Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-09-03 / 36. szám
. IV. évfolyam Bridgeport, Conn., 1903 Szeptember B án. 36. szám. Felelős szerkesztő": sjLsstdob, bridgeporti ref. lelkész. A lap szellemi részét illető minden közlemény az ő címére: Cor. Howard Ave. & Pine Street, Bridgeport, Conn. kűldencWk EDITOR: Be^r. JX-lssc. S^a-lassa^r, Pastor of the Hungarian Ref. Church, Cor. Howard Ave. & Pine st. Bridgeport. (Hungarian-American Reformed Sentinel.) FIGYELEM! IF’öm.-a.u.lsatá.rsals: KUTHY ZOLTÁN new-yorki) , és (lelkészek VIRÁG ISTVÁN trentoni ref. ) Az előfizetési pénzek, cim változások s mindennemű a lapot illető jelentések a szerkesztő cimére küldendők. Cor. Howard Ave. & Pine Street, Bridgeport, Coma. l jelen, minden csötörtölnön-Előfizetési ár eg^y érrre: -S-raerilsá/toa, 5>2. ^üagryarországxa. $2.50. Az Amerikai flagyar Ref. Egyesületnek hivatalos lapja. A lap tiszta jövedelme amerikai magyar ref. egyházi célokra fordittatik. Published every Thursday by the li Cor. Howard Ave. & Pine st., Bridgeport, Conn, á ENTERED AT THE POST OFFICE AT BRIDGEPORT, CONN. AS SECOND CLASS MAIL MATTER. Presfipriáius vagy lelmaias. Válasz Kalassay Sándor ozikkére. / — Harmadik közlemény. — /A mi a szervezeti különbséget illeti, melynek fölvetése legújabb keletű, miután a hitelvi különbség álli (fása tarthatatlan, — ezzel is röviden végezhetek. Mindaddig, mig a coetus rendszer fönnállóit a német református egyházban, még lehetett volna szervezeti különbségről beszélni, mióta azonban a coetus átalakult a presbyteriánus egyház mintájára zsinattá, majd több egymástól független zsinat keletkezett s ezek önállóan működnek és egyházmegyéiket classisoknak nevezik, az utolsó szervezeti különbség is megszűnt á‘ két egyház között. Hiszen a német refor mátus egyház itteni szervezkedése, ha fenmaradását biztosítani akarta, nem is lehetett más, mint a presbyteriánizmus által kipróbált és helyesnek ismert alap. Boardjaikat ép úgy szervezték, mint a hogy a presbyterianusoktól látták, a papok közötti egyenlőséget hozták be, egyházaikat az elderek igazgatják a pap elnöklete alatt, esperesi, püspöki stb.rangfokozatot nem ismernek s az tisztán csak a nép tudatlanságára számított fogás, mikor némely magyar pap a német egyházban is meglevő szuperintendenseket püspököknek nevezi, hogy azoknak tekintélyt adjon népe előtt. Az összes szervezeti különbség, amit a két egyház között látok, az, hogy a szolgálatukban álló idegen nemzetiségű papokat tetszésük szerint helyezhetik ide-oda, a mit a puesbyteriánus egyház tisztán demokratikus szervezete teljesen kizár. Ezzel a szervezeti különbséggel pedig ikár épen a magyar papoknak dicsekedniük, mert ez csak azt’pizonyitja, Bpgy a németek őket magukkal egyenlőknek el nem ismerik, mert bizony Kirchhefer, Schulenburg, Beer, Keller, Hitner, Lampe stb. urakat ugyan nem helyezhetné át semmiféle board másfelé, ellenben Konyha, Harsányi, Kuthy, Virág és a többiek bármikor áttehetök másfelé, mert a német egyháznál az idegen pap nem egyenjogú a némettel s a már azóta angollá lett belföldivel. Mi lesz az egyház sorsa, azt apó diktikus biztossággal megmondhatom. Fennállása, önálló alakban az európai politikai áramlatoktól s különösen a németség súlyától függ. Ma már a „Kaiser“ nagy ingerenciát gyakorol Amerikára is, ha az továbbra megmarad, a német református egyház is fentartja önállósá gát, különösen ha Németországból esetleg segélyeket is kap. Azonban a beolvadás kike-rülhetlen. Már 1869-ben, midőn a németség ágiója a legalacsonyabb fokon állott Euiópá ban s a franczia volt a praeponderáns elem, az itteni alkalmazkodó németség kitörölte címéből a „német“ jelzőt. Bizonyára az 1870—71. német diadalok után szívesen visszavette volna ismét, de félt a keletkező reakciótól. Az öreg Vilmos uralma alatt, mely nem volt oly lármás, mint unokájáé, 1880 ban egyesülési kísérletek történnek a presbyterianus egyházzal, — mióta azonban II. Vilmos uralkodik és tagadhatlan lángesze még Amerikát is befolyásolja, a német református egyház erőre kap. íme, ítoosewelt elnök is a washingtoni „Grace“ református egyházba jár a presbyteriánus helyett. Ez hódolat a német császár iránt és finom politikai tapintat. Utóvégre neki mindegy, mert presbyteriánus vagy református egy s az az egyház ott úgyis angol és nem német. A beolvadás azonban elkerülhetlen idővel. Mihelyt az angol elem túlnyomó lesz a német egyházban, mihelyt a jelen idősebb nemzedék fokozatosan kihal, a két egyház egyesülése elé akadály, nem gördülhet többé. A „református“ egyház beleolvad a presbyteriánusba, hogy közösen harcoljon, mint egységes test az óriási lendülelet nyert katholicizmus ellen. Mert a katholicizmus győzelmesen halad előre újból az egységes, hatalmas, egyetemes vezetés alatt, kapcsolatban az imperializ mussal. Egy alapon áll a német császárság és a pápaság, nem csoda, ha megértik és támogatják egymást. S ez ellen a töredékekre oszló protestantizmusnak tömörülnie kellene és fog is idővel, ha a veszélynek teljes tudatára jövend. V. Hitcikkelyek és szervezet. Kalassay szerkesztő ur a newbrunswicki szervezkedés alkalmából helytelenítő a feltett kérdéseket, melyek alapján a híveket az uj gyülekezetbe fölvettük s általában hogy kérdéseket tettünk föl, mielőtt a híveket elfogadtuk volna. Már első nyilatkozatomban kifejtettem, hogy ezt máskép nem is lehetett tennünk, mert nem állott rendelkezésünkre semmiféle okmány, melylyel a jelentkezőnek református voltát bizonyítva láttuk volna, tehát meg kellett kérdezni tőle, milyen hitüuek vallja magát s akar-e az újonnan szervezendő egyház tagja lenni ? Kalassay ur még ez utóbbi kérdés feltételét is helyteleníti, mert szerinte csak az elöljárók iránti engedelmesség és az anyagi fentartás kérdése lehetett volua feltehető. Tehát mást nem szabad a felvételnél megkérdezni, mint azt, hogy fog-e engedelmeskedni a papjának és fizet-e? Boldognak mondom mindazokat, kik e két ígérettel beérik, de én egy vallásos társulat tói egyebet is várok. 8 hogy ez Kalassay ur részéröl tisztán csak igazságkeresés, (miután egyszer már a kárhoztatást kimondotta, tehát azt valahogy indokolni is kell!) bizonyítja az is, hogy az urvacsoraosztásnál minden egyes al kálómmal megkérdezi híveitől ö is, hogy hisz-e az a református egyház sarkalatos hittételeiben s csak midőn a hitvallást meglette az áldozni akaró, részesül az úrvacsorában. No hát kérem, ha helyes e kérdések föltétele évenként hatszor a már felvett és egyházi jogait folyton gyakorló taggal szemben, csak a kötekedés mondhatja jogtalannak az ezentúl föl veendőkkel szemben. Ne keresse nek tehát a kákán görcsöt, t. kollega urak, hanem gondolkozzanak egy kicsit, hogy ne vétsenek mindig a logika ellen.*) De mért lettek egyszerre annyira kényesek a kérdések és fogadalom tétele iránt? Hiszen a református betegsegélyzö vagy más efféle egyletek tagjaitól épen Önök még esküt is kívánnak, amint azt a könyvecskében olvasható alapszabályokból látom. Tehát az Ur nevének fölvétele jogosult a betegsegélyzö egylet tagjául fölvételre, de a hit kérdése jogosulatlan az egyházba felvételkor?! Szent logika, ne hagyj el! Azt is írja Kalassay ur, hogy a Szentháromságban való hit kérdésének felvétele helytelen, mert ez min don keresztyén vallás sarkalatos igaz ságát képezi. íme megint a gondolkozás nélküli Írásnak eredménye. Pedig ha valaki támad, saját állásában legyen biztos és ne adjon ilyen „blössét“, melynek valótlanságát minden iskolás gyermek tudja, ha az unitáriusokra gondol, kiket talán csak nem közösít- ki azért a keresztyén felekezetek vagy vallások közül, a miért nem hisznek a Szentháromságban? De ha ö ki is közösítené és nagy buzgalmában el is égetné valamenynyit, a magyar törvényhozás (mely bir akkora tekintélylyel minden magyar ember előtt, mint a jűn. 29-iki pittsburgi fiók-zsinat) évszázadok óta elismeri keresztyén felekezetnek az unitárius vallást és püspökének szé két biztosított a főrendiházban. Ezenkívül hány olyan protestáns felekezet lehet itt Amerikában, mely nem áll a trinitázius alapon? Ezekről nekünk fogalmunk sem lehet, pedig azok mind nemcsak keresztyén, de egyenesen protestáns felekezetek. Ismételve kérem tehát a támadó ura*) Hogy egyébként a német református egyházban is szokásos az egyháztagokul felvételkor a kérdések föltevése, bizonyítja a sharoni ref. papnak W. H. Millhousenak hozzám intézett levele, melynek erre vonatkozó passusa (magyar fordításban) igy hangzik; „Ha azonban olyan jelentkezik, kiről senki sem adhat felvilágosítást régebbi egyházi viszonyát illetőleg, akkor ha azt állítja, hogy ő a református vagy ináí, egyháznak tagja volt, akkor neki a gyülekezet jelenlétében felelnie keli a Szervezet IV. részének 124-ik cikkelyében foglalt kérdésekre. “ Nos tehát ezzel ime meg van cáfolva Kalassay ur azon állítása, hogy „mi“ (azaz a német református egyházak papjai) soha se tétetünk a felvételnél hitvallást tan-O jainkkal. Engedje meg, hogy Millhouse urat nagyobb tekintélynek tartsam az amerikai német református egyház gyakorlatára vonatkozólag, mint őt és társait, kik (ugylátszik) itteni egyházuk szervezeti szabályzatát is fogyatékosán ismerik. kát, hogy gondolják meg előbb szavaikat, mielőtt vaktában leirnák.**) S most a praedestináció kérdésére térek át. A „Ref. Lapja“ nagy kárhoztatással említette fel a los-angelesi gyűlés azon határozatát, hogy 230 presbyteri szavazatával 2 ellen elvetette a praedestináció dogmáját, melyet évszázadok óta senki se hirdetett a szószékről, mert az isteni igazsággal nem tartá összeegyeztethetönek. íme, mondotta akkor a lap, itt van az elvi különbség ismét „köztünk reformátusok és a presbyteriánusok között.“ Tehát, hogy e szemrehányásnak is vége legyen egyszer s mindenkorra, ki sell jelentenem, hogy a Kalassay urék által csalhatatlannak elfogadott Heidelbergi kátéban sohasem volt oenne a praedestináció tana. Ha tehát a presbyteriánusok azt a Knoxtól vett és eddig fentartott öshagvományt most kihagyták a hitvallásból, az csak azt jelent i, hogy a német i'eformátus egyház és a presbyteria* nus között fennállott egyetlen dogma különbséget is lerombolták s ma már hitcikkelyeik teljesen azonosok. Hogy a magyar egyházban a praedestináció dogmája a XVIII. századtól kezdve hallgatólag mellöztetett, az közismeretü dolog. Ha Kalassay urék az ellenkezőt bizonyítani tudják, legyen: idézzenek egyetlen nevesebb prédikátorból, ki a XIX. században a praedesdnációt hirdette volna szószékről. Ez bizonyítás lesz s nem üres szó. Még az „erdélyi orthodox református egyház“ (ez hivatalos oime az erdélyi egyházkerületnek) még ez sem tartotta fenn tovább a praedestináció tanát a XIX. század közepénél, miről mindenki meggyőződhetik, ha Nagy Péter püspök nagyobb kátéját átlapozza. Hogy a helvetica confessióban miért van benne és mire alapitá Buliinger, midőn belevette e tant, az más lapra tartozik s fejtegetése ide nem való. VI. Záradékul. Sok mindent mondhatnék még el ez alkalomból, de minek? Nem e lap olvasóközönsége fog dönteni dogmatikus kérdésekben s ezek fejtegetése nem is hetilapba való. Amit még mondanom kell, az a kérelem a német missió magyar papjaihoz, hogy **) Nagy Péter: „Konfirmációi nagyobb káté“ 409. kérdése. K. Az evangélikusokon és reformátusokon kívül léteznek-e még más protestáns felekezetek is? F. Az evangélikusokon és reformátusokon kivül léteznek még más protestáns felekezotek is, ezek közül ránk nézve legnevezetesebb az unitáriusok vagy egységhivők felekezete, minthogy ez hazánkban törvényesen bevett vallásfelekezet. Ha nekem nem hisz Kalassay ur, talán Nagy Péter püspöknek csak elhiszi, hogy nem minden keresztyén felekezet áll a Szentháromság-hivés álláspontján. Ugyanazon kérdés jegyzetében Nagy Pétér elsorolja a többi protestáns felekezetet, u. m.: „a kvakorek, methodisták, keresztség ismétlők, heruhutiak felekezetót.“ Mit gondol, miért nem emliti a presbyteriánusokat is külön? Tárt ő is elfelejtkezett róluk, vagy igen jelentékteleneknek vélte azokat? Üte hu
