Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-10-15 / 42. szám
veztünk, a jelentkezőket elfogadtuk reformátusoknak hitvallástétel nélkül is s a szervezetnek az a része, a melyre Dr. ur U. H. Milthouse után hivatkozik — a felnőttek megkeresz-telésénél felteendö kérdésekre vonatkozik és nem az egyház szervezésére. Hogy Dr. ur a maga igazát védje, azt hozza fel, hegy az úrvacsora osztásnál mi is teszünk fel kérdéseket. Teszünk, de ezek nem ide tartoznak. Ezekben bűnös voltunkat ismerjük el s a Jézusról teszünk tanúbizonyságot és fogadást teszünK arra nézve, hogy a javulásnak az utján igyekezünk járni a földi élet napjaiban. A kettőt összeköttetésbe hozni egyáltalában nem lehetséges s ezzel igazolni a kétségtelenül elkövetett tévedést, csak azt a görcsös ragaszkodást mutatja, amelylyel a Dr. ur állítása iránt viseltetik. Ezt még inkább mutatja az, hogy a Dr. ur, még a betegsegélyzö egyletekre is hivatkozik! Bizony fel lehet kiáltanunk: ,,szent logika, ne hagyj el!“ Hát hogy lehet ezt a kettőt összeköttetésbe hozni! Itt egy olyan ember tesz fogadalmat, aki mintaij tag áll be az egyletbe, de amott olyan emberektől kiván fogadástételt a presbyterianus egyházaik megkoníirmálásuk óta tagjai a református egyháznak. Mármost ha a kettő egy, a mint a Dr. ur vitatja, úgy bizony nem volt szükség a fogadástételre. Hiszen azok a magyar emberek, kiket KacZiány ur megesketett, itt Amerika földjén is reformátusok voltak és gyakorolták vallásos jogaikat és kötelessé geiknek eleget tettek. Bizony az én Mezei József barátomról nem teszem fel, hogy addig, a mig Mt. Carmelben az én hivem volt, nem lett volna jó református. Sőt inkább hitt ö mindazokban, amikre dr. Kacziánynak kezébe fogadalmat tettattólaz időtől kezdve, mikor a szadai templomban ■ünnepélyes fogadalmat tett hitéről. Hát ha ezek a jó emberek se nem pogánvok, se nem istentagadó hitetlenek: miért kellett tőlünk fogadalmat venni? Azért, hogy a presbyterianus egyház iránt való hűségről bizonyságot tegyenek! A Szentháromságban való hitre kérdést ma is hibának tartom s Dr. ur véleménye egyáltalában nem gyö zött meg állításomnak helytelen voltáról. Azt állíthattam, hogy ez minden keresztfán vallásfelekezetnek sarkalatos igazságát képezi! Hát kérdem, ha Magyarországon s másutt azok, akik a Krisztus Isten ségét tagadják elvannak is ismerve, hihetem-e én azt józan észszel, hogy akik megtagadják a Krisztus istensé gét, azok keresztyének?! Bizony nem! A Krisztus követői a keresztyének, s a kik nem hisznek ö benne, azok a keresztyén nevezetre nem tarthatnak számot. Ezt elvitatni nem lehet. Világi törvények ebben nem irányadók. Nem vaktában, de határozott öntudattal állítottuk s állítjuk, hogy a Szentháromságról szóló tan minden keresztyén vallásfelekezetnek kell, hogy sarkalatos igazságát képezze. Aki csak Istenben hisz, az egy Isten hivő, de nem keresztyén. Azt el nem lehet tagadni, hogy a presbyterianusok gyűlése akkor, a mikor elvetette az ,,infant damnations • — az eredendő bűnről szóló tant alapjában megrendítette, s miután ezzel a legszorosabban összefügg az isteni örök elövégzetnek a tan*, határozottan eltért a Kálvin iránytól. Hiszen a kálvinismasnak épen ez a tan a legjellegzetesebb pontja. S ha Kacziány ur bővebben akar e felöl tudni, ott van a nagy Révész Imre, ki.,Kálvin élete és a kalvinismus“ czimü munkájában, határozottan védi a praedestinatiót, azt mondván : ,,hogy azon alaptételek, melyekből egy mélyen és szigorú következetességgel gondolkodó fö, mint a milyen Kálvin volt* a feltétlen elövégzet tanát lehozhatja, magában a szentirásban s különösen Pál apostol levelei ben feltalálhatok s aligha képes lenne valaki, habár korunkból is, csupáu a dialektika fegyvereivel Kálvin tanait megdönteni. (306. lap.) S ha már a Dr. ur a vita elején kijelentette, hogy a „Helvetica confessiot“ fogadja el symbolikus könyv gyanánt, úgy (bizony ezen a ponton is meg kell azt tartania, ha következetes akar lenni álláspontjához. Záradékul. íme eljutottam vitázó cikkemnek a végére. A keresztség és az úri szentvacsora kérdésére nem terjeszkedte*n ki, egyrészről azért, mert ez Kuthy és Kacziány urak között képezi a vitatárgyát, másrészről pedig azért, mert a tárgynál akartam maradni. A mit czikkem elején kijelentettem, ismétlem, hogy nincs eszeágába se egyik magyar református lelkésznek sem az, hogy presbyterianismus ellen harezot folytasson, hanem igenis azt a módszert, amelylyel a magyar missiók ügyét kezeli, nem helyeselhetjük. El kell ítélnünk azt az eljárást is, amelyet velünk szemben a Dr. ur nagy elbizakodottságában elkövetett. Mi lapunkban — mindenki tudja — szívesen helyet adtunk a két prés byterianus missionarius értesítéseinek. Kacziány ur nem panaszkodhatik, hogy vele szemben nem voltam elég udvarias. Bár tudtam, hogy elébb-utóbb összeakasztunk, még beköszönő beszédjét is közzétettem s ajánlottam öt lapunk olvasóinak. Azt hittem, hogy az udvarias, a türelmes és szeretetteljes eljárás, megfogja győzni arról, hogy amit fülébe sugdostak, nem igaz. Vártuk, hogy majd befogja látni, hogy nem érdemeltük meg fenyegetését, hogy levágja a kezünkről a húst! De csalódtunk! A legelső alkalommal szemünkbe vágta a dollárvadászat vádját és pedig egy római katholikus újságban s aztán saját lapunkban is! Hát azt hiszi Dr. ur, hogy mi tényleg dollárvadászok vagyunk?! Dollár vadászat! Iszonyatos vád! Hát érdemlik-e ezt azok, akiknél egy ügyes vasöntö is többet keres! Hát mi a mi fizetésünk; 700 dollár alapösszeg a legtöbb helyen! Aztán nincs szabad stólánk! De ha a Dr. ur állít ilyeneket, bizony Önmagára is háramlik ebből a vádból. Most csak ismétlem, amit a vita kezdetén mondottam. „Értsük meg legalább mi, hogy a lelkészi szolgálatot eléggé megjutalmazni soha nem leh-t. “ Végül még egyet. Dr. ur nagy buzgalmában felhordott mindent igazainak a védelmére: de csodálom, hogy mint feltétlenül becsületes, jellemes ember, egyre nem gondolt. Dr. ur! Becsületes eljárásnak tartaná e ön, ha mi, kiket a Ref. Church in the U. J. pártfogásába vett s 12 even át segélyezett, most egyszerre hátat fordítanánk ennek az egyháznak?.. Dr. ur! Becsületes embereknek tartana-e bennünket, ha most látva az erőszakoskodást, amelylyel ön tért akar hódítani a magyarok között a presbyterianismus számára; önnel szemben állást nem foglalnánk? Dr. ur! Becsületes lelkészei volnánk e mi a magyar református anyaszentegyháznak, ha az ön eljárását, a melylyel gyalázni, kisebbíteni igyekszik a presbyterianismus keddttfalÍííj*. iIHÍÍHHIÍÉ véért hazai református egyházunkat, méltóképen el nem ítélnénk? Ön a feltétlenül becsületes férfiú, bizony a lelke mélyen igazat ad nekünk. Boldogult emlékű tanárom, a kire a pápista újságban írott czikkében ön is hivatkozik, Mitrovics Gyula tanította nekem: „Legszebb erény a hűség!“ És én az ö tanítását megakarom tartani az élet minden körülményei között. Kalassay Sándor. Emlékezés 1849 október Ha. (Felolvastatott az Amerikai Magyar Társ. okt. 3-iki hazafias ünnepélyén.) Vess lángot előttem, éjjeli szövétnek: Képzelet s világíts éjek-éjjelébe, Hozd azt a temetőt lelkemnek elébe Hogy lássam az éjét, mely ottan feketül, Halljam a csöndet, mely szent hamvak [felett ül. A költőnek e szavait más vonatkoztatásban alkalmazhatjuk arra az 54 év előtti szomorú temetésre, mikor élőket vittek ki, kit puskagolyóra, kit hóh«'kötélre. Felsír a magyarban a szív, ha erre emlékezik. Ott alusznak Arad sánczaiban, vagy kegyeletes kezek által szentelt földbe átfektetve. De bárhol nyugosznak is, szenteltek azok a porok, mert azt az ö liazájokért élt és meghalt szivük vére áztatá. Jobban lehetne sírni azok szomorú sorsa fölött, a kik elhagyják honu kát, a soká védettet, melyet pártos önzés megtörött, lehajtott. Elhagyják a hazát, őseik lakását, hogy ne lássák annak végső vonaglását. Ott vártak sokáig, noha ném reméltek, Hazájok szerelmét, ezt az örök mécset Kebelük mélyében ápolgatták szentül, Addig'ápolák, hogy annak is vége lett. A bujdosók ezrei hagyták el Magyarországot a gyászos világosi napok után. Többen visszatérhettek, teljes biztosítás mellett, több nem bízott még a kormány Ígéreteiben sem,'-vagy nem találta meg a hazában azt a szabadságot, amelyért a jó honvédek és honatyák készek voltak átmenni a tűz- és vizkeresztségen: lettek más ország fogadott fiai. Ám azért az az elhagyott haza sírig képben él előttük. Ne higyje azt senki, hogy Amerikában évek óta itt lakó magyar nem szereti faját, nemzetét, hazáját. Jobban, mint azok a gyás-cmagyarok, akik napjainkban oda haza elkövetik a modern hazaárulást .— hitvány pénzzel akar ván csititani vagy elhallgattatni a szabadságnak, a nemzeti jogoknak bátor szószólóit. Zug- a tenger, az ég tüzszemei nvilnak, Haragosabb fényre gerjed minden csillag. Hős alak közelget, arcza, szeme lángol, S megharsan beszéde......................... Rákóczi Ferencz hi: a szabadság lelke! S emelkednek onnan, előre hajolva Sötétlő alakok, mint megannyi fejfa. Valóban úgy tetszik, hogy ez az év még nagy fordulatokat láttat hazánkkal, mintha a Rákóczi szabadság két százados forduló éve haragosabb fényre tüzelné a nemzet vezetőit. Vagy ha már az élők nem elég erősek, felemelkednek azok, kik a hazáért éltek s haltak. Több volt köztük, aki csak felajánlotta kardját a magyar szabadság védelmére, tehát a vesztett csaták után visszatérhetett volna a ^polgári életbe saját vérei körébe: nem tették! Az alatt a rövid nehány hónap alatt átgyurta őket szívben magyarrá az a felséges czél: megtar tani a magyar nemzetnek szabadságát s jogát. S midőn már jött az enyészet szele, maradtak híven a lobogó, a tépett zászló alatt, azt mondták, vagy érezték a szorongatott magyarral: Sehonnai bitang ember, Ki hogy ha kell, halni nem mer Kinek drágább az élete, Mint a haza becsülete. Nevezzük dacznak, nevezzük katonai erénynek, vagy férfiasságnak: az bizonyos, hogy nem másért, uunem hazánkért haltak meg. Nyugodtan, remegés nélkül, azzal a gondolattal állottak a hóhér golyói, vagy kötele elé, hogy a haza szabadsága elveszett. Hü fiainak vére hullása hadd sirassa meg s az igy megáztatott közanya poraiból sarjadjon ki újra s nöjjön erőssé a magyar szabadság. Miért kezd munkához az életerős természet, ha oly közel esik az élet fakasztó tavaszhoz, a kervasztó ősz? Miért van gazdagon megrakva gyümölcscsel a termő ág, ha kidőlvén a törzs: együtt pusztul el a gyümölcs és a fa? I Miért rázza meg rabbilincses kezét egy nemzet, midőn alig emelkedik börtöne falai közül, kétszeresen szigorú fogsággal és elnyomással sújtja a durva erő? S végre miért oly rövid a nagy és dicső férfiak útja e földön, mint a fellegekben a villámé, mely hirtelen fellobbanó fényével világit, tisztit és megdöbbent, világa enyészik el hirtelen? És e gondolatok annál inkább jogosultai':, ha emlékezünk régiekről; hazánk történelme telve van sötét lapokkal, de egy sincs oly gyászkeretbe foglalva, mint az 1849 okt. 6-a, midőn a hirtelen jött bosszú semmive tette két diadalmas év alkotásait, elnémitá a nagy, a dicső vezetőket, a harcok amaz oroszlánait s pedig nem a keresett, becsületes csatán, hanem orvul, mit csak elvetemedett gyilkos bérencz teheti. Örökös gyásznap marad a magyar nemzetnek az okt. 6-ika; igen, mert ha letette gyászát, de e napra újra felölt! azt s a nemzet jobbjai elzarándokolnak az aradi honvédemlékhez, vagy ha mást nem tehetnek, emlékezetben felkeresik a magyar szabadságharcz ama Golgotáját, a hol a 13 elvérzett. Mi is ezen az utón vagyunk most, s emlékezzünk meg rólok. A magyar szabadságharcz történetében Világos neve csak egy szomorú, ünnepélyes szertartást jelent. Olyan az, mint a temetés szertartása. A lényeg a halál pillanata s nem a temetés. A magyar szabadságharc halála Temesvárnál volt. S most — a mint a sirok hős népe közelget, Dobban a nyugvó szív és sebesebben ver; Egy álom magaszt fel minden földi lelket Okét látja, őket hallja minden ember, Tulvilági álom ez — nem szabad holnap Emlékezni rája gyönge halandónak. De nyomát bevési a lélekbe mélyen. Valóban Magyarországon most rósz időket élnek, rósz csillagok járnak, Isten óvja nagy veszélytől mi magyar hazánkat. Nem úgy tetszik e, mintha újabb temetésre készülne a hires bécsi kéz? A magyar nemzetnek is lehetnek mar egyszer jogosult kívánalmai s ez évben fel is szólalt — hangosabban, mint valaha. Azonban a szokásos biztatással feleltek felülről: „Ejh! ráérünk arra még! Csakhogy érzi és tudja azt nagyon jól minden hazája sorsa felett aggódó hazafi: most vagy soha! Az ellenzék kitartása megakadályozta, hogy felemeljék az ujonczj létszámot, sőt ez idő szerint nincs odahaza állami költségvetés, nem kötelező az adófizetés, nem lehetett ez évben katonákat sorozni. Nincs felelős minisztérium, mert a mostani már kétszer lemondott. Az ország-
