Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1904 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1904-04-28 / 17. szám
•tartod a vasárnapot, stb. De vájjon mindig jó, igaz, mértékletes, szelidlelkü, alázatos, szives, barátságos, tiszteletre méltó vagy és voltál-e ? Nem engedtél soha és nem is engedsz bűnös vágyaidnak az önérzetnek, a túl nagyravágyóénak, haragnak, irigységnek, stb ? Aki érzi, tudja, hogy ne ki a blnbocsánatra ép oly szüksége van, mint a mini, dennapi kenyérre, az hálás is tud lenni Istennek úgy testi, mint lelki áldásaiért. S e hála érzetet is imádságban fejezzük ki. Ö adta, ö tartja fenn életedet minden szükséges javaival, áldásaival és te hányszor, de hányszor elfelejtkezel ö róla. O megmondja, megmutatja az élet útját s az ember nem ad rá semmit, úgy él, mintha eenkitöl se függene, | mintha Isten nem is volna. Milyen háládatlan volna az a gyermek aki igy bánnék szüleivel, elfeledné s elkerülné az ö házukat, ha nem gondolna rájok örömmel, nem kívánni őket látn a hallani. A legtöbb ember, ha nem is ilyen hálá. datlan az ö szüleihez, de a mennyei édes Atya ellen annál többet vétkezik. S ö mé - gi» a szeretet Istene, aki az emberre csak azért haragszik, mert nem akar hozzá térni, neki engedelmeskedni, néki élni, Egyetlen fiát adta bűnös ember világért váltságul. Jer Jézushoz k. t. s ö érette kérj a mennyei Atyától minden lelki és testi áldásokat és mindazok megadatnak, valamit igaz hittel kérsz az Atyátok Imádkozzál másodszor azért, hogy legyen nyugodt lelkiismereted,mert nincsen békeségök, azt mondja az én Istenem a a hitetleneknek. Sok világba merült ember látszólagos nyugodtsága hasonlatos a szunnyadozó hajóséhoz, aki a maga nyugalmáért nem akarja a közelgő veszélyt, annak okát közelebbről vizsgálgatni, hasonló az olyan üzletemberhez, aki tudja, hogy a bukáshoz közeleg, de nem néz be számadásaiba, nehogy megtudhassa, mennyi az ö adóssága. Nyugodt s boldog csak akkor lehet ha nem ámítja az ember önmagát, de keresi Jézusban a békeséget. Imádkozzál harmadszor azért, hogy lélekben szólhas Isteneddel. A valódi istentisztelet, a vallás nem lehet külső gyönyörűség, hiú öröm. Azért a szívnek meg kell tisztulnia a mindenNEW YORK, HAZLETON. WILKES-BARRE. Mil János Magyar bankár és közjegyző. Az amerikai magyar bankárok között az egyedüli férfin, a ki egy császári éa királyi konzulátusi űgyvivőség vezetésével bízatott meg Amerkában, és sok éven át kifejtett igen üdvös szolgálataiért a magas császári és királyi külűgy minisztérium köszönetét kapta. Tehát kifogástalan jellemű s teljesen megbízható. Tózn^elset küld a világ bármely részébe, gyorsan és pontosan. Továbbit készpénz betéteket a magyarországi pénzintézetekhez, a magy. kir. postatakarékpénztárhoz kamatozás végett s az eredeti betét könyveket a feleknek pontosan kiadja. Hajejegryelaet elad gyors hajókra : Bréma, Hamburg, Antwerp, Rotterdam, vajnr Angolországon keresztül utazásra, ugyanolyan árban, mint a hajótársulatok/Kinek hajójegyre szüksége van, Írjon hozzá árért. IdAllit mindenféle meghatalmazásokat, adás-vételi szerződésekéi i bármilyen szükséges okmányokat a hazai törvényeknek megfelelően. A ki egyszer hozzáfordul, biztos pátfogója marad. Magyarok ! A legtöbben ismerik őt személyessen. Keressétek fel bizalommal és Írjatok hozzá árakért és ® levélboritékokért. Levél eim : John Németh, 457 Washington St., New York. 4, féle vétkes érzésektől, hogy az Atyához illendő lehessen tiszteletünk. A madár a levegőben, a hal a vizben érzi jól magát és élhet meg, másfelöl egy eikölcgtelen ember nem érzi jól magát a világosságban s ott, ahol feslettségröl s a bűn rettenetes következményeiről van szó. Kérjük azért s pedig haladéktalanul: Teremts bennem tiszta szivet óh Isten és az erős lelket ujitsd meg én bennem (51. Zsoltár 12. v.) Valamint a jó apa könyörül az ö gyermekén, ép úgy, sőt sokkal inkább könyörül az Ur azokon, akik az ö gyermeki és miként az anya az ö gyermekeit, úgy vigasztalja Isten is az ö házában az övéit. Hasznára fordítja gyermekeinek a szegénységet, a szerencsétlenséget, a fájdalmat, a bánatot, mert azoknak, akik az Istent félik, mindenek javukra vannak. Az ilyen emberek feltárják Isten előtt szivsknek, lelkűknek minden titkát, hogy nyilvánvaló legyen minden kívánságuk. Az ö kiáltásukot mindig kész meghallgatni 'és rajtok mindig kész segiteni. Kérjétek azért és megadatik, keressétek és megtaláljátok. Virág István. Egyházi és egyleti élet. — Atrentoni értekezlet. Ehó 17-én vasárnap este tudtam meg, hogy ama lelkésztársaink, kik minden feltétel nélkül elfogadják. a magyar reform, egyház egyetemes konventjének a bekapcsolási tervezetét, Trentonban még egyszer értekeztek. A Magyar Hírmondóból láttam ugyan, hogy gróf Dégenfeld József méltósága, egy héttel meghosszabbította amerikai tartózkodását, de azt gondoltuk, hogy a johnstowni egyetemes értekezlet határozata alapján, a Philadelphiáben gyülésezö Református Belmissioi bizottsággal már meg is kezdi a tárgyalásokat. De nem igy történt. Trentonban egy parciális értekezlet volt, amelyen csak azok voltak jelen, akik a tervet elfogadják, velünk pedig, akik számot vetve a körülményekkel s az egész amerikai magyarság helyzetével, nem is tudatták a gyűlés megtartását. Hát nem jól van ez igy. Minket, ha ellenzék vagyunk is,arra az értekezletre ha már megtartatott, megkellett volna hivniok azoknak, akik ezt rendezték. Az ilyen raellöztetés, amelyet bátran lehetne szájkosárnak is nevezni, nem illik hozzánk protestáns lelkészekhez, kik szeretjük hir-i ~ " I detni, hogy a vélemény szabadságot tiszteletben tartjuk. Bizony az ilyen titkolódzó gyűlések nem vezetnek eredményre. A johnstowni egyedül helyes határozat után, semmiféle értelme nem volt ennek az értekezletnek. W h i t m e r superintend e n s véleménye. Whitmer superintendens, ki a ref. egyházban olyan nagy barátja és pártfogója a missioi munkának, mint dr. Logan a presbyterianusok között, a johnstowni értekezletről ir a Reformed Church Messenger legutóbbi számában. Érdekesnek, sőt szükségesnek tartjuk ezt a’cikk et olvasóinkkal megismertetni, mert kifejezi, hogy minő véleményben van a superintendens ur a tervezett bekapcsolási mozgalomról s igy némileg hivatalos vélemény is lévén, ajánljuk az egyháztanácsos testvérek figyelmébe. Múlt heti levelem végén hivatkoztam, ami magyar református lelkészeink johnstowni gyűlésére, akiket Gróf Dégenfeld hivott össze. A gróf már eléggé be volt mutatva ami népünknek. Meglátogatta e lelkészeket s az egyháztanácsokat s most közös értekezletre hivta őket össze. Lassan-lassan megtudtam, hogy a gróf I miért jött Amerikába, majd nagy-pénteken, mikor egy fél napot töltött nálam, teljesen megértettem az egész dolgot. Nyíltan megmondotta, hogy arra kért minden magyar missionarrüst, ide számítva természetesen azokat is, akik a presbyterianus egyházhoz tartoznak, hogy szakadjanak el az Egyesült-Államokbeli egyházaktól s fogadják el a magyar ref. egyháznak védelmét és gondozását. Minden esetre nagyon meglepő volt ez a terv. Meglepte az összes missionásiusokat is s megmondtam a grófnak, bog a fájdalmas meglepetés lesz az egész egyházra. Megvitattuk azegész kérdést s lassan megértettük egymásnak az álláspontját. A gróf megmondotta nekem, hogy egy gyűlést hiv össze Johnstownba s azonnal elhatároztam, hogy elmegyek oda, bár erről semmit se szóltam neki. Ami nekem legjobban fájt, az a grófnak ama kijelentése volt, hogy lelkészeink legnagyobbrésze elfogadta ezt a tervet. Mit lehetne, vagy mit kellene tenni ? Az idő rövid volt úgy a látogatásra, mint a levél Írásra. El kell mennem az értekezletre s el is mentem. Az értekezlet a johnstowni magyar templomban volt megtartva, szerdán 1904. lemre volt szüksége Sándor bá’-nak, amirül a felesége ne tudjon. Jövedelmi forrásul engem szemelt ki s nem mint iskolaszolga, hanem mint magánember,rendesen elvállalta öszszel nálam a favágást egész téléie, illő díjazásért. Az egyezkedés létrejött, —nehogy munkaadói népszerűségemen csorba essék, egészen székelyesen: áldomás sál kötöttem össze és nem sajnáltam ilyen alkalmakkor Sándor bá’-tól egy-egy szikra dufla italt. Ám, a mi megáldomásozott munkás és munkaadó viszonyunk Sándor bá’val rendesen egy hatalmas sztrájk ban végződött, mert egyszer, mint máskor az volt a tempója, hogy nagy füttyre hozzálátott a muukához, de mikor két-három tűzre valót felapró zott, beállított nagy köhécselve előlegért. Addig s addig, mig a pénzt előre mind felcsipte rajtam, megitta s azután kitört a sztrájk. Na ö aztán a szentnek se vág többet egy szálat is__Vágjon akin#k tetszik__Ö vágott eleget----a súly látott ilyen rusnya, bogos fát. Nem evett bolond gombát, hogy ingyen vesződjék__ így aztán nekem minden öl fának a felvágatása kétszeres árba került, mert Sándor ba‘ székely tapintattal az idők teljességéig haiasztgatta a favágást, amikor kurtán lehetett be szélni, mert a Bekecs felöl nem tréfált az erős ájer, — az eszmék tisztázására idő nem volt, hanem szaporán, szorgosan napszámos után kellett néznem, hogy a fám mellett meg ne vegyen az Isten hidege. Napszámost kellett kerítenem, hogy ezzel ismét megjárjam; amit most nem beszélhe tekel. — Elég az hozzá, hogy Sándor bá- sztrájkát rendesen fejszével, fürészszel felfegy verkezve leste-várta Peti bá‘ a szomszédban. Nyomban előállott. Ez aztán minden télen ismétlődött. Sándor bá‘-val egyezkedtem, áldó mást ittunk, én fizettem, ö sztrájkolt Peti bá • felvágta a fábnapszámra, én ismét fizettem s azután ök ketten be. ültek a zsidóhoz, mint két jóbarát, aki egymás kezére dolgozik s leitták magukat a sárga földig az én Jkeserves pénzemből. — Hazatérve a földrészeg, házsártos ember kiverte-kur gáttá a házból a famíliáját s Lidi néni ilyenkor pereputyostólj megint csak nálam keresett menedékeit éjnek idején, hogy még a hegyibe az éjszakámat is elrontsák. Az én favágásomnak ez volt minden télen a története. De hát kellett ez nekem ! Mert bizony mondom, a kalandosan felvágott cserefa hasábok pattogó tüze mellett szivemből élveztem én ezeket a dolgokat! Nálam kedélyesebb mankaadó nem is volt akkoaban a Székelyföldön... Most pedig közeledjünk a fokhagymás pecsenyéhez. Az én iskolaszolga páromnál nagyobb kasza kapakerülö nem volt az egész Bekeosalján. Ami kicsi tevékenységi ösztön fel volt bennük raktározva, azt az igazgatói erély ingyenesen felemésztette belőlük ; igy aztán bizony bizony sokszor megszo rultak Ezópus tücske módjára nem csak ital, hanem pujszka dolgában is. És ezen körülményeknek lehet betudni, hogyha mint iránytűk észak-igazgatótanitó felé mutattak is de a delet Lidi néni* rendesen nálam szerette jelezni eltérés nélkül. .. Nálam e részben könnyű célt érhetett, mert háztartásom dolgait testvérnéném önállóan, beleszólásom nélkül végezte s igy Lidi nén‘ na ponta megnyalta a száját konyhám ban az én különös kimtalványozásom nélkül is. Nem is érzett aztán semmiféle le kötelezetséget velem szemben ezekért a kis ételmaradékokért. Sőt tettem magamat, hogy én az ö tányérnyalásairól mit sem tudok, nehogy hivatalos minőségünk feszélyezzen engem a könyörületesség, öt az adomány elfogadása gyakorlásában. Annyi eszélyességet mégis meghagyott benne ez igazgatói jellem-vegybontás, hogy ürügy nélkül soha sem mert beállítani. Mindig talált valami okot pont tizenkettőkor, hogy beállíthasson. De ezek sokszor olyan együgyüségek voltak, hogy most is jókat kacagok, ha vagy egy eszembe jut. Egyszer — emlékszem — ezzel lépett be misztikus arckifejezést öltve: — Hallák-e instálom,mi hir vagyon Makfalván ? Nem, mi, Lidi nénő Hát mi hir van ? — Hát instálom, erősen köröztetik a pógári oskolát ! Hogy honnan szedte s mit értett ö ez alatt, az én előttem máig titok, de hogy ö akkor is jól megebédelt nálam, az való igaz. Mi pedig a tizenkét órás vizitek folyamán egy tapasztalatot szűrtünk le s ez az volt, hogy Lidi néninek legkedvesebb eledele a fokhagymás pecseny# öntött salátával. Ez az az eledel, melyért mindenre hajlandó. Egyszer ebben az összeférhetetlenkőzi állapotokban szokatlan és vészteljes fegyverszünet mutatkozott. Napok, sőt hetek óta nem irányult ellenem északról semmiféle támadás Csodálatos es gyanús volt ez énelöttem. Tudtam, éreztem, hogy az elemek csak elültek, hogy annál vészesebben csapjanak le aztán váratlanul. Mint nagy vihar előtt a természet fojtó, nyomasztó cső idje, borongott ez a zordon állapot fejem fölött. No, nem sokáig kellett töprengenem, mert egyszer csak a telkünk legdugottabb bejáratán, kerteken, réteken át belükken hozzám a megyebiróné, az én kedves asszonyom, akinek eszessége, páratlan találékonysága és életre valósága örökké bámulat tárgya lesz előttem. Kezeit tördelve, igazi jóakarattal int, hogy vigyázzak, tegyek valamit a magam javára, mert úgy járok, minta másik mint a többi; elmarnak. Azért jött itt hátul a kerteken, 'Áll .... -’Mii ■ A ♦
