Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-20 / 16. szám
/ 4 Íiíes ill löeiilíil. A bevándorlás soha nem volt olyan Hagy, mint az idén. Maga a bevándorlási hatóság egy millió egyént vár ebben az esztendőben. A lefolyt hat hónap alatt több bevándorló érkezett az Egyesült Államokba, mint 1903-ban. A mikor 857 ezer egyén jött be e Kánaánnak gondolt országba. ' Egy negyed századdal ezelőtt az irlan - diák, németek, svédek képezték a bevándorlók zömét, míg ma a közép tenger partjain lakók, a keleti nemzetek és szláv népek érkeznek fölös számban s a bevándorlás közép pontja Páristól Konstantinápoly felé húzódik. Ma Olaszországból érkeznek a legtöbben. Innen az utóbbi három év alatt any- nyi nép érkezett, hogy elég volna St. Louisnak és East St. Louisnak a betelepítésére. E három év alatt 602 ezer és 300 olasz alattvaló; érkezett, az Egyesült Államokba. ; Az Osztrák-Magyar monarchiából is nagyon sokan jöttek. Az innen érkezett bevándorlókkal egy olyan várost lehetne alapitani, mint Boston; Oroszország pedig annyi népet bocsátott ki magából, a jpely elég volna Cleveland városának betöltésére. Ez a két ország 1902, 1903 és 13C4-bcn annyi népet adott, a mennyi elég volna egy j második Philadelphia alapítására. A lefolyt két évben annyi bevándorló érkezett, hogy elégvolna egy második Chicagó alapítására]:« az elmúlt hat év alatt érkezettek száma pedig'több, mint nagy New Yorknak és Denvernek a lakossága összesen, vaervis 3 millió és B70 ezer. “ 1820-tól kezdve,' a mely időtől kezdve számon tartják a bevándorlást 21 millió, $35^ezer és 484 egyén érkezett. E számnak* egy 3-ad részét Nagy Británnia és és Írország, egy negyed részét pedig Német ország szolgáltatta. i Jelenben Olaszország —?ide számítva Szicziliát és Szardíniát is, — vezet. A múlt évben 193 ezer 293 olasz érkezett, leginkább déli Olaszországból. Ennek az óriási számnak Csaknem a fele nem tud se írni se olvasni, mesterséget nem ért s igy itt is csak a napszámos munkára alkalmas. A felső Olaszországból érkezők már jobb anyagot szolgáltatnak, mert ezeknek csak 13 percentje nem tud Írni és olvasni. A bevándorlók között fajilag a második helyet a zsidók foglalják el. Évenként átlag 106 ezer zsidó érkezik a föld minden »fezéből,leginkább pedig Oroszországból és Oláhországbói. A zsidók és más bevándorlók között azonban az a külömbség van, hogy ezek'azzal a célzattal jönnek, hogy itt állandóan letelepednek. A harmadik helyen állanak fajilag a németek, kik Nagy Németországból, Ausztriából és Oroszországból érkeznek. Évenként átlag 75 ezerre tehető a számuk. Ezek közül — csudálatosán csak négy percent tud Írni, olvasni. A németek után következnek a lengyelek ezeknek egy harmad része tudj Írni, olvasni, dejvallásosak s állandóan települni óhajtanak. ____________________ —A lengyelek utánfkövetkeznek svédek, kik a legkívánatosabb bevándorlók, bár a legtöbb vissza vágyik éjszakijhazájába. A svédek után a magyarok következnek, kik közül 12 százalék nem tudott írni és olvasni. Számuk 24 ezerre tehető évenként. Az osztrák-magyar monarchiából jönnek még a horvátok, dalmaták, csehek, ruthének, bulgárok,’ oláhok. Ezeknek csak egy harmad része érti az olvasás és Írás művészetét. Bizonyos, hogy a közel jövőben Jnagy mérvet fog ölteni a bevándorlás a Balkán félsziget államaiból is. Bosznia, Herczego- vina, Szerbia, Bulgária már is megmozdult, bár e helyeken a kivándorlást erős rendszabályok korlátozzák. Bár Oroszországból sokan érkeznek, a valódi oroszok száma nagyon csekély. Oroszország nem bánja, ha más nemzetiségű lakói kivándorolnak, de gondol arra hogy az igazi oroszok otthon maradjanak. Az Oroszországból érkezők ,között első helyen a zsidók állanak, azután jönnek lengyelek, litvánok, a kik nagy része teljesen tudatlan, Oroszországból a legkívánatosabb bevándorlók a finnek. Erős, képzett emberek. Száz finn között csak három akad, a ki írni, olvasni nem tud. Hazájukat is azért hagyják el, mert politikailag elnyomottak — s itt megtelepedvén a legjobb anyagot szolgáltatják Amerikának. Ezt belátták az angolok is s ezért a finneket igyekeznek Austráliába betelepíteni. Mióta az orosz-japán háború tart Japánból is sokan érkeznek,. sőt Khinából is jött 4300 az elmúlt esztendőben. A görögök száma 14 ezerre rúg. Az elmultjév különösen azért is nevezetes a bevándorlás történetében, hogy nők — főként leányok nagy számban érkeztek. 1819-ig a bevándorlókkal mint rabszolgákkal bántak. Ekkor azonban eltiltották, hogy a hajó tulajdonosok a bevándorlókkal kereskedjenek, de még ma is sok zak- latáspak vannak kitéve a szegény bevándorlók. 1857-ben épült fel a hires Castle-Gar- don — s 1890-töl áll a bevándorlás a szövetségi kormány vezetése védelme és ellenőrzése alatt. Nagy események. Mint lapunkban is hirdetve volt, a budapesti Washington Szobor javára e hó 12-én tartotta a kis magyar hegedű művész, Vecsey Ferike azt a hangversenyt, a mely arra lett volna hivatva, hogy a Washington Szobor alapját jócskán megnevelje. Ámde a számítás nem vált be. A clevelandi müértö közönségnek úgy látszik elég volt egyszer hallani a gyermek művészt. Másodszor nem vágyott arra, hogy abban a felséges gyönyörben részesüljön, a melyet az igaz művészet látása ad. Magyar véreinket ez alkalommal is a legnagyobb dicséret illeti. A múltkor is nagyon sokan voltak jelen, — most pedig a magyar hallgatóság mellett, elenyésző csekély számmal voltak jelen amerikaiak. Pedig Vecsey Ferikét nem kétszer, ha nem'százszor is meg lehet hallgatni. Művész a szó legnemesebb és legteljesebb értelmében. Ez a pajkos eleven gyermek mikor hegedűjét kezébe veszi, egész férfiúvá válik. Szemeiben ki gyulád e lelkesedés lángja s erős kezeiben csak úgy sir-ri a hegedű, a mint lelkét önti bele a száraz fába. Nem tudjuk, mit bámuljunk ebben a gyermekben, ki dicsőséget hozott a ma- gyar-.névre ? Érzelmét-e, a mely áthatja egész valóját, — emlékező tehetségét e, a melybe száz és száz nehéz virtuóz darab van beírva, vagy bámulatos technikáját, a mely képesíti arra, hogy a legnehezebb futamokat könnyedén'játsza le ? » Ez a három jellemvonás teszi öt nagy- gyá s ha a fejlődésre időt engednek neki, ez fogja a nagy mesterek közzé emelni. Ez alkalommal a végtelenjnehéz szerkezetű és fárasztó Tsajkovszky-féle hegedű hangverseny egyik tételét játszotta a művész meglepő könyedséggel, majd Schuberth — Wilhelmi, Ave Mariáját. Wieniavszki Valce Capricetjés Hubay Zephirjét játszotta, mig a műsornak utolsó]darabját: egy Faust fantazia képezte Wieniavszkitöl. A műsor darabjai fközül a legjobban meghatotta még a nem müértöket is az Ave Mária. Nem egy szemben kőny csillogott, mert a darab régen múlt idők emlékeit támasztotta fel igen sok ember lelke előtt. Azt az időt, a mikor a kicsiny faluban megszólalt az est harangszó s nyugodni tért a munkában és fáradt falu népe. Mintha ha hallottak volna harangszót. A hangversenyen megjelent magyar közönség azonban a műsor befejezése után se mozdult. A magyar fiútól magyar darabot akart hallani. És a kis fmüvész megértette aki nem mondott óhajtást — s eljátszotta Hubaynak egyik csárda jelenetét. S hogy ezt megértette a közönség, bizonyság volt reá az a falrengető éljenzés a mely a darab lejátszása után a tejemben mindenütt felhangzott. A műsoron volt még Zilcher zongora művésznek egy előadása és Felix Hughes énekes dalszámai. Az énekes, a kit neje kisért, — egy pár darabot magyar nyelven énekelt. ti Művészi szempontból a hangverseny rendkívül jelentőségű,— de aWashington Szoborra mitse hozhatott. Ajnagy teremben 7—800 ember lehetett jelen, a mely szám csak itt—ott töltötte meg a teremnek egyes részeit. Ebből a tanúság az, ki sokat markol — keveset fog. A kis művésznek s a többi szereplőnek köszönet s elismerés. ^^—g — A francia országgyűlés erősen dolgozik azon a törvény javaslaton, a mely- szerint az állam és az egyház egymástól teljesen el fog válni. A kormány szeretné, ha a törvényjavaslat fölött még]a húsvéti szünet előtt meg történnék a szavazás. Azonban az ellenzék is erősen dolgozik s a javaslattal szemben a technikai obstruc- tiohoz fordul, s tömérdek módosításokat nyújt be s ezért nem valószínű, hogy a javaslat még a szünet előtt törvényerőre emelkedik. Franczia országnak az egyházi ügyeken kívül sok baja van még katonáival. A katonák között sokan vannak, a kik a polgári kormány kötelékeit nem akarják tűrni s inkább óhajtanák a királyságot s e miatt sokszor terveznek össze esküvé- seket is, a közel múltban is fedeztek fel ilyen össze-esküvést, a melynek az volt a czélja, hogy Victor herczeget ültesse trónra. Az összeesküvést azonban ideje korán felfedezték. Francia ország azonban mind ennek dacára büszkélkedik katonáiban. Most is azt tervezi, hogyha Alfons, a spanyol király ellátogat Parisba — nagy katonai pompát fejt ki, hogy erejét igy bizonyítsa meg az ifjú uralkodó előtt. Perényi Béla az egyedüli magyar zászló, jelvény és egyleti sapka kószitö. 166 East Third street. —- New York. ZL^Eeglh.i'^ó A Pittsburgi Magyar Ref. Egyházi és Segélyzö Egylet 1905. évri 2v£áj-u.s 3a.ó 30-án, ünnepli fen állásának Tiz éves jubilemát s tartja uj magyar zászlójának felszente- lési ünnepélyét. — Az ünnepély a ref. templomban fog megtartatni. Az ünnepély után Hajó kirándulás leend a BEAUTY nevű hajón le egész Monongahela City-ig. A hajón lesz jó magyar zene, ételek és hüsitö italok. Belépti dij l férfiaknak 50 cent. Nőknek 25 cent. Erre az ünnepélyre s kellemes hajó kirándulásra tisztelettel hívja meg a Monongahela völgyi magyarságot a rendezőség. m I