Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-20 / 16. szám
MflHP — 289 — méltóm képes volt azt jól befektetni és most az egykori hadvezér mint keleti kereskedő tűnt fel és élte napjait. A. fényes múlt eltűnt mögötte és mostani helyzetében nagy vagyonra tetetett ugyan szert, de zsidó lévén, nagyravágyását soha sem elégíthette ki. A leány iránt való szerelme maradt csak a régi, a kit ö:gyermeksége óta szeretett és a kit szeretni is fog örökké, bár a leány sohasem szerette öt. És miért nem szerette öt a leány \ A római Marcus miatt, a kit ö halálra keresett mindig, de a ki mindig megmenekül tőle. Csak. az a tudat vigasztalta némileg, hogy Marcusra nézve is éppen úgy elveszett a leány, mint az ö számára. Más gondolatban nem is tudott volna vigaszt találni, mert a gyehenna összes ördögei marcangolták lelkét a rettenetes liétség idején Ö elvesztette a leányt, de — ki lelte meg ? Nyugtalanul járt le s fel a kihaltnak látszó ház előtt és oly kínokat állt ki, a milyeneket soha sem azelőtt. Végre megvirradt és a nagyszerű utca világos lett és a mulatságról hazamenö részeg emberek csoportjai tűntek elébe. A részeg mulatókon kívül egyszerű, munkás emberek is jöttek, a kik munkájuk? hoz igyekeztek. Az utca seprők is eljöttek, a kiknek jókor reggel kellett munkájukat elvégezni. Kettő közülük Kalebhez közel kezdett seperni és nevetgélve kérdezték tőle, hogy az utcán aludt-e, vagy találd nem tud haza találni ? Azt felelte, hogy arra vár, hogy annak a háznak a kapuit kinyissák. — Melyik házét í A ,,szerencsefi házát?“ — kérdék és a márvány palotára mutattak, a melynek homlokzatára nagy arany betűkkel volt kiírva a tulajdonos neve. 41 Kaleb igent intett. — Akkor igen sokáig fogsz várni — mondá az egyik — mert az a ház már nem igen szerencsés. A gazdáját megölték a háborúban és senki sem tudja, hogy ki lesz az örököse. — Mi volt a neve ? — Marcus, a Nero kedvence, a kit szerencsefinak is hívtak. Kaleb káromkodva fordult megés eltávozott. ! — 292 — — Úgy van — és a kinek érdeklődése még most sem szűnt meg, vagyis jobban mondva, egy másik személy iránt.... — Igen, igen — most inkább azután az ur után érdeklődik, a kit mély érdeklődése még ötszáz sestertiával többre indított ? .Bßgßl JÍov sgfíqisl ygá — Helyesen ! Milyen könnyen kitalálsz mindent ! Csak a kelet fiai képesek az ilyesmire ! — Beszél] világosan, érdemes Saturius. — Úgy íogok, kitűnő Demetrius. A főnemes, a kiről be^ Bzéltem, annyira megindult, liogy valósággal eirt vesztesége lelett és még engemet is összeszidott, pedig jobban szeret, mint a saját fivérét. — Az könnyen meglehet, fia ugyan mind igaz, a mit róla beszélnek. Akkor történt, fiogy szerencsétlenségbe keveredtél? •— kórdé Kaleb száraz hangon. % — Akkor. Annyira meghatott fenséges uram bánata, hogy elestem. — Valami kútba eshettél, mert egyszerre sértetted meg a szemed, válad és a lábaidat. Persze az ilyesmi megtörténhetik mert a, mint hallom, a gazdagoknál nagyon sikos a padló és könnyen elsimulhat az ember. Hanem az nem vigasztalja meg a szenvedőt, ugy-e ? '• — Persze nem, de a mig hozzászokik a síkos padlóhoz, kénytelen a sebeit gyógyitani. Meg akarom tudnia vevő nevét, mert a yén asszony úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el és az a bolond árverező semmit sem tud kilétéről. — Minek akarod a nevét tudni ? — Domitian a fejét akarja. Nagypn természet ellenes kívánság az igaz, de kénytelen vagyok azt-,kielégíteni. Kalebnek hirtelen jó gondolata támadt és igyekezett azt kihasználni. —Ah I — mondá — És hogyha én. megmondanám neki, hogyan tehetne szert arra a fejre minden .feltűnés nélkül, gondolod, hogy szolgálatomért nekem engedné a leány kezét? Tudod én ismertem a leányt fiatal korában és testvéri érzéssel vagyok iránta. — 288 — ta, hogy zörgetni fog, de eszébe jutott, hogyha megmondja mit akar, igen könnyen baj érhetné. Az olyan helyen, a hol ily gyönyörű rabszolgát tartanak, akad egy kard a felsült vetélytárs számára. Kaleb körül ment a házon és pusztának látta azt, bár azt hitte, hogy lámpa fényt látott csillogni az egyik ablak függönye mögött. Reáismert a házra, mert emlékezett reá, hogy a diadalmenet alkalmával az előtt a ház előtt követett öngyilkosságot az egyik katona, a ki fogságba jutott a hadjárat alkalmával. Nem volt semmi kétsége, mert a katona vére most is ott pirosloU közvetlen és a vér mellett most is ott feküdt a taluseprö, a melyet a szegény embernek viselnie kellett. Nagyon szelíd népek voltak ezek a rómaiak 1 Hiszen, ha egyenlő mértékkel mértek mindenkinek, akkor az ö ellenfelének, Marcusnak is ilyen sorsra kellett jutnia, mert öis fogságba esett, még pedig — ö általa. Kaleb mosolygott, mikor mindez eszébe jutott, mert jól tudta, hogy Marcus bátor katona volt. Újabb gondolatai jöttek, melyek sokkal közelebbről érdekelték. Valahol abban a kihaltnak látszó házban volt Miriam, oly messze tőle, mintha most is valahol Júdeábán volna. Miriam ott volt és ki volt vele! Ki volt az a hatalmas ur, a ki kétezer sestertiát adott érte ? Majdnem megörült mikor mindez eszébe jutott. Mostanáig két érzelem kormányozta Kaleb életét: nagyra vágyása és Miriam iránti szerelme. Vágyott reá, hogy a zsidók ura, esetleg királya lehessen és összeesküvést szőtt és harcolt a rómaiak ellen, hogy kiűzze őket Judeából. Száznál több bor zasztó ütközetben vett rész. Újra és újra kockára tette életét, de mindannyiszor megmenekült. Fiatal kora dacára magas rangra jutott, mig végre a zsidók legelső vezéreinek egyike lett. A háborúnak vége lett és a borzaztó küzdelem a zsidók bukásával végződött. A hol az emberek százezrei vesztek el, ö megmenekült, persze nem annyira az élethez való ragaszkodás, mint inkább Miriam szerelme miatt, mely a leány felkeresésére ösztönözte. Szerencséjére volt némi pénze elrejtve és fajához — 285 — Bizonyosan, ha engedsz reá időt. Az olyan ember, a ki képes két ezer sestertiát adui egy rabszolgáért, nem igen köny- nyen tud elbújni. — Kétezer sestertia ! — kiáltott fel Domitian csodálkozva — Mond el, hogy történt. Rabszolgák ! Öltöztessétek fel Sa- turinstés álljatok félre ! Nem igen messzire, mert lehet, hogy roszban töri a fejét ! A titkár vérző vállaira vetette a ruhát és reszkető kezekkel kötötte meg. Aztán elmondta a történteket. — Oh uram! Mit tudtam egyebet tenni. Nincsen annyi pénzed kéznél, hogy oly rettenetes összeget képes lettél volna lefizetni. — Igazán ? Bolond vagy ! Hiszen megvehetted volna hitelbe és én később kifizettem volna az árát. Oh! Soh’se törődj Titussal ! Valahogy csak kijátszottam volna. Hanem a tévedés megtörtént és most azt akarom hallani, hogyan fogod jóvátenni. — Azt csak holnap fogom megmondhatni, uram! — Holnap? És mit fogsz holnap csinálni? — Holnaj) megtudom, hogy hová ment a leány, — aztán a ki megvette, holnap esetleg meg is halhat és a többi könyen fog menni. — Meghalni meg fog, az bizonyos, a miért el merte Domi- tiantól rabolni a kedvesét. — válaszolt a herceg káromkodva. — Nos Saturius, ide figyelj ! Most megkegyelmezek neked, de ha újra megcsalsz, meg fogsz halni, még pedig sokkal kínosabb módon, mint a milyen most várt reád. Most takarodj és holnap majd beszélünk róla. Oh istenek! Miért bántok ily keményen Dcmitiannal. Lelkem megsérül és .költeménynyel keik gyógyítanom. Költséten fel a görögöt és küldjétek {hozzám, El fogja nekem olvasni az Achilles fájdalmát, a mit akkor érzett, mikor Briseist elrabolták tőle, mert sorsom a hős esetéhez hasonló. Az újdonsült Achilles visszavonult, hogy ,,ipegsérült lelkét“ a halhatatlan Homér soraival gyógyítsa, mert tiszta perceiben költőnek képzelte magát. Meglehet, hogy jobb is volt neki a Saturius arcát nem látni, vagy a rettenetes károm kodást hallani, a mit az érdemes tisztviselő akkor tett, a mi.
