Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-02-19 / 8. szám

2

a mióta a Magyar Híradó beleolvadt.

Ha már hírlapokról szólunk, meg kell említenünk a hazletoni “önállást“ is. Ez is élt még ekkor. Az amerikai magyar hírlapirodalomban keveset számító lap volt. A nevét csak a, homlokán hordta, de tartalmilag nem igen bizonyított a neve mellett. Több volt benne a hirdetés, mint az olvasni való.

Bennünket nagyon meglepett az a körülmény, hogy Amerikában már négy hírlapja is volt a magyarságnak. Lelkesített bennünket az a tudat, hogy a feldolgozásra hálás a nyag várakozik. Mert, a ki olvasni szeret: az tud lelkesülni vallásunk isteni eszméi és gondolatai iránt is.

S feltevésünkben nem is csalódtunk.

1895 szept. 22 ikén volt az első magyar ref. isteni tisztelet New Yorkban, a negyedik Utcai presbyteriánus templomban. Vallásfelekezeti különbség nélkül jöttek össze a magyarok az uj lelkészek meghallgatá sara. Könnyek árja fakadt fel a szemekben, mikor megzendült a hívek ajakán a 37-ik dicséret első sora.- Bizonyára senki se feledte még el ezt a jelenetet, azok közül, a kik ott jelen voltak. Erre emlékezzék vissza New Yorkban minden honfitársam, főként pedig azok, a kik hittestvéreim: akkor győzni fognak s keresztül törni minden akadályon, a me lyek nagy és nemes céljaikban őket feltartóztatni akarnák. Ne féljenek! AzUr velünk van. Diadalra segít!

Más vasárnap Mount Carmelben én foglaltam el lelkészi hivatalomat.

A helyzetem nehéz volt. Többen voltak tót ajkú híveim, mint magyarok s nekem meg kellett tanulni Szvatopluk nyelvén is beszélni.

De hát ha terhes is az Ur igája, még is gyönyörűséges! Sok bajom volt, de sok gyönyöiüségem is.

Perényi Béla

az egyedüli magyar zászló, jelvény és egyleti sapka készítő.

166 East Third street. — New York

flitrovicsQyula.

1841=1903.

Mélyen megrendülve vesszük a hirt a hazai lapok utján, hogy Mitrovics Gyula debreceni lelkész, a sárospataki főiskolának s az egész tiszáninneni református egyházkerületnek méltó dicsekedése és büszkesége: hosszas szenvedés után el ment az atyáknak utján: oda, a hol nem fáj semmi, nem bánt senki, a hol nincsennek többé vágyak, remények s a hol nyugalmat talál az, a ki elfáradt az élet terheinek hordozásában.

Mitrovics Gyula, ki 1841 május 15-én született Sátoraija-Ujhelyen, soha ki nem törölhető betűkkel irta be nevét a magyar protestáns egyház történetébe. Kiváló képességű egyházi tudós volt, a ki mélyreható szellemével soha se maradt a felszínen, de mindig az igaz gyöngyöt kereste s mi, a kik a lábainál ültünk, bizonyságot tehetünk arról, hogy ezt sokszor meg is találta.

Nagy tudományához csak ékesszólása volt hasonlítható. Mélyen járó eszméit és gondolatait keresetlenül is olyan ékes módon tudta kifejezni, hogy foglyul ejtette hallgatóit s azok a fenkölt igazságok, a melyek úgy tanári előadásainak, mint egyházi szónoklatainak lényeget képezték: önkéntelenül is megnyitották hallgatóinak a szivét.

Mint tanuló gyermek, ifjú theologus láttam őt sokszor a szószékbena katedrán, egyes világi ünnepélyek alkalmával hallottam őt szónokolni s beszédei örökre megmaradó hatást gyakoroltak reám. Mikor pedig tanítványa lettem: mint atya szeretett. Megbecsülte a szorgalmat, a magánúton való tanulmányozást. Mint a gyakorlati theologiai semináriutni órák titkára, vele gyakrabban érűlköztem s én tudom, hogy a rideg külső alatt a legnemesebb, a legérzőbb szív dobogott. Egyegy kolloquiumra félve, remegve mentek egyes hallgatói, pedig mi sem volt könynyebb, mint az előtte való qolioqualás Theologus koromban az irodalmi önképző társulatnak is tanár-elnöke volt egy ideig, s nem egyszer vettem részt elnöklete alatt egyes pályamunkák megbirálásában s mint aljegyzőnek sokszor kötelességemben állott a birálati eleterjesztés megkószitése is. Ö mindig szabad kezet engedett ezekben a dolgokban. Soha nem követelte, hogy az ő véleménye legyen az irányadó,

ezért rendszerint a bírálók után mondotta el a maga véleményét is. Egy-egy alkalom mai mint theologus diákot szívesen látott házánál, családja körében is s abban a kis űvegházban, a melyben virágait ápolgatá: nem egy nemesen szórakoztató órát töltöttünk el. Én nagyon sokat köszönök a mog boldogultnak s nemcsak mint református ember, de mint hálás tanítvány is őszinte könyeket ejtek itt a távol idegenben is, halálhíre hallattára s azt sóhajtom: legyen áldott emlékezete.

Temetése jan. 27-én ment végbe Debrecenben. A Kossuth utcai templomban Görömbey Péter esperes mondott gyászbeszédet. A temetőben dr. Erdős József theologiai tanár imádkozott s Novák Lajos, a sárospataki főiskola nevében búcsúzott el a megboldogulttól.

Emléke a magyar protestánsok között élni fog, fel fogja tartani irodalmi munkálkodása s a tiszáninneni ref. egyházkerület, a melynek lelkészei legnagyobb részben az ő tanitványái valának. Főműve: „Egyházi szónoklattan” s egyházi beszédei. Kéziratban maradt hatalmas lyturgikája, a melyet fia, dr. Mitrovics Gyula, sárospataki tanár valószínűleg sajtó alá fog rendezni.

Tanítványai és tisztelői Mitrovics alapitvány gyűjtését tervezik. Reméljük, közöttünk is lesznek olyanok, a kik e nagy férfiú emlékének ilyen módon való tneo-íirökitéséhez hozzá járulnak.

Vasárnapi iskola.

Biblia olvasási kalauz.

Febr. 19, csütörtök. Lukács 10: 15-27. Az fgaz szeretet minta képe. — Febr. 20, péntek, János ev, 13:1-7. Egy másik példa az igaz keresztyén szeretőire. — Febr. 21, szombat, 1. János 3: 10-18. A jót cselekvő szeretet.—Febr. 22, vasárnap, I. János 4: 7-21. A tökéletes szeretet.— Febr. 20, hétfő, Csel. 18: 19-28. Pál és Apollós. — Febr. 24, kedd, I. Kor. 1: 12. Kié vagyunk?—Febr. 25, szerda,!. Kor. 3: 1-19. A munkatársak.

Jézus megkisértése.

Ének: 87-ik dicséret.

Imák mint említve voltak.

Olvasandó: Máté IV-ik rész 1—11 vers.

A Jézus életének arról az eseményéről, a melyet az elolvasott szent lecke tárgyal, a Máté, Márk és Lukács szerint való evan-TÁRCA,

idyll a pusztában.

Az “Am. Jíagy. Ref. Lapjának” eredeti tárcája.

Oklahoma állam egyik sarkán, távol minden féle néver: nevezendő ci vilizátiótól, szép zöld füvei benőtt pusztán, csöndesen kígyózó folyócs ka partján van a Brozon William tanyája. Az öreget azon a vidéken csak „Marha kiráy” néven ismerik. Valódi nevét alig-alig hallani. Nem valami szépen hangzó titula az igaz, hanem a sok marha, lehet százötven ezer darab, kedvéért magam is el vállalnám. Szóval rérntelen gazdag az öreg, de legnagyobb kincse, szemefénye mégis egyetlen gyermeke, az ö kedves Katija. Nem aféle városi garamit rágó, sápadt, virág házi leány ám, hanem inkább hasonlít a vad mezőn növő virághoz. Magas, kar csu növésű, izmos leány, aki versenyt futtat a csikósokkal, ügyesen kezeli a pányvát, lelövi a repülő madarat Az igazat megvallva nekem is tetszett a kisasszony, mikor a papájánál csikóskodtam, de még jobban megvallva az igazat, nem volt kedvem az udvarláshoz. Ki a manónak is volna, mikor a kisasszonynak mindig volt az övében 2 3 forgó pisztoly; aztán meg tudta is hogy melyik végén sül el.

De mega hogy vettem észre, nem is. volt már a Katika szive szabad. Én legalább a legjobb lovamba mértéin volna fogadni, hogy Jack Wetersz volta választottja.1 Szép száll gyerek is volt a Jack az tagádhatit lan, aztán meg olyan jó kedvű bohó kás gyerek, hogy egyikünk sem irigyelte a szerencséjét.

Hanem a mi Jackünknek egyezerigen elment a kedve. Szomorúan húzódott meg a csikóstanya torka ban, mint a kinek az orra vére folyik. Szava veszett, néma lett, hiába faggatták, csak nem lehetett belőle ki venni, hogy mi lelte, még az sem vigasztalta meg, hogy időközben számadó csikós lett és fizetése j is jelentékenyen fel emeltetett. Tudtam, hogy Kati az oka, mert más nem is lehetett. Az igaz, hogy azelőtt valami három héttel érkezett meg az öreg egy távoli rokona a keletről. Egy magas iskolát végzett, nyakigláb, nyurga íiatal ember, mint mondja azon célból, hogy a marhatenyésztést tanulmányozza. Nem tudom mit érteit ez alatt mert marhatenyésztést mentői kevesebbet! tanulmányozott, hanem a szép Katit azt nagyon is kerülgette. Az igazat megvallva Kati hajlani is látszott a k ülőmben csinos és merész beszédű keletihez. Az öreg Brocon meg éppen szerette volna ha a két fiatal öszze boronálódott volna, tízóval az én Jackem csak bánkódott szótlanul.

Egy szép őszi délután parancsot kaptunk, hogy kétezer kétéves tinót szakítsunk külön a fönyájtól. Szép látvány az nagyon és az én keletim is nyeregbe mászott, hogy megnézze. Kati persze úgyis velünk jött, mert régi szokása szerint segíteni akart a nagy munkában, mi hatan

már vagy ezer darabot külön haj toltunk és éppen indulóban voltunk a többiért. Kati a keletivel ott maradt, hogy a már külön választottakat együtt tartsa, mi négyen meghajtottunk egy jó falhát, Jack pe dig, mint számadó oldalt állt és onnan intézte a dolgot.

Hanem az öregebb marha nem a kart külün vállani sehogy sem. Öszsze csomózódtak és meg indultak a már külön falkában álló elszakított csoport felé. Remek látvány volt a j mint a sok ezer darab marha vad futással közelebb és közelebb érke zeit es bizony mi sem vettük tréfára a dolgot, hanem szépen félre álltunk, mert az ilyen fékevesztet dühös marhacsorda olyan, mint a gát ját el szakiló ár. Nincs földi hatalom a mi feltartóztatná. Eltipor mindent a mi útjába akad, aggódva néztem körül, hogy Kati és a keleti mit csinál, mert a csorda éppen öfelójük rohan. Biz ö ott ült a lován olyan nyugodtan, mint a kinek kissebb gondja is nagyobb annál, hogy egy rohanó, dühös marhacsordának ki térjen az utjából. A keleti az csak tűrte a dicsőséget egy darabig, hanem egyszer csak meg fordította a lovát és szépen odább állt. Kati meg ott maradt, most már igazán késő is volt menekülni. Alig száz járdual a rohanó csorda előtt vágta tott Jack a leány felé. Kitűnő lova volt a fiúnak és mikor Kati mellé ért csak annyit vettem észre, hogy ö a földön maradt állva, mint a leásott cövek, lova pedig futott tovább. A csorda alig volt már busz járdnyira közöttük egy esővízből támadt pocsogyeliumok megemlékeznek. Bár ez az esemény a nagy lelkeknek önmagukkal való tusakodása, egészen természetes dolog, még is sokan gáncsoskodnak ennek az eseménynek elbeszélésében.

Ha egy rövid pillantást vetünk ama férfiak életére, a kik az emberiség sorsát előbb vitték egy lépéssel. Azonnal kitűnik, hogy ebben közöttük és Jézus között nagy hasonlóság van. Mindnyájan szeretik a magányt. Mózes elvonul népétől s a Sinai hegyen elmélkedik azokról a nagy és magasztos törvényekről, a melyek még ma is méltó tiszteletben tartatnak a keresztyének által. Luther Márton a wartburgi várkastélyban tusakodik a gonosz szellemmel, a mely vissza akarja őt téríteni a kényelmes, virágokkal kirakott útra, a mely azonban lelkiismeretével a legnagyobb ellentétben áll.

Jézus is a magányba vonul, mielőtt hozzá kezdene tanitói pályájához. Itt elmélkedik küldetése magasztos céljáról s imádkozik, hogy a kijelölt utón tánturgás nélkül járhasson, hogy a test le ne győzze benne az istenit. Természetes, hogy a lelki megerősödés nem megy lelki harc nélkül. A ki át nem ment a lelki hargon, az csak tóvelyeg a Krisztus országának a keresésében. De a ki tűzben megtisztított aranyat vesz: az megáll rendületlenül mindenkoron.

Azon a megkisértésen. a melyen Jézus által ment, át kell mennünk mindnyájunknak. A kísértő folyton támad bennünket. Most a nyomorban ostromol, majd hiúságunkat mutatja fel előttünk s végül a gazdagság múló ragyogásával csábit, mint egykor magát az isteni Mestert csábította. És óh mennyien elesünk! Mennyin hallgatunk a csábító szóra! Olvassuk, óh olvassuk el naponként a Jézus megkisértetésének történetét, hogy az ő ereje által erősittessék meg-a mi gyengeségünk.

k) Fel lépett-e Jézus mindjárt mint tanító megkeresztel kedése után?

f) Nem, hanem visszavonult a pusztába, k) Hány napig tartózkodott Jézus a pusztában?

f) Negyven napig, k) Mi történt itt vele?

_ f) A kisértő őt is megostromolta, mint Ádámot és Évát.

k) Ki győzött ebben a harcban? f) A Jézus.

k) Legyőzhetjük-e mi is a kisértést, f) Le, ha az ő nyomdokán járunk.

A jelzett ének jól begyakorlandó.

lya volt. A mint a vezér bika a pocsolya szélére ért, fel emelkedett Jack jobb karja és puff a bika homlokában egy levorver golyótól találva felbukott. Azután gyors egymásutánban sült el ismét a fegyver és minden puffanásnál egy marha esett el, a kilőtt revorvert újra tölteni pillanatnyi munka volt és újra puff-puff. Utoljára a lelőtt marha egész védgátat képezett már a bátor csikós körül-Mikor a csorda el vágtatott és az múló Kati hálás pillantást vetett bátor lovagjára, az én Jackem is szót talált, hogy megkérdezze, miért nem futott el, mikor látta a veszedelem közeledtét?

„Meg akartam próbálni helyén van-e a szive annak a keletinek” válaszolta egyszerűen.

Mikor az nap este a tanyára értünk Jack megint a régi jó kedvű fiú volt. A keleti megelégelve a marha tenyésztés tanulmányozását vissza ment a keletre. Az öreg Brozon pedig, mikor a bütyköst sorra adta csak annyit mondott, hogy a kétezer tinó ára jó lesz lakadalomra.

Toledoi István.

Azokat a t. előfizetőinket, a kiknek előfizetése lejárt, kérjük, hogy a hátralékokat szíveskedjenek beküldeni s a megrendelést mielőbb n jitsák meg, nehogy a lap küldése fönnakadást szenvedjen. Lakóhely változtatása alkalmával kérjük úgy helybeli, mint vidéki előfizetőinket, hogy régi lakóhelyüket is tudatni szíveskedjenek.