Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1904 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1904-04-28 / 17. szám

•tartod a vasárnapot, stb. De vájjon min­dig jó, igaz, mértékletes, szelidlelkü, alá­zatos, szives, barátságos, tiszteletre méltó vagy és voltál-e ? Nem engedtél soha és nem is engedsz bűnös vágyaidnak az ön­érzetnek, a túl nagyravágyóénak, harag­nak, irigységnek, stb ? Aki érzi, tudja, hogy ne ki a blnbocsá­­natra ép oly szüksége van, mint a mini, dennapi kenyérre, az hálás is tud lenni Istennek úgy testi, mint lelki áldásaiért. S e hála érzetet is imádságban fejez­zük ki. Ö adta, ö tartja fenn életedet minden szükséges javaival, áldásaival és te hány­szor, de hányszor elfelejtkezel ö róla. O megmondja, megmutatja az élet útját s az ember nem ad rá semmit, úgy él, mintha eenkitöl se függene, | mintha Isten nem is volna. Milyen háládatlan volna az a gyermek aki igy bánnék szüleivel, elfeledné s elke­rülné az ö házukat, ha nem gondolna rájok örömmel, nem kívánni őket látn a hallani. A legtöbb ember, ha nem is ilyen hálá. datlan az ö szüleihez, de a mennyei édes Atya ellen annál többet vétkezik. S ö mé - gi» a szeretet Istene, aki az emberre csak azért haragszik, mert nem akar hozzá térni, neki engedelmeskedni, néki élni, Egyetlen fiát adta bűnös ember világért váltságul. Jer Jézushoz k. t. s ö érette kérj a mennyei Atyától minden lelki és testi ál­dásokat és mindazok megadatnak, vala­mit igaz hittel kérsz az Atyátok Imádkozzál másodszor azért, hogy le­gyen nyugodt lelkiismereted,mert nincsen békeségök, azt mondja az én Istenem a a hitetleneknek. Sok világba merült ember látszólagos nyugodtsága hasonlatos a szunnyadozó hajóséhoz, aki a maga nyugalmáért nem akarja a közelgő veszélyt, annak okát kö­zelebbről vizsgálgatni, hasonló az olyan üzletemberhez, aki tudja, hogy a bukás­hoz közeleg, de nem néz be számadásaiba, nehogy megtudhassa, mennyi az ö adós­sága. Nyugodt s boldog csak akkor lehet ha nem ámítja az ember önmagát, de ke­resi Jézusban a békeséget. Imádkozzál harmadszor azért, hogy lé­lekben szólhas Isteneddel. A valódi istentisztelet, a vallás nem lehet külső gyönyörűség, hiú öröm. Azért a szívnek meg kell tisztulnia a minden­NEW YORK, HAZLETON. WILKES-BARRE. Mil János Magyar bankár és közjegyző. Az amerikai magyar bankárok között az egyedüli férfin, a ki egy császári éa királyi konzulátusi űgyvivőség vezetésével bízatott meg Amerkában, és sok éven át kifejtett igen üdvös szolgálataiért a magas császári és királyi külűgy minisz­térium köszönetét kapta. Tehát kifogástalan jellemű s teljesen megbízható. Tózn^elset küld a világ bármely részébe, gyorsan és pontosan. Továbbit készpénz betéteket a magyarországi pénzintézetekhez, a magy. kir. postatakarék­pénztárhoz kamatozás végett s az eredeti betét könyveket a feleknek pontosan kiadja. Hajejegryelaet elad gyors hajókra : Bréma, Hamburg, Antwerp, Rot­terdam, vajnr Angolországon keresztül utazásra, ugyanolyan árban, mint a hajó­­társulatok/Kinek hajójegyre szüksége van, Írjon hozzá árért. IdAllit mindenféle meghatalmazásokat, adás-vételi szerződésekéi i bár­­milyen szükséges okmányokat a hazai törvényeknek megfelelően. A ki egyszer hozzáfordul, biztos pátfogója marad. Magyarok ! A legtöbben ismerik őt személyessen. Keressétek fel bizalommal és Írjatok hozzá árakért és ® levélboritékokért. Levél eim : John Németh, 457 Washington St., New York. 4, féle vétkes érzésektől, hogy az Atyához illendő lehessen tiszteletünk. A madár a levegőben, a hal a vizben érzi jól magát és élhet meg, másfelöl egy eikölcgtelen ember nem érzi jól magát a világosságban s ott, ahol feslettségröl s a bűn rettenetes következményeiről van szó. Kérjük azért s pedig haladéktalanul: Teremts bennem tiszta szivet óh Isten és az erős lelket ujitsd meg én bennem (51. Zsoltár 12. v.) Valamint a jó apa könyörül az ö gyer­mekén, ép úgy, sőt sokkal inkább könyö­rül az Ur azokon, akik az ö gyermeki és miként az anya az ö gyermekeit, úgy vi­gasztalja Isten is az ö házában az övéit. Hasznára fordítja gyermekeinek a sze­génységet, a szerencsétlenséget, a fájdal­mat, a bánatot, mert azoknak, akik az Istent félik, mindenek javukra vannak. Az ilyen emberek feltárják Isten előtt szi­­vsknek, lelkűknek minden titkát, hogy nyilvánvaló legyen minden kívánságuk. Az ö kiáltásukot mindig kész meghall­gatni 'és rajtok mindig kész segiteni. Kérjétek azért és megadatik, keressétek és megtaláljátok. Virág István. Egyházi és egyleti élet. — Atrentoni értekezlet. Ehó 17-én vasárnap este tudtam meg, hogy ama lelkésztársaink, kik minden feltétel nélkül elfogadják. a magyar reform, egyház egyetemes konventjének a be­kapcsolási tervezetét, Trentonban még egyszer értekeztek. A Magyar Hírmondó­ból láttam ugyan, hogy gróf Dégenfeld József méltósága, egy héttel meghosszab­bította amerikai tartózkodását, de azt gon­doltuk, hogy a johnstowni egyetemes érte­kezlet határozata alapján, a Philadelphiá­­ben gyülésezö Református Belmissioi bizottsággal már meg is kezdi a tárgyalá­sokat. De nem igy történt. Trentonban egy parciális értekezlet volt, amelyen csak azok voltak jelen, akik a tervet elfogad­ják, velünk pedig, akik számot vetve a körülményekkel s az egész amerikai ma­gyarság helyzetével, nem is tudatták a gyűlés megtartását. Hát nem jól van ez igy. Minket, ha ellenzék va­gyunk is,arra az értekezletre ha már megtartatott, megkel­­lett volna hivniok azoknak, akik ezt rendezték. Az ilyen raellöztetés, amelyet bátran lehetne száj­kosárnak is nevezni, nem illik hozzánk protestáns lelkészekhez, kik szeretjük hir-i ~ " I detni, hogy a vélemény szabadságot tisz­teletben tartjuk. Bizony az ilyen titkolódzó gyűlések nem vezetnek eredményre. A johnstowni egyedül helyes határozat után, semmiféle értelme nem volt ennek az ér­tekezletnek. W h i t m e r superintend e n s véleménye. Whitmer superintendens, ki a ref. egyházban olyan nagy barátja és pártfogója a missioi munkának, mint dr. Logan a presbyterianusok között, a johns­towni értekezletről ir a Reformed Church Messenger legutóbbi számában. Érdekes­nek, sőt szükségesnek tartjuk ezt a’cikk et olvasóinkkal megismertetni, mert kifejezi, hogy minő véleményben van a superin­tendens ur a tervezett bekapcsolási moz­galomról s igy némileg hivatalos vélemény is lévén, ajánljuk az egyháztanácsos test­vérek figyelmébe. Múlt heti levelem végén hivatkoztam, ami magyar református lelkészeink johns­towni gyűlésére, akiket Gróf Dégenfeld hivott össze. A gróf már eléggé be volt mutatva ami népünknek. Meglátogatta e lelkészeket s az egyháztanácsokat s most közös értekezletre hivta őket össze. Lassan-lassan megtudtam, hogy a gróf I miért jött Amerikába, majd nagy-pénte­ken, mikor egy fél napot töltött nálam, teljesen megértettem az egész dolgot. Nyíl­tan megmondotta, hogy arra kért minden magyar missionarrüst, ide számítva ter­mészetesen azokat is, akik a presbyteria­­nus egyházhoz tartoznak, hogy szakadja­nak el az Egyesült-Államokbeli egyházak­tól s fogadják el a magyar ref. egyháznak védelmét és gondozását. Minden esetre nagyon meglepő volt ez a terv. Meglepte az összes missionásiusokat is s megmondtam a grófnak, bog a fájdal­mas meglepetés lesz az egész egyházra. Megvitattuk azegész kérdést s lassan meg­értettük egymásnak az álláspontját. A gróf megmondotta nekem, hogy egy gyű­lést hiv össze Johnstownba s azonnal el­határoztam, hogy elmegyek oda, bár erről semmit se szóltam neki. Ami nekem legjobban fájt, az a grófnak ama kijelen­tése volt, hogy lelkészeink legnagyobbrésze elfogadta ezt a tervet. Mit lehetne, vagy mit kellene tenni ? Az idő rövid volt úgy a látogatásra, mint a levél Írásra. El kell mennem az értekezletre s el is mentem. Az értekezlet a johnstowni magyar templomban volt megtartva, szerdán 1904. lemre volt szüksége Sándor bá’-nak, amirül a felesége ne tudjon. Jövedelmi forrásul engem szemelt ki s nem mint iskolaszolga, hanem mint magánember,rendesen elvállalta öszszel nálam a favágást egész téléie, illő díjazásért. Az egyezkedés létrejött, —nehogy munkaadói népszerűségemen csorba essék, egészen székelyesen: áldomás sál kötöttem össze és nem sajnáltam ilyen alkalmakkor Sándor bá’-tól egy-egy szikra dufla italt. Ám, a mi megáldomásozott mun­kás és munkaadó viszonyunk Sándor bá’val rendesen egy hatalmas sztrájk ban végződött, mert egyszer, mint máskor az volt a tempója, hogy nagy füttyre hozzálátott a muukához, de mikor két-három tűzre valót felapró zott, beállított nagy köhécselve elő­legért. Addig s addig, mig a pénzt előre mind felcsipte rajtam, megitta s azután kitört a sztrájk. Na ö aztán a szentnek se vág töb­bet egy szálat is__Vágjon akin#k tetszik__Ö vágott eleget----a súly látott ilyen rusnya, bogos fát. Nem evett bolond gombát, hogy ingyen vesződjék__ így aztán nekem minden öl fának a felvágatása kétszeres árba került, mert Sándor ba‘ székely tapintattal az idők teljességéig haiasztgatta a favágást, amikor kurtán lehetett be szélni, mert a Bekecs felöl nem tré­fált az erős ájer, — az eszmék tisztá­zására idő nem volt, hanem szaporán, szorgosan napszámos után kellett néznem, hogy a fám mellett meg ne vegyen az Isten hidege. Napszámost kellett kerítenem, hogy ezzel ismét megjárjam; amit most nem beszélhe tekel. — Elég az hozzá, hogy Sán­dor bá- sztrájkát rendesen fejszével, fürészszel felfegy verkezve leste-várta Peti bá‘ a szomszédban. Nyomban előállott. Ez aztán minden télen ismétlődött. Sándor bá‘-val egyezkedtem, áldó mást ittunk, én fizettem, ö sztrájkolt Peti bá • felvágta a fábnapszámra, én ismét fizettem s azután ök ketten be. ültek a zsidóhoz, mint két jóbarát, aki egymás kezére dolgozik s leitták magukat a sárga földig az én Jkeser­­ves pénzemből. — Hazatérve a föld­részeg, házsártos ember kiverte-kur gáttá a házból a famíliáját s Lidi néni ilyenkor pereputyostólj megint csak nálam keresett menedékeit éj­nek idején, hogy még a hegyibe az éjszakámat is elrontsák. Az én favágásomnak ez volt min­den télen a története. De hát kellett ez nekem ! Mert bi­zony mondom, a kalandosan felvá­gott cserefa hasábok pattogó tüze mellett szivemből élveztem én ezeket a dolgokat! Nálam kedélyesebb mankaadó nem is volt akkoaban a Székelyföldön... Most pedig közeledjünk a fokhagy­más pecsenyéhez. Az én iskolaszolga páromnál na­gyobb kasza kapakerülö nem volt az egész Bekeosalján. Ami kicsi tevé­kenységi ösztön fel volt bennük rak­tározva, azt az igazgatói erély in­gyenesen felemésztette belőlük ; igy aztán bizony bizony sokszor megszo rultak Ezópus tücske módjára nem csak ital, hanem pujszka dolgában is. És ezen körülményeknek lehet betudni, hogyha mint iránytűk észak-igazgatótanitó felé mutattak is de a delet Lidi néni* rendesen nálam szerette jelezni eltérés nélkül. .. Nálam e részben könnyű célt érhe­tett, mert háztartásom dolgait test­­vérnéném önállóan, beleszólásom nélkül végezte s igy Lidi nén‘ na ponta megnyalta a száját konyhám ban az én különös kimtalványozásom nélkül is. Nem is érzett aztán semmiféle le kötelezetséget velem szemben ezekért a kis ételmaradékokért. Sőt tettem magamat, hogy én az ö tányérnyalá­sairól mit sem tudok, nehogy hiva­talos minőségünk feszélyezzen engem a könyörületesség, öt az adomány elfogadása gyakorlásában. Annyi eszélyességet mégis megha­gyott benne ez igazgatói jellem-vegy­­bontás, hogy ürügy nélkül soha sem mert beállítani. Mindig talált valami okot pont tizenkettőkor, hogy beál­líthasson. De ezek sokszor olyan együgyüségek voltak, hogy most is jókat kacagok, ha vagy egy eszembe jut. Egyszer — emlékszem — ezzel lépett be misztikus arckifejezést öltve: — Hallák-e instálom,mi hir vagyon Makfalván ? Nem, mi, Lidi nénő Hát mi hir van ? — Hát instálom, erősen köröztetik a pógári oskolát ! Hogy honnan szedte s mit értett ö ez alatt, az én előttem máig titok, de hogy ö akkor is jól megebédelt ná­lam, az való igaz. Mi pedig a tizenkét órás vizitek folyamán egy tapasztalatot szűrtünk le s ez az volt, hogy Lidi néninek legkedvesebb eledele a fokhagymás pecseny# öntött salátával. Ez az az eledel, melyért mindenre hajlandó. Egyszer ebben az összeférhetetlen­­kőzi állapotokban szokatlan és vész­teljes fegyverszünet mutatkozott. Napok, sőt hetek óta nem irányult ellenem északról semmiféle támadás Csodálatos es gyanús volt ez énelöt­­tem. Tudtam, éreztem, hogy az ele­mek csak elültek, hogy annál vésze­sebben csapjanak le aztán váratlanul. Mint nagy vihar előtt a természet fojtó, nyomasztó cső idje, borongott ez a zordon állapot fejem fölött. No, nem sokáig kellett töprenge­nem, mert egyszer csak a telkünk legdugottabb bejáratán, kerteken, réteken át belükken hozzám a me­­gyebiróné, az én kedves asszonyom, akinek eszessége, páratlan találé­konysága és életre valósága örökké bámulat tárgya lesz előttem. Kezeit tördelve, igazi jóakarattal int, hogy vigyázzak, tegyek valamit a magam javára, mert úgy járok, minta másik mint a többi; elmarnak. Azért jött itt hátul a kerteken, 'Áll .... -’Mii ■ A ♦

Next

/
Thumbnails
Contents