Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-13 / 15. szám
— 283 — adni a dolog felöl akkor este. Viasza vonulhat, mihelyt lehetséges lesz. — Nemes hercegem és pártfogóm, — kezdé beszédét — kötelességemet elvégeztem é3 engedelemmel vissza vonulok. — Dehogy, semmi esetre sem — dadogott Domitian - Tudom, hogy nagyon kitűnő biró vagy a szépség megbirálásánál legkedvessebb Saturiusom, én szeretném veled e nö szépségét megbiráltatni. Tudod drága Saturiusom, hogy én nem vagyok önszeretö és az igazat megvallva, — a mit te nem fogsz rósz néven venni barátodtól — ki az ördög tudna féltékeny lenni egy kis, összezsugorodott vén emberkére, 'mint te vagy. Én nem Saturius, a ki a legszebb férfi vagyok Rómában, sokkal szebb, mint Titus, bár ha császárnak hivatja is magát. Most pedig lássuk! Hol van megkötve? Saturius keresd mag a kötést. Minek kötözöd össze a szegény leányt, mintha valami egyiptomi múmia lenne ? Mit beszélt, a leány kikötötte a fátyolt és a földre ejtjetta azt és egy nagyon csinos arca és formájú, de megijedt leány állott Domitian előtt. Domitian rábámult gonosz szemeivel és valamin gondolkozni látszott. ' — Különös — mondá - de egészen meg van változva ! Azt kittem, hogy kék szemei voltak és göndör fekete haja. Ennek a szemei feketék és haja sem göndör. Hol van a nyakéke ? „Gyöngy leány“, mit tettél a nyakékeddel ? Igen, és miért nem viselted az övét, a mit ma küldtem neked ? — Uram —válaszolt a zsidónö -r- nekem soha sem volt nyakékem. — Uram Domitian— kezdé Saturius ideges nevetéssel — tévedés.történt és meg kell azt magyaráznom. Ez a leány nem a „gyöngy leány“. A ,.gyöngy leány“ olyan áron kelt el, hogy lehetetlen volt megvennem a számodra. Megállóit, mert a Domitian arca egysz err • ]'■«)< 11 < A részegsége egyszerre elmúlt, hogy borzasztó vadságnak adjon helyet, mely fénylő szemeiből látszott. Olyan volt, mint a milyen valóban volt: félig barom, félig pedig vérszomjas vad. „Tévedés!“ — mondá — „Oh! tévedés? És én hetekig szá- mitottam reá és most egy másik ember elvitte előlem. Előlem, Domitian herceg elól ! És te — te még elém mersz jönni ezzel a mesével és magaddal hozod ezt a rongyot az én „gyöngy leányom“ helyett.“ — Nein — válaszolt Nehushta — nem fogok hallgatni. Figyelj római! Én szeretlek téged, a mint azt te is jól tudod, mert én voltam az, a ki ápolt és megmentett a haláltól, mikor egy órai elhanyagolás elég lett volna, hogy betegséged megöljön. Igen szeretlek és semmit sem szeretnék jobban, mint azt, hogy mielőtt meghalok, ti mint férj és feleség egymásé legyetek. Mégis azt mondom, hogy most sokkal gyávább vagy, mint azt a rómaiak el tudnák képzelni; gyáva vagy, mert a szegény gyönge leány szerető szivét akarod eltántorítani, hogy ne teljesítse kötelességét. Olyan gyáva vagy, hogy még arra is emlékezteted, hogy rabszolgád és azzal ijesztgeted, hogy úgy fogsz vele bánni, mint a hogy pogány földieid bánnak a rabszolgákkal. El aKarod az igazságot ferditeni; hamis igazságot •mondasz, mert a valót nincsen bátorságod kimondani. Azt mondod: Nem lehetsz a feleségemmé, de a birtokom vagy és ha gazdádnak engedsz, az nem bűn. — Én pedig azt mondom, hogy bűn; kétszeres bűn, mert Öt is terheled vele és a bűn, egy, vagy más módon, de megtenni a maga gyümölcsét: a halált. — Elvégezted ? kérdé Marcus hidegen, le Miriamot elbocsátotta és nyugágyra helyezte. — Nem végeztem el; a bűn gyümölcséről beszéltem; most pedig szivemnek engedve, a jóság következményeiről akarok beszélni. Hagyd a leányt szabadon eltávozni, a mint a hatalmadban áll; vedd.le a rabláncot a nyakáról és vedd vissza az érte fizetett összeget, mert a birtok ára az utolsó fillérig kárpótolni fog. Aztán menj és olvasd az „Írásokat“ és próbáld — 278 — ka ugyan életben kívántam volna maradni; de most, te miattad igy áll a dolog és te még is elutasítasz. “ Körül ölelte és magához vonta és a leány nem ellenkezett, mert nem volt ereje hozzá, csak sírva tördelte kezeit és igy szólt: „Mit tegyek ? Jaj nekem ! Mit tegyek ?“ — Mit tegyél? — mondá a Nehushta hangja élesen — Tedd a, kötelességed leány és bizd az Égre a többit. — Hallgass, átkozott némber!— kiáltott Marcus, mérgében — 282 — leányt. Épen akkor adták tudtára, hogy Saturius megérkezett és parancsára vár. — Egyedül ? — kérdé a herceg felugorva. — Nem uram — válaszolt a rabszolga — egy nö van vele. A hir hallatára egyszerre véget ért rósz kedve. — Takarodjatok el mindnyájan, mert egyedül akarok lenni. Most pedig rabszolga, mond meg az érdemes Saturius- nak, hogy lépjen be. ; Saturius belépett a függöny ajtón és mosolyogni próbált és kezeit idegesen dörzsölte. Egy hosszú felöltőt és fátyolt viselő nö követte. A szokásos üdvözleteket akarta elmondani, de Domitian röviden félbeszakította. — Kelj fel ember! — mondá — Az olyasmi nagyon megjárja nyilvános helyen, de itten nincsen reá semmi szükség. Tehát megkaptad? — mondá és élesen vizsgálta a beburkolt alakot. — Igen — mondá Saturius kétséges hangon. — Jól van. Szolgálatodat meg fogom jutalmazni. Mindig; hűséges és ügyes ügynök voltál. Magasan árvereztek ? — Oh uram ! Rettenetes magasan. Soha sem hallottam olvan árverezést ! — Szemtelenség! kí mert velem versenyezni 1 Nos! Mennyit adtál érte ? — Ötven sestertiát uram ! — ötven sestertiát ? — mondá Domitian megkönyebbülve. — Persze az elég, de én tudok rá esetet, hogy szép leányok drágábban is elkeltek. Kedvesem — mondá az elfátyolozott nőhöz fordulva — te bizonyára fáradt vagy a sok haszontalan parádé unán ? A nő feleletét nem értette meg és tovább folytatta: — A szerénység nagyon szép egy leánynál, de kérlek feledd el most egy kis időre. Vedd le fátyolodat gyönyörűm, hogy láthassam a szépséged, a melyért már majd meghalok. Én magam fogom megtenni — mondá és bizonytalan lépésekkel közeledett a leányhoz. Saturius azt hitte, hogy megjött a kedvező alkalom. Domitian olyan részeg volt, hogy hiába való volna magyarázatot — 279 — meg, nem logsz-e bennük izenetet találni a magad számára. Ha megtalálod, minden jól van, vedd el tiszta szívvel és légy boldog. Ha nem találod, hagyd magára tiszta szívvel és szomorúan és hadd a végzetet beteljesülni. Ebben a dologban soha se játszd a kétszínűt, mert vétked utói fog érni és öt is gyerme Keitekkel együtt. Most elvégeztem és arra kérlek uram, Marcus add tudtára kívánságodat íabszolgádnak a „gyöngyleánynak“ és alázatos cselédednek a lybiai Nehushtának. Marcus le és föl járkált a teremben. Megállóit és a két nö látta, hogy arca szigorú volt és halott halvány. — Mi a kívánságom ? — kérdé tompa hangon — Különös szó az én ajkamon ugy-e ? Nos Nehushta, te győztél ! Amit mondasz, mind igaz. bár egy kicsit ki van színezve. Igazad van, hogy Miriamnak nem szükséges feleségemmé lenni, ha okai vannak reá és az is igaz, hogy nagyon helytelen lenne felhasználnom azon körülményt, hogy alkalmam nyílt arra, hogy megvásároljam a rabszolga vásáron. Nem igen van több mondani valóm. Miriam én szabaddá teszlek, a mint az Esse- néknek is megígértem. Mivel senki sem tudja, hogy az én birtokom vagy, alakoskodásra nincs szükség. A mi a tyrusi birtokot illeti, eliogadom adósságod fejében, de kérlek, hogy tartsd meg még egy ideig, mert most bajos lenne az én nevemre átíratni. Most pedig jó éjt. Nehuehta szobádba fog vezetni ma éjszakára, holnap pedig elmehetsz, a hová akarsz. Sok szerencsét kívánok és — miért nem mondasz köszönetét? A mostani körülmények közt legalább szívességre mutatna. Miriam zokogni kezdett. — Hát te mit fogsz tenni Marcus? — kérdé fuldokolva. — Valószínű olyan valamit, amiről neked jobb semmit sem tudni, — válaszolt keserűen — vagy lehet, hogy a fejembe veszem, a mit Nehushta ajánlott és keresni fogom azokat az „Írásokat“ — a melyekről már is olyan sokat hallottam. Úgy látszik, hogy azokat csak azért írták, hogy az emberek boldogságát meggátolják velük. Csaknem vadul nézett körül és mérgesen tette hozzá: — Menj leány, röktön indulj, mert ha még sokáig fogsIMIMli&rtrTf1fclrffj[~ wlra Émmmm MH
