Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-20 / 16. szám
§ — 287 — ugyan, hogy Rómában lehessen, de még is bizonyos volt benne, hogy Nehushta volt és senki más. Hogy Nehushta vette meg Miriamot. az megjárta volna, de honnan vette az óriási összeget itt, a messze idegen földön ? Kinek a számára vásárolt? De hát kinek is vásárolhatott volna másnak, mint Marcusnak. Minden körülmény arra vallott, hogy ellenlele már régen meghalt “s csontjai ott hevernek valahol Judea szent városánál. Vác másként történt ? Mikor utoljára látta, halálosan meg volt sebesülve.Bizonyosan tudta, mert ö mérte reá a csapást és nem eszméletlenül feküdt-e a régi toronyban ? Akkor eltűnt és a hol Marcus volt, ott Miriamot találták. Hová tűntél? És ha csakugyan elrejtette is Miriam valami titkos helyre, hogyan maradhatott életben élelem és ápolás nélkül i Vagy ha életben maradt, miért nem jött haza már régebben 1 Miért nem volt ott a magasrangu föur és kitűnő katona a Titus diadalmenetén? Kaleb kétségbeesve látta, hogy Miriamot az ismeretlen idegen vette meg. Látta, hogy az árverező és kosarat cipelő szolga kiséretében a pénztárba mentek, a hová követni akarta őket, de az ör megállította. Sokáig várt az ajtónál, mig az árverező újra megjelent,de egyedül és csak akkor jutott eszébe, hogy amazok bizonyosan egy másik ajtón távoztak el, hogy a a további megfigyelést kikerüljék. Körülszaladt az épületen, de csak az üres Fórumot látta maga előtt. Vizsgálódva nézett körül és a távolban egy kis csoportot vélt látni, a mint egy templom árnyékában a lépcsőn felfelé haladtak. Keresztül rohant a téren, felfutott a lépcsőn és a lépcső tetején egy magános fiatal embert talált, a ki az előtte fekvő üres utcát bámulta. y A többit tudjuk. Követte és kétszer is majdnem elvesztette a siető kis csapatot, a mint az utcák szögletein befordultak. Egyszer egészen elvesztette őket, de egy járókelő udvariasan tudtára adta, hogy merre mentek. Találomra futott tovább és épen akkor látta meg őket újra, a mint egy kis oldal ajtón át egy épületben tűntek el. Az ajtóhoz ment és látta, hogy azajót nagyon erős. Megpróbálta kinyitni de be volt csukva. Grondol— 286 — kor vérző hátát bekente, meg a mikor pihenni hasra “feküdt, mert a hátán sokáig nem tudottj feküdnifaz emlékezetes este után. Rettenetes volt az eskü, ajmelyet Róma összes isteneire fogadott és ráadásul még a zsidók’és a keresztyének istenét is hozzá tette, mi szerint el fog jönni a nap, a mikor a botért tőrrel fogjmegíizetni. Ha meghallotta volna a herceg, bizonyosan egy nem igen várt jelenet merült volna félj képzeletében; a melyben ö lett volna a föalak, a mint császári jelmezt viselve egy Stephanus nevű egyénnel birkózik és egy másik Saturius nevű egyén tőrrel sújt feléje és minden szúrásnál felkiált: —JOhó ! Ez a botért van császár ! Ohó ! Emlékszel-e a gyöngy leányra ? Ez is ! Ez is ! Ez is ! Hanem Domitian nem gondolt a gazdag jutalomra, melyet az idő el fog majd számára hozni, hanem a félisten Achilles fájdalmain sirva fakadva elaludt. * * * Demetrius, az alexandriai kereskedő, a kit mi sok éven át Kaleb néven ismertünk, a diadalmenet utáni napon áruházában ült, melyet árui, elhelyezésére bérelt és a mely Róma egyik legnagyobb forgalmú utcáján volt. Szép férfi volt és nemes kinézésű, de most nagyon siralmasan nézett ki. Az előző napon órák hosszáig tolakodott a sokaság közt, hogy a Miriam oldalánál lehessen, mig a szegény leány szégyenteljes útját megtette. Aztán eljött az este, a mikor a többi női foglyokkal öt is eladták a Fórumon. Hogy készen legyen a vásárra, csaknem összes áruit pénzzé tette, mert gondolta, hogy a gyönyörű „gyöngy leány“, a kiről az egész város beszélt és a ki Domi- tiannak is megtetszett, magas áron fog elkelni. A következményt tudják olvasóink. Utolsó fillérig árverezett, de mások még többet Ígértek. Még a herceg ügynöke is hátra maradt és Miriamot egy titokzatos, parasztnak öltözött -vén asszony vette meg; el változtatott hangon és idegen kiejtéssel beszélt, de Kaleb az első perctől reáismert. Lehetetlennek látszott XXVI.-------- A DOMITIAN ÍTÉLETE. -------Két órával később Kaleb a raktára melletti hivatalban ült és bosszú álláson törte a fejét. Egy kívánsága voltosak — bosszút állani ellenfelén, Marcuson. Hogy Marcus megmenekült és vissza tért Rómába, azon bizonyos volt. Mint gazdag föurnak módjában volt Nehushtát a szükséges összeggel ellátni, hogy megvásárolhassa a „gyöngy leányt“ a rabszolga vásáron. A vásár után az ö házához vitték a leányt, a hol ö Inár várt reá. Ez volt tehát a vége a hosszú ellenségeskedésnek; ezért kellett neki harcolni és küzdeni! Sokkal inkább szerette volna a leányt az alávaló Domitian birtokában látni, mert Domitiant legalább gyűlölte volna a leány, mig Marcust szerette. Semmi sem volt hátra, mint bosszút állani. De hogyan ? Meggyilkolhatta Marcust, de azzal csak saját életét veszélyeztetné, mert jól tudta, hogy micsoda sors vár az olyan idegenre, különösen zsidóra, a ki fel merte a kezét emelni egy római nemes ellen. Ha bérencekkel hajtatja végre a munkát, azok könnyen ellene fordulhatnak és bajba keverhetik. Pedig nem kívánt meghalni, mert ha életben marad, még megnyerheti Miriamot, különösen ha ellenfele meghalna. Abban az esetben eladnák a meghalt rabszolgáit és öolcsón megvehetné aleáuyt, mert az ilyen másodrendű portékának nem igen nagy az ára. Nem akart olyat tenni, a mi veszedelmet hozna reá, hanem elhatározta, hogy várni fog a kedvező alkalomra. Ez alkalom nem is igen sokáig váratott magára, mert a sátán hajdan épen olyan kész volt a hozzá fordulók segélyére sietni, mint a mostani időben. Kopogtattak az ajtón. — Szabad ! — kiáltott mérgesen és a kinyílt ajtón egy — 291 — kurta hajú, ravasz arcú emberke jött be, a ki nagyon ismerős* nek tűnt fel előtte. Az arca azonban nem a legjobb álapotbau volt, mert az egyik szeme egészen kék volt, mig a homlokára egy tapasz volt ragasztva, hogy a rajta levő sebet el takarja. Sánta is volt és a vállait is szüntelenül rángatta, mintha valami lelte volna. Beszélni kezdett és Kaleb azonnal reáismert. A- Domitian titkára volt, akit JNehushta elütött a rabszolga vásáron az általa kiválasztott portékától. — Üdvözöllek nemes Saturius — mondá — Foglalj helyet kérlek, mert usyan látom, hogy az állás nagy fájdalmat okoz neked. — Igen, igen — válaszolt a titkár — de azért inkább csak állni fogok. Szerencsétlenségbe keveredtem a múlt éjjel, — nagyon kellemetlen szerencsétlenségbe — lolytatta és köhé- cselni kezdett, mintha valamit el akart volna vele palástolni, a mi aKaratlanul is ajkára jött. — Te is érdemes Demetrius — nemde úgy hívnak 1 — mondá figyelmesen vizsgálva a kereskedőt — úgy nézel ki, mintha nem aludtál volna a múlt éjjel. — Nem aludtam — válaszolt Kaleb — mert én is szerencsétlenségbe keveredtem, —Oh ! Nem olyasmi, amit láthatnál — csekély belső sérülés az egész, de még nagyon veszedelmessé válhat. Nos neme3 jüaturius, miben lehetek szolgálatodra \ Valami keleti szőnyegeket mutathatnék talán t — Köszönöm barátom, de nem szőnyegeket jöttem vásárolni, hanem másféle ügyről akarok veled beszélni. Asszonyról van szó — egy gyönyörű asszonyról, a ki iránt nagyon érdeklődtél a múlt éjjel — oly nagyon, hogy érdeklődésed a tizennégy száz sestertiát érte el. — Igen, nagyon szép asszony volt — válaszolt Kaleb. Szünet következett. — Talán elmondhatnád, mi a célod, mert én nagyon el vagyok foglalva — szólt végre Kaleb. — Bizonyára ! Csak engedelmedre várakoztam. A mint talán hallottad is, én egy nagyon magas rangú nemest képviselek. — A ki tizenötszáz sestertiáig érdeklődött a nemes fogoly iránt.
