Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-02-05 / 6. szám

6. szám.

IV* évfolyam.

Bridgeport, Conn., 1903 Február fi

Felelős szerkesztő:

' kaijASSAt sAnsriDO^

bridgcporti ref. lelkész.

A lap szellemi részét illető minden közlemény az ő címére:

i Cor. Howard Ave. & Pine Street, Bridgeport, Conn, küldendő.

EDITOR:

3Ae-rr_ Alsx. BCalassay, Pastor

. of the Hungarian Ref. Church,

Cor. Howard Ave. & Pine st. Bridgeport.

JLMBEIKiLI ILv£_Z^Gr

** *

■ Qo Stiler .

FIGYELEM!

—

(Hungarian=American Reformed Sentinel.)

Fömunkatársak:

’’OLT ÁN new-yorki )

_ 4fj, és t lelkészek

Vlii.-. oe VAN trentoni ref. )

Az előfizetési pénzek, cim változások s mindennemű a lapot illető jelentések a szerkesztő címére küldendők.

Cor. Howard Ave. & Pine Street,

Bridgeport, Ccnn.

ILvdleg’ jelen, minden csötörtölrön-ElöflzetésI ár eg-37- érrre: -ZS-ino-erUsáToa $2.

Magjrarországra $2.50.

Az Amerikai flagyar Ref. Egyesületnek hivatalos lapja.

A lap tiszta jövedelme amerikai magyar ref. egyházi célokra fordittatik.

Published every Thursday hy the

Mien sentinel mni am,'

Cor. Howard Ave. & Pine st., Bridgeport, Conn.

ENTERED AT THE POST OFFICE AT BRIDGEPORT, CONN. AS SECOND CLASS MAIL MATTER.

Lapunk egyik számában kimutattam az egyházi mulatságoknak erkölcsileg káros , az anyagiakban pedig kevésbé jövedelmező voltát.

Lapunk több olvasójától kaptam levelet s örülök, hogy elvileg mindenik az én álláspontomra helyezkedett s elismerte, hogy mulatságokkal nem lehet íidvösségesen pénzt gyűjteni egyházközségeink feltartására. A gyakorlati oldalát tekintve azonban a dolognak, még a legtöbb levélíró nein tud megszabadulni az alól a nyomás alól, a melyet az úgynevezett általános közvélemény gyakorol reá s aggódva kérdezik: Mit tegyünk Atyámfiái, férfiak?

Világos, hogy az oda haza szokásos törvényileg niegá 11apito 11* egyházi adózási rendszert itt meghonosítani nem lehet. Nem is volna célszerű erre még gondolni sem. A szabad vallásgyakorlat hazájában egyházi adóról beszélni sem szabad. Itt csupán a szívben élő hitre s arra a vallásos buzgóságra lehet és szabad számítanunk, a mely jó cselekedetekben nyilatkozik meg.Magyarországi szemmel tekintve a dolgok folyását: ez nagyon bizony tálán s ingatag alapnak tűnik fel. De én azt mondom, hogy ha nem biztosabb is, de nemesebb ez az alap, mint a kényszer adózás rendszere. Hogy ez igy van, mutatja az a fejlődés, a melyet eddig elértünk.

Legtöbb egyház községünkben van szó ugyan némi egyházi járulékról, de nagyon kevesen vannak olya nők, akik ezt pontosan megfizetnék s a nagy néphullámzás miatt alig is lehetséges ennek megkövetelése. De arra feltétlenül szükség van mnide ,nik egyház kebelében, hogy állapíttassák meg egy bizonyos összeg, a melyhez legyen kötve az a jog, hogy valaki az egyház ügyeiben részt vegyen s abban esetleg, mint vezérem bér szerepeljen. Erre már csak a jó rend kedvéért is szükség van.

Az egyházi mulatságok helyettesi tésénél azonban nem erre gondolunk, hanem a hívek önkéntes áldozattételére.

Magyarország egyes vidékein szó kásba van az “Isten dicsőségére“ való adakozás annyira, hogy nem csak az otthon élők, hanem még azok is, a kik itt élnek, sokszor küldenek a hazai egyházak javára ezen a címen némi pénz összeget. Ez önkéntes áldozat lévén, tetszetősnek mutatkozik arra nézve, hogy ez itt minél szélesebb körben vétessék alkalmazásba s híveink minél nagyobb számban gyakorolják ezt az önkén tes áldozattételt.

llgy, de akár egyik, akár másik egyházközségnek évről- évre számadást kell vetnie magával: mit tehet, mire számíthat egy év alatt és mit kell okvetlenül kifizetnie? Az ilyen adakozás nagyon bizonytalan s számítási alapul tehát egyáltalában nem szolgálhat.

Olyan módokat kell tehát keres nőnk, a melyek biztos alapot nyújtanak a számadásra.

Nézzük meg e végből az amerikai mólszereket.

A legtöbb amerikai egyházközségben az u. n. szék elárverezés van díváiba. Évről- évre össze gyűlnek az illető gyülekezetek tagjai s a meg számozott helyek egymás után árvereztelek el. Mivel az, a kire az árve résnél egyik vagy másik számozott hely rajta marad, csak egy évig bírhatja azt a helyet, a mit vásárolt: u. n. székperekröl szó sem lehet. A legtöbb egyházközség igy mindjárt az év elején biztosítja az egész évre való szükségletek fedezésére szolgáló

pénzt.

Ennek a rendszernek, bár biztos a lapnak tűnik fel, én a magam részéről nem vagyok barátja. Utálatos dolog az, hogy annak, a kinek pénze van, több joga legyen az istennek házában, mint a szegény publikánusnak. Valahányszor csak ilyen dologról hallok, mindig eszembe juta Jézusnak az a szava, a melyet a jeruzsálenji templom megtisztításakor mondott."

Ezt a rendszert tehát semmi áron, semmi módon nem ajánlanám amerikai magyar ref. gyülekezeteinknek.

Egy másik mód, a melylyel az amerikai gyülekezetek pénzt gyűjtenek, az, hogy oda állítanak egy-két egyházi elöljárót a templom tornácába és ezek úgynevezett belépti dijat szednek mindenkitől. Ha ez csak azokra terjed ki, a kik a gyülekezetnek nem rendes tagjai: úgy jogszerű. Mert az nem járja, hogy az egyik kálvinista ember még erején felül is adakozzék s a másik: egy peniért élvezze az istani tisztelet lelki gyönyörűségeit.

Ez is nagyon bizonytalan jövedelmi forrás lévén s miután a keresztyéni szeretet munkájában mindnyájunknak tehetségünkhöz képest részt kel! vennünk, van az amerikai egyházakban egy nagyon szép s a ma gyár ref. gyülekezetekben is'“könynyen alkalmazható pénzszerzési módszer.

Ez a következő.

Az egyházi elöljárók, ki-ki a saját kerületében az év végén vagy év elején megkérdik a tagokat, hogy minden vasárnap, vagy minden héten ki‘ mennyit óhajt adni vagy mennyit képes áldozni az Urnák oltárára? Szívesen veszik a legcsekélyebb ajánlatot is s felírják az illető nevét és lakását ssz egyház jegyzője összeállítja az ajánlkozók névsorát. Ekkor mindazok, a kik ajánlkoztak, kapnak 52 levél borítékot, hogy megígért ajándékaikat ebbe téve, dobják a perselypénz gyűjtése alkalmával a kosárkába. Isteni tisztelet végeztével minden ajánlkozó neve után beírják az adott összeget s ez a beírás egyszersmind azt is megmutatja, hogy ki jár a templomba szorgalmasan.

Az egyház javára való adományo! zás terén egyházamban félig-meddi^ | ez a módszer van meghonosítva és I pedig nagyon szép eredménynyel. Az 1902-ik év-ben a templomfestésre, az orgona javára s karácsonyi aján dék címén gyűjtöttünk igy s az ered mény, mint azt nyilvánosan közzé tett jelentésem igazolja, szépnek mondható. Többet hozott, mint há rom bál és nem járt annyi fáradsággal s egy-egy egyháztagnak nem is okozott annyi költséget s mindenesetre tisztességesebb, mintha mulatunk az egyház javára.

A födolog azonban az, hogy mindenki, a ki velünk egy hitben született, érezze és tudja, hogy ha bármennyit is áldoz egyháza javára: mégis csak egy parányi százalékát hálálja meg azoknak a javaknak, a melyek az Isten ingyen kegyelmének és atyai szeretetének a jelei.

A ki ezt tudja, soha se feledi el, hogy egyházunk javára áldozni, Isten iránt való kötelessége.

Kalassay Sándor.

Arab népszokások.

Lakodalom, temetés, datolya-szüret, beduinok kivégzése, stb.

B^észlet 33- sajtó alatti 111-u.sztrált -u-tlelrásáloól.

A polygamiáról lévén szó, itt röviden leírok egy arab előkelő menyegzőt, a melyben mint tiszti kiséröszolgá elejétől végig részt vettem, Sudi- idbel- Abbeyben, ez egészen arab jellegű városban a főbb bensziilöttek, hogy a lakodalmaik fényét etneljék, némely légionárius tisztet is beinvitálnak a mulatozásra.

Először a menyasszonyos házhoz vonultunk, a hol is a házigazda há rornszoros mély meghajlással üdvözölt bennünket és bevezetett pompás szőnyegekkel, s apró, deremekül kidolgozott s ezüsttel kivert asztalkákkal díszített termeibe, a melyeket ez alkalommal, valami átható növényillattal efösen kifüstöltek, ismeretes lévén előttük, hogy európai orrnak a berberek nem kedveskednek épen tu Ifi nőm illatokkal.

A legnagyobb teremben ült a meny asszony egy e célra készített kerek háromlábú széken, de arcát még a vőlegény se láthatta, oly erősen le volt fátyolozva. Ellenben a szobában ólálkodó tömérdek fiatal és véna.szszony nagy hirtelen közre kapta a ] derék Bobilkar aráját s egy kiaszott ; arcú csúf boszorka, minden teketórijázás nélkül kézzelfoghatóan bizonyitgatá a vőlegény előtt, hogy a I menyasszony még érintetlen, mint a ! kerti liliom. S a barbár vizsgáló oly egykedvűséggel szemlélte a násznép sőt maga a vőlegény is, hogy mi, a kik előtt ez a baromi eljárás ismeretlen volt: ezen a botor szoká son valóban megbotránkoztunk. S a menyasszony rettenetes sírása épen nem hnté le bosszúságunkat.

Végtére mégis megindult az igen népes nászraenet, hogy a vőlegény

házához szállítsa a menyasszonyt, de előbb a már említett csúf szertartás végeztével különféle frissítőket, az európaiak részére valóban finom borokat szolgáltak fel a gazdag háziúr léhiitö szolgái. De szerencsétlenségünkre, hogy nagyobb legyen a parádé, egy vallási gyakorlatait és fanatikus szent táncát végező bucsujáró körmenetet is megrendelt a liiu apa. Es nekünk, mig a kijelölt s valóban kényelemre épített völegényi házhoz érkeztünk, végig- kellett szenvedni egy marabut körmenet otrombaságait, melyek a völeeztekgény lakásán köveik és a mulatságot, mely igényeinknek is megfelelöis egészen tönkre tették.

A vastag boltozatu kapuszin alól az utcára kiérve, csatlakozott hozzánk a vallásos búcsújának csapata, mely görbe szemmel pislongatott reánk, mivel a gyaurok előtt nem szeretik gyakorolni ceremóniáikat, melyek befejezéskép valóságos “swartzkünstlerei”-ban végződtek. De zeinjeinkben (öv) hor.dott revolvereink láttára fékezé magát az eszeveszett tömeg, mely közrekapva a lakodalmas népet, élén egy rongyos zöld palástba burkolt, óriási turbánn vén marabuttal (ezek a legfanatikusabbak a vallási őrjöngést gyakorló arab szekták között), a ki fehér szamarán bizar látványt nyújtott: megindult az arab városrész tekervényes utcáin,és fülsiketítő lármájával felverte a félváros nyugalmas csendjét, hogy szinte ijedten lepték el lapos háztetőiket a különben nem nagyon kiváncsi berberek. De hogy is ne? Hiszen e bolondos nászmenet bábeli lármájától a pokolbeli ördögök is elszaladtak volna.

Ugyanis a már említettem aggastyán mán haladt vagy 30 üvöltő dervis, a kik esztelen körforgásokban nyilvánuló táncaik produkálása alatt olyan állati hangokon üvöltöttek, akárcsak a gorillák a madagaskári őserdőkben. Közöttük haladtak az úgynevezett “szent asszonyok”, a kiket nálunk mint őrülteket vennének ápolás alá. Sezek fülsértő rikácsolással és hörgő károgással kisérték a dervisek észbontó orditozásait és gyakran megálliták a menetet epileptikus üsszeesésük alkalmával a földet kapargatva; s a tovább vánszorgásra a tömeg kegyetlen zúgolódásai ösztökélik a szerencsétleneket. S némelyiknek szemei oly rémesen forognak, hogy inkább az ágyuk tüzének rohannék százszor, mintsem még egyszer e tekinteteket kelljen elviselnem. (A táncdüh némely berber törzsnél ép oly betegség, mint például az olaszoknál, vagy a mi oláhjainknál is tapasztalható pellegre vagy a középkori vitus-tánc.)

Esek után következett azonban az a roppant tömegű násznép, a melyet a körtáncosok bódult csapatával, phantasticus öltözetbe bujtatott bohócok kapcsoltak össze, kik is közöttük rendithetlen flegmával, komikus méltósággal lépkedő 12 dobos és hat cintányéros zenész agybóditó