Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-09-03 / 36. szám

HP ' 2 az ilyen támadások és területeik fél­tékeny őrzése helyett a gyülekeze­tekre legyen nagyobb gondjuk s arra, hogy a magyarságnak tegyenek szolgálatot itt. Előttem fekszik a pittsburgi 1902. zsinatról szóló hiva talos jelentés, melyből azt látom, hogy az ahhoz tartozó magyar egy házak nem voltak ott képviselve s a távollevők még elmaradásukat sem igazolták. Azt látom, hogy 118 ke­resztelés mellett csak 9 konfirmáció történt s hogy az urasztalához járu­lók száma , sincs kimutatva. Nem szemrehányásul hozom én ezt fel, mert ehhez semmi közöm sincsen; mindenki cselekedjék ugv, a hogy azt jónak tartja, csak ne verdesse a mellét senki ama farizeusokként és ne kérkedjék a szerény puhlikáuus fölött, ki már akkor harcolt szavával és tollával a protestantizmus ügyé­ért, amikor Önök még pendelyes gyerekek voltak s a Grönczy,, ABC“­­jét tanulták. Egyébként béke velünk! Dr. Kacziány Géza. EiőnaiadásnQK túrásai. II. Különféle egyletek. Csak egy pillantást kell vetnünk az amerikai protestáns egyházak bármelyik gyülekezetére, azonnal szemünkbe tűnik, hogy az egyleti élet, a mely olyan jellemzően van kifejlődve az amerikai társadalom­ban: nagyon szépen virágzik a gyü­lekezetek körében is. Az egyleti élet­nek ilyen virágzása csak áldást hozó s termékenyítő hatással lehet az egy­házi életben. Az amerikai egyházi életnek és tevékenységnek a leghatalmasabb támogatója ,, Young Mens Christian Association. “ A keresztyén ifjak tár­sulata. Nincs valamire való község az Egyesült Államok területén, ahol ennek a hatalmas egyletnek ne volna fiókja s a fióknak csinosan berende­zett otthona. Valóban bámulatos né­melyik ilyen ifjúsági otthonnak a berendezése. Az egyes városok leg­előkelőbb polgárai állanak élén en­nek a mozgalomnak, miután tudják, hogy addig kell hajlítani a fát, mig vessző!.. Természetesen a nők szá­mára is vannak hasonló céJu egyle­tek, hol különféle nemes szórakozás, jótékony munkálkodás közben, a szivük, lelkűk nemesedik s a krisz­tusi törvényeknek a minél hivebb és igazabb betöltésére vállalkozik. Én Istenem, minő végtelen különb­ség van a magyar és az amerikai ifjúság helyzete között! Vannak, bizony vannak itt is megtévelyedett ifjú emberek és leányok, de mégis hasonlithatlanul kevesebb az ifjú bűnösök száma itt, mint általában Európában. Erre végtelen befolyással vannak az ifjúsági egyletek. Magyarorszá­gon is mozgolódnak már ebben az irányban, de bizony még azt nem lehet mondanunk, hogy az érdeklő­dés általános volna. Nagyon is lany­hán kezelik még ezt az ügyet egyhá­zunk vezéremberei Pedig a jővén döre nézve csak az lehet a biztos zálog, ha az ifjúság szivét parlagon nem hagyjuk.. A vasárnapi iskolának e termé­szetszerű folytatása az ifjúsági egy­let, mind a fiuk, mind a leányok számára. És nekünk amerikai ma­gyar reformátusoknak egyházunk jövendő boldogulásának azt a forrá­sát semmi módon nem szabad figyel­men kivül hagynunk, sőt inkább arra kell törekednünk, hogy ne csak szervezett s lelkészszel biró gyüleke­zeteinkben, hanem mindazokon a helyeken, a melyeken református testvéreink nagyobb számban lakoz­nak: alakítsunk ifjúsági egyleteket, a melyeknek ne holmi világi törek­vések, de az igaz keresztyén életben való növekedés legyen a céljuk. Rö­viden szólva, arra kell törekednünk, hogy a vasárnapi iskolában megvetett alapokon az ifjúsági egyletekben neveljünk egyházunknak hitben és lélekben erős tagokat. Szinte sir az ember lelke, mikor olvassa, hányán és hányán tagadják meg és pedig az életnek legfontosabb pillanatában atyáik hitét?.. Miért van az, hogy a protestáns fél a há­zasság kötésnél olyan könnyen le­mond az öt megillető jogról s a he­lyett, hogy hivöt szerezne, maga is elvész? Előttem nagyon gyatra érv­nek látszik a fényes ígéret, az erő­szak! Tessék az egyháznak oda ne­velni ifjait és leányait, hogy ök egy­házunktól ne szakadjanak el még akkor se, ha a halálnak kínjaival ijesztenék is őket azok, a kik a lélek halászatban találják gyönyörűsé­güket. Amerikában mindannyian tapasz­talják, hogy minő nagy befolyással van a lelkész gyülekezetére. Vannak faluk, a honnan olyan emberek ke­rülnek ki, mintha csak az erdők ren­getegéből kerültek volna ki s viszont van Istennek hála sok olyan község is, a mely jó, vallásos népet bocsát Amerikába! Lassan-lassan a mi kezeink alatt is egy nemzedék növekedik fel.. Igye­kezzünk teljes szívvel arra, hogy ez legyen az evangyeliumi kovász, a mely átalakítja a jövendő amerikai ref. magyarságnak képét a hatalma­sabb, igazán keresztyén szellemben való elöhaladásnak lesz az aposto­lává. \ Az ifjúsági egyletek jótékony ha­tását a gyülekezeti életre senki se vonhatja kétségbe. Ezért igyekez­nünk kell arra is, hogy ezek már a közel-jövőben minden egyházközség­ben megalapitassanak. Az ifjúsági egylettel kapcsolatban szintén ajánlatos az egyházi ének­karok szervezése. Természetes, hogy az egyházi közéneklést az énekkarok szereplései semmiképen nem korlá­tozhatják és nem helyettesíthetik, de tapasztalásból tudom, hogy az egy­házi énekkarok szereplesei nagy mér tékben befolyásolják a lelket s eme­lik a buzgóságot. Ezért — ha lehet­séges volna legalább ott, a hol van­nak alkalmas egyének, bizony szép és lélekemelő dolog volna, ha az egy­házi énekkarokat szerveznénk s ezek nek alkalmat adnánk minden egyes vasárnap arra, hogy éneklésükkel Istenhez emeljék sziveinket. Bizo­nyos, hogy az egyházi énekkarok fel­állítása, tanítása gyakorlott, zene és énekértö egyéneket kíván, a tagok­tól pedig buzgóságot a tanórák látó - gatására. E nélkül nincs eredmény. Kalassay Sándor. [Folytatjuk.] Vasárnapi iskola. Ének: 90. zsoltár. Imák, mint említve voltak. Olvasandó: I. Sámuel 81 : 1—18. Mindenki megtalálja azt, a mit ke­res. A liliszteusok újra megtámad­ták Izrael országát és Saul harcba szállott ellenök az ö vitézeivel. De miután Saul elfordult az Úrtól, Je­hova sem segítette öt többé, most a liliszteusok arattak győzelmet az iz­raelitákon és megfutamodék Izrael népe a filiszteusok előtt és elhullá­­nak a seb miatt, Gilboa hegyén. Már a király élete is veszélyben forgott. Az ellenség megtámadta a király közvetlen környezetét is s a harc hevében elesett Jonathán a Dá­vid barátja is. Sa ul mikor látta, hogy már minden elveszett, megparan­csolj fegyverhordozójának, hogy döfje át fegyverével. A fegyverhor­dozó azonban félt ezt megtenni: azért ö maga bocsátkozék a fegyverbe és rneghala.. Ilyen szomorú vége lett Izrael első királyának. Nagy és nemes volt a cél, amelynek megvalósítására elhi­vatott. A mig megtartotta a törvényt s betöltötte a parancsolatokat, aldig jól folytak napjai s az országa is vi­rágzott. De mikor elfordult az Isten­től, minden megváltozott. Saul élete tehát azt bizonyítja, hogy az ember azt a hivatást, amely • nek végzésére elhivatott, csak az Isten segedelmével érheti el. Aki vele munkálkodik az győzelmet arat. Nála nélkül csak kin, nyomorúság ez a földi élet, K. Mi lett Izrael első királyának a sorsa? F. Saját kezével oltotta ki életét. K. Kikkel viselt ekkor Saul há­borút? F. A filiszteusokkal, a kik legyőz­ték Saul seregeit s magát Jonathánt is megölték. K. Hol történt ez a szerencsétlen ütközet? F. A Gilboa hegyén. K. Mi a Saul élettörténetéből a tanulság? F. Az, hogy az Isten törvényeit, parancsolatait meg kell tartanunk egész életünkben, mert csak igy ér­hetjük el célunkat. Saul és Jonathán halála. I. Sámuel 31. r. 1—13. v. Yan olyan ut, mely helyesnek lát­szik az ember előtt és vége a halálra menő ut. (Péld. 14. r. 12. v.) A Saul és a Dávid közti kibékülés csak részleges és ideig-óráig tartó TÁRCA. Kim Siistória. Hajdú Laciról, a hires fiskálisról szól ez az irás. Kunságon, Keviben lakott. Kuruc magyar volt testestől-lelkestől. A szabad­ságharcban a vitéz kunok hadnagya, hő­siesen harcolt. Szabadságunk csillagának elhunyása után őt is halálra kerestették az osztrákok, de nem tudták kézre keríteni. Pedig sohasem ment túl Kevi kis határán. Egy Ízben már-már elfogták a zsandá­­rok. De ügyesen kimenekült a városból s a mezőn kondással cserélte ki a ruháját. A zsandárok mindenütt nyomában jártak s a határ alatt éppen tőle kérdezték meg, hogy nem látta-e Hajdú Lacit ? — A tekintetes urat? Már hogyne lát­tam volna. Nemrégen ment erre. A kis­újszállási dűlőn Karczag felé fordult, azt mondta, Debreczenbe tart- Még csodál­koztam is, hogy gyalogosan iparkodik olyan nagy útra, egészen Debreczenig. Mint a vak a garasnak, úgy megörültek a jó fogás reménységétől boldog zsandá­rok a becsületes útbaigazításnak, még szi­vart is adtak a szives kondás-legénynek. Ök meg mentek Hajdú Laczi után, egészen Debreczenig. Illetékes helyen be is jelen­tették, hogy helyes nyomon járnak. Az igazi kondás meg azalatt az országút mellett búslakodó avittas csárdában ivott, Hajdú Laczi ruhájában. Nagyot bámult a csárdás, mikor igazi vert aranynyal fizetett a szegény sorsú magyar. Van annak, aki adta, — gondolta magában a neki duhaj­kodott legény, mivel hogy megrészegedett a jómódtól, meg a cifra, szép gúnyától, mely paraszt testét takarta. Hogy aztán estéli harangszóra elvitték . a cserepárok Hajdú Laczi helyett, azon) mao-a a fiskális mulatott leginkább, mert hiszen tudta jól, hogy hamarosan szabad­jára hagyják a gyámoltalan kondást. Hanem azért a Bach-huszárok rettegtek Hajdú kuruczságától. Örökösen a gyászmagyarok boszantásán járt az esze. Hazaárulóknak nevezte őket, mert hogy hivatalt vállaltak az elnyomatás idején. Paszomántos kis dolmánya kuru­­cosan simult karcsú derekához. Betyáros, pitykés pantallót, vagy sujtásozott magyar nadrágot viselt. Pörge, darutollas kalapot csapott a fejébe. Ezüst fokosát soha el nem hagyta volna magától. A fískálisságot az ötvenes években nem folytatta. —r Becsületes magyar fiskális nem ra­gaszt kétfejUsasos bélyeget az iratokra! — Ezt mondogatta „Laczi bácsi“, a hogy a fiatalabbak szólitgatták Keviben. Sokszor megtáncoltatott egy-egy vitéz „Bach-huszárt.“ Kenéz Elek, Kunság kapitánya, az utolsó kun kapitány, kinek a hat kun város: Kevi, Kisújszállás, Karcag, Madaras, Kunszent­­miklós, Kunszentmárton fölött hatalma és jogköre olyan volt, mint a megyékben ma a főispánnak, sokszor figyelmeztette Hajdú Lacit: — Laci, Laci, elébb-utóbb megkeserü­löd a dolgot. Hagyj már békét szegé­nyeknek. — Jó, jó, Elek. Még csak egyszer lesz dolgom velők. De azt oszt elvégzem be­csületesen, magyarosan. Mindjárt gondolta Kenéz Elek,Ja kun­­kapitány, hogy valami nagyobb faja kutya - ságon töri Laci a fejét, de még se gondolta azt a kuruc históriát, amit most elmondok. Vasárnap történt. A hatvanas években, mikor szabadabban lélekzett már a ma­gyarság; a mikor már itt-ott sóhajtani s panaszkodni lehetett legalább. Délelőtt, a hogy a templomból kijöttek a keviek, a téren rendesen meghallgatták, hogy mit „publikálnak?“ Úgy történt most is. Már-már oszlado­zott a népség, mikor a publikáló helyre lépett Hajdú Laci, a tekintetes ur. — Megálljatok emberek! Hatalmas hangját meghallották és meg ismerték. Kíváncsian kérdezgették egy­mástól, mig újból csoportosultak: — Mit akarhat a tekintetes ur? —Csak egy szóra, keviek. Hallgassa­tok meg! —Halljuk. Halljuk! — s már szinte kö­vetelték, hogy beszéljen. Délután két órakor minden becsületes, egészséges ember a községháza előtt le­gyen-Még azt se tudták, mit akar a tekinte­­tes ur. de már rázuditották: —Ott leszünk!!--Mindenkinél legyen valami, jófajta ütőszerszám.--Lesz tekintetes ur! -- zúgták szinte lelkesedéssel a parasztok, mintha érezték volna, hogy valami nagy dolog készülő­dik.--A munka, lehet, hogy nagyon köny­­nyü lesz; de lehet az is, hogy -- véres.--Nem baj, nem baj az sem!--Nem kell nekünk osztrák czopfos hi­vatalbeli. Letesszük valamennyit.-Éljen, éljen a tekintetes ur!-- Megértettek kentek!-- Nagj'on is, tekintetes ur! S ki hinné ma, hogy ily rövid, -- igaz, hogy tartalmas szónoklat, lázba hozta a kevieket. Alig is várták, hogy délután le­gyen-S ahogy hire ment a városban Hajdú Laci kikiáltásának, megijedtek, „Bach­­huszárok.“ Nem mert kilépni egy se házá­ból s amelyik tehette, a városból is elil­lant. A jegyző meg elment „Laci bácsi“-hoz. Könyörgött. Legalább engem hagyjon meg Laczibá­­csi. Hiszen én jó magyar ember vagyok,--Annál rosszabb, hogy mégis az oszt­rákot szolgáltad! S nem is kegyelmezett senkinek. Délu­tán, mikor összesereglett a népség, fejszék­kel, vasvilIákkal, kaszákkal, egyik másik egy-egy ócska, rozsdás karddal, vagy va­lami ősi fringiával, odaért Hajdú László uram is. Ősi kardja fényes csizmáját ver­­deste. Meg állt a népség .előtt, mint va­lami hadvezér. Zugó riadalommal s éljenzéssel fogad­ták a tekintetes urat, ki mindjárt a mun­kába kezdett:

Next

/
Thumbnails
Contents