Mr. Boushtól. Harsányi István, ev. ref. lelkész. Brownsville, Pa Fényes esküvő meut itten végbe e hó 8-án. Bacsó Pál és Varga Erzsébet esküdtek egymásnak örök hűséget az Ur oltára előtt. A nászmenet hosszú sorban vonult fel Brownsville szép utcáin az angol ref. templomba, hol az uj párt Harsányi Sándor homes- teadi és vid. ref. lelkész fogadta és részesítette egyházi áldásban. Úgy a vőlegény, mint a menyasszony Gönc-Ruszka, Abauj megyei illetőségűek. Legyen boldog az uj pár család életei McKeesport, Pa. Május hó 13-áit szombaton esküdtek itt hűséget egymásnak az ongai B. Nagy József és tamási Németh Zsuzsánna. Tanuk voltak Molnár Bertalan és Nagy Gábor. Legyenek boldogok. Donora, Pa. Fényes esküvő s vidám lakodalmi mulatság folyt le itt az elmúlt szombaton, a mikor Babincsák István esküdött örök hűséget Kovács Erzsébeti nek. A tanuk Terchtel János és Pokol János voltak, Sok szerencsét s Istennek áldását az uj párra, Gyászjelentés. Az amerikai Magyar Református Egyesület szomorodott szívvel jelenti Mitro Jánosnak a hazietoni osztály volt tagjának folyó év február 3 án megfagyás következtében történt gyászos elhunytat. Valamint Sarkady Benjáminnak a chicagói osztály utján volt tagjának március 5-en hirtelen halál által történt gyászos elhunytat. Legyen álmok csendes az idegen hantok alatt. Kelt Cleveland, O. 1905 május 1. Papp István v. t. jegyző. Szétvetés . Mitró János 'a Hazietoni osztály utján volt tag halál esete és temetési költség 800 dollár, Sarkady Benjamin a chicagói osztály utján volt tag halál esete és temetési költsége 800 dollár, a két halál eset együtt a ve- zértestület által tagonként 85centben megállapittatott és az egyesületnek a mai napon levő 1943 tagjára kivez- tetett. A befizetés határ ideje 1905 junius hó 20 ig terjed, tisztelettel kérem az osztályok tisztviselőit, hogy a fenti összeget a tagoktól beszédén, azt az egyesület pénztárába beszállítani, arról a jegyzőnek névszerinti jelen tpst küldeni szíveskedjenek. Kelt Cleveland, O. 1905 május 1. Kalassay Sándor Papp István elnök. v. t. jegyző. — Lapunk első oldalán van egy hirdetés, a mely mindenkinek, a ki olcsón akar akár egy diszkötésü imakönyvhöz, akár egy zsoltárhoz jutni, alkalmat ad arra, hogy ezt megtehesse. Az alkalmat áron is megvegyétek. A kik ezt megteszik egy könyv áráért megkapják e könyvet és egy évig a Reformátusok Lapját. Az ajánlat nem sokáig tart, s azért tessék igyekezni, mig a készlet tart ! Egy Komoly szoa magyar Kozins^heZ! Tudvalevő dolog az, hogy sok beteg magyarj ember akármilyen és bárminő orvosokhoz folyamodik, a kik az újságokban nagy hirdetésekkel, kepekkel és álbizonvitványokkal dicsekesznek, hogy ők milyen okosok és mindentudók doctorok Professorok, orvosságot utánvétel (C. O. D.) mellett küldenek, anélkül, hogy tudnának miben szenved a beteg és anélkül, hogy’az illető beteg azt megrendelné. ., Ilyen orvosok csak keservesen szerzett pénzűket kívánják és egyáltalában nem törődnek azzal, hogy segítsenek a betegnek. HONFITÁRSAK ! Ne higyjetek ilyen orvosoknak! Ha betegek, forduljanak egy becsületes magyar orvoshoz, a ki tanult, a kinek tapasztalatai vannak, a kivel saját anyanyelvűken beszélhetnek és a ki semmiféle humbogot nem csinál. Ilyen orvos van Pittsburghban, Grant Street 406. szám alatt Dr. GOLDMANN ’S. egy derék becsületes magyar orvos Szepes megyei származású, a ki tanulmá- ait a hires Bécsi egyetemen végezte és mint katona orvos is szolgált. Bárminő betegségükben forduljanak személyesen vagy levélileg ő hozzá a legnagyobb bizalommal. —, Titkos női és férfi betegségeket titok tartás mellett gyorsan és biztosan gyógyit. Ozizone: Uxm S. G-o ldmann, 408. Grant Street, közel a Courthoz. PITTSBURGH, Pa. fiiiseíi! János