Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-05-11 / 19. szám

á ■ •' ...... ■ m — 313 — — Már gondolkoztam. Nem tudom, hogy hol van a lány és nem adhatnám át Doinitiaunak, mág ha akarmáu sem, pedig nem is akarom. Inkább becstelen leszek és elpusztulok. — Gondolom, hogy ez az, a mit igaz szerelemnek neveznek, és az igazat meghallva, nagyon méltónak találom egy neme* rómaihoz. Uram Maicus ! Az én küldetésem kudarcot vallott, de még is azt kívánom, hogy baj nélkül kerülj ki kellemetlen helyzetedből és hogy jutalmad az legyen, hogy ártatlanul kapd vissza a leányt. Isten hozzád ! Kít nap múlva Stephanus, a Marcus titkára, a ki a bör­tönben is kiszolgált neki, jelei, tj te, hogy egy Septimus nevű ember kíván vele beszélni, a ki nem akarja megmondani, hogy mit akar. — Bocsásd be, mert unom magamat*— monda Marcus és fejét kezébe hajtva nézett ki börtöne ablakán. Zajt hallott háta mögött és vissza fordulva egy munkás ruhába öltözött öreget látott maga előtt, a kinek nemes vonásu arca és lelkes szemei mély ellentétben állottak ruházatával és goromba kezeivel. — Ülj le és mond el, mit akarsz -• monda Marcus szívélye­sen és az idegen magát meghajtva engedelmeskedett. — Az én rendeltetésem az, hogy a bajban levőkön segítsek mondá válasz! ékos beszéddel és müveit kiejtéssel. — Akkor nagyon jó helyen iársz uram, mert ez a baj lakása és a mint látod, én is lakója vagyok, — válaszolt Marcus szo­morúan. — Tudom és az esetről is értesültem. J Marcus különösen nézett reá. — Keresztyén vagy ? Ne félj válaszolni, mert nekem sok keresztyén barátaim vannak, aztán, ha akarnék sem tudnék ártani. Nem is igyekezem senkinek .sem ártani, legkevésbbé egy keresztyénnek. — Marcus ur, én nem félek senki ártalmától; aztán a Nero ideje elmúlt és most Vespasian uralkodik, a ki békén hagy bennünket. Én Cyril vagyok, a keresztyének római püspöke és a hitet jöttem neked hirdetni, a mely reményiem, egykor & te hited is lesz. — 312 — bizonyság ellened. Vespasian nem fog beleavatkozni, mert tudja, hogy az egész ügy Domitian személyes ügye és mivel már egy verekedése volt a „gyöngy leány“ miatt, most kerülni fogja a leány megvásárlóját. Azt fogja mondani, hogy a tábor­nok a Tilus barátja és tisztje volt, hát ítéljen feletie Titus, a hogy neki tetszik. — Titus legalább igazat fog nekem adni — mondá Marcus. — Bizonyára, de milyen igazság lesz az ? Titus kiadott egy reudeletet. Hallottad e valaha, hogy egy rendeletet megmásí­tott volna, még ha az által egy barátját menthette volna ia meg ? Titus elrendelte, hogy mindazok, a kik a zsidók fogsá­gába esnek, méltók a halálra, vagy a számkivetésre és két ember, az igaz, hogy közönséges gyávák voltak, nyilvánosan meg lettek gyalázva a római nép előtt. Téged elfogtak és visz- ezatéré8ed alkalmával magadra haragítottad Domit.ant, a ki felbolygatott egy olyan ügyet, a mit különben soha sem emlí­tett volna senki sem. Most azt fogja mondani Tiiusnak, hogy tegyen igazságot, mint a hogy tett a gyöngy leány ügyében, a kit megtagadott egyetlen livérétől, mert úgy rendelkezett felőle, hogy eladassék. Bárhogyan is szeret Titus, mit tud erre az érvelésre felelni, mikor ö is kerülni akar minden viszál- kodást Domitiannal ? — Azt mondtad, hogy utat jöttél mutatni a szabaduláshoz és mégis azt mondod, hogy utam a halálhoz és becstelenséghez vezet. Ara nynyal kell e azt a, te utadat kirakni ? — Nem aranynyal, hanem gyöngygyel - válaszolt Saturius száraz hangon — Világosan fogok beszélni. Mondj le a gyöngy­ről és a gyöngy viselőjéről. Mi a válaszod ? Marcus megértette és a Miriam alakja tűnt fel előtte., és az. ő hangját vélte hallani. — Azt válaszolom, hogy nem fogom a gyöngyöt a disznók elé dobni — mondá fénylő szemekkel. V — Szép.üzenet a fogolytól a bírójához — válaszolt a titkár különös mosolylyal. De ne félj, nemes Marcus, mert nem fogom azt elmondani. Nem azért fizettek engem, hogy az igazat mondjam meg fenséges gazdámnak. Gondolkozz rajta. — 31ö — tét senki se mondjon felette. Marcus tehát a börtönben maradt, mint ?, ketrecbe zárt oroszlán. Cyriltöl hallotta, hogy Miriam jól érzi magát és hogy üd­vözletét küldi, mert nem merte meglátogatni, sem Írni nem merészelt. A püspök azt is elbeszélte, hogy talált egy Hektor nevű görög hajóst, a ki római polgár volt és keresztyén, tehát megbízható ember. Ez az ember késznek nyilatkozott Syriába vitorlázni és az utat képes volt megtenni, a mennyiben már több ízben megtette azt. Gondolta, hogy képes volna egy ke­resztyénekből és zsidókból álló legénységet összeszedni, a kik­ben megbízhatnak. Végre több eladó hajót is tudott, a melyek közül a ,,Luna‘‘ a legjobb volt és csaknem egészen nj és jutá­nyos áron megkapható. Továbbá azt is tudtára adta, hogy beszélt Gallussal és Júliával és hogy az öreg pár késznek nyi­latkozott Miriammal menni, mivel semmi sem kötötte őket többé Rómához és Miriam iránti szeretetükböl el fogják adni házukat és vele elutaznak Syriába. Marcus megkérdezte, hogy mennyi pénzre volna szüksége és a mikor Cyril megmondta, előhívatta Stephanust és megpa­rancsolta neki, hogy nyugta ellenében szolgáltassa át az össze­get az asztalos mesternek. Stephanus megígérte, hogy egy bizonyos napon kész lesz a pénz és jó kedvüen távozott, mert azt hitte, hogy a pénz urának váltság dija lesz. Elvégezve az üzleti ügyeket, Cyril újra kezdte a Megváltóról való tanitást és lelkesen prédikálta az igét. így telt az idő és Cyril hetenként kétszer, vagy háromszor is megjelent és hireket hozott és oktatta a hitben A ,,Lunát“ megvették és csaknem egész legénységét megfogadták; n eg is rakták olyan árukkal, a melyek Syriában kész piacra találnak és a görög Hektor elhíresztelte, hogy az egész vállalat az ö sze­mélyes ügye, a melyben nehány más kereskedő is érdekelve van. A hajóst mindenki úgy ismerte, mint régi kereskedőt, a ki már több utat megtett idegen országokba és készülődése semmi gyanúra nem adott okot és senki sem sejtette, hogy a vállalatra szükséges pénzt a fogoly Marcus titkára adta, az asztalos mester és vállalkozó Septimus által. Még maga Miriam — 309 — úgy látszik, hogy nem rósz próféta voltam, inert bár a dia­dalmenetben is részt, vettél és a rabszolga vásáron is eladattál, — azért az Ur angyala veled volt mindig. — Velem volt atyám és ide vezetett engem. Elmondtak neki mindent és azt is, hogy Miriam buvó helyet keres Domitian elöl. Reánézett és hosszú szakállát simogatta. — Tudsz e valamit csinálni? Valami hasznos dolgot értek. Lehet, hogy balga kérdés tőlem, mert a gazdag nők nem szók tak mesterséget tanulni. — Tanultam egy mesterséget — válaszolt Miriam egy kissé •elpirulva. — Valaha azt mondták, hogy tudok valamit a szob­rászathoz. Hallottam, hogy Neró császár egyik munkámat halhatatlannak nyilvánította. A püspök hangosan kacagott. — Neró császár ! Nos a szegény örült oda Jutott, a hová való volt, hát ne beszéljünk róla. Hanem a szoborról hallottam, sőt láttam is azt és nemde a „szerencselD’ Marcust ábrázolta ? Nagyszerű munka volt. Hanem a mi népünk nem készít olyas­mit, mi csak mesteremberek vagyunk és nem művészek. — A mesterembernek is művésznek kellene lennie — mon­da Miriam. — Lehet, de többnyire nem az. Tudsz e lámpát csinálni ? — Semmit sem szeretek jobban készíteni, de csak úgy, ha nem mindig ugyanazt a mintát kell utánoznom. — Akkor leányom, mutathatok neked egy helyet, a hol senki sem fog keresni és élelmedet is megkeresheted — monda a püspök. Nem egészen száz lépésnyi távolságra a Septimus mester műhelyétől volt egy másik műhely, a hol virág e lényeket, tálakat és lámpákat csináltak agyagból és tűzben keményre égették azt. A műhelyt felkereső kereskedők észrevették, hogy fen* leirt párbeszédet követő nap után egy munkás ruhát ■llBiiHHi HMHÉÉÉÉIiil

Next

/
Thumbnails
Contents