Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-07-30 / 31. szám
2 nekik! Áldott, óh áldott legyen a te neved!.. Áldott, oh áldott legyen az Urnák neve! így kiáltunk ma mi is testvéreim azokkal, kik fáradságos munkájuknak gyümölcsét látják maguk előtt. Hiszen az örömük, a mi örö műnk, mert az aratási hálaünnep ez egész told öröm ünnepe. A gyárak fulagztó levegőjében munkálkodó munkás; a merész lelkű bányász, a kereskedő, az iparos s szobájába zár! tudós együtt örül ma a természet kebelén élő — s a föld mélyét hasogató földmivelövel, mert mindenki az édes anyaföld kebeléről nyeri táplálékát. Ezért ünnepelünk mi is. Jertek azért ki velem gondolatban a természet templomába. Ott az aranykalászok hullámzó tengerénél búról junk le a min lenható előtt s dicsőítsük az áldott nevét. Fakadjon fel szemünkben a hála könye; szivünkben a lángoló szeretet érzelme s kiáltsuk nagy fen szóval mondván: tied, oh tied Isten a dicséret a trón ban, ki meglátogattad e földet és bőséggel meggazdagitottad azt! A n^ár áldásaiban pompázó természet 1‘gelöször is az Isten iránt való bálára buzdít. Nincs ugyan a természetnek egyet len egy vá’tozata sem, amely fel ne költené az ember szivében a hála érzelmeit . A Tél az önyugodtságával, a'tavasz r/. uj életre keltő napsugár ral; s a 1-mondásra s az elmúlásra emlékeztető ősz — mind-mind felköltik fzivünkben a hálaérzelmeit; de mennyivel inkább az áldást hozó nyár! Bizonyára nincs ember, a kinek keblében érző szív dobog, a ki ne érezné, hogy ilyenkor magasan lobognak szivében a hála lángjai. Hisz nézzetek testvéreim, még az oktalan állat is hálás ahhoz, aki öt táplálja, csak az okos lélekkel felruházott ember volna hálátlan ahhoz, aki kezébe adja a kenyérnek botját? Nem, oh nem lehet ez! Gondoljatok csak arra édes testvéreim, hogy tninö helyzete volna az emberiségnek akkor, ha az Ur csak egy nyáron, csak egyetlen egyen fordítaná hozzánk haragvó orczáját; ha csak egy nyáron zárná be az egek nek csatornáit s nem lágyítaná záporesőkkel a földet? Kihalna a főidről minden élet. Folyó kiszáradna, fü és fa megégne; barmok és emberek rakásra hullná nak — kárhozat és átok lenne ez a földi élet! / • És testvéreim mégis mennyien vannak, kik hálaadó ima helyett a káromlás szavát hordják ajkaikon!.. Mennyien vannak, a kik azt hiszik, mert a nyár áldást hoz — úgy is kell aunak lenni mindig!.. Feledik, hogy jöhet olyan idő és épen az ö gonoszságaik miatt, a mikor az Ur haraggal fordul az emberekhez s megkorbá csolja őket, mint tette már az özön vízzel és kénköves e3Ö hnllatással Sodomában és Gomorában!.. Halljátok, oh halljátok meg emberek az Urnák intését, ne ingereljétek haragra öt a ti hálatlanságtokkal, ne keményítsétek meg a ti sziveiteket; s ne változtassátok Sodomára és Go morára a földet!.. Boruljatok le az erős Isten előtt —s rebegjétek: Tied, oh Isten a dicséret a Sionban, mert bőséggel meggazdagitád a földet! Az ember a földi életben is megkívánja azt, hogy az, a kivel jót tett; a kit megsegített: legalább hálás legyen segítője, jóltevöje iránt.. Azt szokták mondani, a hálátlan embernél a föld nagyobb terhet nem hordoz a hátán... És ez a mondás arany igazság! Egy háladatlan ember, aki mint a kigyó megmarja azt, a ki öt megsegítő, nemcsak magának okoz szégyent, hanem a mások szivéből is kiöli az emberszeretetet! Mégis — mennyi teher van ilyen a földhátán. S ha már megköveteljük, hogy az ember hálás legyen a vele jól tevő felebarát iránt, mennyivel inkább meg kell kívánnunk azt, hogy.azem beriség hálás legyen az Isten iránt?.. Vájjon van e valamitek, a mit ne az Istentől nyertetek volna? Maga az élet, amelynek örülünk, kinek ajándéka? A családi kör, a mely megaranyozza életünk napjait; az erő, a melylyel dolgozunk, az egészség, a melynek pírja arcunkon ég; vájjon kitől vagyon? Ki hozza fel napját az égre, ki ad éltető levegőt a földre; ki ad esőt ideje korán mind a jóknak, mind a gonoszoknak földjére, ki ru házott fel bennünket talentumokkal? Bizony igaza van az apostolnak, mikor kérdi: Mid van, a mit nem Istentől vettél volna? Boruljunk azért le ö előtte testvé reim! Szivünk hálás érzelmei által emelkedjünk fel ö hozzá, s ö velünk leszen mindenkoron, s orcájánák világosságát el nem fordítja mi tőlünk! II. Mikor örül az ember, azt szeretné, ha az egész világ örülne; mikor szó morkodik, azt óhajtja, hogy mások is vegyenek részt fájdalmában. Az élet csakugyan halálnak völgye volna ha örömünkhöz örülöket, s bánatunkban résztvevőket nem találnánk. Az élet csak a közösség által válik igazi életté. Kopár ridegség töltené be e nélkül a földet, s a részvétlen ség, a könyörtelenség fagyasztó szele jajjongana keresztül a megdermedt szivek felett. De hála Istennek az életben tényleg meg van a közösség. Az emberek örülnek az örülökkel és sirnak a sírokkal. A szeretet, ha másokban talán nem is nagyon, de a vérség köteléke által összekötötekben legalább él!.. Igaz, hogy sokszor itt is megcsufoltatik! Tényleg mégis a világ bizonyságot tesz arról, hogy tud érezni és tud szeretni. A keresztyén szeretet soha nem uralkodott jobban, mint napjaink ban. Lángja átjárja a társadalmat s az hat, alkot és gyarapit. Nyomában menedék és árvaházak épülnek,- hol anyát talál az anyátlan árva s emberré lesz, kit veszni hagyott a tig ris szivü anya.. A szegénység gondját s millió fájdalmát könnyiteni igyekeznek s a jósziv letörli a bánat sajtolt könyet. De hát mi ez még a szükséglethez képest! Azért, ha az Ur által adott természeti áldásokat szemléljük; ha látjuk a gyümölcsöket, ameh rés verejtékes munkánk eredn és jutalmai: jusson eszünk!\ hogy mi is vegyünk? részt az er«, közösség munkájában. Gyakoroljuk a szeretetet! Ha fillér a jutalmad, adj fillért; ha dusabb gyümölcsöt hajtott munkásságod fája, áldozz többet. Több kívántatik attól, akinek többje vagyon. Legyünk igaz munkásai minden jó, nagy és nemes célnak. A kezdet kicsinysége, s az emberek ridegsége ne rettentsenek el, sőt ösztönözzenek, hogy az eszmét nagygyá tegyük s az embereket jobb véleményre birjuk.. De minden ügy csak úgy halad előre, ha magunk jó példával járunk elöl. Ne feledjük, hogy a. ki valamit akar megvalósítani, attól a világ azt kívánja, hogy példakép legyen! A nyári áldás s a természet zsemlélete tehát arra indítanak másodsorban, hogy a mit az Istentől vettünk osszuk meg embertársainkkal! IA gazdag ifjút arra inté Jézus: eredj el és add el minden marhádat és oszd el a szegények között! Azt teszi ez, hogy az Istennek áldását annak céljai szerint használj uk. Az Ur nem önmagunkért áldja meg kezünknek munkáját, hanem a közért, mert nem arra vagyunk hivatva, hogy önmagunkat hizlaljuk? És az emberek testvéreim uem is önmagukért küzdenek, fáradnak... Hanem fáradnak első sorban családjukért; a kinek nincs családja az nem is tud igazán küzdeni s az hamar el esik az életnek harczában. Aztán küzdünk hazánk javáért, melyért ha kell, életünket áldozzuk; küzdelmünknek tárgyát képezi egyházunk felvirágzása s azok a társadalmi közösségek, a melyekben kifejezést nyer az ember és Isten szeretet!.. Aki e téren nem teszi meg kötelességét, az kívül esik az emberi társadalmon. Az vagy azt hiszi önző kevélységében, hogy ö maga is meg tudja harcolni az élet harcát, vagy abban a téves felfogásban él, hogy az élet nem követeli azt, hogy a közösségben ö is részt vegyen. Mindkét esetben megtalálják az ilyenek a jutalmat, a mit keresnek... Elbuknak TÁRCA. Egy fiúról. Angolból fordította a Ref. Lapja számára: Szönyi Sándor. Tgazán, ez meglepő. Franklin^ Berti egy pénteki napon érlezett meg a hegyek között levő nyaraló hely egyik szállodájába. Azt hitte, hogy ott fogja találni nővérét és sógorát, s egy vagy két hétig velők fogja eltölteni az iaöt. De a szállodának üzlet vezetője egy levelet adott neki, a mely a követke zö sorokat tartalmazta. „Kedves Bertiin! Férjem most értesült édes anyjának hirtelen való megbetegedéséről, ezért kénytelenek vagyunk eltávozni, mielőtt veled la'álkoznánk. Ez az eset egészen megzavarta tervünket s nem is tu dom mit tanácsoljak neked. Azt hiszem legjobb lesz. ha a jövő héten ebb<7 a szállodába maradsz, majd tudatni fogom veled későbbi terveinket. Ha anyósom betegsége nem veszélyes. vissza jövünk, s ha nem jöhetnénk vissza, úgy majd csak találunk ki valamit, hogy te velünk tőlts egy pár napot. Nagyon sajnálom, hogy így keresztül húzta a sors tét vünket. Vagyok szeietö testvéred”. Ez bizony meglepő és a mell«; fájdalmas csalódás volt. De a jó velésü fiú, ki már embernyi erÁ‘ volt, csakham viszonyokkal, a szállodában jó tár saság volt. ez mindig kész a mulat ságra, hogy önmaga is mulasson, de másokat is mulattasson. Bertinek is mindjárt akadt egy csomó pajtása. Idősebbek voltak mint ö, de ez nem sokat határozott. A fiuk nagy ragaszkodással viseltettek egyik pajtásuk iránt, a ki úgy látszik vezetőjük volt. Berti is ehez vonzódott a legjobban s nem egyszer mondotta. „Milyen nagyszerű fiú,'szép arcú, ügyes, s mindig jó társaságban van. Azt hiszem, hogy anyám szeretné, ha én is ilyen fiú lennék”. Volt a társaságban egy másik fiú is. Olyan fiú volt, mint Berti, de erő sebb, vaskosabb, a pajtások „csont nak” nevezték. Berti nem tudta elhatározni, hogy szeresse e ezt a fiút, vagy elforduljon tőle. Később azon ban már határozott. —Önzőnek látszik, azt hiszi, hogy csak egyedül él ezen a világon. A fiuk akkor, mikor Berti megérzett, épen nagy halászatot rendeztek. Meghívták Bertit is s ö- örömmel csatlakozott hozzájok. Másnap tenniszesztek s észre se vette, hogy nővére hiányzik mellöle. —Jöjj velünk—igy szólt hozzá egy délután Korvin Ferenc, az a fiatal tiu, akit Berti annyira h* jöjj velünk—egy kis b runk rendezni ma e •* —De én nem tart' —Nem baj, mi1 fogunk, ha eljösz nem jüsz? —Miért ne, f lattál. Én pedig megígértem édes anyádnak, hogy gondolni fogok reád. Ez ugyan nehéz munka, tette hozzá szomorúan. —Mindenáron elmegyek — szólt csontos a fiuk lármája között. —Ennek a fickónak mindig maga utján jár az esze—jegyezte meg egyik pajtás, ilyen fiúnak nem is kellene velünk tartani. Ez megrontja öt! Berti már az előbb megjegyezte, hogy a fiú tényleg a romlás utján van. Azoknak a társaságában, a kik idősebbek nála, több roszat hajtott már végre.Olyan utón haladt a mely némelyeket nevetésre ösztönzött, má sokat pedig szomorúsággal töltött el. —Mindenféle bolondságba belevisznek, szólt Csontos Bertihez, mióta itt vagyok már hányszor ben ne hagytak a szószban. Az asztalnál a fiuk természetesen élénken társalogtak, tréfáltak, enye legtek. Később azonban Berti valami váratlan dolgot látott.... —Hát ti boroztok is? kérdezte szomszédját meglepetve. —Valami könnyebb fajta bort iszunk! Tudod az ilyen összejövetelek nem lehetnek teljesek e nélkül. Mikor a fényes üveg Bertihez került, öa poharát egyszerűen lefor+a. hó—kiáltott Csontos, olyan képes lett volna bárkit is fel Te nem iszol? Nézd csak tudód é, hogy egy olyan tünk, a ki nem iszik? az idősebb fiú felé fordult nézetei nem egyeznek meg az övével. —Mindenki úgy cselekszik, a mint akar, szólt, de hangja hideg volt. Te pedig Henrik nem fogsz többet inni, folytatta tovább Csontoshoz fordulva. Úgyis eleget ittál már! —Én. Én? Nézzük csak. Hát nem tudod, hogy én épen anDyi italt elbírok, mint bár melyik ti közületek. —Csontos, te már valóban megromlottál, jegyezte meg valaki. De a fiú ezt a megjegyzést szinte bóknak vette. A beszéd mind hangosabb lett, a jo kedv általánosabb. Berti megfigyelte Korvin Ferencet, a mint az élénk társalgást vezette s fájdalmasan csalódott ebben a fiúban, arcának finom vonásai eldurvultak, beszédje és hangja nem volt többé egy gentlemené. ■j Holnapra egy szép mulatságot tervezünk. Egy pikniket a hegyek KÖZÖtt. —Vasárnap? kérdezte Berti. —Igen, ez a legjobb nap olyan mulatságokra. Sokan jönnek ki a városból is s ezek mindig jól szoktak sikerülni. Igaz, hogy már a kocsikon minden ülés le van foglalva. De gondoskodtam rólad s egy helyet feltartottam a te számodra is—szólt udvariasan Bertihez. —Nagyon köszönöm felelt Berti, de a meghívást nem fogadhatom el. —Ho hó—miért—kérdezték egyszerre többen is.
