Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-05-11 / 19. szám

A Domitian palotájából a Mars temploma melletti börtönbe vitték Marcust. Rangjára való nézve és azért is, mert a császárhoz ielebbezett és igy még nem volt elitéivé, nagyon jól bántak vele. Két jó szobát adtak neki és saját titkára, Stephanus látta el minden szükségessel és szabadon bejárhatott hozzá. Szavát vették, hogy nem fog menekülést próbálni és megengedték neki, hogy a börtön és a templom közötti kertben sétálhasson és barátait fogadhassa a napnak bármely órájában is. Legelső látogatója Saturius titkár volt, a ki azon kezdte, hogy sajnálkozott szerencsétlenségén és az általa meg nem érdemelt büntetésen. Marcus röviden bánt vele.

— Miért vagyok én itr ? Kérdő.

— Azért nemes Marcus, mert oly szerencsétlen voltál, hogy egy igen hatalmas urnák a haragját időzted fel magad «llen.

— Hát miért üldöz engem Domitian ?

— Milyen ártatlanok vagytok ti katonák ! Kérdésedre egy másik kérdéssel fogok válaszolni. Minek vásárolsz gyönyörű foglyokat, a kikre a császári család tagjainak van kedvük ?

Marcus gondolkozott egy percig és igy felelt :

— Ki lehetne ebből a bajból jutni valami utón ?

— Azért jöttem uram, hogy mutassak neked egyet. Senki ■sem hiszi, hogy te ne tetted volna a kötelességedet Jeruzsálem ostrománál. Az egész dolog olyan lehetetlenség, hogy még azok a báb tisztek, a kik ítélkeztek teletted, sem hiszik. Helyzeted azért mégis nagyon kellemetlen. Yan olyan amilyen

— 311 —

haza jött volna, már ott jártak a törvény szolgái és kérdezősködtek, ha nem volt ott a ,,gyöngy leány,“ a kit a Fórumon eladtak és a ki az ö állításuk szerint megszökött gazdájától, a ki most keresteti. Gallus találkozott velük és nem lévén keresztyén, nagyokat hazudott nekik és azt mondta, hogy nem látta, a mióta átadta a császár szolgáinak a diadalünnep reggelén. Nem gyanítottak semmit ős elvávoztak és azóta nem is háborgatták őket.

— 310 viselő leány ült az ablak melletti pad mellett és szorgalmasan dolgozott. Azok, a kiknek jó Ízlésük volt, észrevették azt isy hogy egy idő óta nagyon művészies alakú lámpák kerültek ki a műhelyből és bár a műhely tulajdonosa mennél kevesebb hasz not húzott is abból, a kereskedők jó áron adtak rajta tol. Egész nap ott ült Miriam és készítette a szebbnél szebb lámpákat, mig a vén íJehushta a? agyagot gyúrta a számára, mint a mihez nagyon jól értett még a Jordán melletti időkből. A kész munkát is ő hozta a kemencébe és mindenben igyekezett kedvencének segítségére lenni.

Senki sem gondolta volna, de tényleg a műhely összes munkásai keresztyének voltak, a kik keresetüket egy közös pénztárba fizették, a honnan annyit kaptak, a mennyit számukra a gyülekezet vénei kirendeltek, mig a felesleg a szegény és beteg testvérek számára lett kiutalva. A műhelyhez lakó helyek is tartoztak, a melyek elég szerény kinézésüek voltak ugyan, de valamennyi a tisztaság mintaképe lehetett volna. Az. egyik lakóház padlás szobájában lakott Miriam és Nehushta, a hol nagyon is meleg volt nyáron, ha a nap melegen sütött és nagyon hideg, ha a hideg téli szelek és es^'k bekövetkeztek. Máskülönben nem volt igen kellemetlen, mert magasan feküdvén, ment volt a nagy város bűzétől és zajától; az ablakon beömlő levegő is tiszta és hüs volt és szép kilátás nyilt az alattuk elterülő városra.

Békén éltek ott, mert senki sem jött a gyönyörű „gyöngyleányt“ a szegény munkásnép által lakott városrészbe keresni. Nappal dolgoztak, az estvéket pedig keresztyén testvéreik társaságában töltötték el és a felfedeztetés veszélyét kivéve, boldogabbak voltak, mint évekkel ezelőtt. A hetek pedig gyorsan múltak egymás után.

Nemsokára híreket hallottak, mert a keresztyének ismertek mindenkit és mindenről értesültek, a mi a városban történt. Aztán mikor a katakombákban összejöttek, különösen az Ur napján, Julia is mondott egyet mást. Tőle tudták meg, hogy nagyon okosan tették, hogy az ö házától elmenekültek. AJig telt el három óra az eltávozásuk után, és még mielőtt Julia

\

— 314 —

Marcus rábámult az emberre. Mulatott rajta, hogy ez a pap annyit törődik egy emberrel. Hirtelen gondolt valamit és kérdé :

— Micsoda dijat számítasz az uj hitben való oktatásért \

A püspök sápadt arca elpirult.

— Uram, ha vissza akarsz utasítani, azt sértés nélkül is megteheted — mondá — Én nem árulom az ur igéjét aranyért.

Marcus meg volt hatva.

— Bocsánat, de ismertem papokat, a kik szívesen nyúltak az arany után, bár igaz. hogy nem a te hited papjai voltak. Ki beszélt neked rólam ?

— Olyan, a ki iránt nemesen viselkedtél — válaszolt a püspök komolyan.

Marcus talpra ugrott.

— Kiről beszélsz 'i — kérdé és elhallgatott és hallgatózva nézett körül.

— Igen — válaszolt a püspök suttogva — Miriamról beszélek. Ne félj, mert ö és társa az én gondviselésem alatt állanak és egyelőre biztonáágban vaanak. Ne kérdezz többet, mert meglehet, hogy titkodat el találod árulni. Én és testvéreink az Urban, védeni fogjuk az utolsóig.

Marcus köszönetét akart mondani.

— Ne mondj köszönetét, mert az nem csak kötelességem, hanem boldogságom is, — vágott közbe Cyril.

— Cyril barátom, a leány nagy veszélyben van — mondá Marcus. — Most tudtam meg épen, hogy a Domitian kémei az egész Rómát felkutatják érte és ha megtalálják, elfogják hurcolni a palotájába, a hol tudod micsoda sors vár reá. El kell menekülnie Rómából. Menjen Tyrusba, a hol birtokai vannak és barátai várják. Ha ott marad egy darabig elrejtve, senki sem fogja háborgatni.

A püspök a fejét rázta.

L — Én is gondoltam reá, hanem aligha kivihető — mondá,

Az összes kikötök tisztjei parancsot kaptak, hogy kutassanak át minden hajót és minden utast tartóztassanak le, a ki hasonló a gyöngy leányhoz. Ezt bizonyosan tudom, mert nekem is

P/v',

— 315 —

vannak tisztjeim, a kik talán még hűségesebbek, mint a császár tisztjei.

— Hát nincs reá mód. hogy kimenjen Rómából és átkeljen a tengeren.

— Csak egyet tudok, de az többe kerülne, mint a menynyivel mi szegény keresztyének rendelkezünk. Az volna, hogy egy hajót kellene venni és valamelyik kereskedő nevében felszerelve, olyan legénységgel kellene ellátni, a milyet én szerződtetnék. Az ilyen hajót nem lenne joga senkinek sem átkutatni és a leányt az utolsó percben rá lehetne szállítani.

— Keresd meg a hajót és a megbízható embereket és én megkeresem a pénzt, mert még van elég aranyam kéznél és még többet tudok keríteni. — mondá Marcns.

— Tudakozódni fogok és majd később beszélünk a dologról. Nem épen szükséges, hogy a pénzt feláldozd, mert az ilyen hajó és rakomány jó áron szokott elkelni, ha szerencsésen kiköt. Addig is ne rettegj ; a leány az Ur és keresztyén testvérei védelme alatt áll és biztonságban van.

— Remélem úgy van. Most peiig beszélj nekem valamit arról az Istenről, a kiről ti keresztyének olyan 6okat tudtok, de a ki mégis oly nagyon távol látszik lenni az embertől.

— De a ki a nagy apostol szavai szerint, a 1 én uram is lélekben és igazságban él és nem messze van senkitől sem. Most figyelj és nyisd meg a te szivedet.

Megkezdte munkáját és tanított és vitatkozott, mig a nap lenem ment és a börtön kapuit be akarták csukni.

— Jöjj el ismét — mondá Marcus, mikor menni készült — még többet is szeretnék tőled hallani.

— Miriamról, vagy az üzenetről ? kérdé Cyril mosolyogva.

— Mind kettőről — válaszolt Marcus.

Négy nap múlt el, mielőtt Cyril visszatért volna. Nehéz napok voltak ezek Mar iusra, mert a püspök látogatása utáni napon megtudta, hogy Vespasian, épen mint Saturius megjövendölte, nem volt hajlandó ügyében ítéletet mondani, hanem arra az időre halasztotta el, ha Titus haza érkezik Rómába. Azt rendelte, hogy a tábornok a börtönben maradjon, de itélemim

WM