Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-09-17 / 38. szám
”T / Preslgteriáps vagy reíormáius. Válasz Kacziány Gézának. , Irta Kutliy Zoltán, new yorki ref. lelkész. 1. A pápista kakas és a presbyterián horog. Tanultam is, hallottam is, hogy központi test a Nap. Föbolygó a Föld s pgy mellékbolygó van a Föld körül. Szegény öreg Föld! Ősz fejedre mit kellett megérned! Az Isten bocsássa meg a bűnödet, hogy megnőtt az oldalbordád ságyékadból kiugrott egy másik mellékbolygó is, mely káprázatos fénynyel ragyog le ránk a youngstowni égboltról. Az ócska kalendáriumban nincs ugyan még neve, de a csillagászok keresztvize tizenkét betűt hagyott a Youngs townba esett bolygócsillag testén; ezt, hogy: Kacziány Géza. A lapokból olvasom, hogy részleges holdfogyatkozás és teljes napfogyatkozás vala a Föld youngstowni részében s hogy az emberiség szemevilá gára a sötétség miatt hályog ne borulna, — a jó öreg Nap a Kacziány csillagra hagyá a világosság sugárzását. Az iczi-piczi csillagocska azonban fényének erejében nem bizván, a második özönvíz leendő helyére, kies Mckeesport halmaira vándorolt s szövetkezve az itt ragyogó csillaggal, ketten okádják a tüzet, szórják a fényt, izzadják a meleget, hogy a szegény református magyar eretnekek lecsúsznának már egyszer az ősapáik könnyével és vérével áztatott utjokról és hagynák magukat egyenként beledobatni a gyehennái ragyogással égő, fényes pápista bálványnak és presbytérian molochnak a gyomrába. A csők, a mi a két kis csillag ölelkezése közt elcsattant, törvénytelen házasságot teremtett a kettő közt. A vadházasságból kinőtt a fattyúhajtás is: a pápista kakas, meg a presbyterián horog. A pápista kakasnak ugyancsak viszkethet, mert mind a húsz körmével kapar a presbyterián horognak. De hiába vakar és kapar a pápista kakas és hiába ágaskodik a presbyterián horog: a magyar református ember, ez az oroszlán, csak nem akar kukaccá lenni. Nem bizony, mert Isten ucscse úgy lenne, hogy a kakas meg a horog fölfalnák. De legyek bár rósz próféta, ám kimondom mégis : elébb meg fogja csípni a pápista kakas a presbyterián horgot s elébb beléakad a presbyterián horog a pápista kakas búbjába, mint a református emberbe beleesik a pondró és kukaccá lesz. 2. Presbyterián keresztelés. Önnek szól, hires Kacziány Géza, mert ön rendelte a nótát. Am hall gasson ide. Virginiában, Stonegában voltam aug. hónapban. Laknak ott szépen magyarok. Gyermekük is születik néha. Meg is keresztelnék őket ősi református szertartás szerint, de csak presbyterián pap ran a faluban. Az is egyszer van, másszor nincs. S a mikor nincs, ott van a becsületes Adams, egy jó öreg angol; a foglalkozása négyféle: hétköznap vendég lös, boltos és postamester, vasárnap pedig presbyterián kurátor, vagy angolul: elder. Bizony, a jó öreg ku rátör egy pár tucat magyar ref. gyermekre már ráöntöt te a keresztvizet. Pedig nem gondolhatom, hogy vala-! mennyi síonegai magyar gyermek haldokolva jött volna a világra. Szittya magyarok laknak ott s csak sast nemzenek a sasok. Megkeresztelte hát őket Adams ur. Adott is mindegyiknek valami keresztlevél formát: egy darab papirost, amelyből hiányzik ugyan, hogy a gyermek mikor s törvényes vagy törvénytelen házasságból született, de benne van a födolog s ez az, hogy a keresztelést végezte Adams ur, a kurátor. Ilyen úgynevezett keresztlevelet bizonyság okából hoztam magammal én is. Hát bizony a ref. egyház — bármilyen jó vendéglős,boltos, posta mester vagy kurátor legyen is az öreg Adams bácsi, az ö keresztelő seit semmiképen el nem ismerheti. De megtettem ref. lelkészi kötelességemet s megkereszteltem a gyermekeket, kikről ö már olyan keresztlevél formát is adott. De menjünk odább. Perthamboyban voltam szept. 8 án. Gyűlés volt s megjelent a presbyterián pap is, kinek neve Mendenhall. Megkérdeztük: megvan-e a presbyteriánusoknál engedve a kurátornak is a keresztelés ? Azt felelte: igenis, meg van engedve, mert sokszor szükségessé teszi ezt az engedélyt részint a pap távolléte, részint pedig a kisded beteges állapota. Nosza, a presbyterián pap ezen igaz kijelentésére vérszemet kapott egy tudákos perthamboyi magyar presbyteriánus, vagy nazarénus, vagy mi az Isten csudája s ezt kiáltja felénk: kérem, ha papot hamarosan nem kaphatok s a gyermekem haldoklik, hát én magam is megkeresztelhetem. Erről az atyafiról ugyan a Jehova esője sem tudja lemosni azt, hogy a ref. vallásról nem a hires Kacziány bujtatta bele a presbyterián bőrbe. No, büszkék lehettek perthamboyi magyar presbyteriánusok, hogy mindannyian lehettek oldalkanonokok Kacziány püspökötök mellett. Még az sem szükséges, hogy bábák legyetek, mint a pápistáknál és keresztelhettek mégis mindannyian. Már mi, magyar reformátusok, mint ősidőktől fogva apáink cselekedték, meg elégszünk továbbra is azzal, hogy kizárólag csakis fölszentelt lelkészekre bízzuk gyermekeink keresztelését, mert az Ur Jézus Krisztustól rendelt ezen sakramentumot avatatlanok kezére lealacsonyítani bűnnek tartjuk. Nos, nagy Kacziány Géza, a stonegai eset, a perthamboy presbyterián pap kijelentése és a saját perthamboyi in agyar tanítványodnak a mondása után állitod-e ezentúl csak egyszer is azt, hogy a presbyteriánusoknál is egyedül csak a fölszentelt lelkész keresztel ? Ha mégis állítod — szántszándékkal szúrod ki az igazság szemevilágát. 3. Kacziány ék urvaesoráziiak. Kacziány Géza, a nagy pásztor, orrával nyáj után szimatolt. Jó szag lása lehet, mert Youngstownból egyszer csak Woodbridgén termett. Bojtárja, Hamborszky Pál fiú kisérte, kit ö az újságban és a nép előtt kis Pál apostolnak titulál. Hogy Kacziány és a bojtárja kimutassák a bennük lobogó szeretetet Dókus Gábor south-norwalki ref. magyar lel kész és az ö woodbridgei gyülekezete iránt: pásztor és bojtár előbb sorba házalva kinálgatták a presbyterián köpenyeget s bár senki sem akarta magára huzni, azért aug. 30 án, tehát egyazon vasárnapon -tartottak ott isteni tisztelétet és urvacsoraosztást, amikor az a Dókus Gábor ref. lelkész, aki már nyolez év óta gondozza a woodbridgei ref. népet, rendszeresen megjelenvén közöttük minden második hónapban s ha a szükség kívánta — többször is. És mi történt a nevezett vasárnap? Az, hogy mig Dókus Gábor lelkészt a régi nagy gyülekezete hallgatta, — a nagy Géza após tolt és a kis Pál apostolt kiváncsiságból megnézték mindössze 6 an. Mondd: hatan. A hat lélek közül három arra is elszánta magát, hogy presbyterián módra fölvegye az úri szent vacsorát. Nem tudom, úgy van-e, de Wordbridgén beszélik, hogy a három áldozatot ketten áldoztatták meg. És pedig e képen: Kacziány fogta a kenyeret és adta a legelső embernek, ez a másodiknak s a második adta a harmadiknak. Ez a sors érte a poharat is. Az a három ember tehát sorban egymást áldoz latta meg (jó szerencse, hogy közbenközben nem mondogatták, mikor egymásnak adták, hogy: tessék koma, Isten éltesse), mert sohasem a lelkész kezéből vették el a szent ie gyeket. Holott az Ur Jézus Krisztus, a mint a mi magyar ref. egyházunk tanítja, vette a kenyeret és a pohárt és adta — mindegyiknek. Az Ur Jézus Krisztustól vett ezen példát követi a mi magyar református egyházunknak valamennyi gyülekezete, a midőn a fölszentelt lelkész, tehát az arra hivatott férfiú, maga adja a kenyeret és a bort sorban minden kinek. Heinéiéin, hogy ha már Kacziány annyira meglódult, még itt sem fog megállni. Nem lepne meg, ha az ö tudós koponyájában megszületnék az a gondolat, hogy külön tányért és külön poharat szerez be mind egyik hívének, mert bizonynyal látja Amerikában azt is, hogy az emberek külön csészécskét tartanak a — borbély műhelyben is. Ön, Kacziány ur, lehet nagy erő művész, de tudományának az erejét hasztalanul próbálgatja rajtunk, református magyarokon. Őseink hitvallását mi ezentúl is megtartjuk és sem a Jancsi koma, sem a Józsi sógor kezéből urvacsorázni nem kívánunk. Disznaja van, ha térítői tudományának kötél nélkül is tud fogni — bolondot. 4. A tudós levele. Junius 4-én kelt levelében, szórólszóra ezeket Írja nékem Kaciány Géza: „Terveiteket holmi magyar esperesség alkotására nem helyeselhetem. A presbyteriánus egyház szervezete kizár minden egyházmegyei intézmnéyt. Mi presbyteriánusok a reformáció első stádiumának szervezésével bírunk, ti pedig olyan egyházi szervezettel birtok, a mely meg van hamisítva, tudniillik püspöki és esperesi szervezettel, apróbb nagyobb zsarnokokkal, a kiknek köszönhetitek magyarországi egyházatoknak a teljes szétporladását. “ íme, a júniusban hozzám irt levelében azt mondja, hogy csak a presbyteriánus vallás áll a reformáció legtisztább alapján,— a mi magyar ref. vallásunk pedig meghamisított vallás; — és már aug. hónapban hoszszu lére eresztve bizonyítgatja, hogy a presbyteriánus vallás egy és ugyan az a református vallással-így fogtuk meg rókát a saját lyukában. Azért nem kell hát Kaciánynak a magyar ref. vallás, s azért vedlett át bőre presbyteriánus színre, mert szerinte a a magy. ref. vallás meghamisított vallás és mert neki nem tetszik, hogy egyházmegyénk, egyházkerületünk, konventünk, zsinatunk, esperesünk és püspökünk van, a mik pedig, mint általában a legtöbb jó mind hiányzanak a presbiteriáni s egyház nál. Furcsa, igazán furcsa, hogy a lélekvadász ur nem tudta megcselekedni Magyarországon, hanem ide jött Amerikába és innen ócsárolja azt az oroszlánt, a melynek neve: magyarországi ref. egyház. Innen Amerikából szeretne tört döfni a szivébe s aztán belebujtatni a presby teriánus köntösbe. Kár, igazán kár, hogy nem ment ez az ur Afrikába. Istenem, mennyi vad embert téríthetett volna ! Eddig már szarvak is is nőttek volna a homlokára, és királyi felség lett volna ott belőle... Ha már a szivemen, legyen az aj kamonis Kaciány ur! Velem gondol; kozik minden igaz református magyar. Mi gyermekei szeretettel csüngünk a magy. ref. egyház szervezetén is, a mit ön leikéből gyűlöl. Nekünk kell egyházmegye, egyházkerület, konvent, zsinat, esperes és püspök. A magyar református vallás sem nem csizma, sem nem nadrág, amelynek az Ön tűjére és foltjára volna szüksége. Nem is beteg ember, hiába akarja Ön, mint doktor, mediczináfát a szájába önteni. Isten mentsen, de ha beteg volna, Önhöz akkor sem fordulna ez az egyház orvosságért,, mert tudnivaló, hogy a javasasszony koty valéka többet árt, mint a menynyit használ. 5. llramfia németekké lettünk. Pedig hát németül nem is igen tudunk. Kacziány kezében azonban ez is érv ellenünk. A vízben fuldokló kapkod a szalmaszál után is. Az összes amerikai magyar ref. egyházak, mint a bridgeporti, southnorwalki, new yorki, trentoni, woodbridgei, phoenixvillei, passaici, homesteadi, pittsburgi, chicagói, loraini, clevelandi, toledoi és mount carmeli egyházak, valamennyien mind azon egyház fenhatósága alatt állanak, a melynek a neve: Egyesült Államokbeli Református Egyház. Igaz, hogy a Németországból kivándorolt reformátusok alapították, de az is igaz, hogy már 1869-töl fogva angol a hivatalos nyelve. Ez az egyház teljes szabadságot ád a tagjainak. Megengedi, hogy a hol németek vannak többségben, ott német ref. egyházmegye alakuljon; ahol pedig másnyelvűek vannak többen, ott egy olyan nyelvű egyházmegye alakulhat. így vau megengedve most már neüunk is, nogy magyar ref. egyházmegyét szervezhetünk. De mindezek a különböző nyelvű egyházmegyék a hivatalos angol nyelvet használó egyházkerület vagy zsinat hatáskörébe tartoznak. Szertartásainkban, egyházaink kormányzásában pedig a legmesszebb menő függetlenséget élvezzük és épen úgy végezzük minden egyházi dolgainkat, mintha csak Magyarországon volnánk. Angol, német és magyar ajkú lelkészek egymással teljesen egyenlő jogokat élveznek. És azt sem parancsolja senki nekünk, hogy leszakadjunk végképen a magyarországi ref. egyház testéről. Mi végtelen hálával vagyunk eltelve e nemes lelkű egyház iránt, a melynek az önzetlen segítségével lelkészi állásainkat már több mint tiz év óta fenntartjuk, évröl-évre uj egyházakat szervezünk, hazulról uj lelkészeket hozatunk és templomokat építünk. S ezek a templomok mind a mi egyházaink nevén állanak; azokkal bármikor szabadon rendelkezünk. De nem mondhatjuk ezt a magyar presbyterián templomokról. Ott vannak a wilkesbarrei, meg a throopi magyar presbyterián templomok. Több még nincs. Bizony mind a kettő a Lackawanna Presbytery nevére van bekebelezve; azokkal a magyarság sohasem rendelkezik; őket el nem adhatja. A presbyteriánusok tiz ezer dolláros templomot építettek volna a clevelandi reformátusoknak is, de ök visszautasították a „fejedelmi“ ajándékot, mert kibújt a lóláb a presbyterián reverenda alól és kitudódott, hogy a presbyteriánusok a templomot a saját nevükre Íratták volna. Az ilyenfajta segítségre sem mondható egyéb, mint: adtál Uram esőt, de nincs köszönet benne.' A mi egyházainkat, egyházi épületeinket, Magyarországon a hívek áldozatkészsége tartja fenn: más pénzéért nem adjuk el magunkat Amerikában sem. Küzködj ünk, fáradjunk bár igen nehezen, de megnyugszik a lelkünk abban a tudatban, hogy mindaz, a miért fáradtunk, amire a filléreinket költöttük, teljesen a miénk. És a presbyteriánus magyarok ?
