Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-10-22 / 43. szám
2 demiának a tanárait, a Palatinatusnak összes szuperintendeseit s kitünöbb lelkészeit. Ezt bizonyitja a választó fejedelem előszava. E mellett szólnak más egykorú iratok is. Ursinus a ,,Káté védelme“ czimü munkájában némely kegyes emberek keresztyén hitbeli nevezetes tanulságára czéloz. Használna-e ilyen kifejezést, ha ö volna a szerző? Bizonyára nem! Pareus Dávid, az Ö. „História Palatina“ czimü munkájában, a mely 1633-ban jelent meg Frankfurtban, azt mondja, hogy a kátét az ö theologusai írták s felemlíti, Boquinus Pétert, Tremellins Immánuelt és Ursinus Zachariást. Ezekhez hozzá kell adnunk a választó fejedelem állítása szerint a consistoriumnak hat tagját u. m. Olevianus Gáspárt, Doller Mihály superintendent, Boquinus t, az udvari papot, Cirler Istvánt, választó fejedelem titkárját; Eras tus Tamást, az egyetem orvostanárát és Zuleger Venczelt, a ki a fejedelmet minden fontosabb politikai eseménynél képviselte. Ezekből a férfiakból s talán még némely kitűnő lelkészből állott az a bizottság, a mely az Ursinus által készített munkálatot átvizsgálta s formába öntötte. A kisebb kátéból elfogadták a háromszoros felosztást és körülbelül kilenczven kérdést. A feleletek nemcsak módosíttattak, hanem esetleg több felé is osztattak. Az Ursinus által lerakott alapokat elfogadtak, de az epüiet újonnan Készült. Lehetséges, hogy mikor a bizottság a munkát elvégezte, a javításnak, simításnak Tunikájával s a német kiadásnak a rendezésével Olevianust bízták meg. Ezt a feltevést megerősíti az a körülmény, hogy a káté egyes részei s a palatinatusi liturgiái között szoros összefüggés van. A liturgia pedig kétségtelenül az Olevianus munkája. Mikor a bizottság elvégezte a munkálatokat, az a fejedelem elé terjesztetett, a ki azt gondosan átvizsgálta. Frigyes maga bizonyitja ezt. Mikor ugyanis 1566-ban az augsburgi országgyűlésen egy körlevelet hoztak forgalomba, melyben azzal vádolják, hogy olyan kátét és liturgiát használ, a melyet Zürichben Buliinger és társai készítettek, igy felelt: ,,Ez nyílt hazugság, mert a saját kézírásommal bizonyítom, hogy mikor az en kátém az én theoiogusaim által elém terjesztetett, azt átolvastam és néhány helyen ki is javítottam azt.“ A heidelbergi tanárok pedig 1707- ben, a mikor a római katholikusokkal vitatkoztak, kijelentették, hogy még megvan Frigyes választó fejedelem jegyzete, amely igazolja, hogy a 78. kérdést ö változtatta meg. Az igy összeállított és átvizsgált káté a heidelbergi zsinat elé terjesztetett, a mely 1563 jan. 9-töl 16-ig tartott. Egy abból az időből való feljegyzés a kővetkezőket mondja erről a zsinatról: „Heidelbergben 8 napon át tárgyaltak fontos tárgyakat. Az összes superintendensek össze voltak hiva s különböző helyeken szállásoltattak el. Egy uj káté adatott ái nekik, a meiyben a tízparancsolat uj számozást nyert. Ezt a kátét elfogadták, appróbálták s azt az összes superintendensek aláírták, valamint az udvari és heidelbergi lelkészek is. A további erősítés végett jan. 17-én a zsinat összes tagjai részesültek az úri szent vacsorában. Jan. 18-án pedig a fejedelem kérésére megjelentek a fejedelmi palotában, hol a fejedelem ilyen beszéddel fogadta őket: „Értesültünk, hogv a kátét egyhangúlag elfogad tatok .... Hagy örömünkre szolgál ez nekünk s kívánjuk, hogy ehhez ezentúl is hívek legyetek.“ Jaa. 19-én, kedden u választó fejedelem megírta a kátéhoz hires előszavát. Ezután a műnek kinyomása azonnal megkezdődött s az 1563 febr. elején került ki a sajtó alól. E hónapban a választó fejedelem már egy példányt átadott Miksa császárnak, ki akkor Augsburgban tartózkodott. Ez a példány ma is megvan a bécsi császári könyvtárban. Ennek kiváló érdekességet kölcsönöz az, hogy a 80. kérdés egy darab papíron van írva s igy van a könyvbe beragasztva. Ez vezet el bennünket a 80. kérdéshez. 186.4-ig a könyv első kiadásából egy példány se volt ismeretes. Ebben az évben találtak egyet Brémában, a melyet Wolten lelkész adott ki hasonmásban. Ekkor lett nyilván valóvá, hogy a 80. kérdés az első kiadásból hiányzott. Kevéssel az első kiadás után egy újabb kiadás jelent meg, a melynek utolsó oldalán ezt a megjegyzést olvashatjuk: ,,A miben az első kiadásnál tévedtünk, főként az 55. lapon, azt most a vá lasztó fejedelem parancsára kijavítjuk.“ Ha az 55-ik oldalra fordítunk, ott találjuk a 80. kérdést rövidített for" májában. E kérdés eredetére 1879-ben uj világosság derült. Ekkor lett ismere tessé Olevianusnak 1563 ápril 3-án Kálvinhoz intézett levele. Ez a következőket tartalmazza: „Itt küldök kedves atyámnak egy példányt a latin kátéból, egy másikat pedig Bézának. Az első német kiadásban, a melyet Seringernek küldöttem, az úrvacsora és mise áldozat közötti kü lönbséget tárgyaló kérdés kimaradt. Mikor ezt észrevettem, a herczeg el rendelte, hogy a II. német s az I. latin kiadásban ez helyre pótoltassék. “ A 80. kérdés felvétele tehát az Olevianus] ösztönzésére történt. A TI. kiadást csakhamar követte a III., a melyben a 80. kérdés már jelenlegi formájában jélent meg. A latin kiadás a III. német kiadás fordítása. Olevianus már 1563 április 14- én küld német és latin példányt Buliingernek a következő szavak kíséretében: „Ha van ebben a kátéban valami világosság, úgy csak neked s a tiszta fejti schveiziaknak köszönhető. A káté 1563-ban még egyszer meg jelent a palatinatusi liturgiában, a melynek előszava 1563 november hú 15- rÖl való. A kátét még ez évben lefordították hollandra s az északnémetországi szász dialektusra. Csak hamar lefordittatott ez, mind ama népek nyelvére, a melyek a Kálvin szellemű reformatiót fogadták el. Prof. Wm. J. Hinkének a Messengerben 1902. 3. sz. megjelent müve után. líalassay Sándor. í clevelandi ti. tel. lemplom sieoiei-kövének tísüi isyéiR Nagy ünnepe volt okt. ll-én a clevelandi magyar református s általában a clevelandi protestáns magyarságnak, mert Istennek segedelmével két évi reménykedés után megérhette azon azon örvendetes idő pontot, hogy a régi templom helyén épülő uj templomnak szeglet kövét letehette. Vasárnap reggel komor fellegek borították el a láthatárt úgy anynyira, hogy a nap sugarai nem voltak képesek áthatolni a vastag fellegeken az egész nap folyama alatt, de azért szép számmal jeient meg a gyülekezet már a délelőtti isteni tiszteleten is, mely alkalommal tiszteletes Harsányi István imádkozott és tiezteletes Bassó Béla mondott ligyelemre méltó és megható beszédet. A tulajdonképeni ünnepély d. u. 2 órakor kezdődött. Két órakor, a Nemzeti Rézbanda Rákóczi-indulójamellett vonult fel a ref. férfi és női egylet és a ref. énekkar a már készen levő alapzatra, melynek homlokzata amerikai és magyar színekkel és lobogókkal volt díszítve. A közönség egy része az alapzaton alkalmilag készült ülőhelyeken helyezkedett el. Az első padokat magyar nemzeti viseletbe öltözött iskolás loányok foglalták el. A kik az alapzaton el nem fértek, azok a templom körül és az utcán állottak, úgy, hogy mint egy két ezeren lehettek jelen, midőn Csutoros Elek a clevelandi ref. lelkész üdvözlő szókkal megnyitotta az ünnepélyt. Következett a gyülekezeti éneklés, melyet Bodri János tanító ur által dirigált ref. énekkar vezetett. Az énekkar az ünnepély további folyamán is többször énekelt tanúságot téve haladásáról és tudásáról. TARCA. A sas. Irta: RÉVÉSZ FERENC. Hatalmas szárnyait széttárva, lebegett a légben a sas. Meg se libbentve szárnyait, keringett a magasban; midőn egyszerre csak megjelenik mellette egy óriási léggömb. A sas bámulva nézett a léggömbre: — Ki vagy te s hogy kerülsz ide ? — Én léggömb vagyok, akit az embei’ek azért találtak ki, hogy uralkodjanak a levegőn is. Uralkodnak már a földön, vizen, gőzön, villámon; most végül a levegőt akarják igájukba fogni. Mert az emberek mindenen uralkodni akarnak; legfőképpen azonban egymáson De az én uraim nem lesznek többé. Kiragadtam magamat a kezeik közül; pedig erősen tartottak; — mivelhogy az emberek roppant erővel tartják azokat, akiket hatalmukba kerite nek. — Most föltörtem ide a magasba, ahova nem ér az emberek ural kodas után való undorító vágyakozása, a hova nem hat az elnyomót tak jajongása s a zsarnokoskodók kacaja ! A sas kétkedve rázta a fejét. — Különös, — különös. — Nem tévedsz kedves barátom ? Hisz én úgy tudom hogy az emberek jók, nemesek, megtudják külömböztetni a jót a gonosztól; a jót dédelgetik, a roszat megvetik. Hisz éppen azért üldöznek minket is: azt mondják: ragadozók vagyunk. A léggömb hamarosan katogott. — Az ember a legveszedelmesebb ragadozó. Nézd csak, látod ott lenn azt a sok, csillogó ruhája embert: mipdenik egy-egy fényes tárgyat tart a kezében; a szeméhez kapja, egyet csettint vele, aztán leereszti. — Látom. — Azok a katonák! Az emberek életük legszebb idejét katonáskodással töltik, hogy megtanulják egymást minél biztosabban legyilkolni. Pedig akiket legyilkolnak, nem „ragadozók“ s nem „kártékonyak“ hanem éppen olyan emberek mint ök. — S miért teszik ezeket a borzalmasságokat ? — Hogy uralkodhassanak rajtunk ! Nézd csak, nézd ! Látod, hogy vágta fejbe az a katona, akinek két csillaga van a kabátján a másikat ?! A sas vijjogva mulatott: — Láttam! Hahaha! Ez jó volt! — Nézd csak, most ismét fejbe vágta! — Az ám! Hahaha! Ez pompás látvány! Nagyon szeretem a verekedést! Legnagyobb .gyögyörüségem, ha két bika, vagy vaddisznó verekszik egymással. — De ezek emberek! — Az mindegy! [aki gyöngébb, az kikap! — Dehogy, dehogy! Hanem akinek egy csillagja van, az uralkodik azon, akinek nincs! — S miért verte meg ? — Mert egy tized másodperccel későbben kapta a szeméhez a fegyverét ! — Jól tette! Miért nem sietett! Nézd csak, nézd! Az a katona őszsze esett ! Meghalt! — Hat olyan veszedelem az ? Hisz van még elég abból a fajtából. — Úgy tartod ? Hát nézz arra jobbra, oda, ahol az a falu látszik. — Látom! — Látod a falu végén, ott a kereszt alatt azt a beteg öreg asszonyt térdepelni ? — Látom! Miért kérded ? — Imádkozik az Istenhez, hogy a fiának jó sorsa legyen, hogy mihamarabb haza kerüljön, hogy meg keresse neki a mindennapi kenyeret, — mert az az öreg asszony annak az elpusztult katonának édes szülő anyja!... A sas szó nélkül feljebb repült. — No mi lelt, barátom ? Nem akarsz még egyet-mást látni ? Gyere csak lejjebb! A sas követte. — Nézz csak bele abba a nagy, aranyozott, képekkel telt házba; az a templom. Az Isten háza. Latod, most éppen prédikál a pap. S még hozzá milyen szépen! A vad házasság ellen beszél. Azt mondja, hogy ha két személy, azaz egy férfi és egy nö együtt él, anélkül, hogy a pap áldását rájuk adta volna, az paráznaság, bűn, Isten ellen való nagy vétek! — Ez szép. S milyen ajtatosan hallgatják ! Különösen az a nö, az első sorban. Ki az a csinos teremtés? — Az, — a plébános ur gazdaszszonya__ — Kedves barátom! Gyere csak még lejjebb; látod azt a nagy palotát ott a Duna partján ? — Látom. — Az a kaszinó, a nagy urak szórakozó helye. A sas arisztokrata gőggel helyeselt: — Ez okos dolog, hiszen a közönséges ember nem tudhat úgy szórakozni. mint a nagy urak. — Világos! Nézd csak, hogy tolakodnak egy zöld asztal körül, hogy bámulnak lázban égő arccal, remegő kezekkel egy csomó festett papiros lapra. —: S miért ? — Kártyáznak. Vagyont vesztenek és nyernek percek alatt! Nézd az egyik éppen most rak zsebre egy csomó bankót. Száz szegény család élhetne belőle holta napjáig ! — Bizonyára juttat is belőle a szegényeknek. — Hogyne! Nézd csak már megy. Kilépett a kapun. Egy sápadt, sovány no, rongyokba burkolt kis gyermekét tartva kezében, útját állja. Alamizsnát kér. Éhezik__ A7 ur ijedten tér ki előle s beugrik egy kényelmesen párnázott gummikerekü kocsiba.
